Jut-e partner mindenkinek?
Vagyis igaz-e, hogy minden zsák megtalálja a foltját? Nyilvánvaló, hogy nem. Bármennyi álbölcsességet felsorolhatunk, attól még nem lesz igaz, hogy egyszer valami mágikus okból kifolyólag mindenki rátalál a nagy őre. Igazából nincs is nagy ő. Belebotolhatunk egy vagy több emberbe, aki igazi lehet számunkra egy ideig vagy akár hosszabb távon, de garancia nincs semmire.
Soha nem is volt olyan világ, amelyben alanyi jogon járt volna a boldogság vagy akárcsak a szexpartner.
Tény, hogy a nagyszüleink, dédszüleink korában többen házasodtak, de ne feledjük, hogy egyrészt akkor is bőven akadtak agglegények és aggleányok, szerzetesek, apácák, papok, másrészt pedig nagyon sokan pár év házasság után megözvegyültek. Életük nagy részét szexmentesen és intimitásmentesen töltötték. Vagy a férfiak nyilvánosházakba jártak, a nők egy része a testéből élt, más része meg teljesen kimaradt a szexből. És régen is ugyanúgy volt házasságtörés, mint ma.
De tovább megyek: ha azt vesszük, hogy legalább a házasságok első éveiben boldogabbak lehettek az emberek, akkor is ki kell ábrándulnunk a múltról szőtt mesékből. A házasság azelőtt sem volt semmire garancia. Se a kielégítő szexuális életre, se a romantikára, se az intimitás megélésére. Mivel a házasságok nagy része nem is személyes vonzalom alapján köttetett, az volt a nagy szerencse, ha a két ember minimális vonzalmat érzett egymás iránt. De rendszerszinten kényszerek irányítottak mindenkit. A vagyon, az örökösnemzés, a megszületett gyerekek nevelésének kényszere – és most nem térek ki a hihetetlen gyermekhalandóságra, amely a családokat olyan folytonos stresszben tartotta, amit ma nehezünkre esik elképzelni.
Vagyis lehet pampogni azért, mert nem jut szex, szerelem, intimitás, partner, eltartó vagy házi rabszolga mindenkinek (ki mit vár egy nőtől, férfitól, társtól vagy oldalbordától), csak értelme nincs. Annyi azért biztos, hogy manapság sokkal inkább számítanak a személyes kvalitások, mint az őskor óta bármikor. Persze az anyagi javak és a hatalom ma is megkönnyíti a nőhöz jutást a férfiak számára, de a nők egyre kevésbé vannak lépéskényszerben. Vagyis nem kell csak azért elkötelezniük magukat, mert különben szégyenben vagy eltartó nélkül maradnának.
A szingli lét, vagyis a társnélküliség nem valami modern átok.
Nem érdemes visszasírni a múltat abban a hitben, hogy akkor bármi is könnyebb lett volna, és biztos jobban boldogulnánk emancipáció nélkül. Lehet, hogy bizonyos dolgok könnyebben mentek, például az emberek sokkal kevesebbet mérlegeltek házasságkötés előtt, sokkal fiatalabban mentek bele a családalapításba és utána kevésbé mertek kiszállni a házasságukból (vagy éppenséggel nem is volt rá jogi lehetőségük), de azzal ne áltassuk magunkat, hogy boldogabbak voltak.
Ha zavar, hogy nincs partnerünk, akkor érdemes átgondolni, hogy milyen elvárásokat támasztunk a lehetséges partnerek felé – például nőként még mindig azt akarjuk-e, hogy a pasi keressen többet, de lehetőleg úgy, hogy nem tölt több időt házon kívül... Vagy felismerjük, hogy a mi jobb jövedelmünk és kedvezőbb gazdasági helyzetünk automatikusan szűkíti azon férfiak körét, akik nálunk tehetősebbek és nagyobb potenciállal rendelkeznek.
Ha férfiak vagyunk, még mindig elvárjuk-e, hogy kiszolgáljanak és otthon ne kelljen úgynevezett női munkákat végeznünk, és még mindig katasztrófának érezzük-e, ha az asszony többet keres, mint mi, vagy ha egyedül nem tudjuk eltartani a családot? Mert ha megragadunk a régi beidegződéseknél, akkor persze, hogy nagyon nehezen fogunk partnert találni. Nem száz évvel ezelőtti mentalitással kéne modern partnert keresni.
És ha komoly magánéleti gondjaink vannak, akkor azokkal komolyan foglalkoznunk is kell, ami nem azt jelenti, hogy kiröhögjük, aki pszichológushoz jár vagy coach-hoz fordul vagy bármi érdemit tesz annak érdekében, hogy jobban legyen. Macsó dolog úgy tenni, mintha mindent meg tudnánk oldani segítség nélkül, csak értelmetlen. Nem azért szeretnénk macsónak tűnni, hogy tetsszünk a nőknek? Épp a macsó hozzáállásunk miatt nem fogunk tetszeni.
Járni jár a szex, a szerelem, a boldogság, de nem jut mindenkinek. Annak fog jutni, aki vagy a legjobb géneket és legjobb gyerekkort kapta, vagy aki megküzd önmagával és alkalmassá válik a társkapcsolatra.
