Szingli és mingli

2019. december 18. - Single Pink Lady

Ha már megszoktuk, hogy az egyedülállókat szinglinek nevezzük (és könyörgöm, anélkül hogy közben fintorognánk), akkor szembejön a még furcsább mingli kifejezés. Sokaknak a muglik jutnak erről eszükbe, vagyis a varázsmentes emberek a Harry Potter univerzumból – akik a varázslók világából nézve igazi csodabogarak.

mingle.jpg

A mingli is csodabogár: a hagyományos párkapcsolatban élők és a hagyományos egyedülállók közötti átmenetet képviseli. Van partnere, de nem él együtt vele (vagy nem mindig élnek együtt) jóval nagyobb szabadságot élvez, mint a nem szinglik, de egyáltalán nem magányos.

Az életforma persze nem igazán új: léteztek ilyen párok régebben is, csak akkor esetleg vadházasságnak vagy szeretői viszonynak hívták a dolgot – azaz eléggé elítélően néztek a nem „törvényesített” kapcsolatokra. Manapság már szerencsére polgárjogot nyert ez a fajta életmód is, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének rosszakarói, akik előszeretettel gúnyolnak ki mindent, ami nem fér bele a koordináta-rendszerükbe.

A minglit, ahogy a szinglit, könnyen érheti a vád, hogy önző, karrierista, éretlen személyiség, aki nem hajlandó áldozatokat hozni, pedig... Hogy nem akar lemondani a szabadságáról. (Ja, nem akar, tényleg.) Mintha a szabadságról és az önrendelkezésről való lemondás pozitívum lenne. Gondolom, annak a szemében, aki szeretne felettünk rendelkezni, uralkodni és szívesen parancsolgat, valóban főbenjáró bűn. Ami az áldozathozatalt illeti, azt nyilván a mingli sem ússza meg, csak legfeljebb más jellegű lemondásokkal kell kibékülnie, mint egy házas / hagyományos kapcsolatban élő embernek.

mingle02.jpg

De mi tesz valakit minglivé?

Például az, hogy nem köt házasságot, de még csak élettársi kapcsolatra sem törekszik. Bár az sem kizárt, hogy a házasságon belül alakítja ki a maga mingli életmódját. Például úgy, hogy mikor a gyerekek nagyobbak, külön költözik és randi üzemmódban folytatja a házastársával. Vagy eleve össze sem költözött vele, két szomszédos lakásban élnek vagy egymástól nem túl távol ugyanabban az utcában. De az is előfordulhat, hogy külön városban, sőt, külön országban... Ez már igazi távkapcsolat.

Ahogy ebből a példából is kitűnik, a minglik általában törekednek nem csak a szellemi, hanem az anyagi függetlenségre is. Szeretik a magányos tevékenységeket – sokuk valószínűleg introvertált (vagy centrovertált) és biztos egyikük sem társfüggő. Mint ilyenek, meglehetősen idegesíthetnek mindenkit, aki abban hisz, hogy az embernek nem jó egyedül...

És persze felbukkan az az ellenérv is, hogy de ha nem élnek együtt, akkor ki-ki úgy csalja a másikat, ahogy akarja, mert nincs ellenőrzés, elszámoltatás. Hát, erről csak azt mondhatom, hogy a külső kapcsolatoktól az együttélés sem véd meg, ráadásul aki kész több szabadságot adni a partnerének, az sokkal magabiztosabb, mint aki attól reméli megőrizni a másik szerelmét (?), hogy pórázon tartja. De nyilván olyan minglik is léteznek, akik a nyitott kapcsolat hívei.

