Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hány pasival bújtam már ágyba? Miért kérded?

2020. december 10. - Single Pink Lady

Szinte minden ismerkedésnél előkerül manapság, kinek milyen az előélete. Mikor veszítette el a szüzességét, hány komoly kapcsolata volt, miért ért véget a legutóbbi (ha egyáltalán véget ért), mit szeret az ágyban és így tovább.

mennyiapartner01.jpg

Viszonylag ártatlan kérdések ezek, de amikor elérkezünk a hány szexpartnered volt eddig témához, akkor előfordulhat, hogy megfagy a levegő. Alapvetően két véglet létezik: az egyik fajta ember mindent szeretne tudni a randipartnerről, a másik viszont legszívesebben azt képzelné, hogy az illetőnek nincs múltja és még szűz. Vagy majdnem az.

Leginkább a férfiak szeretik úgy gondolni, hogy nem sok elődjük volt, a nőket inkább az zavarja, ha a férfi teljesen tapasztalatlan. Nincs ebben igazi emancipáció, keményen tartja magát a nézet, hogy a férfi attól jobb pasi, ha sok nője volt már, a nő viszont egy ribanc, ha nagykanállal eszi a férfiakat.

Most például már biztos, hogy a következő 007-es ügynök nem fehér férfi, hanem fekete nő, Lashana Lynch lesz – vagyis az „örök” James Bondot mint őskövületet nyugdíjazzák: így aztán harangoztak annak a szokásnak is, hogy a 007-es filmenként két usque három vagy még több nőt fektet meg. Lehet, hogy a flörtöt még meghagyják, de attól tartok, az is megy a levesbe, már Daniel Craig kiirtotta gyakorlatilag... Ahogy az összes somolygós könnyedségnek és remek szexpoénnak is lőttek, miután Pierce Brosnan leköszönt a posztról.

Egy nő egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy filmenként egy rakás pasival összefeküdjön, mert ez nem komilfó, még ma sem. Rossz Bond-lányok csinálhatják, de az igazság felkent bajnoka nem.

Természetesen léteznek olyan felmérések is, amelyekből kiderül, hogy a férfiak komoly kapcsolat reményében hány előzetes szexpartnert tartanak (életkortól függően) még elfogadhatónak. A szám általában 10 alatt van. Ha egy nőnek ennél kirívóan több férfival volt dolga és ezt bevallja, elég nagy kockázatot vállal. Könnyen lehet, hogy alkalmi kalandnál többre nem tartják „méltónak”. Vagyis akinek igen sokszínű a múltja, az gyakran hallgat erről vagy hazudik, mint a vízfolyás.

A randioldalaknak általában remek listájuk van arról a pár tabu témáról, amelyről kussolnunk kéne, ha elkezdünk járni valakivel. Ne említsük,

  • milyen jók voltak az elődei az ágyban
  • milyen jók voltunk mi magunk más partnerekkel
  • hány partnerünk volt pontosan
  • miért volt olyan csodálatos a legfontosabb exünk
  • mekkora volt az elődei nemi szerve
  • ha nem tudunk elélvezni vele, ne említsük, hogy mással bezzeg tudtunk 

 

Én meg azt mondom, nagy baj, ha ez mind valóban tabu. Igen, mindegyikről lehet beszélni, bár egyiket sem érdemes erőltetni. Viszont az, hogy hová értünk el szexuálisan, nagy mértékben attól függ, hogy eddig mi mindent éltünk meg másokkal. Ha a jelenlegi partnernek tetszik az, amikké váltunk, akkor legyen annyi bátorsága, hogy szembenézzen az előzményekkel.

Ugyanazok, akik szerint e témákat tabuként kell kezelni, elfogadásról, őszinteségről papolnak, teljes összeolvadást vizionálnak, de hát hogyan lehetne szó elfogadásról ott, ahol mereven elutasítják, hogy a számomra borzasztóan fontos erotikus múltamról nyíltan beszéljek?

Minden másról beszélhetek, a gyerekkori élményeimről, az olvasmányaimról, a kedvenc kajáimról, a traumáimról, de isten ments, hogy beszámoljak arról, mi szerzett örömet az ágyban és mit utáltam, miért volt olyan jó valakivel és olyan rossz mással, milyen nehéz időszakokon mentem keresztül, mikor csak alkalmi kapcsolatokban jutottam szexhez, és így tovább?

Hogyan ismerhet meg igazán az, aki minderre nem kíváncsi? És hogyan szerethet az, aki nem bírja elviselni, hogy másokat is szerettem, másokkal is élveztem az erotikát? Teljesen skizofrén dolog egyrészt teljes átláthatóságot és őszinteséget várni, másrészt tabukat beleépíteni a kapcsolatba. Vagy egyik, vagy másik. A kettő együtt nem megy.

Ha tehát valaki arra kíváncsi, hogy hány pasival bújtunk már ágyba, akkor nagyon nem mindegy, milyen indítékkal teszi fel a kérdést. Igazából a jó kérdés soha nem ez, főleg nem elsőre. A jó kérdés arra vonatkozik, hogy mit szeretünk az ágyban. És ha például nem sikerül az elélvezés, akkor igenis próbáljuk ki, amit azzal a partnerrel csináltunk, akivel sikerült. Beszélgessünk nyíltan, és ne csináljunk úgy, mintha velünk kezdődne a történelem. Ha másokról hallani kellemetlen, akkor az azért van, mert nincs elég önbizalmunk – de ezen lehet dolgozni. És kell is. Másképp nem építhető egészséges kapcsolat. Szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr2716326616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Billy Hill 2020.12.11. 15:55:14

@Almandin: "A könnyűvérű ember pl. nagyon gyorsan le akar veled feküdni, annak a híve, hogy erről a lehető leggyorsabban meg kell győződni, hogy "összeillünk-e". Pedig ez sokszor csak nőcsábász trükk" - a fenéket, ez ugyanúgy férficsábász dolog is! Már volt ilyen nővel dolgom, aki tűpontosan ugyanezzel az érvrendszerrel operált. :-)

Almandin 2020.12.11. 15:59:10

@Billy Hill: Valóban, ez nem elsősorban nemtől függ.

ramszeszita 2020.12.11. 16:07:05

@odamondó: ha 5ezret mondok, azt is komolyan veszed? Teljesen nyilvanvalo hogy hasrautesszeruen mondtam egy szamot. 500 korul ritkan kavirnyasznak nem szakmaban dolgozo professzionalis holgyek. Fentebb volt egy ur, aki azt mondta kb 300 novel volt dolga...vele bezzeg minden rendben? Ja igen, o csak kalandozott, o nem volt szerelmes. Akkor miert kell hogy Random Juliaval barmi baj legyen? Egyebkent pedig ha Julcsinak nem jo a szex, nyugodtan elhiheted hogy eloszor magaban fogja keresni a problemat, nem a ferfiakban. Mert nincs olyan mainstream porno ma mar, ahol a no nem sikit a gyonyortol es nem froccsen 20 meterre csak a pasi latvanyatol, nem beszelve arrol hogy ugy razzak sorozatban orgazmusok a szimpla ki-be-ki-be manovertol, hogy negyszer helyetcserelnek kozben a szemgolyoi, ezt latva tapasztalatlan Julcsi eloszor persze hogy azt fogja hinni, hogy benne van a baj, mert neki nem ilyen, es ozkodik elhinni, hogy kb senkinek nem ilyen (ezrevel latja ezt mas pornoszinesznoktol, mig van kb 4 bensoseges baratnoje aki talan az ellenkezojet allitja). Es ez ujkori sot, jelen generacios problema. A fiatalok felvilagositasa gyerekcipoben jar az ingyenesen es szeleskorben elerheto, mindenfele niche fantaziat kielegito pornohoz kepest. A fiatalok onnan tajekozodnak. Egy generacioval elobb magazinok voltak. Kepek, es te kitoltotted a fantaziaddal, odakepzelted a szerelmedet. Azelott csak tortenetek, amihez meg tobb fantazia kellett. Ma nincs ez. Ma a kepedbe van tolva az utolso nedv buborek is olyan hd minosegben hogy latod rajta visszatukrozodni az operatort. Nincs fantazia, csak esz nelkuli bamulas es szivacskent informaciot felszivas.

