Egyedül lakni kényelmetlen? De csak nyerhetsz vele!

Lakva ismeri meg egymást két ember, azt szokták mondani a nagyokosok. És ebben kivételesen igazuk is van. Semmi nem hasonlítható össze azzal, ha valakivel együtt laksz. Lehet az egy kollégium, egy börtön vagy egy albérlet, olyasmiket fogsz megtudni az illetőről, amiket egyébként semmilyen más helyzetben nem.

De magadról is csak úgy tudhatsz meg rengeteg dolgot, ha már laktál egyedül. Akkor tekintheted magad felnőttnek, ha képes voltál helyt állni a legkülönbözőbb helyzetekben, és nem szorultál senki másra. Tanácsot kérni mindig lehet, de ha a szüleid vagy a partnered old meg mindent helyetted, akkor olyan vagy, mint egy kamasz. Felnőttnek képzeled magad, de valójában nem értél még azzá.

Miért kéne mindeniknek tudnia, milyen egyedül lakni?

Az ember közösségi lény, szokták mondani. Nem jó neki egyedül. Az ősembernek valóban nem volt jó, de azóta elég sokat változott a helyzet. Az ősembernek nem kellett kitalálnia önmagát, megmondták neki mások, hol a helye. Nem is volt hetven-nyolcvan éve arra, hogy boldoguljon. Ugyanakkor valószínűleg kompetensebb volt a saját körülményei között, mint a modern ember.

Ma sokáig élünk és azt hisszük, hogy jogunk van a boldogsághoz. Hogy az jár. Járni jár, csak nem jut. Mert azt nem osztogatják, hanem fel kell nőnünk hozzá. Önismeret nélkül nem megy. És aki sosincs magára utalva, az nem jut el az önismeretig. Az ősi társadalmakban létezett beavatás. Manapság az egyedül lakásnak és egyedül boldogulásnak lehet ilyen szerepe: mikor az ember bizonyítja önmagának és másoknak, hogy képes a túlélésre.

Ha mindig körül vagyunk véve másokkal, nem kényszerülünk rá, hogy szembenézzünk önmagunkkal. A saját lustaságunkkal, tehetetlenségünkkel, magányunkkal. Nem ismerjük meg azt az embert, akit csak lakva lehet megismerni, vagyis hamis illúziókat táplálunk önmagunkkal kapcsolatban.

 A házimunka vagy az ügyintézés nem az én dolgom!

Van, aki szerint a házi munkához nem érteni, nem hogy ciki, de egyenesen menő dolog. Az ilyenek azt hiszik, hogy vagy mindig lesz egy nő az életükben, aki elvégzi helyettük az „alantas”, nem fizetett feladatokat, vagy mindig lesz pénzük rá, hogy fizessenek érte. Akkor szoktak pofára esni, mikor kiderül, hogy az asszony elköltözött, ők pedig nem állnak annyira jól anyagilag, hogy megengedhessék maguknak a huszonnégy órában szolgálatban lévő háztartási alkalmazottat.

Ugyanez pepitában az olyan háziasszony, aki válni szeretne vagy akit elhagyott a férje. Nincs saját jövedelme, de még saját bankszámlával sem rendelkezik, fogalma sincs a saját jogairól, évek óta nem kellett számításokat végeznie azzal kapcsolatban, hogy mi mennyibe kerül. Gyerekként élt a saját házasságában és költötte a férje pénzét. Nyilván hozzájárult valamihez a közös élethez, de mikor önálló döntéseket kellene hozni, leforrázva és elveszetten áll. Sose tanulta meg, mit jelent felnőttként létezni.

Társfüggőség helyett barátkozzunk meg önmagunkkal!

Ha a szülői házból rögtön egy párkapcsolatba költözünk, akkor kihagyjuk azt a fontos lépést, ami önálló lényekké tenne. A modern világ egyre bonyolultabb és nagyon hamar változik, nekünk pedig fel kellene készülnünk arra, hogy bármikor adódhat olyan fejlemény, ami miatt magunkra leszünk utalva. Tehát ne hanyagoljuk el az élet egyetlen területét sem. Tanuljuk meg a társunk megszokott feladatait, kapcsoljuk be a mosógépet és nyissunk bankszámlát, illetve szerezzünk barátokat, akik akkor is ki tudnak majd segíteni tanácsokkal, ha a partnerünk elhagy vagy neadjisten megözvegyülünk.

És ne azért ne lépjünk ki egy pocsék kapcsolatból, mert képtelenek vagyunk elképzelni, hogyan boldogulnánk egyedül!