Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mi rontja el a szexet a tartós kapcsolatokban?

2019. június 11. - Single Pink Lady

Az első időkben még alig bírtátok levenni egymásról a kezeteket és sose voltatok fáradtak a szexhez? Két évvel később meg már csak ímmel-ámmal csináljátok? Újabb két év múlva havonta egyszer? És egyikőtök se érti, miért szűnt meg a varázs? Ti csináltátok rosszul? Mindenki más boldogan szeretkezik a párjával, csak nektek sivár a szexuális életetek? Vagy ez a szabály? 

szex_01.jpg

Nincs abban semmi szokatlan, hogy a házasság, illetve már az együttélés miatt zuhanórepülésbe kezd a jó szex. Pedig a legtöbben éppen azért költöznek össze és kötnek házasságot, hogy minél többet legyenek együtt, vagyis minél többször szexelhessenek. Jó, nyilván számos más oka is van ennek a lépésnek, de azért ez is előkelő helyen szerepel. Aztán amint sülve-főve együtt lehettek, hirtelen már nem is olyan érdekes az egész.

De miért tesszük tönkre a szerelmi életünket az együttéléssel olyan hamar? Valójában az egész folyamat nagyon is logikus, és sajnos erőlködéssel se lehet sokat tenni ellene, sőt, az talán csak ront a helyzeten.

Nézzük az okokat!

1. Nincs várakozási idő és izgalom

A randizás egyik varázsa, hogy csak korlátozottan lehetünk együtt, és ahányszor találkozunk, el is kell válnunk egymástól. Az elválás pedig hiányérzetet generál. Vagyis újra együtt akarunk majd lenni. Persze, ha jól éreztünk magunkat együtt. Ha viszont minden nap együtt alszunk, együtt ébredünk, együtt fekszünk le, ez a varázs elvész. Nincs már mire várni.

 2. Mindenféle helyzetben látjuk egymást

Amíg randizunk, egy csomó élethelyzetben nem tapasztaljuk meg a másikat. Például nem látjuk betegen, gyűrötten, otthoni ócska ruhában, és így tovább. Nem szembesülünk egy csomó idegesítő szokásával, mert mindketten csak a legjobb formánkat igyekszünk mutatni. Persze van, aki már a randizás időszakában is elengedi magát, de azért alapvetően az a törekvésünk, hogy csinosak, kedvesek, szexik legyünk. Hacsak nem egy palota két szárnyában lakunk szolgákkal körülvéve, a házasságkötés után erre már nem leszünk képesek. És nem is fogunk törekedni rá.

3. Úgy vesszük, hogy már megvan a másik, nem kell újra meghódítani

Ha már összeköltözött velünk, akkor a miénk. Felesleges erőlködnünk, hogy a legjobb oldalunkat mutassuk. Most már elengedhetjük magunkat és szükségtelen pedáloznunk. Főleg akkor érvényes ez, ha már nincs is hová visszamennie a partnernek, mert a kapcsolatunk miatt feladta vagy eladta a lakását, esetleg a szüleitől költözött hozzánk, akikkel nincs jóban. A közös gyerek pedig olyan kötelék, ami már sokkal nehezebbé teszi a szakítást. Sokkal nagyobb erőre van szüksége a partnernek ahhoz, hogy kilépjen ebből a kapcsolatból, mint ahhoz, hogy benne maradjon.

Vagyis nem igyekszünk őt megszerezni, ő se teszi ki a lelkét miattunk, belesüppedünk a megszokásba: ez pedig az erotika halála.

szex_02.jpg

4. Ami kötelező, az már nem izgalmas

Az együtt élő partnerek, de főleg a házasok esetén gyakorlatilag elvárás, hogy legyen szex. Mert ez a kapcsolati „alku” része. Már nem olyasmi, amit remegve várunk és amire úgy készülünk, mint valami ünnepre, hanem kötelesség. Azt pedig mindenki tudja, hogy a legérdekesebb, legizgalmasabb dolgokat is hazavágja, ha kötelezővé tesszük. A szexet még inkább, hiszen ebben az a jó, ha spontán és önkéntes. 

5. A szülői lét elhalványítja a férfit és a nőt

Igazán a gyerek vagy gyerekek születése tudja betenni a kaput. Először is rengeteg aggódással jár. Az első időkben a gyerek teljesen lefoglalja az anyját. A női testben hatalmas változások mennek végbe, amelyeket nem minden férfi partner tud megérteni, empatikusan kezelni. Van, aki teljesen elveszíti az érdeklődését a partnere iránt, mert az átalakult, esetleg a férfi látta a szülést, és többé nem bír vággyal eltelve ránézni a nejére, barátnőjére. Vagy a nőben mennek végbe olyan változások, amelyek miatt elveszti a nemi érdeklődését. Átmenetileg, vagy hosszú évekre.

