A szingliségnek nincs korhatára

Ha szinglikről beszélünk, általában harmincasok, negyvenesek jutnak az eszünkbe, mert ebben az életkorban számít igazán a társadalom egésze számára, hogy valaki még beáll-e a sorba és produkál-e utódot vagy sem. Huszonéveseket még nem szokás azzal zaklatni, hogy mikor mennek már férjhez / nősülnek meg, bár régebben már 25 év felett vénkisasszonynak számítottak a hajadonok. És sok nő 25 évesen már meg is özvegyült, de persze akkor már egy másik társadalmi kategória részévé vált.

De bizony a gyermekvállalási időszak után is van élet, és már az idősebb korosztályt is megfertőzte a szingliség réme. Ahogy már korábban is írtam, a meglepő az, hogy minél idősebb hölgyekről van szó, annál kevésbé akarnak házasságra lépni, miközben a férfiak ezt akár sokadszorra is megtennék.

Nyilván nem mindegyik: én is ismerek olyan férfit, aki egy életre kiábrándult nem csak a házasságból, de még az együttélésből is. Bár még fiatal, lehet, hogy megváltozik a véleménye. Viszont olyat is ismerek, aki alig egy évvel a neje halála után, már hetven fölött gyorsan beszervezett magának egy új feleséget. Mivel a hölgy elég rossz anyagi körülmények között élt korábban, ez a házasság neki főnyeremény. De mi van azokkal a nőkkel, főleg nyugaton, akiknek nincsenek megélhetési gondjaik?

Míg a férfiak egy része akár három házasság után is belevágna egy újabb együttélésbe, addig a nők ezt egyre kevésbé szeretnék. Akár özvegyek, akár elváltak, akár soha nem voltak még férjnél, egyre inkább úgy érzik, hogy felesleges teljes időben (full time) megosztani az életüket egy ellenkező nemű személlyel. Tehát egyre kevésbé igaz, hogy a férfiak játszi könnyedséggel találnak maguknak feleséget, ha próbálkoznak. Pedig azt tudjuk, hogy a kor előrehaladtával a férfiak egyre kevesebben lesznek, a nők meg egyre többen, így elvileg a férfiak azok, akik válogathatnak. 

Azok a férfiak, akik soha nem éltek egyedül korábban, általában nagyon félnek attól, hogy magukra maradnak. Noha persze a házasság korlátozta őket, azért ebben a korosztályban inkább az előnyeit élvezik már: nem bánják, ha az asszony határozza meg, mikor hova kell menni, barátjuk is egyre kevesebb van, akivel kimozdulnának, az otthon melegét azonban a nők szokták biztosítani – és most itt az összes házimunkára is gondolnunk kell, amelyet ebben a korosztályban még nem igazán szokás megosztani. A mostani hatvan pluszos asszonyok nagy része még tud például főzni, ami elég vonzó tulajdonság egy férfiember számára.

De ezek az asszonyok, ha valamilyen okból egyedül maradtak, már nem szívesen adják fel a függetlenségüket. Nem szép ilyen leírni, de attól még igaz: némely özvegy valósággal kivirágzik, mikor magához tér a gyászból. Végre azt csinálhatja, amit szeretne, nem kell kerülgetni a férjét, nem kell neki megfelelni. És ha még gondozta is valamilyen betegségében, akkor főleg érthető, hogy fellélegzik.

Az ilyen nő, ha meg is ismerkedik valakivel, akivel komolyabb kapcsolatot alakít ki, inkább marad a saját lakásában, a saját bútorai között. Ha vannak gyerekei, unokái, akik éppen elég feladatot jelentenek számára, akkor még több oka van arra, hogy ne akarjon változtatni.

Fogalom-újraalkotás

Így aztán a szingli vagy mingli lét egészen más jelentéssel bír már, mint a vénkisasszonyság vagy az özvegység pár évtizeddel ezelőtt. A baby boomer generáció, ahogy nyugaton nevezni szokták őket (ez körülbelül egybeesik a mi Ratkó-korszakunkkal) új szokásokat hoz a párkapcsolatokba is.

Helen Fisher, a Kinsey Intézet híres szakértője is érdekes példa a part-time kapcsolatra: 69 éves kora óta van együtt a partnerével, de úgy, hogy külön élnek, és ez immár öt éve tartozik a mindennapjaikhoz. Szerinte ez egy valóságos áldás. És ha valaki, ő már csak tudja...