Úgy tűnik, az USA-ban egyre többen válnak örökszinglivé, vagyis olyan emberré, aki nem csak átmenetileg és akaratán kívül van egyedül, hanem komolyan elhatározta, hogy így is akar maradni. Egy nemrégiben készített felmérés szerint, amelyben 5.000 felnőtt vett részt, legalábbis ez a valóság: az egyedülállók fele nem csak tartós párkapcsolatra nem vágyik, de még alkalmi randira sem.

A címben feltett kérdés kissé álnaivnak tűnhet, hiszen mindannyian sejtjük, hogy egyáltalán nem mindegy, melyik nemhez tartozik az egyedülálló ember. A társadalom mindig is másképp nézett a hajadon (pártában maradt) nőkre, mint az agglegényekre – utóbbiakat általában nem sajnálták, maximum is kevésbé vették komolyan, mint a házas embereket, de sokan még irigyelték is. A nőkkel kapcsolatban viszont általában az volt a vélekedés, hogy kész csapás számukra, ha nem tudtak férjhez menni.
Ehhez a különbséghez természetesen nagyban hozzájárult, hogy az agglegények például teljes lelki nyugalommal élhettek nemi életet, míg a hajadon nők nem, vagy ha mégis megtették, akkor megesett, botlott nőnek tartották őket.

Van is partnere, meg nincs is. Olykor felbukkan valaki, de nem igazán tartoznak össze, félig-meddig egyedülálló. Csak nem teljesen. Igazából még nem vált el, de már évek óta külön élnek. Csak nincs kedve az egész procedúrához. Papíron még házas, de a valóságban semmi közük már egymáshoz. Közben randizgat, de mivel nem akar bonyodalmat, titokban teszi.

Tudom, már a könyökünkön jön ki, de attól még a pandémia él és virul, és szingliként nem árt felkészülnünk egy esetleges újabb kijárási korlátozásos időszakra, vagyis érdemes végiggondolnunk, hogy mi legyen a szexuális életünkkel. Van olyan nekünk általában? Volt a „karantén” alatt? Ha nem, mikor kezdődött újra? Esetleg éppen a karantén alatt lett jobb? Vagy az akkori partnerünktől azóta búcsút vettünk, mert nem vált be?

Manapság egyre kevésbé illenek bele a kapcsolatok az eddig ismert sémákba. Noha az érzelmek alapvetően nem változnak a technológia fejlődésével, vagyis továbbra is érzünk szerelmet, vágyat, utálatot, közönyt, továbbra is féltékenykedünk, uralkodunk, behódolunk, könyörgünk vagy fenyegetőzünk, ezt olyan kontextusban is meg tudjuk tenni, amilyenre korábban nem volt példa.

A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért. Mert nem hajtotta igába a fejét. De ha a nő szingli, akkor ott valami nincs rendben. (Szerintük.) Vagy az a baj, hogy nem talál magának senkit, pedig szeretne, vagy az, hogy nem is szeretne.

A legtöbb embernek nagyon negatív a véleménye a randizásnak nevezett népszokásról. Merthogy ez egy életforma, és kifejezetten a nagyvárosi környezetre jellemző: ott van értelme, ahol az ember nem ismer mindenkit és ahol nem ágyazódott be annyira a társadalom szövetébe, hogy készséges családtagok és barátok szervezzék meg a magánéletét.

Adj el bárkinek bármit! Vagy győzz meg bárkit bármiről! Hangzatos címek, de ha valóban betartanák, amit ígérnek, vagyis tényleg mindenkit meg lehetne vezetni bármilyen tetszőleges hülyeséggel, akkor ez a világ még sokkal rosszabb hely lenne, mint amilyen most. Nincsenek csalhatatlan módszerek, és hiába próbálkozik az emberiség több ezer éve szerelmi varázslatokkal, arra soha nem volt garancia, hogy akit szeretünk, az viszont szeret majd bennünket.

Nem egy szinglit ismerek, akit elsősorban az tart vissza a társkereséstől, hogy nem akar klasszikus párkapcsolatot. Vagyis nem akarja végigjárni azt az utat, amely egy olyan életformába torkollik, amelyre ő nincs felkészülve, vagy amelyből már kiábrándult. Lehet az ilyen embert kötelékfóbiásnak is nevezni – hiszen mindenképpen ellenáll a „komoly” elköteleződésnek, de mivel nem hiszi, hogy lehet ezt másképp is, egyedül marad.

Az utóbbi időben ijesztően sok embertől hallom, hogy készül bezárni a boltot. Lehúzni a redőnyt. Visszavonul. Ő már nem kell senkinek, minek erőlködni? Ennyi idősen? Ennyi pénzzel? Ilyen körülmények között? Ugyan már, késő... Legjobb, ha egyéb hobbik után nézünk, takarítunk, golfozunk vagy horgászunk, de a szex és a szerelem nem nekünk való.