Ma szerencses az, aki nehany probalkozas utan talal valakit akivel egyutt, bizalmas es egeszseges kapcsolaton es kommunikacion alapulo elvezetes szexualis eletet fog tudni kialakitani. De ha nem, akkor Julcsi is hadd keresse azt akivel jo 20, 40,100, vagy 500 delikvens kozott is akar. Valahol a listan ugyis rajon, hogy amit keres, az csak porno, es nem a valo elet.
De hadd keresse meg. Hadd kiserletezzen. Mint a ferfiak. Vagy ha tudja miat akar, mit szeret, de nem kivanja azt egy hosszutavu kapcsolatba zarni, mert ugy erzi, az tul sok nyomast rakna az amugy is bonyolult eletere? Akkor miert ne csinalhatna ugyanezt...epp mint a ferfiak. Ez a fentebb emlitett lakat-kulcs hasonlat mokas meg minden, de itt meg kene hogy alljon. Nem kene ugy csinalni mintha minden penisz tagitana a no vaginajan fel centit, mig 50nel mar nincs is felszini surlodas, csak olyan, mintha bedobnal egy bagettet egy iskolai folyosora. Nem is ertem mitol felnek a ferfiak. Hogy elottetek egy nagyobb penisz kitagitotta? Tudjatok ugye hogy nem gyurmabol van, es ha egy-ket-ha gyerek atjon rajta, ugy is visszaugrik? Ha nem, akkor azon lehet segiteni tornaval, az mas kerdes, hogy nehany no erre nem hajlando. Ez az elmelet alapjan ha 30 evig dugod a feleseged, az mar ertektelen ringyrongy, mert 20 even keresztul szexelt veled 4000x? Nyilvan nem. Szeretheto ertekes ember, azert vetted felesegul. Akkor miert szamit az az 5-20-100 alkalom amit elotted atelt? Na es a szam? Mi faj, hogy 5 pasival szexelt, vagy hogy az 5 pasival hanyszor? Ha az en parom igy viszonyulna ehhez, valoszinuleg nem most lett volna a 7.evfordulonk, mert abbol az jon le hogy egy darab hus vagyok, ami a szemeben epp lejaroban van, nem erdekli a szemelyisegem, az odaadasom. Ki akarna, hogy igy nezzenek ra?

MsIreneAdler 2020.12.11. 16:21:29

@CaptainG: biztos vagyok benne, hogy lesz rá kereslet, az, hogy a hús-vér nőknek konkurenciát jelent-e majd, azt meglátjuk. Én nem hiszem.
Érdekes , hogy a műméhet említed, mint esetleges tartozékot. Őszintén szólva nem látom értelmét, fogalmam sincs mire, miért és hogyan használnák ezt a férfiak egyáltalán.

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 16:57:47

Én csak arra lennék kíváncsi hogy miért gondolják az emberek azt hogy a társ függ a szextől és nem a szex a tarstol???? Ha van normalis társad van normális szexed , de ha jó a szex azt hogy jó a társad is....

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 16:58:42

@a nagy hohohorgász: bocs.... ha jo a szex nem egyenlő hogy jó a tars is

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 17:07:05

@a nagy hohohorgász: és kedves nők válaszoljatok már arra a kérdésre hogy milyen boldogok vagytok egy olyan férfi mellett aki valóban kielégít titeket de párhuzamosan a szomszedasszonyt is. Valóban kell a szexuális kielegules de aki maximum 10 partner után nem jött rá hogy a pluszt a szeretet adja az kuka...

11110000 2020.12.11. 18:00:59

Nagy dicséret, hogy tudod, hogyan kell használni az uszkve szót (bár magyarul már simán lehet írni magyarosan, ahogy a viszki, konyak, csili stb. is már ebben a formában magyar).

Ami a fő kérdést illeti:
Ha csak pár dugásra kell a nő, akkor tök mindegy, hány faszival dugott (vagy hányat szopott le, lásd: Shop-stop).
Ha komoly a terv, akkor azért az ember nem akar egy világ kurvájával komolyra tervezni. Bár lehet kivétel.

Ami meg a tapasztalatot illeti: igen, a férfi tud tanulni (nem mind tanul is, de lehet), azaz megtanulhat úgy dugni, hogy a nőnek is jó legyen (nem mintha ez bárkit is érdekelne).
A nő viszont alapból tudja a hanyatt fekszem, lábat szét formát, ezen nincs mit tanulni. Nőről azt mondani, hogy jó az ágyban, az valami rémes vicc lehet. Ha hagyja magát megdugni, akkor jó az ágyban, ha nem, akkor nem, több kategória nincs.
A munkát a férfi végzi, kb. mintha azt mondanád (a nőre kivetítve), hogy a mosógép sok szerelés után jobban szerelhető. Ellenben a szerelő ha sokat szerelt, az lehet, hogy ügyesebben fogja szerelni a sokadik mosógépet (vagy ugyanazt sokadszorra, a partnerek száma igazából lényegtelen).

Volt olyan csajom, akinek én kb. a 200-250. partnere voltam (saját bevallása szerint - nem kellett kérdezni, szeretett mesélni). Voltak kielégülési problémái, azért keresett itt is, ott is, velem állítólag jó volt neki, meg még kb. 3 pasassal a 200-250-ből.
Nekem messze nem vele volt a legjobb.

A kurvából lesz a legjobb szerető duma hazugság. Remélem, még idejében szólok a kedves hölgyeknek.

"a következő 007-es ügynök nem fehér férfi, hanem fekete nő"
Ennél méretesebb faszságot még halivúdból is ritkán látni, persze volt már néger jenki Artúr király udvarában,. ami azért jó, mert a valóságban kb. addig élt volna, amíg az első lovag meglátja a nyomorult szaracént, utána meg kutyaeledelül szolgált volna.

A nagy egyenjogúsdiban kurvára átesnek a ló másik oldalára.
(Bezzeg amikor valami szerepe szerint zsidó leszbikus karakterről kiderült, hogy nem zsidó játssza, mekkora felháborodás lett... márpedig JB karakterét a szerző kifejezetten fehér férfinak írta meg.)

@Reactor:
Jó duma, mostantól én találtam ki. :-)

@MsIreneAdler:
Nincs ezzel semmi baj, csak akkor ne picsogjanak, hogy csak meg akarják őket dugni, de megtartani nem.

@ramszeszita:
Telefonszámod? :-)
"Nem vagyok orgazmus jotekonysagi szervezet."
Hanem egy igazi orgazmumus? :-)

A felvetésedre azért érdemes lenne elvégezni egy kísérletet, hogy az utcán egy átlagos kinézetű pasas odamegy 1000 véletlenszerű nőhöz (az már reprezentatív mintának számít), hogy le szeretne vele feküdni, és ebből mennyi nő mond igent, valamint egy átlag kinézetű nő 1000 pasashoz, hogy annak hány mond igent.
A férfival végzett teszt a kórházi kezelések miatt pár évvel tovább tartana.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Vagy legalább egy olyat, aki remek megmondóember, mint Kurt úrfi. Egy dugás azzal is összejöhet, aztán a végén le lehet vonni a tanulságot. :-)
(Jó pár olyan csajt ismerek, akinek saját bevallása szerint férfival sosem volt jó, bármit csinált is. Ha ő csinálta ugyanazt saját magának, akkor meg jó volt neki. Lehet simán ilyen lelki dolog, ne higgy a pornófilmeknek, hogy az 1000 Hz frekvenciájú pinadörzsöléstől visítva-hugyozva élveznek a nők, mert ahhoz képest a Star Wars egy tényfeltáró dokumentumfilm.)

@Real_Time:
Az férfiakra is igaz, hogy minél több nővel dugott, annál kevésbé tud egyhez kötődni.
Ez az oximoron hormon jó vót, én is szoktam enni minden reggeli mellé egy kis pohárral. :-)

@Gábor Gévai:
Pedig a finnugor szerető az erotikus irodalomban valami olyasmi, mint a Blackbird a repülésben. :-)

@arandanos:
"az apaság és az anyaság közül csak az utóbbi tuti még mindig"
Ha ez megnyugtat, már az sem. Legalábbis a biológiai.

"a változatosság iránti igény természetesnek van véve férfiaknál"
Lehet, hogy azért, mert biológiailag ez valóban természetes is, míg a nőknél meg nem?

