Torzképek a szingliségről

2020. július 27. - Single Pink Lady

A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért. Mert nem hajtotta igába a fejét. De ha a nő szingli, akkor ott valami nincs rendben. (Szerintük.) Vagy az a baj, hogy nem talál magának senkit, pedig szeretne, vagy az, hogy nem is szeretne.

torzsz_01.jpg

Ha szeretne és nem talál, akkor nyilván az ő készülékében van a hiba: nem elég csinos, nem elég alkalmazkodó, nem elég buta (másképp: túl okos és ezt nem is rejtegeti), nem tud főzni, ráakaszkodik a férfiakra, vagy éppenséggel nem törődik velük, esetleg feminista. Sokszor ezzel együtt jár az is, hogy felmerül, talán leszbikus is, és az mekkora szörnyűség.

Ha nem is szeretne férjet találni, akkor eleve nagy a gáz, mert a nő abban teljesedik ki, hogy szolgál egy pasit és gyereket szül. Akinek ez nem kell, az nem is igazi nő. Az se igazi nő, akinek ugyan van állandó partnere, de nem szül. Az szinte mindegy, hogy azért, mert nem akar, vagy mert nem tud, így is, úgy is elítélik.

De alapvetően a nőtlen férfiakra is gyanakodni szokás, csak legtöbbször az anyjukra verik a balhét. Ha nem akarnak családot, akkor vagy szexuális ragadozók és a legyet is röptében, vagy anyuka pici fiacskái, akik nem tudtak felnőni. Sőt, ez a két véglet ugyanannak a jelenségnek két megjelenési formája: egyik esetben se sikerült a pasinak felnőnie. És ebben ki a hibás? Hát, valószínűleg az anyja. Mivel minden, amivé egy gyerek válik, az anyja miatt van. Főleg. Azért is, mert az apák sokszor ott sincsenek, így nem tudnak hibázni. Tisztelet a kivételnek, persze.

torzsz_02.jpg

Nagyon sarkítok, persze. De azt a kérdést még nem nagyon hallottam, hogy te miért is akartál férjhez menni és minek neked gyerek? Noha kettőnél több van, akkor már megkérdik, minek is... (Ja, és ha a gyerek épp hisztizik és nem tudod kezelni, akkor azonnal te vagy a hibás, hogy minek neked, ha nem tudsz vele bánni.) Viszont ha szép szerényen kettőt szült az ember lánya, lehetőleg nem „öregen”, mert azért már megszólják, akkor körülbelül rendben vagyunk. Maximum azzal lehet baj, ha elválik, mert az csúnya dolog. Akkor már megint beintett az ún. ép család című ideológiának és önállóskodik. És magára vessen, ha nem kap tartásdíjat és emelt családi pótlékot, miért nem tartotta meg a férjét.

Nagyon sokszor látok cikkeket arról, hogy vajon miért is nem akar valaki gyereket. Persze csakis a nők esetében kérdés, mintha az egyéni döntés lenne. Hosszasan magyarázni kell, miért döntött így valaki. Míg azt, hogy miért akart, vagy miért szült (lehet, hogy nem is akart), nem kell indokolni. Pedig talán fontosabb lenne tisztázni, hogy miért akarunk utódokat, mert a meg nem született gyerekekkel biztosan nincs gond. (Miért is fontosabb a meg nem született gyerek, mint aki már a világra jött, ez is az élet egyik nagy kérdése.)

Visszaértve az egyszeri szingli nőre: ennek a furcsa szerzetnek az ábrázolása tele van idegesítő közhelyekkel. Ha nő, akkor lehet depressziós, lehet munkamániás, folytonos vásárlási lázban ég, és a fene se tudja, minek, állandóan a külsejével foglalkozik, vagyis minél fiatalabbnak és vékonyabbnak akar kinézni, mert igazából nem szeretne ő szingli maradni, csak úgy tesz, mintha... A másik alaptípus az, aki viszont nem törődik a külsejével, állandóan eszik, nem mos hajat és macskákkal él. Titokban persze szerelmes a főnökébe, de teljesen reménytelenül.

