Kell-e valódi találkozás egy érzelmileg intenzív kapcsolathoz?

2020. július 30. - Single Pink Lady

Manapság egyre kevésbé illenek bele a kapcsolatok az eddig ismert sémákba. Noha az érzelmek alapvetően nem változnak a technológia fejlődésével, vagyis továbbra is érzünk szerelmet, vágyat, utálatot, közönyt, továbbra is féltékenykedünk, uralkodunk, behódolunk, könyörgünk vagy fenyegetőzünk, ezt olyan kontextusban is meg tudjuk tenni, amilyenre korábban nem volt példa.

tavolsag_01.jpg

Attól például, hogy valaki sose látta az embert, akivel kapcsolatban áll, sőt, a nevét se tudja, de még azt sem, hogy az illető igazán olyan nemű-e, amilyennek ő gondolja, még érezhet szerelmet, rajongást, félelmet, önkívületet, büszkeséget, kétségbeesést.

Az emberi agy bámulatra méltó mutatványokra képes, és minél mélyebben beleássuk magunkat a virtuális univerzumba, annál hihetetlenebb szerelmi történeteket élhetünk át – már azok, akik vevők az ilyesmire, és nem ragaszkodnak annyira a fizikai világhoz. Például extrém félénk emberek, akik tele vannak komplexusokkal, félnek a valódi találkozásoktól, vagy olyanok, akik imádnak játszani. Nyilván sok olyan ember is akad, aki meglévő, de kiüresedett párkapcsolata mellett sodródik bele virtuális kapcsolatba, esetenként anélkül, hogy virtuális partnerének elárulná, hogy nem független.

Az már biztos, hogy a fizikai találkozás sokak számára nem szükséges feltétele a nagy érzelmeknek, sőt, olykor éppen azért alakulnak ki akkora érzelmi viharok, mert mindenki megmaradhat a saját maga alkotta fantáziában. Minden nagyszerűbbnek tűnhet így: mi magunk is erősnek, szexinek, csábítónak érezhetjük magunkat (lehet, hogy a valóságban ez az élmény soha nem adatott meg) – persze főleg azok, akik értenek a szavakhoz, akik képesek belőlük kivételes építményeket alkotni.

tavolsag_02.jpg

Ha valakinek nem sok sikere van annál a nemnél, amelyhez vonzódik, és szívesen menekül alternatív valóságokba, ráadásul szeret olvasni, játszani, elvonulni, annak rendkívül csábító lehet egy olyan kapcsolat, amelyhez nem kell kimerészkedni a csigaházából, nem kell kiöltözni, elmenni egy randira, megtenni az első lépést a másik ember felé: a képernyő adta biztonságból írhat viszont szinte bármit ki lehet fejezni.

Ha azonban két ember a szavakon keresztül egyre közelebb kerül egymáshoz, tán még hamarabb alakul ki a függés, mint egy valóságos ismerkedésnél. Sőt, mivel érzékelésük sokkal korlátozottabb, lehet, nagyobb viharokat élnek meg pusztán a kapcsolatmegvonás miatt. Nem áll módjukban csak úgy meglesni a szerelmesüket, véletlen az útjába kerülni, ha még a valódi nevét sem tudják, akkor elég nehézzé válik, hogy egyáltalán kiderítsék, ki ő valójában, de a csapda az az egészben, hogy egy idő után már félnek is kideríteni, mert egy virtuális, varázslatos tulajdonságokkal felruházott személyiséghez képest egy valóságos ember biztos, hogy csalódást okoz.

Másrészről meggyőződésükké válik, hogy ők is biztosan csalódást okoznának a másik félnek, akit olyan hatalommal ruháztak fel, amilyennel a valódi életben nem rendelkezne.

Sokan mondják, hogy ők ilyen kapcsolatot el se tudnának képzelni, hogy nekik kell a szerelem és a szex fizikai része is… Igen, nem mindenki kattan rá az effajta kalandra. De aki egyszer rákattan, az nagyon nehezen jön le a szerről. A másik ember figyelme, érzelmessége, a titkok, amelyeket megoszt velünk, olyan magnetikus hatással lehetnek ránk, hogy teljesen függővé válunk. Némelyek rendkívül tehetségesek ilyen téren, ebben élik ki magukat, olykor domináns/szubmisszív páros alakul ki, ahol a folyamatos figyelemért cserébe a szubmisszív fél szinte bármilyen követelésnek hajlandó engedelmeskedni, csak ne veszítse el a kapcsolatot.

Hogy ez mennyire egészséges? A teljes kontrollvesztés persze nem az, és ne feledjük, hogy bármilyen sok érzelmet is megélünk ezek által a kalandok által (extrém esetben éveken át is tarthatnak), eljön a pillanat, amikor már nem lesz elég. Amikor már több kárt okoz, mint amennyi örömet szerez.

De lehet, hogy egyszer ezt is érdemes kipróbálni. Évekig húzni nem kéne, de ha egyszer ilyesmi adódik, és vevők vagyunk rá, sokat tanulhatunk belőle önmagunkról, a kapcsolatok működési módjáról, és tényleg nagyon izgalmas tud lenni. Lehet, hogy utólag, kijózanodáskor már magunk sem fogjuk érteni, hogy keveredhettünk bele ilyen mélyen. De hátha ettől merészebbek leszünk a valódi kapcsolatainkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr3316086130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2020.07.31. 23:20:50

Ez biztosan nem egészséges. Eleve ilyenkor egy illúzióba "szerelmes" valaki. Akár egy kamaszlány a kedvenc színészébe. Vonzalom alakulhat személyes kontaktus nélkül is, de kapcsolatnak nem nevezném az ilyet. Riasztó, hogy felnőtt emberek azt hiszik, hogy ez valós szerelem. 16 éves kor felett épeszű ember tudja, hogy ez illúzió, attól még megesik idősebb korban is, de nem kell komolyan venni.

Lorrh 2020.08.01. 08:23:06

@Almandin: Viszonylag kevés az épeszű ember.
Riasztó számomra, hogy nagyvárosi értelmiségi, sőt pszichológusként végzett emberek is mennyire vakok a saját életük tekintetében. Mesélhetnék elképesztő sztorikat, de úgysem hinné senki.

Dan da Man 2020.08.01. 09:00:15

Érdekes állat az ember, de ez is csak azt bizonyítja, hogy több annál...

Almandin 2020.08.01. 12:09:49

@Lorrh: Én elhinném. Eleve az ember nem lát rá úgy a saját problémáira, mint másokéra. Az érzelmi elfogultság valamennyire a racionális embert is befolyásolja, hát még a teljesen érzelemvezérelt embereket!

kalandfereg 2020.08.07. 09:09:35

@Almandin:
Mert a szerelem az valós?
Illúzió az mindenestől. :)