Egyébként valószínűleg sokkal több a mingli, mint gondolnánk, csak a kérdőívek általában figyelembe se veszik, hogy ilyesmi létezik. Még mindig ott tartanak, hogy vagy párkapcsolatban élsz vagy nem – az meg fel sem merül, hogy félig igen, félig nem. Pedig egyre többen fogják ezt az életmódot választani, ahogy már többször említettük, a nők egyre kevésbé akarnak együttélős kapcsolatot egy bizonyos életkor után. Partnert viszont a legtöbbjük szeretne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr9815357192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2019.12.18. 20:55:37

mingliség okes...cejetem...:)

Treff Bubi 2019.12.20. 09:29:38

Olyan emberek kapcsolata is alakulhat így, akik későn, idősebb korban jöttek össze, és már nem akarnak változtatni a megszokott életmódjukon, de jó, hogy van valaki, akire számíthatnak és akivel érzelmi/szexuális vonzalom köti össze őket.

gesztenye04 2019.12.20. 11:47:10

Épp így vagyunk, 40-es éveinkben járva. Viszont ő több szabadidőt igényelne mint én. Csak úgy megy a dolog, ha nagyon egyformák az igények ezen a téren (is). Nagyon negatívan tud hatni a több együtt töltött időt igénylőre, ha párja ódzkodik bizonyos napokon a találkozástól. Csakúgy...

mentorosh lecsó 2019.12.20. 12:44:08

Ennyi összehordott, minden alapot nélkülöző b@romságot is régen olvastam már...

Almandin 2019.12.20. 13:07:50

@Treff Bubi: Ez így van. Az az érdekes, hogy én régen nem törekedtem a "mingli" életmódra, de a kapcsolataim így alakultak. Mindig idősebb partnerem volt, valószínűleg ezért is alakult így. Valóban, az idősebbek kevésbé preferálják már a házasságot, talán mert átélték annak negatívumait. Ma már úgy vagyok vele, hogy sokkal jobban érzem magam ebben az együtt, de mégis külön helyzetben, mintha összeköltöztünk volna. Én is felül vagyok már a negyvenen. Fiatalon szerettem volna megházasodni, de amikor ez elmaradt, nem hiányoltam, jól beleszoktam a helyzetbe.

Almandin 2019.12.20. 13:08:43

@gesztenye04: Telefon is van a világon.

_B_ 2019.12.20. 13:16:36

Egyszerűen ezek az emberek nem kaptak rendes nevelést, TV előtt nőttek fel, felelőtlenek, gyávák, tervezésre döntéshozásra képtelenek. Minden jár nekik, de a kötelezettségek már büdösek.
- Nem költözünk össze, mert még kiderül hogy nem bírjuk egymást.
- Nem házasodunk össze, mert az felelősség.
- Nem csinálunk gyereket, inkább veszünk egy kutyát, hogy félrevezessük szülői ösztöneinket
- Ha mégis valamelyiket elkövettük, és kiderül hogy rossz döntés volt, akkor "éljünk nyitott házasságban", mert a válásba sem merünk belevágni.
Ez mind rettentően gyenge jellemre vall. Nincs ebben semmi önállóság meg függetlenség. Ez az életképtelenség, és a felelősségérzet teljes hiánya.
Az egész "cikk" egy nagy félremagyarázása korunk egyik szomorú problémájának.

Almandin 2019.12.20. 13:20:41

@mentorosh lecsó: Nem tudom, miért gondolod, hogy ez minden alapot nélkülöz. Itt egy cikk a jelenségről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Látogató_partnerkapcsolat
Magyarországon is több százezer embert érint. Egyébként sok olyan eset van, hogy terveznek házasságot, de valamiért mégis nem jutnak el odáig. Ha közös gyermek vállalása nincs tervben, akkor mi lenne ebben a rossz? Sok olyan ember van, akik lehet, hogy szeretik egymást, de együtt élni nem tudnának harmonikusan, pl. nem tudnának megegyezni a háztartási munkamegosztáson. Sok kapcsolatot paradox módon pont az összeköltözés tesz tönkre (persze ez nem mindenkire igaz, nem akarok senkit lebeszélni a házasságról, élettársi kapcsolatról). Szerintem Magyarországon ez ugyanúgy lassan nyer polgárjogot, mint az élettársi kapcsolat (ma már természetes, 50 éve még botrány volt), vagy a házasság előtti nemi élet (70-80 éve még a nők többségétől elvárták, hogy szűzen menjenek férjhez). De én a saját bőrömön azt tapasztaltam, hogy kevesen furcsállják. Egy-két maradibb ismerős nem értette, hogy "miért nem házasodtok össze", de a többség elfogadó.