@Almandin:
Ehhez nem kell könnyűvérűnek lenni, elég csak kellően részegnek.
Volt esetem olyan 20 év körüli csajjal, aki azzal jött oda egy koncert után, hogy alhatna-e nálam (sosem láttam előtte), mert csak reggel megy a vonata, és hideg van (tényleg az volt). Mondtam, hogy jó, de aztán nem meggyilkolni ám álmomban, és csak 1 ágyam van, igaz, az dupla. Aztán hazaérve alig bírtam lebeszélni arról, hogy dugjunk (20-25 éve lehet, hogy nem lettem volna ennyire állhatatos, meg persze akkor még nem lehettem volna az apja sem kor alapján). Pedig jól nézett ki, csak túl részeg volt, végül abban maradtunk, hogy ha még reggel, józanul is akarja, akkor részemről rendben. Mikor felébredt, szóba sem került az ügy, szerintem fogalma sincs azóta sem róla, kiesett. :-)

@Billy Hill:
Sőt, hajszálpontosan, ahogy a magyar mondaná.

@a nagy hohohorgász:
Ebbizony így van.

11110000 2020.12.11. 18:02:07

@a nagy hohohorgász:
Sőt, arra is, aki a szomszédasszonyt nem párhuzamosan, hanem merőlegesen elégíti ki.

Lorrh 2020.12.11. 18:08:46

@Almandin: "nagyon gyorsan le akar veled feküdni,"
Mi ennek időbeli definíciója? Első randi? Egy hét? Egy hónap? Nálad mi a "gyors" ?

Szerintem amikor valakivel intim kapcsolatban vagyunk akkor ő a társunk akivel mindent meg lehet osztani. Igen, az előző kapcsolatokat is. Nyilván név nélkül, anonim módon, de ebben mi is részesek voltunk, tehát ránk is tartozik.

MsIreneAdler 2020.12.11. 18:09:56

@ramszeszita: nagyon igazad van abban, amit a pornóról írsz. Mind a lányoknak, mind a fiúknak irreális képet ad a szexről. A nők azt látják, hogy ha a fülükbe dugják a brét, nekik azt is élvezniük kell, hangosan, ordítva, különben velük van a baj. A fiúk pedig megtanulják, hogy semmi szükség finomkodásra, gyengédségre, csak gyorsan és erősen matatni kell a nő lába között, és ennyi, majd durr bele bumm és jöhet a szóló élvezet a végén...

Almandin 2020.12.11. 18:15:36

@Lorrh: Nyilván változó, kinek mi a gyors. Ma sokan panaszkodnak arra, hogy elkezdenek valakivel ismerkedni, és az már az első, vagy maximum második randin elvárja a szexet. Ez szerintem nagyon gyors, elhamarkodott.
A jó társsal valóban mindent meg lehet osztani, de nem kell. Egyrészt nem jó a szimbiózis, ez semmiképpen nem egészséges. Másrészt ha valakinek kevés expartnere volt, akikről akár név szerint is tud a partner (azt értelmetlen eltitkolni szerintem, kikkel álltunk intimebb kapcsolatban), akkor beazonosíthatóak lesznek. Nyilván, ha valakinek több tucat, vagy több száz exe volt, akkor ez már nem lesz követhető, de sokan vannak, akiknek nincs több néhány expartnernél.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 18:15:58

@11110000: a munkát a férfi végzi?
Egy nő nem lehet jó az ágyban?
Amúgy a többi oké!

Lorrh 2020.12.11. 18:16:53

@ramszeszita: értem én hogy ennyire ki vagy kelve a pornó ellen - valamennyire jogos is a kommented. De mit szólsz a szürke50 árnyalata szerű undoritó ocsmány cukrozott ál-romantikus szemetekhez? Ezt meg kétpofára zabálják a nők.
Meg a hálivúdi rózsaszín romantikus filmekhez, amik a nőket teszik tönkre és irreális ostoba elvárásokat támasztanak egy valódi szerelemmel szemben?
A hálivudi romantika meg a nőket teszi zombivá.
1 : 1

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 18:20:42

Amúgy nem az a lényeg hány férfival/ nővel volt hanem milyen ember milyen a viselkedése.
Nekünk pl nem volt öröm hogy kolléganőm piásan hisztizett a munkahelyen.
Megdughatják akárhányan de attól még előadhatja normálisan!
Vagy megdughat akármennyit de lehet ezt is normálisan!

odamondó 2020.12.11. 18:34:32

@ramszeszita: 5 pasi vs 500. Azért elég nagy különbség. Szerintem a 300as fickó sem normális. És még leírja, hogy még várja hogy valakibe beleszeressen. Rofl. Ha 300 nőből egy sem fogta meg igazán akkor onnantól meszeltek. Szerintem aki valóban őszinte kapcsolatot akar az pár ember után úgyis megáll.

MsIreneAdler 2020.12.11. 18:39:18

@11110000: jogos, hogy ne picsogjon. De úgy gondolod, hogy ha valaki nem talál társat az kizárólag az előélete miatt van? Ha ezen múlna, és csakis a szüzesség meg az erkölcsösség lenne fontos egy nőben, akkor talán a besavanyodott, erkölcscsősz fapinákra lenne a legnagyobb kereslet :). Szerintem sokkal többet számít, kinek milyen a természete.
Az meg, hogy egy nő csak ott fekszik, a pasi meg egyedül melózik...hát ez nagyon mókás, ezen jót röhögtem :D

Real_Time 2020.12.11. 18:46:14

Na Oxifaszom, végre van időm legalább belinkelni amire utaltam:

divany.hu/eletem/2019/03/17/oxitocin-hatasa/

Aztán hogy mi a faszom az az oximoron annak majd még utána kell nézzek :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 19:05:10

@a nagy hohohorgász: megint olyan dolgokban okoskodsz amiről fingod sincsen!

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 19:06:30

Hiába akarod beadni poszter hogy egy tapasztalt nő jó, nem fog menni....de ez oda vissza érvényes. egy normális nőnek a falu bikaja nem kell.... csak a buta libaknak.... jó lenne már felfogni hogy nem feltétlenül az a minőség amit sokan akarnak.... a szarra is szállnak a legyek mégsem finom!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 19:20:46

@a nagy hohohorgász: talán mert ez az első félig meddig értelmes hozzászólásod a nőkkel kapcsolatban!

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 19:30:33

@a nagy hohohorgász: amúgy azt is felvetnem hogy: ha a nők érzelmi alapon szexelnek akkor szőke herceg létezik a világon egy tapasztalt nőnek? Vagy jöhet a coming out hogy ők ők is ugyanolyan onzok mint a pasik.... ja és akkor miért van az hogy az útszéli kurvat senki sem akarja feleségül venni de gattyan buzi gyurinak szívesen beterpesztene a nők 99 %a? Poszterke, a nőknél tegyél fel kérdést. Megkapod a választ... mítú

a nagy hohohorgász 2020.12.11. 19:31:29

@a nagy hohohorgász: kurva telefon, szóval hány szőke herceg létezik????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 19:37:27

@a nagy hohohorgász: igen,ezt mindig eljátszott!
Úgy teszel egy pillanatig mintha tudnál normális lenni aztán csak kibújik belőled a paraszt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 20:43:36

Fiú a lánynak:
- Nekem te vagy az első.Te is így vagy ezzel?
-A francba,hogy mindig kezdőket fogok ki!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.11. 20:49:02

@ramszeszita:

"valoszinuleg nem most lett volna a 7.evfordulonk"

Állítólag épp a 7. év körül/után romlanak el a házasságok.

hszs 2020.12.11. 21:01:43

@ramszeszita: Negyed órája az iskolafolyosóra bedobott bagetten röhögök. :-)

Sajnos a felvilágosítással és pornóval kapcsolatos gondolataid nagyon is igazak, sokan fognak még emiatt torzulni... :-(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 21:28:14

@hszs: az geci jó volt!
Vagy az úgy lent benne mint a harang nyelve!

11110000 2020.12.11. 21:35:34

@Almandin:
Ezt az "expartnere volt" kifejezést kifejtenéd?
Nem volt a partnere, hanem valakinek a volt partnerével mondjuk kávézott vagy eszmét cserélt?

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Bizony, a munkát a férfi végzi. Cserébe a szex addig tart, ameddig a férfi akarja.
Ez a "nő jó az ágyban" duma meg a baszatlan fiúcskák hiszik el (és az ilyen nők terjesztik).

Biztos normálisan dugták meg, csak részegen adta elő. :-)

"csak kibújik belőled a paraszt"
Hát kettőtök közül ezúttal nem belőle bújt ki.
(Hogy máskor kiből hogyan, azt nem tudom, és nem fogok utánanézni.)

