A szingli (single) szó sokak szemében negatív, és egy csomó pejoratív jelző kapcsolódik hozzá: úgy mint önző, kevéssé vonzó, karrierista, kompromisszumképtelen, éretlen, lusta, anyagias, és még sorolhatnánk. (Mint már többször kifejtettük, ezek csupán előítéletek, semmi közük a valósághoz, de attól még igen makacsul tartják magukat.) Annak érdekében, hogy az egyedülállókkal kapcsolatos negatív látásmód enyhüljön, vannak, akik egy új kifejezést javasolnak a single helyett: ez pedig a self-partnered. Aki saját magának partnere. Vagyis nincs egyedül.

Egyedülálló ≠ magányos

A fogalomra Emma Watson színésznő hívta fel a figyelmet nemrég a New Vogue-ban. Hogy egy-egy szó mennyire fontos egy adott társadalmi csoport leírása kapcsán, azt idehaza nem kell nagyon magyarázni. Bár a szinglit azért annyira nem érzem sértőnek, mint más, végképp nagyon megbélyegző szavakat, de tény, hogy a régebben használt kifejezések sem voltak éppen hízelgőek. (Vénkisasszony, aggszűz, öreglány – persze az agglegény valahogy sose volt sértő, és ma is elsősorban a nőket szokás elítélni, ha egyedül élnek, nem a férfiakat.) Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy frappáns fordítást tudnánk kitalálni a self-partnered-re, ami angolul nagyszerűen működik, dehogy hangozna magyarul: önpartnerű?

És mit is jelent ez az új szemlélet? Elsősorban arra akarják felhívni a társadalom figyelmét, hogy az egyedülállók nincsenek igazán egyedül, nem élnek izoláltan, a társadalmon kívül, sőt, gyakran sokkal inkább jelen vannak a családjukban, a baráti körükben, mint a házasok. Persze ez nem minden szinglire igaz, mint ahogy nem minden házas szigetelődik el attól, hogy hozzákötötte valakihez az életét. De léteznek nagyon aktív, sokaknak segítő, nagyszerű, kiegyensúlyozott életet élő egyedülállók és passzív, bezárkózó, elutasító, befelé forduló házasok is, akikre sose lehet számítani, mert nem érnek rá, mert a társuk féltékeny és otthon fogja őket, és így tovább.

Akkor ki is a boldogabb?

Arra sincs semmilyen bizonyíték, hogy a házasok boldogabbak lennének, mint azok, akiknek épp nincs partnere (már önmagukon kívül), vagy más jellegű kapcsolata van. Mert ahogy már említettük, nagyon sokféleképpen lehet kötődni emberekhez, akár romantikusan, szexuálisan is anélkül, hogy ezt hivatalossá tennénk, bárkinek az orrára kötnénk. Ami a szexuális elégedettséget illeti, legutóbb például arról olvastam, hogy azok a párok a legelégedettebbek, akik nem élnek együtt, és sose voltak házasok, mégis tartós kapcsolat van közöttük.

Éppen azért, mert megkapják azt a két alapvető dolgot, amelyre az emberi lénynek szüksége van: az (érzelmi /anyagi) biztonságot és a szabadságot. Sokak szemében ez a kettő nem egyeztethető össze, és a házasságot olyan kompromisszumnak tekintik, amelyben le kell mondani a szabadságunkról a biztonságunkért cserébe. A szingliséget meg olyannak, amelyben a biztonságunkról kell lemondanunk a szabadságért cserébe. Elég ijesztő, ha egyikről se kell lemondanunk, nem?

Jó lenne lekattanni arról, hogy családi állapotuk alapján bélyegezzünk meg embereket, hiszen a „kapcsolatban” státusz nem tesz se jobbá, se boldogabbá, se szebbé, se okosabbá, egyáltalán nem tesz semmilyenebbé.