_B_ 2019.12.20. 13:25:06

@Almandin: Ez szerintem nem üti meg a "kapcsolat" szintjét. Ez max viszony. Kúrópajtásság. Friends with benefits.
Az ok, hogy nem kell fejest ugrani mindenbe, de azért pár év "próbaidő" után lehetne szintet lépni egy kapcsolatban.
Az összeköltözés azért tesz tönkre kapcsolatokat, mert addig csak randizni és dugni jártak össze, és mint a mondás is tartja, lakva ismerszik meg az ember. Ott bukik ki, hogy valójában nem illetek össze.

Almandin 2019.12.20. 13:29:08

@_B_: Ahhoz mit szólsz, hogy az én partnereim, akik nálam jóval idősebbek voltak, már nem akartak házasodni még egyszer? Én régebben szerettem volna, de máshogy alakult és jól érzem magam így is. Volt köztük elvált és özvegy is. Nemcsak fiatalokra lehet ez jellemző. Valóban, az a típus is létezik, akiről írsz, de én nem velük találkoztam. Felelősséget vállani egymás iránt akkor is lehet, ha nem költöznek össze. Sajnos nálad is azt tapasztalom, hogy csak magas lóról ítélkezni tudsz azok felett, akik nem egy szűkre szabott, átlagos, középszerű életet élnek. Gondolom, te azt is tudod, hány évesen KELL házasodni, hány évesen és hány gyereket KELL legyártani, ha máshogy alakul, az illető csak jellemtelen, felelőtlen, erkölcsi hulladék ember lehet. Mindenkire egyenéletet erőltetnél.

Almandin 2019.12.20. 13:33:58

@_B_: Köszi, nem kérek kioktatást és iránymutatást. Milyen érdekes, hogy rögtön egy tanító szerepkörébe helyezed magad. Én így jól érzem magam, nem kell mindenkinek egyformán élni. Fiatalon én is máshogy terveztem az életemet, 20 évesen még azt gondoltam, megházasodom. Ma már nem tudnám elképzelni (43. évemet taposom). Légy szíves, törődj a saját magánéleteddel, ne másokéval).

automaton_aliza · http://antiquefashioncompany.blog.hu/ 2019.12.20. 13:56:22

Van, aki pénzügyi okokból mingli, mert egyszerűen többet lehet félretenni a későbbiekre. Van, aki a munkája miatt, mert másik városban dolgozik, mint ahok a párja él, s nem tudják a közös lakhatást megoldani. Bonyolultabb ez, mint ahogy a felszínen látszik.

2019.12.20. 14:03:34

Ha az ember nem lát boldog házasságokat, elkezd kísérletezni.

fénycsepp 2019.12.20. 14:19:30

Most akkor a mingliség nem igazi párkapcsolatot jelent? Nem egy párt ismerek, akik nem laknak együtt, es nagyon jol működnek. Miért baj az, ha valaki nem akarja feladni az életvitelét a partnere miatt? Mi ebben az önző? Maximálisan egyetértek Almadninnal, es szerintem a Friends with benefits felszínesebb kapcsolatot takar. Amúgy meg amikor meglátom a partnerem ledobott ruhadarabjaiból álló művészeti installációját a szőnyegen, nem tudom elképzelni hogy vele éljek, pedig az en lakásom sem steril labor

_B_ 2019.12.20. 14:58:34

@Almandin: Ha valaki nem hajlandó veled összeköltözni, akkor annyira nem kellesz neki, ennyi a magyarázat. Ezt végülis felfoghatjuk oktatásnak is :)
Undorítónak érzem, hogy elbaszott élethelyzeteket aggatunk fel valami jelzővel, majd megpróbáljuk trendiként beállítani.
Megnyugtatlak, én is voltam szar kapcsolatban is, meg voltam sokszor egyedül is, ne hidd hogy különleges hópehely vagy. Most égy ideje jól vagyok. De azért fordulhatott ez elő, mert a szar kapcsolatot mertem lezárni. Ha engem dobtak ki, akkor sem dőlt össze a világ végleg. Nem kell mindenbe beletörődni.
Nincs semminek "ideje", ha 40 évesen találod meg azt akivel együtt tudsz élni, akkor nem kell fosni az összeköltözéstől. Beszélni kell a problémáról, mert az igen komoly probléma, ha valamelyik fél nem akar összebútorozni. Persze lehet takargatni a fost a szőnyeggel, de előbb utóbb felszínre fog kerülni, és minél később, annál szarabb.