Van még az a szingli, aki nős férfiakra vadászik és családokat akar szétrobbantani, mert neki csak a más férje kell... Ő is szépen megrajzolt figura, lehet szánni és utálni, felváltva. De mindegyikre alapvetően igaz, hogy férfira vágynak (na jó, a leszbikusok nem) és valamiért nem kapják meg vagy nem olyat kapnak, amilyet szeretnének. Vagyis a szingli maga a hiányérzet. A fél narancs.

Mondom: szerintük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr716079782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hypochloride 2020.07.28. 08:30:55

Nekem személyesen mindegy, hogy valaki szingli-e vagy nem, alapvetően ez rá tartozik és van is nem egy szingli barátom/ismerősöm (mint ahogy az elmúlt évtizedekben mindenkinek lett elég sok ilyen barátja/ismerőse). Nekem személyesen ugyanakkor az a tapasztalatom (mivel sokat beszélgetünk, többek között erről is), hogy egy idő után ennek már egyikük sem örül, de már nem tud rajta változtatni: elfogadta a helyzetet, így éli az életét és így hozza ki belőle a legtöbbet, amit tud.

Másrészt meg én személyesen ezzel a fajta -- a bejegyzésben részletezett -- gyanúsítgatással, hibáztatással még nem találkoztam. Akármikor efféle téma került elő a nem egyedülállóak között (akár konkrét személyről beszélve is), mindig az jött ki, hogy az ő élete, ő éli, mi nem tudhatjuk miért alakult így, mi meg örüljünk, hogy nem kell egyedül élnünk. Szóval, még az is lehet, hogy ez nem is úgy van, ahogy a bejegyzés írja.

Ugyanakkor nekem személyesen az is a tapasztalatom, hogy egyes kijelentéseknek a fordítottja igaz: amikor valamit úgy kell bizonygatni, hogy márpedig az milyen jó úgy, akkor az igen gyakran nem is olyan jó.
Szerintem.

invalid user name 2020.07.28. 08:39:58

asszem a szingliség inkább belső tulajdonság, semmint élethelyzet.

amikor szingli voltam, úgy éreztem hogy nincs igazán senki, aki megfelelne az én elvárásaimnak, cserébe semmi rugalmasság nem volt bennem. olyan szokásaimhoz, vonásaimhoz ragaszkodtam, amelyek ma már lényegtelennek tűnnek.

persze ha nem hiányzott volna az intimitás, megmaradhattam volna szinglinek, jómódú elvált apuka sok hobbival, öntörvényű élettel.

Visceroid 2020.07.28. 09:10:55

Szinglihordák felvonulnak.

odamondó 2020.07.28. 09:17:20

Férfi szingliség azért jobban megbocsátott, mert egy fickó ha átlagon aluli (keresetben, magasságban stb.) akkor igen kevés a választási lehetősége.

Míg egy bármilyen nőre azért folyamatosan rájárnak a fickók ha egy csövesnél igényesebb és valljuk be ez nem nehéz.

@hypochloride: én amit észrevettem, hogy minden szingli életében valahol volt próbálkozás egy komoly kapcsolatra. Aztán 35+ban az ember már nem olyan rugalmas és inkább éli az életét így egyedül.

boom2 2020.07.28. 09:20:35

@hypochloride: "Nekem személyesen mindegy, hogy valaki szingli-e vagy nem, alapvetően ez rá tartozik és van is nem egy szingli barátom/ismerősöm" Tévedsz, társadalmi probléma.

"Másrészt meg én személyesen ezzel a fajta -- a bejegyzésben részletezett -- gyanúsítgatással, hibáztatással még nem találkoztam" Pedig van, és jó okkal. A fő bűnösök a nők, így kell is baszogatni folyamat őket, hátha agyat növesztenek.

boom2 2020.07.28. 09:22:35

@invalid user name: "asszem a szingliség inkább belső tulajdonság, semmint élethelyzet." Pedig élethelyzet és nem belső tulajdonság, ha a fiúkat, férfiakat nézzük, a nőknek persze hobbi.

