Ugye, hülyén hangzik a cím? Hiszen miért is ne lehetne gyereke? Rengeteg egyedülálló nő van, aki gyereket nevel, sokszor küzdelmesen, a szerencsésebbek családi segítséggel, a szüleik, nagyszüleik támogatásával, vagy éppen úgy, hogy a gyermekük apja is jelen van kettejük életében még akkor is, ha  soha nem akartak sem együtt élni, sem összeházasodni. Ha nő vagy és biológiai úton lehet gyereked, akkor viszonylag könnyű a helyzeted állandó partner nélkül is – már olyan szempontból, hogy megszülheted a babát, bár az állam segítségére ne számíts, legalábbis idehaza nem néznek jó szemmel, az biztos.

Mondjuk az is érdekes kérdés, mennyire etikus szándékosan teherbe esni valakitől, aki nem akar gyereket és ezzel elméletileg rá terhelni egy csomó nem általa választott felelősséget. De ha ez nem tervezett akció, hanem véletlen jött össze (vagy védekezés mellett, vagy azért, mert a nőnek az orvosok kijelentették, hogy ő márpedig meddő, és mégsem volt az), akkor mindkét fél vétlen. Persze akinek döntenie kell afelől, hogy vállalja-e a nem várt gyermeket, az mindig az anya. Jó, ha az apa is tud a gyerekről, az viszont nagyon ritka, hogy az anya lemondana róla, de a férfi inkább vállalja, hogy fölneveli. Szingli apákkal elég ritkán lehet találkozni.

Ha egy férfi nagyon szeretne családot, de nem talál magának (női) párt (vagyis olyan nőt, aki gyereket is szeretne tőle és együtt akarja vele felnevelni), akkor teljesen esélytelen a gyerekvállalásra. Magyarországon akkor is, ha meleg és van stabil párja, mindketten szeretnének gyereket és akár halmozottan hátrányosat is örökbe fogadnának. De nem csak a meleg, illetve sikertelenül párkereső hetero férfiak járnak pórul, hanem azok a szingli nők is, akik nem tudnak természetes úton teherbe esni, vagy nem akarnak senkit behúzni a csőbe... (Most a spermadonor-mizériáról ne is beszéljünk, az megér egy külön misét.)

Mivel szinglinek számít az is, aki nem házas, de élettársi kapcsolatban él valakivel, már a régen vadházasságnak nevezett formáció esetén is felmerül, hogy a partnerek nem fogadhatnak örökbe. Mondjuk még az ő esetükben legkönnyebb ezen a helyzeten változtatni, ha csak az örökbefogadás miatt mégiscsak elintézik a papírt. A többiek viszont teljesen esélytelenek lesznek.

Ugye, arról már írtam, hogy a béranyaság mint opció nálunk ugyancsak tiltott, ugyanakkor biztosan vannak olyanok, akik ezt titokban igénybe veszik, például a szomszédos Ukrajnában igencsak virágzó üzlet. Nem lehet tudni, valaha megváltozik-e a hazai hozzáállás, de egyhamar biztosan nem. Nemzetközi szinten ugyanakkor a szinglik nagyon sok országban és sok országból fogadhatnak örökbe. Kevésbé szerencsés országokból sok gyermek érkezik gazdagabb nyugati szülőkhöz, sokszor egyszerűbb külföldről adoptálni, mint országon belül... De itthon külföldről se lehet, szóval ez a lehetőség sem adatik meg.

Elvileg érthető, hogy általában mindenki jobbnak tartja, ha egy gyereknek anyja és apja is van, de nagyon sok, eredetileg házasságban született gyereknek is maradhat pár év után csak egy szülője, és ettől azért nem szoktunk kétségbe esni, vagy nem gondoljuk, hogy egy szülő, legyen az az apa vagy az anya, ne tudná gondozni a saját gyerekét. Nyilván bonyolult, nehéz, fájdalmas is lehet, főleg, ha több gyerekről is egyedül kell gondoskodnia, mert megözvegyült vagy elhagyták... De szó sincs róla, hogy emiatt ne tartanánk a többségüket kompetensnek.

Ugyanakkor tarthatunk inkompetensnek egy csomó olyan szülőpárt, akik össze vannak házasodva, csak éppen pokollá változtatták a saját otthonukat. Bántalmazó környezetben biztosan sérül egy gyerek, ahol szeretik és örülnek neki, ott meg biztosan jól fogja érezni magát, akár anya és apa neveli, akár nem. Akár a biológiai szülei, akár örökbe fogadták.

Ha egyesek azzal a szöveggel jönnének, hogy régen bezzeg... Akkor nekik a figyelmükbe tudom ajánlani, hogy olvassanak egy kicsit utána, milyen volt régen bezzeg. Hány egyszülős család volt megözvegyülés miatt? Ha manapság a válás és a szingli életmód elterjedtebb, a XX. század első felében (és még korábban) a szegénység, éhezés, betegségek, háborúk tizedelték a lakosságot, özvegyek nevelték a porontyaikat, gazdagabb, gyermektelen rokonok vettek magukhoz egy-két gyereket, hogy kitaníttassák, vénkisasszony nagynénik költöztek a sógorukhoz, hogy felneveljék a húguk, nővérük félárva gyerekeit.

Akkoriban még nem volt mesterséges megtermékenyítés, de kvázi béranyaság igen (ahogy a Bibliában is, csak kéne olvasgatni), akadt, aki nem a saját férjétől esett teherbe, és ez vagy kiderült, vagy sem... Vagyis a múlt semmivel nem tekinthető erkölcsösebbnek, mint a jelen, és az, hogy valakinek lehet-e gyereke vagy sem, illetve teherbe esik-e, mikor nem akar, vagy éppen, mikor akar, ugyanúgy rendkívül nagy feszültségek forrása volt, mint manapság.

Az biztos, hogy a társadalmat nem lehet visszaszorítani a 90%-os házasodási ráták világába, bármennyire is szeretnék egyesek, ha ez megvalósulna. Más korban élünk, mások az igényeink és lehetőségeink, a szingliség hosszú távon velünk fog maradni. A retrográd erőlködés meg remélhetőleg hamar kifullad. Bár tudom, hogy akik most szeretnének örökbe fogadni szingliként, azokat ez nem vigasztalja...