A párhuzamos vágyak kora

Vannak életszakaszok, amelyekben bizonyos embereket azért zárunk ki a társkeresési folyamatból, mert mások a céljaik, mint nekünk. Noha a nemek között ebben elég alapvető eltérés mutatkozik. A férfiak nem célhoz szoktak társat keresni, nekik elég, ha egy nő beindítja a fantáziájukat. A nők viszont általában rendelkeznek jövőképpel és konkrét elképzelésük van arról, mit kezdenének egy pasival.

Akkor most kinek is kellemetlen a szingliség?

Ti is hallottátok már a sirámot? Jaj, szegény mai fiatalok, annyi köztük a szingli! Jaj, mi lesz így! Mármint mi lesz kivel? A szinglikért aggódunk, vagy a társadalomért? Kihalni egyelőre biztos nem fogunk. Nem gond, ha nem lesz mindenkinek utóda. Mindig is léteztek gyermektelen emberek, minden társadalomban. Valójában a közösség profitál is abból, hogy akadnak olyanok, akik nem alapítanak családot.

A ház a házasság esszenciája

Általános nézet, hogy a házassághoz ház kell. Közös otthon. Legyen az akármilyen kicsi, kényelmetlen, túlzsúfolt. De hogy valaki ne akarjon együtt lakni a férjével/feleségével, az szinte elképzelhetetlen. Már a szóhasználatunk is egyértelművé teszi: a ház a házasság esszenciája.

Elgondolkodtatok már azon, hogy milyen ellentmondásos dolgokat tartunk normálisnak?

Egy kisgyerektől például azt várjuk, hogy váljon le az anyjáról, tanuljon meg egyedül aludni, függetlenedjen. Majd a házasságban, párkapcsolatban pont a fordítottjára biztatjuk: a fiatal hozzon létre szimbiózist egy másik emberrel, tanulja meg újra, milyen az ágyat megosztani valakivel, adja fel a függetlenségét.

A jó regényhez, színdarabhoz, filmhez sok fordulat kell. A váratlanság, a meglepetések sokasága a szerelmi sztoriknak is szükséges velejárója. Mert mit lehet azon elmesélni, hogy két ember megismerkedett, megtetszettek egymásnak és hamarosan úgy döntöttek, hogy együtt folytatják tovább? Ez dögunalmas. Az emlékezetes love storyk mindegyikébe kell akadály, féltékeny vetélytárs, állandó bizonytalanság, nagy veszekedések és kibékülések, félreértések, felismerések, összeborulás.

Ha valaki nekem azt mondja, hogy ő sose hazudik, mindig mindenkivel őszinte, akkor igencsak óvatossá válok. Ilyenkor három lehetőség van. 1. Emberünk alkatilag nem képes hazudni (mert például aspergeres és számára minden fekete-fehér). 2. Hazudik, mint a vízfolyás, akkor a legnagyobbat, mikor döngeti a mellét, hogy ő aztán soha. És ennek tudatában is van, de jól kiröhög mindenkit. 3. Önmagának is hazudik, és elhiszi, hogy ő mindig őszinte. Talán a harmadik lehetőség a legrosszabb.

A kérdés persze álságos. Mivel a sírig tartó szerelem soha nem is volt igazán divatban. Bár felidézhetjük Rómeó és Júlia történetét: kicsit ugyan ront az összképen, hogy három napig voltak szerelmesek és egy kommunikációs hiba miatt lettek öngyilkosok... Ilyen balesetek előfordulnak. De normális körülmények között, és ha nem tragédia vet véget a szerelmesek boldogságának, a sírig tartó rajongás gyakorlatilag nem létezett soha.

Az elmélet úgy szól, hogy valakivel vagy romantikus kapcsolatban vagyunk, vagy nem. Vagy szingli üzemmódban élünk, vagy párként. Vagy van áram, vagy nincs. Bináris kóddal emberi viszonylatokat nem lehet leírni. Nem csak nulla meg egy van. Hanem sok-sok tizedestört a kettő között. Meg 2 és 3 és több.

A Pán Péter szindróma árnyalatai

Megszokott problémafelvetés manapság, hogy a fiatalok nem képesek elköteleződni. Nem akarnak lehorgonyozni senkinél. Nem akarnak felelősséget vállalni. Hűséget ígérni, házasodni, családot alapítani. Sőt, még elköltözni sem. Mintha nem szeretnének felnőni. Csak élnek bele a világba és maradnak a mamahotel vendégei, mert ez a legkevésbé kockázatos. 

A férfi meglátta, hogy egy nő áll a híd közepén. Naplemente volt és ettől úgy tűnt, mintha a nő ragyogna. A férfi akkor eldöntötte, hogy az a nő az övé. Feleségül fogja venni.