Kitől tanulunk párkapcsolatul? Persze, a filmek, könyvek, mostanság sorozatok nagyon sok tippet adnak, de azért mégiscsak más, ha élőben látjuk, hogy működik az egész. Vagy éppen hogy nem működik. Vannak, akik a szülők kapcsolatát tartják igazán meghatározónak, és ezért is ellenzik a válást, mondván, hogy ha a gyerek nem látja a szülei kapcsolatát, ha nem látja, hogyan „kell” viselkednie egy nőnek és hogyan egy férfinak, akkor mindig bizonytalan lesz a nemi szerepét a családban betöltött helyét illetően...

A legtöbb anyával ellentétben az enyém kifejezetten nem akarta, hogy férjhez menjek. Nem, mintha a szingli életmódot tartotta volna kívánatosnak, egyszerűen csak nem hitte, hogy alkalmas lennék a házasságra. Valójában tényleg nem vagyok az, de lehet, hogy éppen azért, mert annyira ellenezte, hogy megpróbáljam, hát persze, hogy az első adandó alkalommal dacból férjhez mentem.

Kicsit háttérbe szorultak korunk egyéb problémái, mióta beléptünk a 2020-as évbe és minden a feje tetejére állt, de attól még nem szűntek meg. Az egyik, amellyel olyan sok fiatal és fiatalt nevelő szülő, illetve nagyszülő találkozik, az az, hogy manapság a huszonévesek nagy része nem igazán siet felnőni. Nem vonzza őket, hogy önállóvá válhatnak, ha maradhatnak félig gyerek státuszban, meghatározhatatlan ideig.

Rengeteg embertől hallottam már, hogy a partnere (főleg felesége) nem jogosan érez úgy, ahogy érez. Nem unhatja a házasságát, nem lehet elégedetlen az ágyban, nem idegenkedhet bizonyos kedvtelésektől, nincs joga elégedetlenkedni, mert... És akkor itt jön az öndicsőítő litánia, hogy a beszélő miért is olyan csodálatos ember, őt miért KELLENE megbecsülni, szeretni és csodálni, és miért irracionális, ha ez mégsem történik meg.

Tanult, jól szituált, huszonéves fekete nők: egyikük (Molly) szingli, és randiappokon, bárokban, munkahelyen ismerkedve nem találja az igazát, a másik (Issa) pedig kapcsolatban él, de már nem igazán van meggyőződve arról, hogy ezzel a férfival is akar maradni. Az HBO-n látható sorozatban fehér ember csak elvétve jelenik meg, de alapjában véve nem hiszem, hogy az itt felvázolt problémák olyan nagyban különböznének más etnikumú szingli nőkétől.

(Forrás: Amazon.co.uk)

Nem kellene bujkálniuk, mégis rejtőzködnek.

Elvileg elmondhatnák a családjuknak, hogy járnak valakivel, de nem akarják, hogy bárki megtudja. És még csak nem is feltétlenül azért, mert a partnerük házas, bár ez is előfordul. Nem érzik úgy, hogy bárkire is tartozna a kapcsolatuk. Valószínűleg attól is tartanak, hogy a gyerekeik, szüleik, egyéb rokonaik bele akarnának szólni, kivel járnak és miért.

Sokan és sokféleképpen próbálnak kapcsolatok menteni, főleg akkor tartják ezeket megmentésre érdemesnek, ha hosszú távúak és gyerekek is vannak bennük. Vagyis legtöbbször a házasság az a kapcsolati forma, amit inkább mentenének, a többi mintha nem is számítana. Mert attól, hogy nincs róla papír, már nem is igazán komoly? Vagy ne lenne értékes?

Minden fontos kapcsolat változtat rajtunk valamennyit. Még a kevésbé fontosak is, ha éppen úgy alakul: lehet, hogy még kapcsolat sem kell hozzá. Elég egy találkozás, egy rajongás. Hosszú távú hatása lehet annak, hogy fiatalon kibe zúgtunk bele, még akkor is, ha kiszemeltünk erről még csak tudomást sem vett. Vagy éppen tudott róla, de nem foglalkozott vele.

Olvastam egyszer egy matematikai levezetést arról, mekkora lenne a valószínűsége, hogy találkozunk az igazival, ha valóban csak egy ilyen ember létezne a világon és valóban elég lenne egyetlen pillantást vetnünk rá, hogy felismerjük. A részletekre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a számítások szerint évekbe telne csak az, ha minden szóba jöhető jelöltre csak egyetlen pillantást vetünk... És közben nem tudnánk semmi mással foglalkozni.

Már egy hónapja elkezdődött, és még senki sem tudja, meddig fog tartani, de az biztos, hogy életünk egyik legmeghatározóbb élménye marad. Globális 9/11, ami előtt és után számoljuk az időt. Mivel nem köthető egyetlen naphoz, sőt, a lényege éppen az, hogy alattomosan vette át az irányítást az életünk felett és szinte semmit nem tehetünk ellene (a maradj otthon nem tett, hanem annak az ellenkezője), még azt sem tudjuk, hogyan fogunk erről az egészről megemlékezni...