@Real_Time:
Á, jobb, amíg nem tudod. :-)

@Lorrh:
Nem kellenek ehhez hálivudi filmek.
Az átlag pesti nő elvárásai olyan magasak, hogy az egyesített USA-orosz légierő nem tudja levadászni őket. Ráadásul a semmire, csak a férfiakkal szembeni elvárások vannak, saját magukkal szemben meg semmi. (Vidéken azért sokkal jobb a helyzet.)

@odamondó:
Ismerek olyan pasit, aki ezt a 300-at egy nagyságrenddel simán felülmúlja (minden hétvégén 2 nő - 1 péntek, 1 szombat), meg néha hét közben is egy-kettő, aztán 40 felett találkozott egy olyan csajjal, aki mellett megragadt (mellesleg a csaj sem volt egy visszafogott, szende szűz, és ezt tudták egymásról). Ma már gyerekük van, és évek óta együtt élnek.
Nyilván nem ez a jellemző, de ne utasítsuk el, hogy van ilyen is.

@MsIreneAdler:
"a besavanyodott, erkölcscsősz fapinákra lenne a legnagyobb kereslet"
Igen, én téged kereslek.

@a nagy hohohorgász:
Ezt nem feltétlenül írom alá.
A 90-es évek elején hajtottam egy csajra, aki imádott velem lenni és beszélgetni. Aztán megmutatta a szeretőjét/dugópartnerét (akármi). Egy sík bunkó, kopasz, kigyúrt barmot. Akiről ő is azt mondta, hogy az, de nem az esze miatt van vele. Egyébként kifejezetten okos és művelt csaj (nem volt, mert még ma is az, évente 1-2-szer összefutunk itt-ott).
Gattyán szerintem nem buzi, inkább aszexuális. Ismerek ilyeneket.
Mellesleg meg annyira nem lehet buta, hogy a 2-3. leggazdagabb magyar lett, és nem állami pénzen. Meg a csajokat sem kényszeríti a netes magamutogatásra, teljesen önkéntes alapon megy. Talált egy piaci rést, elsőként tömte be.

ramszeszita 2020.12.11. 21:37:17

@Lorrh: azert ne alcazzuk a szurke 50et romantikanak, hivjuk annak, ami: szoftpornonak, abbol sem a jobbiknak, amit a twilighton nevelkedett akkori tini, immar felnott noknek irtak, pepitaban ugyanaz. Pszichopata lelkileg instabil, kozveszelyes de gazdag hapsi, es a buta szuz lany esete karoval. Az egyiket vampir szivekbe utik, a masikat seggekbe. Egyetertek, hollywood ugyanaz az agymosoda, mint a porno, lehetetlen elvarasokkal bombazza az agyakat. De nyugi, nem csak a noit. Aki olyan buta, hogy bekajalja, meg is erdemli, hogy egy eleten at azt kajtassa sikertelenul, ez ervenyes a pornora es hollywoodra is.

ramszeszita 2020.12.11. 21:41:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem vagyunk hazasok. Koszonjuk kedves szavaidat, sokat jelent nekunk, hogy szurkolsz nekunk! :D

ramszeszita 2020.12.11. 21:48:08

@11110000: nalatok akkor mindig te vagy felul? Amit leirtal, a hanyatt fekves, lab szetrakas - na ugy vagy nokent rossz az agyban. Ha nem adsz tobbet a ferfinak mint amire egyedul is kepes maganak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 21:49:59

@11110000: akkor elég rosszul csinálják!
Igen ezt az ididótát ismerem vele lehet így beszélni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.11. 21:51:42

@ramszeszita: ez nekem is fura!
Lehet tud új pozíciót mondani a 97 mellé amit én ismerek???

ramszeszita 2020.12.11. 22:06:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nekem mar ez a pozicionevezgetes is olyan meeehh. Hemperegni kell, lepedot gyurni, ott falni a masikat ahol epp ered, nem az hogy "akkor kedves teheneszlany kutyaba legy oly kedves atfaradni. Koszonettel: a legkalapacs."

Bunkóné Barom Ildikó 2020.12.11. 22:27:05

@Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne:

Lehet, hogy a mesterkulcsok valamiért mindig szar zárakat találnak meg? :)

(A metafora egyébként Geszti Pétertől származik tudtommal.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.11. 22:30:01

@Bunkóné Barom Ildikó:

Olvasd el még egyszer a szöveget:

"Ha egy zárat minden kulcs nyit, az a zár szar."

Bunkóné Barom Ildikó 2020.12.11. 22:32:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet, hogy a mesterkulcs azért gondolja magát mesterkulcsnak, mert mindig szar zárakba lett bedugva.:) Persze a szar zárak megsejtése is egyfajta képesség.:)

11110000 2020.12.11. 22:51:38

@ramszeszita:
Alul is lehet dolgozni. A bányászok szerinted nem dolgoznak, csak a pilóták?
Nem, ez "a nő jó az ágyban" a nők által tapasztalatlan/baszatlan fiúcskáknak terjesztett mesécske.
Lyuk-lyuk, elég, ha síkos, és ne legyen benne darázs vagy egyéb szúrós-harapós állat.
Nincs olyan, hogy egy nő jó az ágyban, max. akkor mond ilyet a pasid, ha még azt is akarja, hogy leszopd a végén extraként.

@Bunkóné Barom Ildikó:
Esetleg egy szar zár mindig azt gondolja, hogy mesterkulccsal próbálkoztak, azért nyílt ki, pedig egyszerű, mezei, reszeletlen nyerskulcsok voltak?
Ezen a verzión gondolkodtál már?

MsIreneAdler 2020.12.11. 22:58:57

@11110000: én mint fapina :). Ez még jobb poén, mint, hogy a nőnek csak feküdnie kell az ágyban!

ramszeszita 2020.12.11. 23:21:10

@11110000: vagy ugyanazt a kozhelyet ismetelgeted, vagy ertelmetlen hulyesegeket banyaszokrol es pilotakrol. Szexrol van szo. Igazabol picit sajnallak is, mert abbol, amit mondasz, ugy tunik, sosem volt dolgod olyan novel akit erdekel is az oromod, a mennyisegen tul a minosege is. Bar miert erdekelne ot, ha lucskos lyuknak tartod, annal semmibel nem tobbre, es a szextol annyit varsz, hogy ne harapjon makkon egy csotany odabentrol. Mindegy is, ha neked ennyi eleg akkor legy vele boldog.

11110000 2020.12.12. 00:19:55

@MsIreneAdler:
Ja, minden fapina így gondolja saját magáról.

"poén, mint, hogy a nőnek csak feküdnie kell az ágyban"
Miért, szerinted mit kell még? Kevered a szexet a szertornával. Az egyik élvezet, a másik sport. Mondtam már, hogy fapina vagy? Mert ha nem, akkor most mondom.

@ramszeszita:
Attól, hogy te nem érted, még nem értelmetlen. Persze gondolom, neked a magfizika (nem, nem a spermáról mint magról van szó benne, gondoltam, jelzem előre, ne érjen meglepetés, amikor ráguglizol) is értelmetlen, mert te nem érted.

Miért kellene, hogy egy nőt érdekeljen az örömöm? Azt én megoldom magamnak. Az általam
elvárt minőségben. Kb. bármelyik nővel, amelyik külsőre beleesik a megfelelési tartományba.
A nő meg a sajátját. Ugyanannyi ideje van rá.

Úgy tűnik, sosem volt dolgod őszinte férfival, csak olyanokkal, akik szemérmetlenül a képedbe hazudtak ilyen baromságokat, hogy "a nő jó az ágyban". Jó, mondjuk ha hideg van, akkor melegítésre jó. De szexben? Ne legyél már komolytalan, látszik, hogy nő vagy, azok hisznek el minden ilyen baromságot, amit azért mondanak a férfiak, hogy amíg akarják, meglegyen a biztos lyuk.
Nyugi, a te pasid is így gondolja, csak kíméletből nem mondja a szemedbe.
Amikor majd már másik lyukra vágyik, megmondja, hogy egyáltalán nem vagy jó, olyan vagy, mint bármelyik másik.
Ne mondd, hogy nem szóltam előre.
Pina-pina. Max. már kissé széttaposott kozákkucsmává vált a sok átmeneti szállóvendégtől, hogy ne a fasz szót használjam, és akkor persze olyan, mintha macskát engednél a tehénistállóba. Szerencsére ilyennel még nem volt dolgom, csak hallottam róla.

