Nem kellene bujkálniuk, mégis rejtőzködnek.
Elvileg elmondhatnák a családjuknak, hogy járnak valakivel, de nem akarják, hogy bárki megtudja. És még csak nem is feltétlenül azért, mert a partnerük házas, bár ez is előfordul. Nem érzik úgy, hogy bárkire is tartozna a kapcsolatuk. Valószínűleg attól is tartanak, hogy a gyerekeik, szüleik, egyéb rokonaik bele akarnának szólni, kivel járnak és miért.
Ha például serdülő gyerekeink vannak, és nemrég váltunk el, lehet, hogy azért választjuk a titkolózást, mert az egyébként is érzelmileg labilis, önmagukkal küszködő fiataloknak nem akarunk még több zavart okozni. A kamaszoknak sokszor teljesen abszurd elképzelései vannak arról, hogy mi számít hűtlenségnek, mi árulásnak: lehet, hogy évekkel a szülők válása után is arról ábrándoznak, hogy az apjuk és az anyjuk majd kibékül és újra egy pár lesznek, mert ez a világ rendje. Vagyis jól elcsesztük a sok népmesével a gondolkodásukat.
Ha valaki megözvegyülés után szánja rá magát a randizásra, az még nagyobb megdöbbenést és méltatlankodást válthat ki a viselkedésével, mert a gyerekei, a férje/felesége rokonsága hajlamos szentté avatni az elhunytat (hacsak nem volt kifejezetten gonosz ember), és elvárni az özvegytől, hogy haláláig gyászolja.
Akármilyen módon is lettünk szinglik, egy bizonyos kor után meglehet, hogy a gyerekeink, akik már maguk is szülők vagy legalábbis nagyon felnőttnek érzik magukat, úgy vélik, nekünk már nem illik randizni, már maradjunk csak otthon és viselkedjünk a korunkhoz méltóan. Egyáltalán nem igaz ez minden felnőtt gyerekre, persze, de akadnak ilyenek. Ráadásul sokan az örökségük miatt is félnek attól, hogy az anyjuk vagy apjuk újraházasodik. Ha még elég fiatal ahhoz, hogy újabb gyerekei is szülessenek, akkor főleg kellemetlen lehet a téma.
De még ha nem is merülnek fel anyagias gondolatok a gyerekeinkben és teljesen normálisan állnak hozzá, akkor is dönthetünk úgy, hogy nem osztjuk meg velük a magánéletünk minden részletét. Végül is felnőtt emberek vagyunk, és egy szerelmi vagy baráti/szexuális viszony csakis ránk tartozik. Ha tudnának róla, le akarnák csekkolni az illetőt, kérdezősködnének, meg akarnák hívni családi rendezvényekre (persze nem a karantén idején), és erre semmi szükségünk.
Ugyanígy titkolhatjuk a kapcsolatunkat akkor is, ha együtt élünk a szüleinkkel vagy valamilyen idősebb rokonunkkal, és eleve nem is vihetünk haza senkit. Vagy akár vihetnénk, de eszünk ágában sincs. Ilyenkor választhatjuk azt, hogy nem titkoljuk magát a kapcsolatot, csak nem mutatjuk be az illetőt, de mivel a szülő/rokon valószínűleg úgyis azzal fog bosszantani, hogy mondjunk el mindent, könnyebb, ha eleve nem is szólunk arról, hogy van valakink.
Most, a karantén idején ezekkel a titkos kapcsolatokkal persze sokkal nehezebb volt a dolgunk, mert azok, akikkel együtt élünk, gyerekek vagy szülők, más rokonok, valószínűleg folyamatosan mellettünk voltak/vannak és csak úgy nem lehet összehozni egy randit, valamit mindig ki kell találni, hogy ne bukjunk le.
A találkozások megoldása sem egyszerű, noha léteznek speciálisan erre a célra kivehető lakások, mostanság nehezebb foglalni, mint a karantén előtt. Úgyhogy az ilyen titkos kapcsolatokban érintettek talán még a többieknél is jobban várják ennek az egésznek a végét.