Biztos sokan ismerik a 2018-as Ready Player One című filmet, amely a közeli jövőben játszódik, konkrétan 2044-ben. Ekkorra a valódi világ gyakorlatilag romhalmaz, senkinek sincs kedve ott élni, így aki teheti, beköltözik a virtuális térbe, konkrétabban az OASIS nevezetű világba, ahol mindent megtalál, ami szem- szájnak ingere. (Ez a világ ráadásul ingyenes, persze áram és széles sávú internet azért kell hozzá.)

Most olvasom az eredeti regényt és ebből persze sokkal részletesebben kiderül, milyennek is képzelte el a szerző, Ernest Cline 2011-ben az akkor még egy kicsit távolabbi jövőt. Minket itt elsősorban persze az érdekel, hogy szingli életmódbeli, illetve társkeresési szempontból miket vizionál az író ebben a disztopikus regényben.

A főszereplő, Wade a történet kezdetén 17 éves, közben lesz nagykorú. A filmből nem derül ki, de a könyvben virtuális suliba jár: ez a LUDUS nevezetű hely az OASIS-on belül található, és a mai távoktatás hozzá képest igencsak kezdetleges próbálkozás. Ugyanis itt az egész iskola virtuális, senki sincs valóban ott, de az élmény mégis teljes... Igaz, a diákok egymással nem kommunikálnak, az órákon ugyan nem tudnak elkalandozni, de szünetben ki-ki a virtuális világon belül máshová távozik, tehát az iskola közösségépítő szerepe teljesen hiányzik.

Ebből következik, hogy Wade-nek nincsenek lány ismerősei. Mégis rajong egy nőnemű lényért, akinek csak az avatarját, illetve az írásait ismeri. Art3mis is kedveli Wade-et, remekül egymásra hangolódnak, intellektuálisan nagyon is működik a kapcsolatuk. A lány saját bevallása szerint 19 éves, de persze igazából egyikük sem lehet biztos abban, hogy a másik bármiben is igazat mondott a korát vagy akár a nemét illetően.

Mint egy mai online ismerkedés elején, a regényben is teljesen bizonytalan talajon mozognak a szereplők. Igaz, ők nem társkeresőn ismerkednek, hanem a verseny miatt futnak össze, illetve Wade már korábban rajongott Art3mis blogbejegyzéseiért, tehát ilyen szempontból ez inkább olyasmi, mint ha valaki egy mai blogban ismerkedik meg az íróval vagy egy másik kommentelővel: leginkább egymás szellemi énjéhez vonzódnak ilyenkor. De ebbe az énbe is remekül bele lehet habarodni.

Noha már most is léteznek olyan kapcsolatok, amelyek 100%-ban online térben zajlanak, azért az illúzió még messze nem tart itt, ahol a regényben, nem vagyunk képesek avatar énünkkel olyan elmélyülten azonosulni, hogy 3 dimenzióban jelen legyünk egy mesterséges világban, de minden arra mutat, hogy ez előbb-utóbb reális lehetőség lesz. És egyesek már azt vizionálják, hogy a végén nem is lesznek valódi emberi kapcsolataink...

A regényben mindent Wade szemszögéből látunk ás kirajzolódik a 2040-es évek közepén élő virtuális remete képe. Mikor a srác már megengedheti magának (mert az első kulcs megszerzése után elég pénzhez jut), elköltözik a szülővárosából és egy luxusapartmanban alakítja ki az élőhelyét. Az IOI (a gonosz multicég, amely meg akarja nyerni a versenyt) miatt annyira retteg, hogy gyakorlatilag hermetikusan elzárva él (manapság azt mondanánk, önkéntes karanténban), mindent online vásárol, érintkezés nélküli szállítással (hú, de hamar bekövetkezett ez 2011-es képest, nem?), azzal a plusszal, hogy még zsiliprendszert is kialakít, amely bevizsgálja az érkező termékeket.

Hosszú hónapokig egyetlen élő emberrel sem találkozik, nem szippant szabad levegőt, csak ül a gamer székében (na jó, egy ennél sokkal profibb eszközben), és a nap nagy részében, amikor épp nem alszik, eszik vagy wc-n dekkol, a virtuális valóság számára a realitás. Hogy ebbe hogy nem pusztul bele, az persze jó kérdés... Egy idő után Wade legalább arra ráveszi magát, hogy rendszeresen sportoljon, persze ezt is odahaza, a futópadon végzi, de legalább virtuális edzőtermekben és futópályákon...

De mit kezd Wade a férfivá éréssel? Mert attól, hogy nem lát valódi nőket, még a hormonjai működnek... És persze, hogy léteznek az OASIS-ban pornóoldalak is, amelyek minden létező igényt és ízlést kielégítenek – elvileg. Csak egyet nem: a valódi kapcsolat iránti vágyat. Mikor Art3mis szakít a fiúval, akit ugye életében nem is látott soha, Wade egy ideig ezekbe a pótlékokba menekül, aztán úgy dönt, hogy ez mégsem vezet sehová...

Ami igazán érdekes volt számomra, az a kettejük flörtölése. Wade, ahogy minden kor minden hímnemű egyede, nagyon is szeretne a valóságban találkozni a lánnyal, de Art3mis erre sokáig nem hajlandó. Ő ugyanis meg van róla győződve, hogy a srác számára hatalmas csalódás lenne, milyen a valóságban. Mindaddig, amíg élhet az avatar adta végtelen lehetőségekkel, olyanná alakíthatja a megjelenését, amilyenné csak akarja, magabiztos és sziporkázó, de amint arról esik szó, hogy a valóságban is fel kellene vállalnia magát, a testét, az arcát, a hibáit, megretten...

És ezek a félelmek már itt élnek velünk: nemrég arról hallottam tudósítást, hogy bizonyos nők már nem hírességek képeit viszik el plasztikai sebészhez, hanem a saját, számítógépes programok filterein keresztül tökéletesített énjük fotóit, mert olyanok akarnak lenni, mint a gép által kreált tökéletesebb énjük. Eljöhet az idő, amikor már egyáltalán nem is akarják megmutatni a valódi arcukat, maradnak egy avatarnál, amely hasonlít rájuk, csak sosem változik és mindig gyönyörű.

Talán majd minden párkapcsolatunkat virtuális térben éljük meg, avatarok fognak egymással szeretkezni úgy, hogy az életben sosem találkoznak... Ennek a csírái is fellelhetőek már a jelenben. Mindenesetre kíváncsi vagyok a második kötetre, amely idén jelenik meg angolul, és várhatóan jövőre magyarul is. Aztán film is készül a történetből. Lehet, még visszatérünk a témára.