Sz.A.77 2020.12.12. 01:09:49

Elolvastam a cikket és a hozzászólásokat is..
Én, maradi, régimódi, "prűd", monogám, ( ennél szégyenteljesebb dolog nincs a világon, ja de.. becsületes) előzékeny, udvarias,családcentrikus, szigma hím vagyok...
Aki egyedül létezik, mert nem képes ezt a sok "modernséget" magáévá tudni, amit itt, és mindenhol olvastam..Őszintén irigylem a sokat "szerelmeskedő" nőket és férfiakat, akik nem csinálnak problémát abból, hogy a velük élő hímnemű vagy nőnemű, hányszáz b@szópartnerrel hált, eddig. Öreg f@sz vagyok, na.. Csak gondoltam megírom.....

ramszeszita 2020.12.12. 07:43:07

@11110000: tovabbra is inkabb sajnallak, ezt akarhogy tekered, szanalom, amit irsz.

eßemfaßom meg áll 2020.12.12. 07:48:38

@Billy Hill: "és el is mondta, hogy ő miként definiálja saját magát!" És ha forgatás közben meggondolja magát?

eßemfaßom meg áll 2020.12.12. 07:52:43

@11110000: elég tré nőkkel lehetett dolgod eddig ha szerinted mindegyik csak egy egyforma lyuk. Mondjuk a stilusod alapján nem csodálkozok azon, hogy neked csak az alja jut.

LebensraumamOsten 2020.12.12. 07:55:49

A kurválkodós előéletről szóló információk bizalmasabbak, mint a svájci bankszámlák adatai. Persze ez is olyan mint a használt autó vásárlás. A vevő szeretné tudni, hogy valami csapágyasra hajtott járgányt kapott, vagy pedig egy tényleg megkímélt járgányt, amit nem használt el bármilyen szembejövő senkiházi. Sajnos az autókkal szemben itt még nagyon megy a kilométeróra visszatekerés intézménye. Talán mert a törvény nem tiltja. :DDD
De közelítsük meg keresztyénkonzerváló alapon a témát! Szóval nem érdekelnek a picsogós válaszok, hogy a nők is egyenrangú lények, meg nekik is van joguk azzal kúrogatni akivel akarnak, meg hasonló feminista baromságokat. A nők csak másodrangú lények. Ez amúgy természetükből is ered. Szerintem Varga Jucika, Túró Dórika, Rácz Zsófika és a többi kis tenyészkanca ezt nap mint nap érzi is saját bőrén, hogy ők csak kirakatmuffok, ami nem is baj. A másik tézis, hogy egy nő azzal kefél akivel csak akar. Hát hehehe, azzal aki leáll vele, amíg ki nem öregszik a szakmából és nem lesz olyan fokú az értékcsökkenése, hogy a kutyának se kell.

gigabursch 2020.12.12. 08:05:32

No, itt aztán lett bőven bölcsesség meg ökörség is.
Szerintem nem lehetetlen küldetés 18 éve ugyanazzal a nővel kelni-feküdni. És vica-versa.
Hozzá kell tenni, hogy ott a három gyerkőc, stb.

Mikor olvasom a hölgyektől, hogy seígyseúgy, még azt hogy ezsejöttbeazsejöttbe, mindig eszembe jut a régi bölcsesség:
Úgy kinyallak, hogy levegőt nem kapsz, aztán úgy megduglak hogy én nem kapok levegőt.

Ami még James Bondot illet:
Lehet, hogy nő és néger, de a felmenői biztos zsidók kell legyenek, mert különben sérül minden agybajos mozgalom.

ramszeszita 2020.12.12. 08:18:03

@LebensraumamOsten: ez a hozzaszolasod egy tulsagosan bovitett szohasznalat arra hogy "utalom a noket mert egyik sem akar lefekudni velem". Ertjuk h neked szar, nezz magadba, es jobb lesz.

eßemfaßom meg áll 2020.12.12. 08:26:05

@LebensraumamOsten: "De közelítsük meg keresztyénkonzerváló alapon a témát! Szóval nem érdekelnek a picsogós válaszok, hogy a nők is egyenrangú lények, meg nekik is van joguk azzal kúrogatni akivel akarnak, meg hasonló feminista baromságokat. A nők csak másodrangú lények. Ez amúgy természetükből is ered."

vs.

"LebensraumamOsten 2020.11.27 19:17:42
Az ún. keresztyénkonzervatívok valójában egy minden emberiességből kivetkőzött aljas szemét bűnbanda, akiknek egyetlen célja, hogy másokat megalázzanak, kizsákmányoljanak. Ezeket mind ki kell irtani, ha egy jobb és szebb világot akarunk."

a nagy hohohorgász 2020.12.12. 08:43:25

Szerintem a minőségi sorrend az alábbi:
1 rossz szex érzelmek nélkül ( alig marad állva)
2 maszturbálás
3 szopatas vagy nyalatas
4 rossz szex érzelmekkel
5 jó szex érzelmek nélkül
6 jó szex érzelmekkel ( jó párkapcsolat)
7 szeretkezés

Akinek a 6osban és a 7-es ben része volt az nem nagyon akarja alább adni

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.12. 09:52:20

Matyika hiányzik, hogy ő is elmesélje az élményeit a guminőkről. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.12. 09:54:41

@a nagy hohohorgász: A jó szex relatív. Huszonévesen, egy 18-as bombázóval akibe fülig szerelmes vagy minden szex jónak minősül. 40-50 évesen a huszas csitrikre már rá sem néz az ember, viszont egy erős harmincas MILF-et rommá kúr.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.12.12. 10:58:44

@LebensraumamOsten: Legalább jól néznek ki , ellentétben a Vadai-Szél-Szabó féle ellenzéki trióval.

CleanYourRoom 2020.12.12. 11:15:08

A nők szexpartnereinek száma miatti stigmatizálás releváns és érvényes kategória, mert befolyásolja a párkapcsolattal és házassággal való elégedettséget és a későbbi válás valószínűségét. Szóval ha teljesen indifferens számodra, hogy milyen eséllyel rombolja le a családodat és pénzügyi helyzeted egy esetleges későbbi válás, akkor persze, nyugodtan hagyd figyelmen kívül, hogy hány férfival volt előtted a párod. Már ha érdekel egyáltalán a házasság és a családalapítás persze. Mindenesetre a statisztikák szerint 10-nél több szexuális partnerrel rendelkező nők szignifikánsan elégedetlenebbek voltak a kapcsolatukkal és magasabb volt esetükben a válás valószínűsége.

ifstudies.org/blog/counterintuitive-trends-in-the-link-between-premarital-sex-and-marital-stability
ifstudies.org/blog/does-sexual-history-affect-marital-happiness
www.psychologytoday.com/intl/blog/the-new-resilience/201606/do-women-more-premarital-partners-get-divorced-less
www.theatlantic.com/health/archive/2018/10/sexual-partners-and-marital-happiness/573493/
www.dailymail.co.uk/femail/article-4085758/Experts-reveal-sexual-partners-ve-determine-likely-DIVORCE.html

Ha aggaszt a válás lehetősége akkor a legeslegjobb tehát szűz nőt elvenni, érdekes módon a második legjobb a 3-9 közötti partnerszámmal rendelkező nő, ennél rosszabb, ha a nőnek csak 2 partnere volt, a legrosszabb viszont egyértelműen az, ha 10-nél több partnere volt egy nőnek.

A párkapcsolati kötődés továbbá neurológiai folyamat, amit hormonok, az oxitocin és a dopamin befolyásol. A gyakori partnerváltogatás hatására az oxitocinnak fokozatosan csökken az ereje, és ez csökkenti a tartós párkapcsolati kötődés képességét.

MsIreneAdler 2020.12.12. 11:52:01

@11110000: érdekes ez a nők az ágyban téma, én sem arra gondoltam, hogy az a tuti, ha a csillárról lógva pippant le vagy egyéb extrém manővereket hajt végre egy nő. De veled ellentétben a legtöbb férfi szereti, ha a partnere nem csak fekszik ott, hanem aktívan részt vesz a játékban. Szóval én azt tanácsolom, hogy saját igénytelenségedet ezügyben ne vetítsd ki a többi férfire. Van, akinek a síkos lyuk mellett akár extra örömöt okoz, hogy egy másik emberi lény liheg az arcába szex közben. Hihetetlen, mi? Ja és ha neked az a szex, hogy deréktájon összedörgölőzöl valakivel, miközben mindenki csak saját magával törődik, nos ezesetben igazat kell adnom neked, tényleg fapina vagyok, mert erre rohadtul nem indulnék be :)

odamondó 2020.12.12. 12:05:18

@11110000: persze ez olyan példa, hogy elméletileg az 5ös lottót is valakik megnyerik... Az esélyesebb az, hogy ennyi partner után egyszerűen kiég az illető.