Gleccsertetű 2019.12.20. 16:41:36

Most ez a legújabb trendi baromság?

Almandin 2019.12.20. 17:14:19

@_B_: Nem lep meg a válaszod. Tipikusan korlátolt, ítélkező vélemény. Ha én rossznak tartanám a kapcsolatomat, akkor már lezártam volna. A korlátoltságodat jelzi, hogy csak azt vagy képes sikeres, sőt, normális kapcsolatnak elfogadni, ami egy fedél alatt zajlik, lehetőleg anyakönyvvezető előtt szentesítve.
A trendiség sose érdekelt. A ruha-és bútordivatot se követem nagyon, épp olyan voltam világéletemben, hogy nem futottam a trendek után. Nem azért élek így, mert egyesek szerint ez trendi. Így alakult az életem és kész. Az tény, hogy a mai világban több alternatíva közül lehet választani. 100 éve egyszerűen muszáj volt házasodni és többnyire a szülők választottak partnert a család anyagi érdekei alapján. Az emberek többségének még elválni se volt lehetősége. Nem azért volt kevesebb válás régen, mert kevesebb lett volna a rossz házasság, mint ma, hanem az emberek többsége nem tudott egyedül megállni a lábán.
Nehogy azt hidd, hogy ma azok, akik a külvilág szerint szabályosnak látszó kapcsolatokban-házasságokban élnek, mind olyan nagyon boldogok. Biztos vannak olyanok is, de sok a rossz kapcsolat-házasság. De ez téged nem zavar, mert ők szabályosak. Ha valakinek van egy kapcsolata, ami nem fér bele a tanult sémába, az szerinted csak rossz lehet. Ez nagyfokú korlátoltság. Van egy érzésem, hogy a nem házas együttélőkkel nincs bajod. Ez azért van, mert birkaként gondolkodsz, 100 éve kiátkoztad volna őket, mert akkor úgy "kellett" gondolkodni. Középszerű gondolkodásod azon is látszik, hogy gyakran használsz trágár szavakat (ma ez a trendi). Nem fogod fel, hogy semmi közöd más magánéletéhez és a te beszűkült kis világodon kívül más is létezik, nem muszáj mindenkinek egyformán élni.
Az egyébként abszolút nem zavar, hogy erkölcstelennek tartasz, nem mások véleménye alapján élem az életemet.

Almandin 2019.12.20. 17:25:53

@fénycsepp: Önmagában tényleg nem baj, ha valaki nem a hagyományos, "szabályos" kapcsolatban él. A maradi, korlátolt emberek pont arról ismerszenek meg, hogy mindenkit leönzőznek, aki máshogy él, mint a hagyományos norma. Pedig házasságban élők között is mennyi önző akad! Arról nem is beszélve, hogy mennyi a fagyott, kiüresedett házasság, ahol a férj az ivásba, a feleség meg az ezotériába és a háztartási munkák túlzásba vitelébe menekül. Kevés olyan pár van, akik életük végéig inspirálni tudják egymást. Előbb-utóbb csak rágják egymást. Sajnos ez az átlag. Én hiszek abban, hogy lehet sikeres, sok évtizedes házasság, de ritka. Az ok az, hogy a házasság intézményét másra találták ki, mint amire a mai ember használni akarja. Ma szerelmi beteljesedést várnak tőle, régen gazdasági hasznot és anyagi biztonságot. Ma ezért döglik be sok házasság a lángolás elmúlása után, mert sokan ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Ferenc Laszlo. 2019.12.20. 17:40:51

Régebben férfiak és nők éltek, házasságban.
Ma pedig vannak kiöregedő csajok és pasik, ilyen mingliségben, amit persze megmagyaráznak.
Pedig az egész leginkább csak a felelősség és a másik felvállalásának hiánya, leöntve cukros mázzal. De ettől még nem lesz igazian egyedi hópehely.

