Nem igazán szoktam odafigyelni a Valentin-napra, mert szerintem vagy minden nap szeretünk valakit, vagy máskor se, és a szerelem ünneplésére a hétköznapok a legjobbak, de persze én is látom, hogy ilyenkor elkerülhetetlen a párral rendelkezők kirakatba tétele. Viszont a Bálint napot még le lehet tudni a barátság ünnepének is, sok szingli köszönti fel ilyenkor azokat az embereket, akik fontosak számára, de akikhez nem fűzi romantikus érzelem. A házasság hete azonban már végképp betesz.
Nincs nekem semmi bajom a házassággal, de miért kéne ennyire népszerűsíteni az emberi együttélés egy kitüntetett formáját? Miért kell feltétlenül azt sugallni, hogy ez a berendezkedés előrébb való, nagyobb értéket képvisel, és aki másképp él, most mindegy, milyen okból, kevésbé becsülendő, nem igazán lehet sikeresnek/boldognak mondani? Miért kell olyasmire utalgatni, hogy az emberi létezés legnemesebb formája az, ha lehetőleg egy férfi és egy nő (véletlenül se két azonos nemű ember vagy akár kettőnél több bármilyen nemű) papíron és a világ előtt vállalja, hogy bizonyos ideig egy csapatot alkot, és közös célokért küzd?
Egyébként van szinglik hete is: a kínaiak találták ki és ott, illetve Ázsia más részein november 11-én ünneplik. (Mivel a dátum 11/11 négy darab egyesből, vagyis négy egyedülállóból áll.) Sajnos az ünneplés fontos része, hogy az emberek rengeteg felesleges baromságot vesznek maguknak, mert ez a nap még a Fekete Pénteket és a Kiber Hétfőt is felülmúlja, de ezen túl azért vannak más események is: vakrandikon lehet más szinglikkel találkozni, koncerteket rendeznek, bowlingozni vagy karaokézni mennek, otthon ünnepelnek a barátaikkal, szinglibarát filmeket néznek, és így tovább. A britek március 11-én tartják a maguk szinglinapját, addig már nem is kell sokat várni.
De nem csak a szingliknek, hanem az elváltaknak is jut nap: ez a karácsonyi ünnepek utáni első hétfő, amelyen már dolgoznak az ügyvédek: ilyenkor nyújtják be az emberek a legtöbb válókeresetet, mivel a két hetes ünnep kiváló arra, hogy az is összevesszen a társával, aki normális üzemmódban még bírja a gyűrődést. Már többször írtunk róla, hogy a válásnak mennyire rossz a sajtója és amíg a házasságkötést az emberek ország-világnak hirdetik, addig a válást igyekeznek nem nagy dobra verni. Pedig az USA-ban a békés válásokat is megünneplik, még tortát is rendelnek a felek ebből az alkalomból.
Nyilván nem kell mindenből nemzeti ünnepet kreálni, de ha a házasságokat ennyire piedesztálra állítjuk, akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fejlett országokban körülbelül 50%-uk felbomlik, és arról sem, hogy egy házasságot szépen, békésen, barátságban lezárni sokkal nagyobb dicsőség, mint megkötni. Azokról pedig, akik önmagukat ünneplik, mert x éve élnek már egy másik emberrel, valójában nem tudunk semmit: ugyanúgy lehet az egész képmutatás, mint autentikus, de az biztos, hogy sokan érezhetik magukat rosszul, ha olyan üzeneteket látnak, amelyek a házasság dicsőségét zengik, míg például már az élettársi kapcsolódást is lenézéssel illetik.
Ne feledkezzünk meg természetesen az özvegyekről sem, hiszen ők is fontos részét alkotják az egyedülállók nagy családjának. Rájuk június 23-án gondolhatunk különösképpen, de ehhez a dátumhoz nem társul nagy vidámság. Az ünnep elsősorban karitatív jellegű, főleg azokban az országokban, amelyekben özvegynek lenni az esetek legnagyobb részében egyet jelent a szegénységgel, sok helyütt a kirekesztettséggel is.
Vagyis, ha már mindenféle napokat ünneplünk, akkor ne gondolkodjunk egysíkúan, ünnepeljük a páratlanul élőket is.