A partnerem nem érezhet úgy, ahogy érez... De!

2020. május 28. - Single Pink Lady

Rengeteg embertől hallottam már, hogy a partnere (főleg felesége) nem jogosan érez úgy, ahogy érez. Nem unhatja a házasságát, nem lehet elégedetlen az ágyban, nem idegenkedhet bizonyos kedvtelésektől, nincs joga elégedetlenkedni, mert... És akkor itt jön az öndicsőítő litánia, hogy a beszélő miért is olyan csodálatos ember, őt miért KELLENE megbecsülni, szeretni és csodálni, és miért irracionális, ha ez mégsem történik meg.

partner_01.jpg

Ha meg akarjuk érteni, hogy a másik miért viselkedik számunkra irracionális, és persze igazságtalannak, méltánytalannak érzett módon, akkor muszáj, hogy elfogadjuk, hogy úgy érez, ahogy érez. Nem beszélhetjük rá, hogy érezzen másképp, mert szerintünk úgy lenne helyes. Nem érdekes, hogy szerintünk mi a helyes vagy logikus, ha egyszer a tény az, hogy a partnerünk teljesen másképp érez.

Vajon mire megyünk vele, ha folyton arra emlékeztetjük, hogy ő a hülye? Hogy ő nem látja jól a dolgokat? Hogy hálásnak kellene lennie azért, amit tőlünk kap? Hogy ostobán viselkedik? Hogy biztos valakinek a hatása alatt áll, azért gondolja, hogy neki nem igazán jó?

Mi vajon előrébb jutunk ezáltal? Vagy ő másképp fog érezni? Hát, nem. Se a mi frusztráltságunk nem csökken ettől, se a partnerünk érzései nem változnak, legfeljebb még jobban elutasít majd, mert egyáltalán nem vagyunk hajlandóak meghallgatni, tudomást venni arról, amit ő él át, és elfogadni, hogy mindez valóság.

De miért olyan nehéz meglépni ezt az elfogadást? Miért hiszik annyian, hogy ha hatalmas problémáik vannak a kapcsolatukban, azért kizárólag a másik ember a felelős? Miért gondolják, hogy megszabhatják a másik embernek, hogy mit kellene éreznie?

partner_02.jpg

A tagadás mindig félelemből fakad. Amíg hárítunk, addig nem kell semmivel szembenéznünk. Nem kell elfogadnunk a saját korlátainkat. Nem kell felfednünk a saját felelősségünket. Nem is kell meghallgatnunk, mit mond a partnerünk, hiszen elkönyveltük, hogy össze-vissza beszél, befolyás alatt áll, nem is normális.

Ha ebből a pozícióból nem tudunk kilépni, akkor képtelenek leszünk pozitív irányba elmozdulni. Ha viszont végre hajlandóak vagyunk meghallgatni, hogy a másik oldalról hogyan is néz ki a mi tökéletességünk és racionalitásunk, akkor ugyan nagyon sok kellemetlenséggel is szembe kell majd néznünk, de feltörhetjük a kettőnk között kialakult jeget.

Mit tehetünk megelőzésként, mikor még a kapcsolat elején állunk, és a dolgok képlékenyek, alakíthatók, rugalmasak? Mikor még nem keseredtünk meg? Ha tudatosan figyelünk arra, hogy ne söpörjünk szőnyeg alá semmit, ne udvariaskodjunk feleslegesen, ne menjünk bele vállalhatatlan kompromisszumokba, addig szóljunk, ha baj van, amíg még lehet változtatni, akkor biztos elkerülhetjük, hogy egyszer csak a teljes tagadás állapotában találjuk magunkat.

Ne essünk bele abba a hibába, hogy a másik helyett gondolkodunk, vagy megpróbáljuk neki megszabni, mit kellene éreznie. Kérdezzük meg, mikor mit érez, és ne bagatellizáljuk, ha számunkra érthetetlenek az érzései, vágyai. Nem mi vagyunk az etalon, nem a mi fantáziánk a meghatározó. Nem vagyunk felsőbbrendűek. A működőképes kapcsolathoz mindig kell annyi alázat, hogy elfogadjuk: lehet mellettünk is boldogtalan, rosszkedvű, elégedetlen valaki. Ha az, akkor próbáljunk a végére járni, miért is. Ne hagyjuk, hogy boldogtalanul vegetáljon mellettünk. És mi se vegetáljunk boldogtalanul senki mellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr6615722534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2020.05.28. 21:05:11

okos értelmes cikk.
Viszont ha érzelmileg bevonódott vagy egy kellemetlen helyzetbe, akkor nehéz ilyen józanul, hideg fejjel mérlegelni. Holott célszerűbb lenne.