Visszatérő szlogen, hogy "de mennyi rossz, üres, szenvedő házasság van" és mindez olyan felhanggal, mintha a szingli - mingli - összeköltöző - (f)élettársi viszonyfélék korszerűbbek és magasabb rendűek volnának.
Aki éretlen, az házasságban és azon kívül is éretlen marad, de ezekben a trendi okoskodásokban talál magának önigazolást.
Másnak meg egyszerűen csak működik a kapcsolata, hívják azt házasságnak, vagy másnak.
De a házasság már bizonyított, hogy ha jó, akkor jobb másnál.

Budapest a kutyaszar városa 2019.12.20. 18:13:34

@mentorosh lecsó: Azért mert te még középkori mentalitással gondolkodsz, ez a jelenség még létezhet, sőt, népszerű ! Különösen nők számára előnyös, mert nem kell főzni, mosni, takarítani másra is.

kunzoo 2019.12.20. 19:08:36

@Budapest a kutyaszar városa:
ja persze, aztán ugyanezen nők arról picsognak hogy azért maradtak egyedül mert a férfiak képtelenek az elköteleződésre.

kunzoo 2019.12.20. 19:11:44

@Almandin:
Minek írod meg a magánéletedet egy blog kommentfelületére ha utána csodálkozol mikor valaki véleményt mond róla? Noooormáááális????

Almandin 2019.12.20. 19:48:33

@Ferenc Laszlo.: Sehol se írtam, hogy a házasság alsóbbrendű életforma lenne. Csupán azt, hogy ma már más formák is léteznek (igazából régen is léteztek, csak máshogy hívták és a társadalom inkább pejoratívan állt hozzá). Én inkább a hagyományos nézetek képviselőinél érzem azt, hogy lenézik a máshogyan élőket és egyedül helyes útnak tartják a saját életformájukat. Látogató kapcsolatoknál is lehet rossz kapcsolat, sőt, van is nem kevés. Engem pl. nem zavar, ha egy nő pl. háztartásbeli, eltartott feleség akar lenni, alárendelődni a férjének (akár bibliai érvekkel alátámasztva), csak ne akarja úgy feltüntetni az életét, mint az egyedül helyes életformát és minden mást rossznak tartani. Én nem élnék úgy, de nem erőltetem senkire a saját életemet.
A cukros mázzal pedig tapasztalatom szerint a rossz házasságokat öntik le, főleg konzervatív körökben. Ugyanis ha az ember mikrokörnyezetében a harmonikus, élethosszig tartó házasság az ideál és a norma, az emberek sokszor nem merik felvállalni a szomszédok, rokonok, gyülekezeti tagok előtt, hogy súlyos problémáik vannak. Az ő köreikben ugyanis ez erkölcsi bukásnak számít, a tekintélyük esik a konzervatív környezetben. Még rosszabb esetben saját maguknak se vallják be, hogy nem idillikus az életük, tehát a képmutatás sokszor nem is tudatos.

Almandin 2019.12.20. 19:54:30

@kunzoo: Nem csodálkozom. Írtam is neki, hogy nem lep meg a válasza. A _B_-hez hasonló kommentelők nem konstruktívan reagálnak, nem kulturált ellenvéleményeket fogalmaznak meg, hanem magas lóról erkölcsi kioktatást intéznek azokhoz, akik szerintük nem helyesen élnek. Igazi erkölcscsősz típusok. Én egyébként a magánéletemről nem szoktam sok infót elárulni, túl bizalmas dolgokat nem szoktam megírni. Fel voltam készülve az ilyenek agresszív támadására. Egyébként általában azok szoktak mások személyes dolgaiba belekötni, akiknek a saját életükben vannak problémáik, de szembenézés helyett másokéba akarnak beleszólni.

conditional reflex 2019.12.20. 20:41:14

@Ferenc Laszlo.: "De a házasság már bizonyított, hogy ha jó, akkor jobb másnál."
Mennyiben és miért? Komolyan kérdem.

