Megszavazták. Nem, mintha bárkit meglepett volna. Mindenesetre az az amerikai nő, Joy Wright, akinek a történetét nemrég olvastam, itthon esélytelen lenne arra, hogy gyereke legyen. A hölgy ugyanis leszbikus. A történet elején még szingli is volt. Nem akart egyetlen férfival sem ágyba bújni annak érdekében, hogy gyereke legyen, így maradt az inszemináció.

Először persze a hivatalos út, lefagyasztott spermával. Ez az USA-ban elég drága mulatság, ráadásul olyan várost kellett keresnie, amelyben létezik olyan intézmény, ahol hajlandók fogadni szingli és nem heteró nőket is inszemináció céljából: ő Chicago-ban talált ilyet (Women’s Health Center’s insemination program for single and lesbian/bisexual women). A kezelés árát egyébként a barátai dobták össze egy pénzgyűjtő bulin, mert neki nem telt volna rá.

Hiába próbálkozott azonban újra és újra, nem esett teherbe. Ekkor jött az ötlet, hogy természetesebb úton jusson spermához. Nem szexelve, mert azt teljesen elutasította, viszont úgy, hogy nem fagyasztott, hanem friss ondóval próbálkozik. Egy ismerős házaspár úgy döntött, hogy segít neki: úgysem akartak gyereket, a férfi viszont szívesen vette volna, ha születik utóda. Mivel a megtermékenyülésre ovuláció idején a legnagyobb az esély, a férfi többször is órákat autózott, hogy egy gyorsétteremben találkozhasson Joy-jal, ahol ő kibűvölte a mintát egy műanyag pohárba, a reménybeli anya meg befecskendezte magának... Minden igyekezetük eredménytelen maradt.

A végén kiderült, hogy Joy-nak természetes úton sosem lesz gyereke, így kezdett az örökbefogadás iránt érdeklődni. Közben szerelmes lett, és a partnere is egyet értett azzal, hogy neveljenek ketten gyermekeket, ha egy mód van rá. Három év tervezgetés és küzdelem után sikerült is örökbe fogadniuk, ma már két gyereket nevelnek.

Nekik sikerült, ami mostantól magyar szinglik számára (akár heterók is lehetnek) szinte lehetetlenné vált, ha itthon maradnak. Nem kétséges, hogy kik ellen irányul ez a szabályozás, pedig éppen nemrég vált tragikomikusan nyilvánvalóvá, hogy a heteronormatív világhoz való görcsös ragaszkodás csak porhintés, valójában azok sem élik meg és hisznek benne, akik legnagyobb hangon hirdetik. De minél hiteltelenebbül hirdetik, annál jobban nekifeszülnek és annál nagyobbakat tapsolnak önmaguknak.

Joy történetét csak azért meséltem el nagyon röviden (akit érdekel, az ezen a linken megtalálja sokkal részletesebben), mert nagyszerűen példázza, milyen küzdelmes olyan embernek családot alapítania, akinek másképp alakul a sorsa, mint ahogy egyesek a „normális” sorsot elképzelik. És ehhez még csak nem is kell, hogy az LMBTQ betűszóval fémjelzett csoportba tartozzon az illető. Lehet, hogy csak nem sikeres a szerelmi élete, meddő, nehezen esik teherbe, olyan örökletes betegsége van, amelyet nem akar továbbadni lehetséges utódainak...

Nem kell mindenkinek gyereket nevelnie, hát, persze, hogy nem – csak az neveljen, aki alkalmas rá és aki szeretne. Persze akinek természetes úton könnyedén lehet, az még messze nem biztos, hogy alkalmas rá, és az sem tuti, hogy szeretne. Ez mindig személyes döntés. Ugyanolyan erőszakos és embertelen beavatkozás valakire akarata ellenére rákényszeríteni a gyerekvállalást, mint megtagadni olyantól, aki viszont vállalni akarja, és aki minden jel szerint felelősségteljes és szerető szülővé tud válni.

Szingli vagy nem szingli, házas vagy nem házas, akármilyen szexuális irányultságú és akármilyen kapcsolati formában is képzeli az életét... Legyen az ő és a partnere vagy partnerei döntése, hogy akarnak-e családot.