Nyugaton, főleg a tengeren túl viszonylag új szokás terjed: harmincas, negyvenes éveikben járó, jól szituált szinglik már eleve úgy keresnek partnert, hogy nem szerelem, összeköltözés, házasság és közös vagyon jár a fejükben, csak egy dolog: a közös gyerek.
Ezek az emberek úgy érzik, kezdenek kifutni az időből, már nincs kedvük újabb köröket futni ki tudja, hová vezető párkapcsolat-kezdeményekkel. Inkább szétválasztják a romantikus, illetve szexuális életüket a gyerek utáni vágytól és kifejezetten olyan partner után kutatnak, akivel a gyereknevelés terén egyeznek az elképzeléseik.
Az egyik ilyen webes társkereső a modamily.com: itt kifejezetten olyanoknak érdemes regisztrálniuk, akik már eldöntötték, hogy mihamarabb szeretnének gyereket, és a jövendőbeli szülőtársuktól se érzelmi, se szexuális szinten nem várnak olyasmit, amit az ember egy élettárstól, házastárstól általában vár. Az persze ennek ellenére nagyon fontos, hogy barátokként tudjanak együttműködni és szimpatikusak legyenek egymásnak: a közös gyerek jó esetben egy életre összeköt két embert. Sőt, többet is, hiszen ezeknek a szingliknek vannak szüleik, testvéreik, rokonaik, akik szintén jelen lesznek a gyerek életében.
Mint a legtöbb alternatív kapcsolódási formát illetően, itt is sok előítélettel kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik, viszont megvan az az előnye, hogy nem muszáj senkinek az orrára kötni, milyen módon és miért is ismerkedtek meg hirtelenjében. Nyugodtak előadhatnak egy színjátékot a hirtelen fellobbanásról, ágyba bújásról, nem védekezésről és teherbe esésről, esetleg még pár hónapig úgy is tehetnek, mintha járnának, csak, hogy mindenki megnyugodjon, majd hirtelen szakítást színlelnek, de továbbra is jó barátok maradnak.
Az esetek többségében a jövendőbeli szülőtársak között nincs szex, a megtermékenyítés valamilyen mesterséges formában történik, bár van, aki rászánja magát a természetes útra. Nyilván az is előfordul, hogy két ember először csak közös gyereket akar, aztán minél közelebbről megismerik egymást, annál nagyobb vonzalom alakul ki köztük és a végén egymásba szeretnek – de ez kivételes, az esetek többsége nem hasonlít Hollywood-i filmhez.
Milyen előnyei vannak ennek az egésznek? Már jó előre meg lehet egyezni olyan kérdésekben, amelyek természetes úton bekövetkező válások esetében iszonyatos indulatok között végtelenségig húzódó vitákhoz vezetnek. Ki mit vállal, hol lakjon a gyerek, kinél mennyi időt töltsön, ki milyen költségeket fedez, legyenek-e közös nyaralások, hol töltsék az ünnepeket. A spermabankhoz képest egyértelműen sokkal jobb, ha egy gyereknek van valódi apja, aki ráadásul nem csak véletlen folytán lett szülő, hanem nagyon is az akart lenni.
A két partner nyugodtan keresheti tovább a nagy szerelmet, immár a gyerekvállalás miatt ketyegő biológiai óra szorítása nélkül, persze azért azzal meg kell küzdeniük, mint minden elvált szülőnek, hogy így szűkülnek a randizási lehetőségeik, de aligha bánják, mivel épp elég időt töltöttek keresgéléssel hiábavalóan.
Nem tartom a dolgot kockázatosabbnak, mint bármely házasságot: persze, ez is elsülhet rosszul, kiderülhet, hogy valamelyik fél idióta, de mivel nincs rózsaszín köd, ez sokkal könnyebben és gyorsabban láthatóvá válhat, mint egy nagy fellángolás nyomán. Elvált szülőkhöz képest valószínűleg a közös teherviselés is könnyebb, mert a férfi nem fog bosszúból vagy puszta leszarom hozzáállás miatt kibújni a kötelezettségei alól, főleg, ha már a gyerekvállalás előtt szép kis szerződést kötnek a felek. Ha egy jó barát a gyerek apja, és nem a volt pasim, akire mindenféle események és mulasztások miatt haragszom, jobban is kommunikálunk, két érett felnőttként tudunk beszélni, és nem csúszunk bele állandó játszmázásba.
Persze, hogy az ilyesmi csak két, érzelmileg érett, stabil személyiségnek való, aki pontosan tudja, mit vállal és miért. Mint ahogy a házasság is csak azoknak való, de a legtöbb házasuló egyáltalán nem ilyen. Vagyis szerintem ez nagyszerű kezdeményezés. Persze biztos vagyok benne, hogy bőven akad, aki szerint egy ilyen páros se alkalmas a gyereknevelésre, ahogy senki, aki nem monogám és heteró házasságban él... Róluk ugye már épp eleget beszéltünk ahhoz, hogy ne kelljen hosszasan magyaráznom, miért nem tud érdekelni a véleményük.
Szerintem érdemes ezt a lehetőséget is figyelembe venni, ha szingliként családot szeretnénk és már nincs túl sok időnk „kapuzárásig”. Azt a gyereket fel is kell nevelni, szóval harmincas-negyvenes egyedülállók, gondolkodjatok el rajta...