Almandin 2019.12.20. 22:25:08

@conditional reflex: A jól sikerült házasság szerintem is a legjobb, csak sajnos kevés van belőle.

conditional reflex 2019.12.21. 09:39:55

@Almandin: szerintem egy jól sikerült kapcsolat, legyen az bármilyen formában, ami megfelel mindkét félnek, csak jó lehet. ezért sem értem, miért emelkedne ki mindezek közül a házasság. eleve már ezt a hierarchizálást nem értem.

Almandin 2019.12.21. 13:53:45

@conditional reflex: A stabilitásigényt legjobban a házasság elégíti ki még ma is, legalábbis szerintem. A gyenge pontja ott van, hogy a legtöbb ember előbb-utóbb monotonnak érzi, ha nincs a két fél között nagyfokú érzelmi kötelék, akkor kifullad idővel. Emiatt az emberek többségének nem sikerül a házassága. A sikertelen házasság nemcsak válásban nyilvánul meg. Ha minden elromlott házasság válással végződne, akkor a megkötött házasságok kb.90 százaléka felbomlana. Sok az olyan házasság is, amely vegyes eredményű: néhány területen vannak komoly gondok, de van, ami nagyon jól működik.
Én pl. szerettem volna házasságot kötni életemben, de mivel ez nem jött össze, idővel rájöttem, hogy a "mingliségnek" is vannak jelentős előnyei a házassággal szemben. Jelenleg az életformámnak is jobban megfelel ez. Ha az ember nem él együtt a párjával, akkor egy találkozás nagyobb öröm, mint ha folyton együtt vannak. Az állandóan együtt élőknél az unalom hamarabb beköszönthet. Másrészt ma hazánkban az együttélés, házasság gyakran a nő számára egyenlő a folyamatos házimunkával. Kevés párnál működik jó munkamegosztás, sőt, az se ritka, hogy a magyar férfi az ismerkedésnél ígérget, hogy majd megosztják a házimunkát, aztán a gyakorlatban ebből semmi se lesz. Aztán a nő benne találja magát abban, hogy a munkahelyi kötelezettségei után annyi házimunkát kell végeznie, hogy a teljes idejét kitölti. Sok magyar nő zombivá válik a házasságban, mert nem lesz ideje kikapcsolódni, bezzeg a férjének ez jár. Egy értelmiségi nő abban találhatja magát, hogy olvasni, művelődni sincs ideje, mert a férj olyan teljesítményt vár el, amit alig bír megcsinálni. Pl. minden este meleg vacsorát, amit otthon főznek, mindig tökéletes rendet és tisztaságot, stb. Én utólag örülök, hogy elkerültem ezt a sorsot. Más kérdés, hogy nálam válóok lett volna, ha így kizsákmányol a férj. Erre is írtam, hogy sok kapcsolat a házasságkötéssel megy tönkre (paradox módon).
A házasság akkor lehet a legjobb opció, ha egyenjogúság van, nincs hatalmi egyenlőtlenség, kihasználás és mély barátság van a felek között, amibe beletartozik a szexualitás is (mert a lángoló szerelem elmúlik, mese nincs). Csak az a gond, hogy ez a legritkább esetben valósul meg.
Valamint, ha gyereket akarnak, akkor is a legjobb forma a házasság, mert a gyereknek stabil családi háttérre van szüksége.
Természetesen a fent leírtak a saját véleményemet tükrözik, lehet másképp is gondolni.

_B_ 2019.12.22. 22:15:38

@MaxwallBircawoman: WOW! Köszönöm a logikus érvek sorozatát. Megszaladt az agymosás?

kunzoo 2019.12.23. 18:59:26

@Almandin:
Ma Magyarországon el lehet válni anélkül hogy megköveznének, kitagadna a falu. Ezért nem értem hogy miért sikertelen az a házasság aminek válás a vége. Pl. mi lehet a házasság célja? Családalapítás. Házas vagy, tervezel gyerekeket, felneveled a pároddal. A gyerekek felnőnek, kirepülnek. Nem marad cél. Elváltok. Ha mérleget vonsz, miért lenne ez sikertelen házasság? Azt mondhatod pároddal anyagi és érzelmi biztonságban felneveltétek a kölyköket. a többi utána már lehet jutalomjáték, mindenki bepótolhatja azt amit esetleg elmulasztott.
süti beállítások módosítása