Real_Time 2020.12.12. 21:50:52

@CleanYourRoom: Na, erre gondoltam én is. Látható egyébként, hogy sajna még mindig rengeteg Blue Pill-es van forgalomban. Sok sikert srácok, de ha két gyerekkel lelép az asszony, akkor ne hozzám gyertek majd jótanácsokért, azután már nem lehet rajtatok segíteni. A "Red Pill" férfi életeket menthet.

11110000 2020.12.12. 21:59:53

@ramszeszita:
Igen, mindig ez a válasz, amikor nincsenek az érvek.

"ez a hozzaszolasod egy tulsagosan bovitett szohasznalat arra hogy "utalom a noket mert egyik sem akar lefekudni velem"."
Gondolom, ő is úgy van vele, hogy ha olyan akarna lefeküdni vele, hát annál egy jó szarás is jobb.

@eßemfaßom meg áll:
Kinézetre mások, de ha már benne vagy, akkor tök egyforma mind.
Persze mivel neked csak a segglyukak jutnak (mivel a pina a legalja, afölött meg a segglyuk van), abból is többnyire csak férfiakéi, ez ügyben nem tudok nyilatkozni, nem az én terepem.

De nem vagyunk mind szájerjózsik, mint te, akinek ez okozza a boldogságot.

@LebensraumamOsten:
"nekik is van joguk azzal kúrogatni akivel akarnak"
Természetesen joguk van.

@gigabursch:
Vica versa a nő, akivel 18 éve kelsz-fekszel? Azzal tényleg nem lehet nehéz.

"Úgy kinyallak, hogy levegőt nem kapsz, aztán úgy megduglak hogy én nem kapok levegőt."
Én szeretem, ha a nő is kap levegőt meg én is.

@MsIreneAdler:
Nyilván azért szeretkezel mindig kurva nagyokat Brad Pittel.
Aki 25 centi hosszú, 6 centi átmérőjű és gumiból van, és diszkrét csomagolásban szállította a netes szexbolt, ahol vásároltad.
Mondjuk szarul csókol, meg az arcodba az sem liheg szex közben, de ezek nyilván csak apróságok.

Persze, aktívan részt is vesz a játékban, ha mindig időben cseréled benne az elemeket. :-)

"egy másik emberi lény liheg az arcába szex közben" - mellesleg érdekelnének azok a szexpózok, ahol ez az arcba lihegés megvalósulhat. Már ha a >1,5 m-es távolságot nem tekintjük arcba lihegésnek.

Ha a nő aktív részvételén a szopást érted, akkor persze, jó, ha aktívan részt vesz, én eddig - a néhai dr. Veres Pali bácsi szava járásával élve - a baszásról beszéltem. Bár a szopatásnak sosem voltam nagy híve, baszni sokkal jobb.
(Tudom, persze, megint jönnek majd a nemzetközi szopásnagymesternők, hogy nyilván nem csinálták jól idáig - én meg hadd döntsem el, hogy én mit szeretek.)

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Én inkább azt mondom, hogy huszonévesen, főleg kora huszonévesen az ember inkább csak baszik, cél a végén az elélvezés.
Aztán - az eddigi csajaim szerint egy viszonylag kicsi kisebbség - rájön a titokra, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út (te mintha tanultál volna keleti filozófiát is, de lehet, hogy rosszul emlékszem), és onnantól már szeretkezik. Akár órákon át. Főleg 40 felett, amikor a napi 5-10 elélvezés már nehezen és ritkán jön össze, míg 20-25 évesen nem annyira.
A rommá kúrás számomra értelmezhetetlen kategória. Még célként is.

11110000 2020.12.12. 22:02:21

@Real_Time:
Ha ismernéd az összetett szavakat, akkor lehet, hogy még értelmezni is lehetne, mit írtál.
Csak példaként:
náci vadász = Göring a vadászaton, puskával
nácivadász = Simon Wiesenthal, íróasztal mellett, puska nélkül

Sok esetben kurvára nem mindegy, hogy valamit egybeírsz vagy külön.

eßemfaßom meg áll 2020.12.13. 06:56:03

@11110000: "Kinézetre mások, de ha már benne vagy, akkor tök egyforma mind."

Egyre inkább azt gondolom, hogy te még csak a markodat dugtad.

gigabursch 2020.12.13. 07:17:25

@eßemfaßom meg áll:
Mégis: mit vársz az überokos ezernickű #Közbiztonság Szilárd és @cardi....N+1-től?
Értelmes viselkedést?
Ez csak egy frusztrált, hőbörgő díszmajom.
Szerintem az itt jelen lévő hölgyek csípőből kiröhögik.

MsIreneAdler 2020.12.13. 10:23:34

@11110000: egyre jobban szórakozok. Főleg azon, hogy még az általad fantáziált szexuális életem a méteres kékeres vibrivel is nagy valószínűséggel tartalmasabb, mint a te valódi szerelmi életed. Komolyan nem tudsz olyan helyzetet az ágyban, ahol a szexelők feje közel van egymáshoz és a lihegés megvalósulhat? Pedig azért ehhez nem kell valami nagy gurunak lenni.
Senki nem vitatja el az egyéni preferenciáidat. Ha te nem szeretsz szopatni, nem akarsz túl közel kerülni a másikhoz szex közben, az a te dolgod, abszolút rendben van, nem vagyunk egyformák. De ne próbáld már ezt úgy eladni, mintha az lenne minden férfi vágya, hogy síkos legyen a luk, azt csá.
(amiket itt leírtál, arra következtetek, hogy annak a lyuknak is magától kell besíkosodnia, mert tőled nem fog :D)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.13. 14:48:14

@MsIreneAdler:

"amiket itt leírtál, arra következtetek, hogy annak a lyuknak is magától kell besíkosodnia, mert tőled nem fog :D"

Talált, süllyedt!

Lorrh 2020.12.13. 17:30:57

@11110000: Teljesen nyugodtan fogadd el, hogy a szélsőséges és primitív nézeteid sértőek itt egyesek számára és ellenszenves alaknak mutatod magad. Ennek megfelelő reakciókat kapsz.
Ne kezdj el nyafizni emiatt, az nem férfias.

eßemfaßom meg áll 2020.12.13. 20:43:09

@gigabursch: az, hogy nem volt még normális nővel azért kicsit megmagyarázza, hogy mitől lett ilyen internetidióta.

Persze az is lehet, hogy eleve ekkora kretén volt azért nem jutott neki csak a saját meleg marka bő testápolóval, ami persze, hogy mindig egyforma...

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 15:44:55

@ramszeszita: „Mi van ha mar 500 faszkorhintan vegiglovagolt es egyikhez sem kotodott, csak keresi azt, akivel mukodik a szex? Akivel jo? Miert kene kotodnie a nonek minden hobbikolbaszhoz ami belepottyan? Mert no?”

Remélem nem gondolod komolyan a baromságaidat, mert szánalmas ahogy próbálod felmenteni a kurvákat.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 15:47:10

@arandanos: „De az is lehet, hogy nem is akarta megtalálni akkoriban, csak változatosságra, kötetlenségre vágyott. ”

És ezért baszatta magát 500 emberrel?

„Hozzáteszem, nőknél is van olyan, hogy egy adott életszakaszban ezért vagy azért nem akar komoly kapcsolatot, de ez nem jelenti azt, hogy élete végéig így akarná.”

