Klasszikusan szingli barátaim készülnek a majdnem teljes elzárkózásra. Azaz napokig nem fognak élőben embert látni, vagy legfeljebb messziről, vagy online. Lemehetnek vásárolni, de azok, akik ezt is online oldják meg, még elszigeteltebbek lesznek. Magamon azt figyeltem meg, hogy már az is hálával tölt el, ha telefonon, skype-on beszélhetek egy baráttal, mert idehaza csak gyerekek vannak. És kell a felnőtt társaság.

Vannak, akiknél most valódi problémaként merül fel, vajon vállalják-e a több hónapos szünetet a kapcsolatukban, merthogy nem egy lakásban élnek, vagy átmenetileg összeköltöznek, hogy együtt lehessenek. Ha eddig szilárdan kitartottak amellett, hogy megőrzik a függetlenségüket, és biztosan nem akarnak egy fedél alatt lakni, akkor teljesen virtuálissá kell tenniük a kapcsolatukat. De el tudom képzelni, hogy sokan inkább feladják a szabadságukat annak érdekében, hogy együtt tölthessék a karantén időszakát.

Minden párkapcsolat vizsgázik most: vajon mennyit bír ki, kiállja-e a távolság próbáját vagy éppen túléli-e az összezártságot, amely most fokozottabban lesz jelen, mint eddig bármikor? Nincsen átmeneti, kellemes állapot: vagy magányosak leszünk, vagy egymás idegeire megyünk.

A minglik egy részének még csak választási lehetősége sincs, mert a körülményeik nem engedik, hogy közös karanténban legyenek, tehát egyértelmű, hogy távkapcsolatra kell átállniuk. Miközben ez kényszer, azért bizonyos tekintetben könnyebbség is, hiszen nem az ő felelősségük a döntés. Nem fogják megkapni a partnerüktől, hogy nem is szeretsz, mert ha szeretnél, velem akarnál lenni 24 órában... És biztos, hogy nem egy kapcsolatban felmerül ez a vád.

Másrészről a klasszikus, tényleg egyedül élő szinglik egy része olyan introvertált személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyek megkönnyítik számára a szeparálódást. Lelkileg nem viseli meg őket annyira a társas élmények elmaradása, mint az állandóan pörgő, extrovertált szingliket. Nekik lesz igazán nehéz leállni, otthonülésre berendezkedni. Érdekes paradigmaváltás az extroverzió folyamatos erőltetése fényében, amivel annyi magának való embert frusztrálnak évtizedek óta.

Most majd nem a pörgő extrók lesznek azok, akik megpróbálják rávenni az intrókat, hogy lazuljanak egy ismeretlenekkel teli bulin, menjenek emberek közé és érezzék jól magukat (noha a frász jön rájuk a tömegtől). Minden a visszájára fordul. Az intrók veszik rá a többieket, hogy tanuljanak meg otthon maradni, foglalják el magukat, lazuljanak a kanapén és érezzék jól magukat egy számukra frusztráló helyzetben.

Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik kénytelen folytatni a munkát, akár szinglik, akár van társuk: nekik más jellegű kihívásokkal kell szembenézniük. Ha az egészségügyben dolgoznak, lehet, hogy emiatt kénytelenek távolságot tartani azoktól, akiket szeretnek.

Ígérem, azért másról is fogok majd írni ezekben a hetekben, mint a rendkívüli állapotról, de egyelőre még az adaptáció fázisában vagyunk és nem igazán tudunk bármi másra koncentrálni...