A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért. Mert nem hajtotta igába a fejét. De ha a nő szingli, akkor ott valami nincs rendben. (Szerintük.) Vagy az a baj, hogy nem talál magának senkit, pedig szeretne, vagy az, hogy nem is szeretne.
Ha szeretne és nem talál, akkor nyilván az ő készülékében van a hiba: nem elég csinos, nem elég alkalmazkodó, nem elég buta (másképp: túl okos és ezt nem is rejtegeti), nem tud főzni, ráakaszkodik a férfiakra, vagy éppenséggel nem törődik velük, esetleg feminista. Sokszor ezzel együtt jár az is, hogy felmerül, talán leszbikus is, és az mekkora szörnyűség.
Ha nem is szeretne férjet találni, akkor eleve nagy a gáz, mert a nő abban teljesedik ki, hogy szolgál egy pasit és gyereket szül. Akinek ez nem kell, az nem is igazi nő. Az se igazi nő, akinek ugyan van állandó partnere, de nem szül. Az szinte mindegy, hogy azért, mert nem akar, vagy mert nem tud, így is, úgy is elítélik.
De alapvetően a nőtlen férfiakra is gyanakodni szokás, csak legtöbbször az anyjukra verik a balhét. Ha nem akarnak családot, akkor vagy szexuális ragadozók és a legyet is röptében, vagy anyuka pici fiacskái, akik nem tudtak felnőni. Sőt, ez a két véglet ugyanannak a jelenségnek két megjelenési formája: egyik esetben se sikerült a pasinak felnőnie. És ebben ki a hibás? Hát, valószínűleg az anyja. Mivel minden, amivé egy gyerek válik, az anyja miatt van. Főleg. Azért is, mert az apák sokszor ott sincsenek, így nem tudnak hibázni. Tisztelet a kivételnek, persze.
Nagyon sarkítok, persze. De azt a kérdést még nem nagyon hallottam, hogy te miért is akartál férjhez menni és minek neked gyerek? Noha kettőnél több van, akkor már megkérdik, minek is... (Ja, és ha a gyerek épp hisztizik és nem tudod kezelni, akkor azonnal te vagy a hibás, hogy minek neked, ha nem tudsz vele bánni.) Viszont ha szép szerényen kettőt szült az ember lánya, lehetőleg nem „öregen”, mert azért már megszólják, akkor körülbelül rendben vagyunk. Maximum azzal lehet baj, ha elválik, mert az csúnya dolog. Akkor már megint beintett az ún. ép család című ideológiának és önállóskodik. És magára vessen, ha nem kap tartásdíjat és emelt családi pótlékot, miért nem tartotta meg a férjét.
Nagyon sokszor látok cikkeket arról, hogy vajon miért is nem akar valaki gyereket. Persze csakis a nők esetében kérdés, mintha az egyéni döntés lenne. Hosszasan magyarázni kell, miért döntött így valaki. Míg azt, hogy miért akart, vagy miért szült (lehet, hogy nem is akart), nem kell indokolni. Pedig talán fontosabb lenne tisztázni, hogy miért akarunk utódokat, mert a meg nem született gyerekekkel biztosan nincs gond. (Miért is fontosabb a meg nem született gyerek, mint aki már a világra jött, ez is az élet egyik nagy kérdése.)
Visszaértve az egyszeri szingli nőre: ennek a furcsa szerzetnek az ábrázolása tele van idegesítő közhelyekkel. Ha nő, akkor lehet depressziós, lehet munkamániás, folytonos vásárlási lázban ég, és a fene se tudja, minek, állandóan a külsejével foglalkozik, vagyis minél fiatalabbnak és vékonyabbnak akar kinézni, mert igazából nem szeretne ő szingli maradni, csak úgy tesz, mintha... A másik alaptípus az, aki viszont nem törődik a külsejével, állandóan eszik, nem mos hajat és macskákkal él. Titokban persze szerelmes a főnökébe, de teljesen reménytelenül.
Van még az a szingli, aki nős férfiakra vadászik és családokat akar szétrobbantani, mert neki csak a más férje kell... Ő is szépen megrajzolt figura, lehet szánni és utálni, felváltva. De mindegyikre alapvetően igaz, hogy férfira vágynak (na jó, a leszbikusok nem) és valamiért nem kapják meg vagy nem olyat kapnak, amilyet szeretnének. Vagyis a szingli maga a hiányérzet. A fél narancs.
Mondom: szerintük.