A legtöbb embernek nagyon negatív a véleménye a randizásnak nevezett népszokásról. Merthogy ez egy életforma, és kifejezetten a nagyvárosi környezetre jellemző: ott van értelme, ahol az ember nem ismer mindenkit és ahol nem ágyazódott be annyira a társadalom szövetébe, hogy készséges családtagok és barátok szervezzék meg a magánéletét.
Még nem is olyan régen meglehetősen szűk körben ismerkedtek egymással az emberek, ki-ki a maga környezetében, társadalmi közegében, hagyományos összejöveteleken, családi ünnepeken, munkahelyeken. Nem volt végtelen számú lehetőség (persze most sincs, csak úgy tűnik), és szinte mindenkiről be lehetett szerezni információkat, illetve meg lehetett figyelni az illetőt különböző helyzetekben.
A mai nagyvárosi környezet viszont éppen ezt nem teszi sokszor lehetővé. Ha el is jutunk olyan közösségi eseményekre, amelyek a régiekhez hasonlítanak, mondjuk esküvőre, keresztelőre, nem biztos, hogy bárkinek eszébe jut, hogy bemutasson bennünket potenciális partnerjelölteknek (ha meg eszébe jut, mi húzzuk a szánkat, nem?), az meg még ritkább, hogy valaki kifejezetten komoly kapcsolat keresése céljából vegyen részt pont ezeken az eseményeken. Főleg, ha a férfiakra gondolunk...
Mivel millió fajtája létezik a társkeresésnek, senki nem is érzi annyira fontosnak, hogy pont ezekben a helyzetekben akarjon ismerkedni, sőt, ha nem komoly kapcsolat a célja, akkor kifejezetten kerüli, hogy a rokonai színe előtt bonyolítsa a magánéletét. (Ez még akkor is így van, ha tartós kapcsolat is szerepel a tervei között.)
Azelőtt hamar kellett házasodni, mert addig az embert nem is vették komolyan, amíg nem alapított családot, ráadásul rövidebb ideig maradtak fiatalok, nem sok próbálkozásnak volt helye, és itt még a fogamzásgátlás szerepéről (hiányáról) nem is beszéltem... Persze ez nem jelenti azt, hogy könnyebb volt, vagy jobb házasságok jöttek létre, de a döntési folyamat nem húzódott a végtelenségig, viszonylag gyorsan másik fázisba kellett lépni.
Ma sokkal tovább érezzük magunkat fiatalnak, a felnőtté váláshoz nem kell házasság, család, nincs anyagi kényszer sem, hiszen a nők képesek eltartani magukat, és így tovább. Tehát jobban ráérünk (noha ezt egyáltalán nem így éljük meg), nagyobb a választék, és nagyobbak az igényeink is – erről már korábban is írtam. Nem KELL megházasodnunk, még addig is nehezen jutunk el, hogy AKARJUK ezt, és ha akarjuk, akkor se mindenáron.
Mindez együttesen eredményezi azt, hogy a randizás sokszor olyan kellemetlen. Ismeretlen, vagy alig ismert, leinformálhatatlan emberekkel random találkozni megerőltető. (Noha a netes lábnyom alapján persze a legtöbbjükről begyűjthetünk infókat, az teljesen más, mint valakit évek óta ismerni vagy ismerősökön keresztül jellemrajzot készíteni róla.) Egy találkozásból kell eldöntenünk, hogy érdekel-e, ami borzasztó kevés és valójában természetünk ellen való. Mivel bennünket is egy találkozás alapján osztályoznak és választanak vagy dobnak félre, a stressz persze hatalmas. Ettől idegesek vagyunk és hülyeségeket csinálunk.
Ha már randiztunk párszor, szeretnénk abbahagyni, mert érezzük, mennyire stresszel, de nem merjük abbahagyni, amíg nem találunk valakit. Attól félünk, ha egyszer abbahagyjuk, nem bírjuk rávenni magunkat újra. Mivel annyira szeretnénk már találni valakit, belemegyünk méltatlan helyzetekbe, arról győzködjük magunkat, hogy jó lesz ez... Vagy legalább már történjen valami, ha ennyit fáradoztunk.
Egyáltalán nem mindig ugyanazt akarjuk, mint a randipartnerek, akik között bőven akad, aki csak egy éjszakás kalandot keres, és képes ezért mindent megtenni, meg akad olyan, aki most azonnal teherbe esne, mert kifut az időből.
Mivel ebben a helyzetben sérülékenyek vagyunk és stresszelünk, védekezésből sokszor támadunk, mert mindenképp meg akarjuk őrizni a büszkeségünket. Vagyis a bennünket visszautasító partnerrel esetleg bunkók vagyunk, vagy már előre bunkón kezdjük, annyira sokszor csalódtunk. Ha nem mi magunk vagyunk bunkók, akkor mindenképp találkozunk olyannal, aki viszont az, így a mi negatív élményeink is halmozódnak.
Nem csoda, hogy az egész randizási üzemmód sok embernek a könyökén jön ki és csak nagyon kevesen élvezik igazán: ők általában úgyis mindenkinél sikert aratnak és mivel ennyire jól megy nekik, valószínűleg abba sem hagyják egyhamar.
A randizáshoz fűződő stresszt leginkább azzal lehet csökkenteni szerintem, ha nem rohanunk és hagyunk időt a levelezésre, beszélgetésre. Vagyis nem bonyolítunk túl sok randit, nem akarjuk letudni, tudatosan készülünk rá és csak azzal találkozunk, akire tényleg nagyon kíváncsiak vagyunk. És akinek a céljai nem különböznek alapvetően a mieinktől, noha persze az is előfordul, hogy a céljaink egy-egy találkozás hatására teljesen megváltoznak.