De ha a fizikai okok nem is játszottak szerepet, a pár akkor is belebukhat abba, hogy a gyerekek miatt évekig nincs energiájuk a szexre, nem tudnak kettesben maradni, mert nem kapnak külső segítséget, ha van is valami mismásolás, az kapkodós és nagyon messze van a kielégítőtől. Mire a gyerekek elég nagyok ahhoz, hogy már ne kelljen felkelni hozzájuk állandóan és a szülők is regenerálódtak, lehet, hogy teljesen eltűnik az erotika a kapcsolatukból. Már nem a férfit és a nőt, csak az apát és az anyát látják egymásban. Kvázi vérrokonokként kezdik kezelni egymást.

És mire ideáig eljutunk, már nincs visszaút. Szerethetik egymást továbbra is, de a kívánás, a vágy, az, ami a nőstényt és a hímet egymáshoz vonzza, elillant. Hogy aztán ezzel a helyzettel ki mit kezd, az egy másik kérdés.

De ha neked sikerült kikerülni ezeket a csapdákat, írd meg nekünk, hogy csináltad!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr1314868138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.18. 09:22:40

"De ha neked sikerült kikerülni ezeket a csapdákat, írd meg nekünk, hogy csináltad!"

Nyilván másképp működik minden egy induló kapcsolatban, mint egy haladó házasságban gyerekekkel. Én a fő problémát abban látom, hogy a szexualitást központi kérdéssé tették, minőségi fokozatokkal illetik, elő van írva mikor, hogyan, hányszor kell egy héten, és úgy foglalkoznak vele, mintha a szex az egyetlen, és kizárólagos értelme lenne egy férfi-nő kapcsolatnak. Van aki már eleve kizárólagosan erre épít egy kapcsolatot, aztán ha kifárad a dolog, nem marad semmi. Ez a csapda! Én úgy gondolom meg lehet sőt meg kell tölteni tartalommal az együttélést, és persze erotikát sem kell hanyagolni, de el kell dobni a társadalmi elvárásokat, meg kötelességszerű menetrendet. Amikor mindkettőnek jól esik!

subidubidu 2019.06.18. 09:23:02

Ezek mind nehézségek, de ha a két partner valóban összeillik sok szempontból (hasonló értékrend, hasonló intellektus, hasonló testi igények), rendszeresen és nyíltan, asszertíven kommunikálnak egymással, mindkettő kellően empatikus, toleráns és elkötelezett a kapcsolat iránt, akkor megoldható.

Nálunk nem nyaralásra és márkás holmikra ment a pénz, hanem bébiszitterre - hogy a mindennapokban rendszeresen legyen időnk egymásra -, illetve egy nehezebb időszakban (terhesség, munkahelyváltás, betegség, iskolakezdés egyszerre) párterápiára, de maximálisan megérte.

Most már, ahogy a cikk is írja, nagyobbak a gyerekek, és olyannyira nem tűnt el az erotika, hogy a nagykorú már akár le is viszi levegőzni a kisebbeket, hogy tudjunk kettesben lenni. Eleve nem adtuk soha heti 3 (betegség esetén 2) alkalom alá a hosszabb munkaügyi távollétek és az orvosi tilalmak időszakát kivéve, most pedig még gyakrabban és felszabadultabban is élvezzük egymás társaságát.
Hozzáteszem, természetesen nem csak az ágyban szeretünk együtt lenni, hanem sok más programon is, ugyanakkor mindkettőnknek megvan a maga saját, külön hobbija, baráti társasága, ki-ki kap "kimenőt", és felfrissülve jön haza.
Nálunk így működik.

Kíváncsi vagyok, másnál hogyan.

mentorosh lecsó 2019.06.18. 09:24:13

Ekkora f@szságot is régen olvastam már...
A feltűnési viszketegségben szenvedő blogger inkább járjon hipszter pszihomókushoz, de leginkább sterilizációs kúrákra...

40+ -os kétgyermekes pár vagyunk. A viselős, gömbölyödő asszony volt a legfőbb afrodiziákum a kapcsolatunkban. A terhességei alatt is egészséges erotikával közeledtünk egymáshoz, mindkettőnk örömére. Veszekedtünk közben az élet dolgain ?!? Hát persze hogy veszekedtünk ! Ettől még a kölcsönös szeretet és tisztelet (!) ugyanúgy megmarad...