Pont ez a probléma. Hogy identitászavarban szenved.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 15:58:58

@ramszeszita: „De ha nem, akkor Julcsi is hadd keresse azt akivel jo 20, 40,100, vagy 500 delikvens kozott is akar. Valahol a listan ugyis rajon, hogy amit keres, az csak porno, es nem a valo elet.
De hadd keresse meg. Hadd kiserletezzen. Mint a ferfiak. Vagy ha tudja miat akar, mit szeret, de nem kivanja azt egy hosszutavu kapcsolatba zarni, mert ugy erzi, az tul sok nyomast rakna az amugy is bonyolult eletere? Akkor miert ne csinalhatna ugyanezt...epp mint a ferfiak”

Persze, nyugodtan, csak fogadja el, hogy kurva!

ramszeszita 2020.12.19. 16:01:59

@The Cortez: legyen kurva, de akkor lehessen a pasit aki ugyanezt teszi szinten ordas nagy ribancnak kikialtani.

ramszeszita 2020.12.19. 16:03:56

@The Cortez: ismetlem. Nem mentegetem, jusztifikalom. Ha a pasi megteheti ezt anelkul hogy ujjal mutogananak ra, mert kurva, akkor nincs logikus erv, hogy a not miert kene ezert megbelyegezni. Ugyanazert a "bunert" vagy legyen mindket nem ribanc, vagy egyik sem.

Reactor 2020.12.19. 16:09:58

@ramszeszita: Ez itt a baj, látod: hogy olyasmibe is egyenlőséget próbálsz erőltetni, ahol sohasem lesz. Erre reflektáltam a kulcsos-záras példával viccesen, hogy a két nem soha de soha nem lesz egyenlő, szexuálisan legalábbis semmiféleképpen.
Ez nem hitvallás kérdése; a biológia a vétkes. A férfinem gyárilag úgy lett megalkotva - minden más élőlénynél is! - hogy bármikor bárkivel szaporodhasson, mindig készen áll a szexre, ezért van állandóan több millió ivarsejtje készenlétben. A nő ezzel szemben (embereknél) összesen EGY érett petesejttel rendelkezik egyszerre, és őrajta múlik, mikor és kivel akarja a szexet. És ez mindig is így volt, amióta csak megjelent az ember. Na már most, egy ilyen evolúció által kódolt dolgot nem lehet felülírni egy magasztos, de minden reális alapot nélkülöző eszmével, ami még 100 évet se élt, érted...

ramszeszita 2020.12.19. 16:20:50

@Reactor: ez az erv akkor allna meg a helyet, ha a modern emberi tarsadalomban a szex lenyege a szaporodas volna kizarolag, es nem az elvezet.

Ha a regi termeszetes evolucios gondolatokkal akarunk ervelni, akkor nektek ferfiaknak haremetek lenne, mi nok kivalasztanank kozuletek a legalkalmasabbat utodnemzeshez, es csak az jutna szexhez. A tobbieket meg elkergetnek es szettepnek az alfak. Ugye milyen hulyen hangzik hirtelen a sarkositas? Nyilvan nem ez a helyzet. Az evolucios ervek csak akkor ilyen szimpatikusak, ha nokre sarkitjak oket, visszafele mar nem mukodik.

Reactor 2020.12.19. 16:30:10

@ramszeszita: Ez is csak az utóbbi kétezer évben volt jellemző, hogy elsősorban élvezetből szexelnek (maradéktalanul ez se igaz amúgy, rengeteg embernél kb. pótcselekvés szintjére süllyedt a szex), az evolúció pedig nem ismeri az ilyen rövid időtávokat. Itt százezer, millió években kell gondolkodni. Mint olyan, a szex az egyetlen módja a fajfenntartásnak, míg élvezeti értéke van rengeteg más dolognak is.
Részben ám igazad van, merthogy igenis megy a harc a nőkért, pláne hogy férfiból jóval több van, mint nőből. Legyen az társkereső, szórakozóhely, vagy bármi más, jobbára az "alfák" jutnak nőhöz, akár egyszerre többhöz is, a többieket pedig, ha szét nem is tépik, de elkergetik. Aki nem nyert a genetikai lottón, és sok pénze sincs, az elmegy hivatásoshoz, vagy MGTOW.

ramszeszita 2020.12.19. 16:37:59

@Reactor: akkor biztos en vagyok genetikailag selejt hogy utalom az osszes alfa csodor seggfejet :D
Na jolvan, elviszem a kettos mercet elitelo nezeteimet a sajat haloszobamba, itt meg legyen annak karacsony akinek a no masodrangu vegleny, lucskos buta lyuk, akinek a kvalitasat a szuzhartyajan mert csapasok szamaban merik.
(Ezt nem rad ertem szemely szerint hanem a kozhangulatra a komment szekcioban) :)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 16:41:49

@eßemfaßom meg áll: „nem jutott neki csak a saját meleg marka bő testápolóval, ami persze, hogy mindig egyforma... ”

Mert mintha a pinánál annyiféle változat lenne a szűkön meg a tágon kívül.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 16:43:37

@ramszeszita: Egy férfi mégis mitől lenne ribanc? Látom te is egy biosz-analfabéta vagy, aki lázad a biológiai tények, ösztönök ellen, mint egy feminista.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 16:46:04

@ramszeszita: Ebben a dologban semmi köze a 2 nemnek egymáshoz. Ami az egyik nemnek dicsőség, az a másiknak szégyen. A probléma igazából nem is a kurvasággal van, hanem mint írtam, az identitászavarral.

ramszeszita 2020.12.19. 16:48:05

@The Cortez: vicces hogy ezt mondod, mert amugy biologus diplomam van. Es nem feminista vagyok hanem ekvalista. De neked tokmindegy melyik, ugyis faj az onerzetednek, fujd csak a magadet.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 16:48:09

@ramszeszita: „mi nok kivalasztanank kozuletek a legalkalmasabbat utodnemzeshez, es csak az jutna szexhez. A tobbieket meg elkergetnek es szettepnek az alfak. Ugye milyen hulyen hangzik hirtelen a sarkositas? Nyilvan nem ez a helyzet. ”

Pont hogy ez a helyzet.

Lorrh 2020.12.19. 16:50:06

@ramszeszita: Azért azt jó lenne ha belátnád, hogy a szaporodás az az alapvető drive aminek mentén a kiválasztás működik, hogy melyik pasira izgulsz rá. Egyébként semmi indoka, hogy a pasi magasabb legyen a nőnél, mert már nem a szavannán élünk hogy magasabbról könnyebb lenne az oroszlánt észrevenni. Nagyon ősi mély zsigeri ösztönök vezérlik a nőket is,kár a biológiát a sarokba vágnod.
Az értelmiségi intellektus hihetetlenül gyenge és vékony máz ami felkerült ránk a pár évtizednyi feminista egyenlősdi által.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 16:53:27

@ramszeszita: „vicces hogy ezt mondod, mert amugy biologus diplomam van”

Bölcsebb lettél volna, ha ezt nem írod le. Már ha igaz egyáltalán. Bár elhiszem, mert manapság kóklereket képeznek az egyetemeken/fősulikon.

„ugyis faj az onerzetednek, fujd csak a magadet. ”

Nem én kampányolok dühösen a szent kurválkodás társadalmi megbecsüléséért :)

„itt meg legyen annak karacsony akinek a no masodrangu vegleny, lucskos buta lyuk, akinek a kvalitasat a szuzhartyajan mert csapasok szamaban merik.
(Ezt nem rad ertem szemely szerint hanem a kozhangulatra a komment szekcioban) :) ”

Már a legelején e vitted el rossz irányba a kommentszekciót.

ramszeszita 2020.12.19. 16:55:57

@The Cortez: akkor hadd szoljon helyettem most a mellettem ulo ferfi, hatha hogyha penisztol szarmazik, jobban elfogadod: ha korbedugsz 100 not, ugyanakkora ribanc vagy mint a no akit korbedugott 100 pasi. Szerinte nem diadal sok not megdugni, ugyanugy lesajnal erte, mint a not aki sok ferfival dugott.

Identitaszavart ismetelgetni szep dolog, de ha nem fejted ki a mogotte levo gondolataidat, akkor csak egy szo marad.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 17:01:50

@ramszeszita: Miért kéne egy, a nőjének bólogató pincsikutyának a szavára adnom?

„Szerinte nem diadal sok not megdugni, ugyanugy lesajnal erte, mint a not aki sok ferfival dugott.”

Akkor téged miért nem sajnál le érte? :D

Aki egyszerre akar kurva lenni meg normális nő is, az bizony identitászavaros.

ramszeszita 2020.12.19. 17:02:05

@The Cortez: na jolvan hagyjal mar beken a hulyesegeiddel, ha nincs logikus erved akkor a diplomamba kotsz bele? Mi a kovetkezo? A szemszinem?

Az en lekiismeretem tiszta, akarhany ferfival is szexeltem, akkor is tiszta lenne ha 10x ennyi lenne, a kvalitasaimat nem ebben merik, es ha te megis, akkor te akkor sem lettel volna amugy sem ezek a ferfiak kozott, ha akarnal, mr teremtes koronaja.

