Már egy hónapja elkezdődött, és még senki sem tudja, meddig fog tartani, de az biztos, hogy életünk egyik legmeghatározóbb élménye marad. Globális 9/11, ami előtt és után számoljuk az időt. Mivel nem köthető egyetlen naphoz, sőt, a lényege éppen az, hogy alattomosan vette át az irányítást az életünk felett és szinte semmit nem tehetünk ellene (a maradj otthon nem tett, hanem annak az ellenkezője), még azt sem tudjuk, hogyan fogunk erről az egészről megemlékezni...

Mikor leszünk képesek arra, hogy anélkül öleljünk meg valakit, hogy ne gondolnánk a távolságtartás szabályára? Mikor fogunk újra kezet fogni? Van olyan virológus, aki odáig megy, hogy azt állítja: a kézfogás szokását is el kéne felejtünk. Nem tudom elképzelni, hogy annyira megváltozzon a gondolkodásunk, hogy a férfiak soha többé ne akarjanak kezet fogni, senkit ne pusziljunk meg a családtagjainkon kívül, és ne érinthessük meg egymást, amikor jólesik. De hogy ez egyáltalán felmerül valakiben, az elég ijesztő.

Ahogy azonban eddig randiztunk az utóbbi 20 évben a világ fejlettebb felén, az lehet, hogy gyökeresen megváltozik. Vagy legalábbis bizonyos aspektusaiban más lesz. Nagyon nehéz lesz újra megbízni egymásban annyira, hogy a legelemibb érintéseket is lehetővé tegyük első, második vagy harmadik randin. Az online randizás eddig is lehetővé tette a távolságtartást és azt, hogy anélkül legyenek kalandjaink, hogy valaha találkoztunk volna, de azért aki akart találkozni, az ezt minden további nélkül megtehette.

Mi lesz az egy éjszakás kalandokkal, a szexre kihegyezett ismerkedésekkel egy olyan világban, amelyben az emberekbe beleivódott, hogy még beszélgetni is veszélyes? Vajon abban a pillanatban, hogy megkaptuk a védőoltást (sokak szerint csak akkor lesz vége ennek az őrületnek, ha ez bekövetkezik), újra olyan fesztelenül tudunk egymással flörtölni, olyan könnyedén belesodródunk kalandokba, mint 2019-ig? Vagy mostantól pár évig sokkal óvatosabbak leszünk, és állandóan attól fogunk tartani, hogy kezdődik az egész elölről?

Milliók szexuális élete szűnt meg egy csapásra, vagy alakult át szimpla maszturbálássá... Már, ha az emberek tényleg betartják az ajánlásokat, amiben azért messze nem vagyok biztos. Mert könnyű azt mondani, hogy határozatlan időre mondj le a szerelmedről, a nemi életedről, a barátaidról, de még a legdurvább fenyegetések se tudták soha elriasztani az embereket attól, hogy ragaszkodjanak legősibb ösztöneikhez.

Nem csak szimplán a szexről van itt szó: az emberi érintés elemi szükségletünk, és aki most egyedül van, az ezt teljes mértékben hiányolhatja. Lehet, hogy New York-ban azért ürültek ki az állatmenhelyek, mert legalább egy kutya vagy macska fizikai közelségére szükségük van azoknak, akik más közelséghez nem juthatnak.

Nem tudjuk, kire milyen hosszú távú hatással lesz ez az egész időszak, de komolyan felmerül a kérdés, hogy mostantól még nagyobb lesz-e a távolság az emberek között, vagy éppenséggel jobban fogjuk értékelni azokat az érintéseket, amelyeket most nélkülöznünk kell.

Tobzódunk-e hosszú elfojtás után a szexuális élvezetekben, és be akarjuk-e majd pótolni a kihagyott hónapokat, vagy marad bennünk az óvatosság? Mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik éppen most kezdenék szexuális életüket? Hogyan alakítja ez az élmény az ő érintésekhez, távolságtartáshoz való viszonyukat? Ti hogy gondoljátok?