Hegge Balázs 2020.07.28. 09:26:51

Az ember azért alapvetően társas lény. A szinglik túlnyomó része kényszerből szingli és megpróbál jópofát vágni hozzá és kitalál magábak valamiféle ideológiát erre.
Nyilván van olyan is aki direkt az és eszébe sincs közös életet kezdeni valakivel, de szerintem egy ez elenyésző kisebbség.
A sok szingli oka az hogy emberek nagy része komoly önértékelési problémával. Magyarán rosszul pozicionálják magukat a húspiacon. Több szingli barátom ismerősöm van és igenis állítom nagy részük saját maga tehet a helyzetéről. Irreálisak az igényeik. Legyen ez férfi vagy nő.
Quasimodóként ne akarjunk már topmodellt, kérem! Csodák a mesékben vannak. Ez meg az élet. Szóval minden szinglinek azt tanácsolom aki változtatni akar, hogy két polccal lejjebb turkáljon, ne a prémium kategóriás cuccok közt!

lobaszopiatej 2020.07.28. 09:27:03

szingli nő = alfahímek ingyenkurvája

Laci A Lakli 2020.07.28. 09:27:39

A cikk szerzője egyszerűen egy szellemi fogyatékos, vagy agymosott idióta...
Nem szoktam sérteni általában a "blogereket", de itt nagyjából csak erre tudok gondolni. Azonban szeretném a tartalmat is támadni, mert különben nem lenne értelme a kritikámnak.
Már ez első mondata is hülyeség: "A szingli mindig gyanús." Ez egyszerűen nem igaz, ugyanis az esetek többségében az emberek úgy találnak párt, hogy az adott illető pont nincs kapcsolatban, tehát szingli...
Az utána lévő gondolat menet is hülyeség, hogy az aglegények mennyivel elfogadotabbak, mint a szingli nők, hogy az egy irigyelt státusz is lehet.... A valóságban maximum olyan 30 éves korig irigyelt, utána az emberek már jó esetben a családjukkal van elfoglalva és azt tölti be az életét. Persze kocsmázások alatt eljátszanak a gondolattal, hogy milyen lenne a több nővel is lenni, de ez inkább a részegség miatt van. Egy 30+-os egyedül álló férfit általában nem irigyelnek az emberek. Viszont valóban van különbség a férfi és a nő közt, mégpedig az, hogy a férfi 50+-os korban is lehet termékeny egy nő meg nem... Szóval ez a biológiai vastörvény miatt a férfiakat bizony másképp kezeli a társadalom.
Második bekezdés: "Ha szeretne és nem talál, akkor nyilván az ő készülékében van a hiba:.... és az mekkora szörnyűség." Szóval az egész egy nagy zagyvaság. Már bocsánat, de tényleg lehet valami hiba abban az emberben aki nem talál magának pár. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztási mechanizmusa elcseszett, vagy azt jelenti, hogy alkalmazkodásra képtelen. Ne kenjünk már a világra ki a magunk nyomorát, hogy mindenki hibás csak én vagyok tökéletes. Nézzen a szingli magában és vegye észre, hogy változtatnia kell, ha társat akar. Ez lehet egy apróság is.
Harmadik bekezdés a szülésről. Ha egy nő, vagy egy férfi nem akar gyereket akkor az beteg. Itt nem arról van szó "még nem jött el az ideje, mert csak 20 vagyok". Ez akár teljesen O.K. ha később akar. Azonban ha nem teljesen nem akar ott bizony mentális, vagy testi problémák vannak. A szaporodás az ugyanis, ugyanolyan alapvető életfunkció, mint az evés! Csak a mai szexuális forradalom utáni pop kultúrális behatások kifordították a szex-et az elsődleges funkciójából. Jó dolog a szex, csak annak elsődleges biológiai funkciója a gyereknemzés és nem boldogság hajszolása.
Azonban ne feledjünk, hogy ez a "csak 20 éves vagyok" könnyen átcsaphat, hogy "most végeztem el csak az egyetemet", majd "egy kicsit dolgozni akarok", majd "egy kicsit előrébb akarok lépni a karrierben", majd "most nem ideális előlép tetés előtt", majd "egy kicsit nagyobb ház kéne", majd "már túl késő". Amint látszik ez egy elég durva érvelési hibához hasonló dolgot adtam elő ami a "csúszos lejtőhöz" hasonlít, de nem az, mert nem azt állítom, hogy ez be fog következni, csak annyit állítok, hogyha ezen a lejtőn nem tud megállni az ember időben és azt mondani, hogy akkor most már O.K., még mielőtt leér a lejtő aljára, akkor az a nő bizony beteg. Ugyanis háttérbe szorítja a szaporodási mechanizmusát a végletekig. Kifogások mindig lehetnek, de végletekig húzni nem lehet, mert az már betegség....
Negyedik bekezdés amiben a szerő megállapítja, hogy a szingli férfiakat nem hibáztatják, csak az anyjukra kenni. Egyszerűen nélkülöz mindenféle logikai alapot, nélkülöz mindenféle koncepciót és teljesen ökörség. A szerző biztosan nem hallott még olyan beszélgetést, amikor az egyik barát azt mondja a másiknak, hogy TE HÜLYE BAROM, MIÉRT CSALTAD MEG, EL FOGOD VESZÍTENI... Persze ilyenek soha nem történnek... Stb... Most abbahagyom ezt a kritikát, mert éppen dolgozok....