Na hagyjuk beken egymast szerintem.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.19. 17:13:33

@ramszeszita: A logikus érveket már végigvezettem én is, meg előttem a többiek is. Arról nem mi tehetünk, hogy nem tudod vagy inkább szándékosan nem akarod értelmezni. A diplomád meg ténylege gy vicc, már ha létezik.

De akkor miért nem sajnál le érte az állítólag melletted ülő palid?

„mr teremtes koronaja. ”

Tipik feminista duma! Most megvagy!

Te ígérted, hogy elhúzol innen, de várható volt, hogy gerinctelen módon visszakúszol.

Reactor 2020.12.19. 17:22:56

@ramszeszita: Hékás, én azt írtam, részben igazad van, tehát csak részben nincs :)))

11110000 2020.12.21. 00:05:03

@eßemfaßom meg áll:
Te viszont még azt sem, mert ahhoz is béna balfasz vagy, neked csak a szádat kúrták mások.
Azt viszont gyakran.

@MsIreneAdler:
Igen, a hülyék valóban jól szórakoznak a saját nyomorukon. Ezért jó a hozzád hasonló hülyéknek.

"a lyuknak is magától kell besíkosodnia" - persze, hogy magától. A fasz fog vazelinnel vacakolni. Ja, meg persze a te pasijaid, mert száraz fapina vagy.

@Lorrh:
Nyafiztam volna? Hol?

Azt meg elég magasról szarom le, hogy ki minek tart.
Főleg az interneten.

"nem a szavannán élünk hogy magasabbról könnyebb lenne az oroszlánt észrevenni"
Ha a szavannán akkora távolságban vagy egy oroszlántól, hogy észreveszed, akkor már tök mindegy, milyen magas vagy, a buli folytatása az oroszlánon múlik, ha éhes, akkor mindenképpen vacsora leszel (vagy esetleg más főétkezés), ha nem éhes, akkor meg mehetsz a dolgodra.

@Reactor:
"férfiból jóval több van, mint nőből" - ha nem is sokkal (1% alatt), de nőből több van.

@ramszeszita:
Tedd ezt nyugodtan. Csak aztán ne csodálkozz, hogy kiröhögnek.
A természet nem igazságos. Kinek ilyen lapot oszt, kinek olyat. Persze lázadozhatsz ellene, de csak magadból csinálsz hülyét.

Az ekvalista azt jelenti, hogy faszt is szeretnél magadnak, mert a férfiaknak az is van?
Szerintem már az alapoknál el vagy tévedve.
Van, amiben lehetnek a nők egyenlőek (azonos munkáért azonos bért stb.), de ha tetszik, ha nem, de vagy az, akibe bedugnak ezt-azt, ami mindig egy kissé alárendeltebb szerep, akkor is, ha esetenként az ágyban engedik, hogy te legyél felül, attól a domináns mindig a férfi, és a szex addig tart, amíg a férfi akarja (te arról dönthetsz, hogy akarod az illetővel vagy sem, ha igen, onnantól már nem rajtad áll). Lehet ez ellen lázadni, de értelmetlen. Így találták ki a világot (az isten, akit nem Elohimnak, hanem evolúciónak neveznek). Biztos lehetne úgy is, ahogy te akarod, de nem úgy lett. Alternatív valóságokat vázolgatni és azokban élni próbálni meg ahhoz vezet, hogy előbb-utóbb egy szép kényszerzubbonyban végzed.

"a kvalitasat a szuzhartyajan mert csapasok szamaban merik"
A szűzhártya elsőre átszakad, utána már mi a francnak bármit méregetni rajta? Ha tényleg biológus vagy, ennyit tudnod kéne.

A melletted ülő férfi azért mondta ezt, mert szeretett volna aznap este megdugni, és tudja, hogy ha ellentmond, akkor este nincs pina (vagy csak a szomszédban, de hát este 8 után meg nem szabad kimászkálni).
Majd egyszer tegyél rá titokban rádióadót, és hallgasd le, hogy a haverjaival hogyan adja elő ugyanezt.

"Szerinte nem diadal sok not megdugni, ugyanugy lesajnal erte, mint a not aki sok ferfival dugott."
Hát ismerek olyan férfiakat, akik nemhogy 500, de 1000 nőnél is jóval többet dugtak meg (többszörösét), nem azt látom, hogy a csajok lesajnálnák őket, inkább igyekeznek sorszámot tépni. És még csak jónak sem kell lenni hozzá az ágyban, elég jól kinézni.

Attól, hogy valaki kurva (nem rád értem, általánosságban), még lehet tiszta a lelkiismerete. A kettő nem függ össze.

@The Cortez:
Ezt mondom én is. De néhány kis agyagedény azzal próbál itt menőzni a nőnek vélt nickek előtt, hogy ő a szex minden csinját-bínját ismerő szexmajsztrónak hirdeti magát, meg minden ilyennel egyetért, hátha összejön a netről valami kósza pina. És nem veszik észre, mennyire szánalmasok. Én jókat szoktam röhögni rajtuk. Minden szexszel kapcsolatos témánál előkerülnek szakérteni.
(Arról a régi igazságról se feledkezzünk meg, hogy minden netező csaj vagy csúnya, vagy zakkant, vagy a kettő együtt. Már vagy 25 éve állították fel ezt a tézist, de még mindig igaz.)

"Aki egyszerre akar kurva lenni meg normális nő is, az bizony identitászavaros."
Ebben nem értek egyet. Ismerek kurvákat (mármint olyanokat, akik iparszerűen űzik a sportot), vannak köztük ritka normális nők is, még tanultak is. Jókat szoktunk beszélgetni. Más kérdés, hogy dugni nem biztos, hogy szeretnék velük, mert ugyan nagyon jól néznek ki, csak aztán eszedbe jut, hogy aznap te ki tudja, hányadik lennél ugyanabban a lyukban. Akár még kotonnal is.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.12.24. 02:09:39

@11110000: Tudom, hogy sokan próbálják az ehhez hasonló oldalakon elveszíteni a szüzességüket, több-kevesebb sikerrel (inkább kevesebbel).

„Arról a régi igazságról se feledkezzünk meg, hogy minden netező csaj vagy csúnya, vagy zakkant, vagy a kettő együtt.”

Vagy pedig egy ratyi, vagy egy unatkozó troll áll a nőinek tűnő nick mögött.

„Ismerek kurvákat (mármint olyanokat, akik iparszerűen űzik a sportot), vannak köztük ritka normális nők is, még tanultak is.”

Normálisak, ”tanultak” és mégis kurvák. Itt valami nem kerek :D

11110000 2021.01.06. 17:12:56

@The Cortez:
"Normálisak, ”tanultak” és mégis kurvák. Itt valami nem kerek :D"

Itt azért ne utcai kurvákra gondolj, ezek a menő szállodákban szolgáltatnak.
Igen komoly összegekért, amennyinek a saját szakmájukban a töredékét keresnének csak meg. Egyetemi végzettséggel.
Nem a bölcsészeket akarom cinkelni, de a többségük bölcsész (legalább nyelveket jól beszélnek, az angol alap, de sokan még 2-3 másikat is). De van köztük ELTE-n végzett informatikus is, aki saját bevallása szerint többszörösét keresi, mint informatikusként, pedig állítólag ott sem keresett rosszul magyar viszonylatban.
Nyilván nem életpálya, csinálják 5-10 évig, amíg van rájuk kereslet (és nem szorítják ki őket a fiatalabbak, mert mint hírlik, sok az új próbálkozó, persze ezen a szinten az IQ/műveltség/emberi hozzáállás stb. hiánya miatt sokan hamar kiperegnek a rostán), de addig megkeresnek annyit, amennyi életük végéig elég.

Dugni nyilván nem dugtam egyikkel sem (kedvem némelyikkel lett volna, de nem keverik a munkát a szórakozással, a tarifájuk meg nagyon nem az én szintem, de még egy átlag nyugati melósé sem), más területről ismerem őket, egy részüket meg úgy, hogy a már ismerős társaságában voltak, és úgy beszélgettünk.
Beszélgetni valamiért szeretnek velem. :-)
Más semmi.

#szájbergyerek# 2021.01.31. 18:55:38

Nem értitek a lényeget: Arra kíváncsi, mekkorát tudsz hazudni szemrebbenés nélkül.
süti beállítások módosítása