Tudod például, hogy a terroristáknak az lenne az igazi haláluk, ha egyszerűen a média nem is adna hírt róluk? Az ő céljuk egyedül a média figyelem kizsarolása, nem érdeklik az áldozatok, azokra nem haragszanak, közük sincs hozzájuk.

A társadalom mégsem tud okosan higgadtan elhallgatni őket. Az érzelmi bevonódottság miatt. ( plusz a manipuláció - de az más téma)

Almandin 2020.05.29. 14:06:10

Ha valaki még azt is el akarja várni, hogy a másik hogyan érezzen, az egy zsarnok. Az érzései mindenkinek a legmélyebb magánügye, nincs joga senkinek se azt követelni senkitől, hogy úgy érezzen, ahogy azt ő akarja.
Szerelmi kapcsolat esetén nyilván fájdalmas azzal szembesülni, hogy a másik érzései kihűltek vagy egyenesen meg lett az ember unva. De ez ellen nem lehet tenni, senkit se lehet erőltetni, hogy szeresse az embert. Ha a másik nagyon erőszakos, akkor esetleg megjátssza neki, hogy szereti, de az álszeretet mit ér?

Zabalint 2020.05.29. 16:05:35

@Lorrh:
Ha a média hallgatna a terror cselekményekről, akkor pletykaként terjedne, sőt ma már online pletykaként, és nem biztos, hogy kevésbé ütne, mivel még azt is felhántorgatná a közvélemény, hogy a kormány tehetetlen a terrorizmussal szemben, ezért inkább eltitkolják.

Almandin 2020.05.29. 16:36:14

@dokanin: A nagynénédnek gyanús, hogy paranoid skizofréniája van.

Lorrh 2020.05.29. 18:06:31

@Zabalint: persze! Ehhez a közvéleménynek is egyértelműen tudnia kellene hogy el kell tussolni az ügyet. Ez nem egy felülről vezérelt elhallgatás kell legyen. Hanem a mi érdekünk. Csak így lenne vége a terrorizmusnak.
De nem vagyunk ennyire okosak.

Lorrh 2020.05.29. 18:08:01

@Almandin: lehet, de az érzései ettől még validak.
Ha a poszt szerint nem szabad vizsgálni az érzések jogosságát, akkor az elmebetegek, nárcisztikusak, pszichopaták érzései is validak. Itt a csavar.

Almandin 2020.05.29. 22:56:01

@Lorrh: Az érzelmi szféra nem irányítható. Olyan létezik, hogy két ember érzésvilága nem fér össze. Akkor nem összeillő pár, ennyi. Bizonyos személyiségzavarok és elmebetegségek esetén valóban sokszor nem átlagos, vagy akár bizarr érzelemvilág alakul ki. Ez akkor válik problémává, ha az egyén életvezetésében gondot okoz, szenvedést okoz neki (pl. a skizofrén állandó pánikot él át a hallucinációi miatt), vagy súlyos alkalmazkodási zavart okoz, agresszív lesz a környezetével, vagy nem tud dolgozni, munkaközösségben létezni emiatt. Onnan szorul kezelésre valaki. Illetve, ha pl. nárcisztikus személyiségzavara van, a környezetének kell védekeznie ellene.

Almandin 2020.05.30. 02:49:26

@dokanin: A fóbiák általában csökkenthetők vagy megszüntethetők megfelelő terápiával. Az önértékelési zavarok is befolyásolhatóak.
Viszont ha valakit szeretsz, vagy utálsz, az többnyire nem. Van, aki megpróbálja becsapni magát és pl. megszeretni valakit, akit utál, de ez szerintem káros. Az elfojtás testi tüneteket is okozhat, valamint pszichés zavarokat is. Másrészt ha én nem szeretek valakit, akkor igyekszem minél kevesebbet lenni a társaságában. Ez a természetes reakció. Ha nem akarok ártani neki, akkor az, hogy nem szeretek valakit, egy természetes érzés, nem bűn. A kereszténység az, ami megparancsolja, hogy mindenkit szeretni kell. Pedig ez lehetetlen, ráadásul nem bűn, ha utálok valakit. Ha ártok, az már igen. Az is káros, ha magadra akarsz mindenféle érzést erőltetni, hogy megfelelj mindenféle vallási alapú erkölcsi elvárásnak.
Ha az ember párjának lelki problémái vannak, akkor jó esetben a társ megértő. Ha azt látja, hogy a párja szenved és ő nem tud neki segíteni, akkor ajánlani kell egy jó pszichológust. Általában nem ezzel szokott lenni a gond, hanem azzal, ha az egyik szereti a másikat, de az már nem őt. Azt nem lehet kiváltani, hogy újból szeressen a másik. Ilyenkor, ha fáj is, jobb elengedni a másikat és elkönyvelni a veszteséget. Nem minden kapcsolat tart örökké.