Ha már megszoktuk, hogy az egyedülállókat szinglinek nevezzük (és könyörgöm, anélkül hogy közben fintorognánk), akkor szembejön a még furcsább mingli kifejezés. Sokaknak a muglik jutnak erről eszükbe, vagyis a varázsmentes emberek a Harry Potter univerzumból – akik a varázslók világából nézve igazi csodabogarak.

A mingli is csodabogár: a hagyományos párkapcsolatban élők és a hagyományos egyedülállók közötti átmenetet képviseli. Van partnere, de nem él együtt vele (vagy nem mindig élnek együtt) jóval nagyobb szabadságot élvez, mint a nem szinglik, de egyáltalán nem magányos.

Az életforma persze nem igazán új: léteztek ilyen párok régebben is, csak akkor esetleg vadházasságnak vagy szeretői viszonynak hívták a dolgot – azaz eléggé elítélően néztek a nem „törvényesített” kapcsolatokra. Manapság már szerencsére polgárjogot nyert ez a fajta életmód is, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének rosszakarói, akik előszeretettel gúnyolnak ki mindent, ami nem fér bele a koordináta-rendszerükbe.

A minglit, ahogy a szinglit, könnyen érheti a vád, hogy önző, karrierista, éretlen személyiség, aki nem hajlandó áldozatokat hozni, pedig... Hogy nem akar lemondani a szabadságáról. (Ja, nem akar, tényleg.) Mintha a szabadságról és az önrendelkezésről való lemondás pozitívum lenne. Gondolom, annak a szemében, aki szeretne felettünk rendelkezni, uralkodni és szívesen parancsolgat, valóban főbenjáró bűn. Ami az áldozathozatalt illeti, azt nyilván a mingli sem ússza meg, csak legfeljebb más jellegű lemondásokkal kell kibékülnie, mint egy házas / hagyományos kapcsolatban élő embernek.

De mi tesz valakit minglivé?

Például az, hogy nem köt házasságot, de még csak élettársi kapcsolatra sem törekszik. Bár az sem kizárt, hogy a házasságon belül alakítja ki a maga mingli életmódját. Például úgy, hogy mikor a gyerekek nagyobbak, külön költözik és randi üzemmódban folytatja a házastársával. Vagy eleve össze sem költözött vele, két szomszédos lakásban élnek vagy egymástól nem túl távol ugyanabban az utcában. De az is előfordulhat, hogy külön városban, sőt, külön országban... Ez már igazi távkapcsolat.

Ahogy ebből a példából is kitűnik, a minglik általában törekednek nem csak a szellemi, hanem az anyagi függetlenségre is. Szeretik a magányos tevékenységeket – sokuk valószínűleg introvertált (vagy centrovertált) és biztos egyikük sem társfüggő. Mint ilyenek, meglehetősen idegesíthetnek mindenkit, aki abban hisz, hogy az embernek nem jó egyedül...

És persze felbukkan az az ellenérv is, hogy de ha nem élnek együtt, akkor ki-ki úgy csalja a másikat, ahogy akarja, mert nincs ellenőrzés, elszámoltatás. Hát, erről csak azt mondhatom, hogy a külső kapcsolatoktól az együttélés sem véd meg, ráadásul aki kész több szabadságot adni a partnerének, az sokkal magabiztosabb, mint aki attól reméli megőrizni a másik szerelmét (?), hogy pórázon tartja. De nyilván olyan minglik is léteznek, akik a nyitott kapcsolat hívei.

Egyébként valószínűleg sokkal több a mingli, mint gondolnánk, csak a kérdőívek általában figyelembe se veszik, hogy ilyesmi létezik. Még mindig ott tartanak, hogy vagy párkapcsolatban élsz vagy nem – az meg fel sem merül, hogy félig igen, félig nem. Pedig egyre többen fogják ezt az életmódot választani, ahogy már többször említettük, a nők egyre kevésbé akarnak együttélős kapcsolatot egy bizonyos életkor után. Partnert viszont a legtöbbjük szeretne.