Ki az igazi szingli?
Míg azt, hogy ki házas, elég egyszerű meghatározni, hiszen anyakönyvezik, és a bejegyzett élettársi kapcsolat esetében is van papír, mindenki más, akinek nincs dokumentuma arról, hogy valakivel párban él, szinglinek számít. Vagyis a szinglit csak úgy tudjuk meghatározni, hogy mi az, ami nincs neki, nem pedig úgy, hogy mi az, ami van...
Olyan, mintha a szingli felnőtt korú árva lenne: merthogy a természetes állapot a gyereknél az, hogy vannak szülei, tehát a különleges, ha elvesztette őket: ilyenkor beszélünk árváról. A társadalmi többség szemében a felnőtt természetes állapota pedig az, ha van partnere, ráadásul erről még papírt is fel tud mutatni.
De mit ér a papír a valós tapasztalással szemben? Ha a dolog érzelmi oldalát nézzük, akkor egészen máshol húzódik a van partnere/nincs partnere határ, mint ha csak a dokumentumokat böngésszük. Sok szinglinek van állandó partnere, de nem él vele együtt. Ez lehet másik szingli, vagy éppen papíron házas. Meglehet, hogy nem csak papíron, hanem a szó valódi értelmében is házas, tehát két partnere van. (Vagy akár több.) Éppen így a szinglinek is lehet több partnere – és valószínű, hogy erről a külvilág mit sem sejt.
Ahogy egyeseknek egynél több jut (jár?), addig másoknak papíron ugyan van partnerük, de a valóságban úgy érzik, hogy teljesen egyedül vannak. Akár, mert már rég szétmentek, de ezt nem papírozták le, akár, mert még egy fedél alatt élnek, de már semmi közük egymáshoz, se érzelmileg, se szexuálisan. Lehet, hogy még gyakorlati dolgokról beszélnek, de az, ami egy párkapcsolatot párkapcsolattá tesz (vagyis nem a húsz évvel ezelőtt kimondott igen és az anyakönyvi kivonat, hanem a mindennapok megélése), az már rég füstté vált.
A statisztikai hivatal szemében azonban csak az adatok léteznek. Ennyi százalék házas, ennyi élettársi kapcsolat, ennyi egyedülálló. Amíg egy házasság fennáll, addig lehet rá hivatkozni, mint a házasság intézményének diadalát hirdető kapcsolatra. Senkit nem érdekel, mi történik a házasságok igen nagy százalékában. Hány ember éli meg a poklot, mert anyagilag nem engedheti meg magának a válást, vagy éppen – ami még rosszabb –, a partnere nem akarja elereszteni, és megvannak rá a módszerei, hogy bent tartsa a kapcsolatban.
Még a valódi, papíron és az életben egyaránt szinglik sem alkotnak homogén csoportot. Vannak köztük olyanok, akik aktívan keresik a párjukat, akivel aztán családot alapíthatnak, és vannak olyanok is, akik egyáltalán nem akarnak házasodni/férjhez menni, remekül érzik magukat úgy, ahogy vannak. Rengetegen nem tudják, hogy mit akarnak, csak várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb.
Vannak kiábrándultak, akik egész életükben próbálkoztak, de mégse sikerült állandó partnerre találniuk (vagy már elváltak egyszer-kétszer), és kezdik elveszteni a reményt. Ők hajlamosak bemagyarázni maguknak, hogy ez a sors akarata, illetve mindenki hülye az ellenkező nemben. Vagy egyedül a legjobb nekik – miközben kutyául szenvednek a magánytól.
A legszomorúbb azoknak az élete, akik alapvetően mást szeretnének, mint amilyen helyzetben vannak, de képtelenek komolyan tenni is érte. Sajnos rengeteg ilyen ember létezik. Félnek a magánytól és nem merik elhagyni azt, aki sok-sok évvel ezelőtt választottak, vagy éppen attól félnek, hogy valakivel komoly kapcsolatba kerüljenek és függjenek tőle.
A családi állapot valójában semmit nem árul el rólunk, ami lényeges, az ezen messze túl van. Te ott vagy, ahol lenni szeretnél? És ha nem, teszel azért, hogy ez megváltozzon?
