Te kíváncsi vagy a partnered gondolataira? Már, ha épp van partnered. De tegyük fel, hogy ez egy általános kérdés. Kíváncsi lennél-e annak a gondolataira, akivel vagy együtt vagy, vagy együtt szeretnél lenni, esetleg valaha együtt voltál?

Kíváncsiság vagy ellenőrzési mánia?

Ha ezt a kérdést megválaszoltad, akkor jöjjön a következő. Mit lennél hajlandó megtenni annak érdekében, hogy információt szerezz ezekről a gondolatokról? Ha csak annyit tennél, hogy őt magát megkérdezed, akkor nincs semmi gond. Persze attól, hogy megkérdezed, még nem fogod megismerni a gondolatait. Azoknak mindig csak egy töredékét ismeri bárki. Egyesek nagyobb betekintést nyújtanak, mások meg sokkal kisebbet. De senki nem fog mindent megosztani.

Egyszer egy barátom azt mondta: ha nem lennének titkaim, már nem is léteznék. Eltűnne a személyiségem. Neki elég nagy titkai voltak. De adott esetben beszélt róluk. Annak, akinek beszélhetett. Akiről úgy sejtette, hogy nem fog velük visszaélni. Persze sose lehetett biztos abban, hogy nem jön el az a nap, amikor majd ellene fordítják a róla szerzett tudást.

De haladjunk. A következő kérdésem: Te szeretnéd-e, ha valaki bele tudna nézni a fejedbe? Ha a te gondolataid lennének terítéken, ha a partnered vagy a szülőd, a gyereked, a főnököd, akárkid simán bekukkanthatna az agyadba és minden intim dolgokat kifürkészhetné? Az egyik legócskább mondat erre az, hogy akinek nincs vaj a fején, annak nincs mitől félnie. Mindenkinek van vaj a fején. És senki sem akarja megosztani az összes gondolatát. Még a feltűnési viszketegségben szenvedő író sem, aki alig publikálásra szánt naplót ír. Mert másképp írna naplót az asztalfióknak.

Vagyis nagy valószínűséggel a partnerünk se szeretné, ha mindent tudnánk róla.

Ugyanakkor létezik egy nagyon káros és a jelek szerint egyre terjedő tendencia arról, hogy a jó párkapcsolat egyenlő a teljes átláthatósággal. Hogy akkor fog működni, ha nincsenek titkaink egymás előtt. (Az ilyenkor fel sem merül, hogy ez eleve abszurd, hiszen a gondolataink és tetteink összessége olyan mennyiségű információ, ami eleve megoszthatatlan és nagy része teljesen érdektelen is.)

Sőt, már ott tartunk, hogy a hűtlenséget egyesek úgy definiálják: minden, amit el akarsz titkolni a partnered elől. Ebben az olvasatban az is hűtlenség, ha a partnered ellenzi, hogy moziba vidd a gyereket, te mégis elviszed. Vagy ő vega, és elvárja tőled, hogy te is az legyél, te meg titokban kolbászt zabálsz. Arról már nem is beszélek, hogy megkívántál egy másik férfit/nőt, de erről nem számolsz be neki. Vagy pornót néztél és nem mondtad el. Esetleg flörtöltél a munkahelyeden, megittál egy kávét valakivel és közben jól érezted magad. Ez mind undorító esküszegés, mert mindent csak a párod tudtával és jóváhagyásával, sőt, előzetes engedélyével művelhetsz…

Nem tudom, érzékelhető-e ennek az abszurditása. Nem tudom, miért nem tűnik fel annak a rengeteg embernek, aki ellenőrizni akarja a vele együtt élőket, hogy miniben totális államot próbál működtetni. Aki belenéz a többiek telefonjába, számítógépébe, naplójába, levelezésébe, az totális ellenőrzésre vágyik. Sőt, nem csak vágyik rá, de lehetőségei szerint meg is valósítja. Mindig voltak ilyen törekvések, ez nem meglepő. A meglepő az, hogy manapság bekerült a mainstreambe, hogy ez a normális.

Túl szoros gyeplő, irányíthatatlan kapcsolat

Minél inkább ellenőrzésed alá akarod vonni a többiek gondolatait és érzéseit (igen, már az is bűn, ha mások iránt érez valamit, ha az neked nem tetszik), annál kevésbé fognak ezekről őszintén beszélni. Hiszen az is kiakaszt, ha nem mondják el, meg az is, ha elmondják, és az olyasmi, ami neked nem tetszik. Belép az öncenzúra. Egyre kevesebbet mondanak el, egyre jobban tartanak a reakciódtól, egyre ügyesebbek lesznek a titkolózásban. A végén tökéletes összeesküvőkkel fogsz szemben állni, akik maximálisan szűrik az információkat, amelyekbe önként betekintést engednek. Egyre több biztonsági intézkedést foganatosítanak ellened, titkosírással fognak kommunikálni és megtanulják a jelbeszédet.

Aztán egyszer valami félresikerül, és rájössz, hogy már rég nem vagy tisztában a történésekkel. Nem csak a gondolataikat, a cselekedeteiket sem ismered.

Ha kíváncsi vagy a partnered gondolataira, kérdezz. És biztosíts olyan környezetet, hangulatot és nyitottságot, amelytől önként is megosztja, mit érez, mi foglalkoztatja. De abban a pillanatban, hogy elítéled, lekicsinyled, kiborulsz attól, amikor őszinte, elveszíted a jogot, hogy elvárd tőle az őszinteséget. Vajon hány kapcsolat olyan, amelyben az emberek megengedhetik maguknak, hogy őszinték legyenek?