Tudom, már a könyökünkön jön ki, de attól még a pandémia él és virul, és szingliként nem árt felkészülnünk egy esetleges újabb kijárási korlátozásos időszakra, vagyis érdemes végiggondolnunk, hogy mi legyen a szexuális életünkkel. Van olyan nekünk általában? Volt a „karantén” alatt? Ha nem, mikor kezdődött újra? Esetleg éppen a karantén alatt lett jobb? Vagy az akkori partnerünktől azóta búcsút vettünk, mert nem vált be?

Sokszor hallottuk, hogy maradjunk otthon meg csak azok érintkezzenek, akik egy háztartásban laknak, meg hogy a barátság is várhat... Szerelmesek is el voltak választva egymástól, sokszor országhatárok által (sőt, ilyenek most is vannak), és az valahogy nem tűnt fontosnak, hogy az emberek kielégíthessék szexuális igényeiket. Na de azt azért tudjuk, hogy a szimpla tiltás hosszú távon nem működhet, nem várható el, hogy milliók függesszék fel nemi életüket. (Persze elvárni lehet, de a dolog úgyis vissza fog ütni.) Vagyis okosabb valamiféle működőképes javaslattal előállni ahelyett, hogy minden érintkezést károsnak ítélünk.

A Holland Állami Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet (RIVM) például az enyhítések kezdetén megváltoztatta addigi álláspontját és azt javasolta a szingliknek, hogy a pandémia idejére válasszanak maguknak állandó szexpartnert (seksbuddy) és csak vele randizgassanak. Miközben korábban mindenki inkább arra próbálta rávenni az embereket, hogy vagy teljesen tartóztassák meg magukat egymástól, vagy költözzenek össze, a hollandok felismerték, hogy ez túl sok frusztrációhoz vezet és bizonyos biztonsági intézkedések megtétele mellett két szingli nyugodtan randizgathat.

Nem csak a szexet, hanem az emberi érintést is rendkívül fontosnak gondolják, és nem hiszik, hogy ezektől a járványra hivatkozva meg lehetne fosztani az embereket, hiszen a megvonásnak súlyos egészségügyi következményei is lehetnek.

Noha az már nem egyszerű kérdés, hogy az egyébként párral nem rendelkező szingli akkor hirtelen honnan varázsoljon valakit, aki elég megbízható ahhoz, hogy el lehessen róla hinni, tényleg csak egy partnerrel jár össze, ráadásul még kellemes is vele az együttlét, és nem csak szexelni, hanem beszélgetni is lehet vele... Ha ez egyszerű lenne, akkor valószínűleg jóval kevesebb szingli létezne a világon, mint amennyi most van.

Ráadásul úgy kellene a megfelelő partnert kiválasztani, hogy előzetesen minél kevesebbet érintkezzünk: talán a legegyszerűbb megoldás, ha egy korábbi szeretőt kérdezünk meg, akivel nagyjából működött minden, de érzelmileg nem kerültünk annyira közel hozzá vagy csak kifáradt a kapcsolat. Náluk az az előny is megvan, hogy ismerjük a jellemüket és meg tudjuk ítélni, mennyire bízhatunk meg bennük. A nagy csalódást okozó expartnereket azonban jobb messze ívben elkerülni most is.

Ahogy egy holland újságírónő, Linda Duits írja, a szex nem úri huncutság: „Az emberi közelség és a fizikai kapcsolat nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Ha bármit is megtanultunk az AIDS járványból, az az volt, hogy a szex kizárása nem opció.”

Snassznak tűnhet „csak” szexpartnert vagy odabújós és szexpartnert keresni a nagy ő helyett, de bárhogy is nevezzük a dolgot, a lényeg tényleg az lenne, hogy keveset kockáztassunk, vagyis még a nem kifejezetten monogámok is vegyenek vissza a kalandozásból, a magukba zárkózók pedig ne veszítsék el a kontaktust a külvilággal.

Akinek megfertőződött a partnere, az persze nem érintkezhet az illetővel addig, de ettől még nem kell lemondaniuk a szexről, csak annak fizikai kontaktus nélküli verzióit gyakorolhatják – ilyenekről például a múlt heti posztban is írtam, de ahhoz képest előny, hogy látni is láthatják egymást.

És a pandémiás szexpartner akár beválhat annyira is, hogy a COVID utáni időkben is kitartunk mellette. Ki tudja...