Most elárulom a nagy titkot: ez a KOMMUNIKÁCIÓ ! Semmi több !

Tudom, hogy lefeküdne a 31 éves gyakornokával, és Ő is tudja, hogy nagyon megdugnám az új 27 éves ügyfélszolgálatos kolleginát... ... ...
Mindezek ellenére 2 gyermek után is hatalmas ágyjelenetek rendezünk. Ráadásul mindig vezeti az eredményjelzőt, mert amíg én én egyszer élvezek, addig ő legalább háromszor.
Mindössze annyi igazság van a cikkben, hogy a "hancúrokat" hangolni kell a 2 gyermekes családi élethez. De ez simán megoldható...

Megyek is, mert ismét van egy "időablak" a gyerekek edzései miatt, amikor meg tudom adni a Zasszonynak ami jár neki ! :P :)))

Valóság nevű unokahúgotok 2019.06.18. 09:24:28

Ez ellen nincs orvosság, nincs módszer. Az az agyi állapot, ami kezdetben fennáll, legkésőbb másfél év alatt lecseng, mindenféle külső állapotváltozás nélkül is, még csak együtt sem kell élni hozzá.

A szex addig izgató, amíg új a partner. Utána ugyanolyan kellemetlen rutinná válik, mint a kajakészítés, a mosás, vagy a takarítás.

Megoldás?

Ha szerencsés vagy, pár évente találsz egy új, izgalmas partnert - és addig sem ajánlatos nagyon elköteleződni, gyereket vállalni. Ha jó nő/pasi vagy és ha nem vagy nyomorult, sem lélekben, sem külsődben, sem életkörülményeidben, akkor ezt megteheted. A többieknek ott a tömeglét és a fásult fáradtság.

Hogy ez önzés lenne? Miért lenne önzés, ha normális és élménygazdag életet élsz? Miért lenne kötelező az elszürkülés? Csak az alkalmatlanok és elszürkültek irigysége mondatja, hogy önző vagyok. De miért áldozzam fel magam, az egyetlen életemet? Miért éljek-vállaljak örömhiányos életet - egy másik örömhiányossá váló emberrel? Ebből vajon lesznek majd boldog gyerekek? lehet a ygerek boldog, ha a legközvetlenebb környezete, a szülei boldogtalanok?

Ráadásul a legtöbb kapcsolatban egy idő után hazudni kellene: arról, hogy mit gondolunk a másikról, hogy mit érzünk vele kapcsolatban és arról is, ha mással már sokkal jobb, mint vele - de hát ott a gyerek, a köztös lakás... Fúj! Ennek semmi értelme! A gyerek is csak hazudni, alakoskodni tanul meg így: mert azt hiszi, az a normális, ha az emberek alakoskodnak és megtagadják önmagukat és megvonják onmaguktól az élvezetes, értelmes, inspiráló életet.

Én nem akarok hazudni valakinek, akit pedig egykor "a legjobban szerettem". Ezzel megalázó helyzetbe hoznám őt. És ha ő elvárja tőlem azt, hogy "csak vele" töltsem a szabadidőmet, akkor is, ha az így és ettől már sivár lenne, akkor meg ő kényszerít engem arra, hogy elengedjem a számomra fontos barátokat - pláne, ha azok esetleg ellenkező neműek.

Nem, köszömöm!

acycloren 2019.06.18. 09:24:37

Az izgalom eltűnik, mert bármikor kap az ember szexet, csak ki kell nyújtani a kezét és ott egy muff vagy farok. Azt hiszik, hogy ha szinglik lennének, akkor mennyivel változatosabb lenne a szexuális életük, pedig dehogy! Szingliként én időszakonként szexeltem sokat, akár több partnerrel párhuzamosan, közte meg hónapokig semmi.
A megoldás, hogy párkapcsolatban is szingliként kell ismerkedni. Nem szabad korlátozni magunkat, akár közösen, a partnerünkkel együtt elmenni és felszedni egy harmadikat vagy egy párt.

Az újra meghódítás egy lányregényekbe illő butaság. Mindkét fél tudja, hogy miért mennek el randizni 5 év házasság után, miért hoz a férfj egy csokor vörös rózsát az asszonynak, az egész mű, nem gondolják komolyan, csak ezt olvasták valahol. Akit egyszer megkaptál, azt újra meghódítani lehetetlen, mert a meghódítás egyszeri dolog. Ez olyan, mint újra felfedezni Amerikát. Nem lehet. Erről beszélni is felesleges. Akivel egyszer mindenféle pózban mindent átéltél, azzal már soha nem lesz újdonság élmény. Ez nem is baj, csak az a baj, hogy ezt az újra meghódítást erőltetik sokan, mert ezt hallják, olvassák.
Pont azért, mert már nincs újdonság, akár egy pár éves szünet után is simán újra össze tudsz jönni egy ex-batátnővel, ex-pasival.

kvadrillio 2019.06.18. 09:24:43

EGYIK TÉTEL SEM IGAZ FENTIEKBŐL. Ha két emberke ténylegesen egymásra talált, akkor a szex, A KÉMIA...!!!!!, 10-20-30-40-60-70... ÉV MÚLVA IS MŰKÖDIK !!!!! HA NEM ÍGY VAN, AKKOR FELESLEGES EGYMÁST IDEGESÍTENI, SZÉT KELL VÁLNI.

masszazsinfo.hu 2019.06.18. 09:24:55

Nem árt néha színesíteni a szexuális életet, nehogy unalomba fulladjon. Nem vagyok a nyitott kapcsolat híve meg a sűrű félredugásoké sem, de szerencsére van sok más lehetőség is.

naty77 2019.06.18. 09:25:00

21 év után heti 5x. A vonzalom, vágy töretlen. Pedig mi együtt is dolgozunk. Rengeteget beszélgetünk, csetelünk.

pizo 2019.06.18. 09:25:09

Hiába építettünk fel az elmúlt 10 000 évben egy fejlett technikai civilizációt, társadalmat, még mindig az emberi millió éves evolúció határozza meg a szexuális tetteink jó részét. És hiába küzdünk ellene, hiába tudjuk hogy mást akarunk, a hormonjaink, génjeink nem azt teszik amit mi szeretnénk, hanem a millió éves evolúció során nagyon sokáig a túlélést segítő funkciókat. Az emberek pedig szenvednek az evolúció által tönkretett, de a társadalmi gazdasági elvárások/lehetőségek által rájuk kényszerített helyzetben. A megoldás az lesz, ha feltalálják azt a vegyületet, aminek segítéségével egy adott férfi és nő között fenntartható a kezdeti szerelem és vágy örökre.

Zoli

Gour 2019.06.18. 09:25:17

Nem tudok olyan tartós kapcsolatról ahol meg dugnak 10 év után, mármint egymással.

Ad Dio 2019.06.18. 09:25:28

Épp most bontakoztam ki az én Egyetlenem öleléséből... itt alszik mellettem, én meg csak szimplán boldog vagyok... de nagyon.

20 év után is van tűz. Sőt: a 20 év miden közös élménye benne izzik a dologban. Nemhogy rosszabb nem lett, de az évekkel egyre jobb... egyre mélyebb... egyre inkább rólunk szól... Egyszer nyilván ez is elmúlik, mint minden, de most még olyan édes, hogy...

Namindegy.

kvadrillio 2019.06.18. 09:25:34

mivaaaan ??? senkit nem érdekel a téma ? :)

borzlány 2019.06.18. 09:25:43

Jesszus. Ez az írás nagyon közhelyes. És ha igaz lenne, az emberiség nem szaporodna.

2019.06.24. 15:20:57

@Gour: Pedig létezik :D

El Amante 2019.07.08. 10:09:37

Biztosan vannak kivételek, de a nagy átlag az, amit leír, illetve azt nem tudjuk, h a szuperáló házasságok hány százalékában van (nyilván titkos) harmadik szereplő, aki táplálja a tüzet.
Akik itt hőbörögve nyilatkoznak, h náluk aztán heti 5x, 20 év után is, azoknak szeretném mondani, h ad 1 örömteli ilyet olvasni, ad2 a többség nem így működik, de nem csak a felsoroltak miatt, hanem mert az ember alapvetően nem monogám.
Nem rosszabbak azok, akiknél nem működik a hűség, az, h egy idő után megunják szexuálisan a partnerüket, a hiba általában ott van, h nem beszélnrk róla akkor sem, amikor sorvadni kezd a szex.
Egyébként sokan élnek szinte szexmentes házasságban, vagy legalábbis házasságon belül nincs szex, de jól elvannak, kiegyeznek a helyzettel, mert egyéb tekintetben jól működnek együtt. De ettől függetlenül a jelenség létezik, sőt, komoly szakirodalma van. Szóval akinek működik, örüljön, a többiek meg... tanuljanak és kommunikáljanak.
süti beállítások módosítása