Hegge Balázs 2020.07.28. 09:28:13

@Hegge Balázs: Javítás: "nagy része komoly önértékelési problémával küzd"

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2020.07.28. 09:34:06

@boom2: Persze, egy nő csak akkor ér valamit, ha egy férfi úgy dönt, jó lesz egy kapcsolatra. Nyilván a nő hibája, ha nem hajlandó megalkudni csak azért, hogy ne szólja meg a szomszéd. Ha pedig nem is szeretne kapcsolatot, akkor biztos valami különös űrlény, vagy legalábbis lelkibeteg. Bárhogy is legyen, ha egy nőnek nincs kapcsolata és nem teljesíti a női princípiumot, akkor a társadalom feljogosítva érzi magát arra, hogy számonkérje emiatt, mert még véletlenül sem dönthet arról, hogyan élje a saját életét. De ha egy férfi agglegény, akkor jól teszi, hogy élvezi az életet és nem köti le magát. Mond valakinek bármit a "kettős mérce" kifejezés?

boom2 2020.07.28. 09:35:31

@odamondó: "Férfi szingliség azért jobban megbocsátott, mert egy fickó ha átlagon aluli (keresetben, magasságban stb.) akkor igen kevés a választási lehetősége.
Míg egy bármilyen nőre azért folyamatosan rájárnak a fickók ha egy csövesnél igényesebb és valljuk be ez nem nehéz."
Ennél sokkal rosszabb a helyzet. A legutóbbi népességi felmérés szerint közel fél millióval több fiú/ férfi van. Ez azt jelenti, hogy: //Ezt most nem neked írom, hanem általában a kreténeknek, femi náciknak, a poszt tolónak(mer hülye)// NINCS lehetősége párt találni=> kurvázik, szeretőzik, ha tud; felköti magát, másik országban próbál szerencsét(reménytelen, a helyzet másutt is ez van, vagy rosszabb a femi hordák miatt)
Továbbá javaslom elolvasni, a pár hónapos ksh/szakdolgozat pontosan ide vonatkozó(szingliség) felmérését. Még brutálisabb a helyzet, az agymosott nők miatt.

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2020.07.28. 09:37:15

@Laci A Lakli: Ha egy nő, aki nem akar gyereket, biztosan beteg, akkor ugye az a férfi is beteg, aki nem akar családot alapítani? Mert belőlük is van szép számmal.

Kicknick 2020.07.28. 09:48:18

@odamondó: "én amit észrevettem, hogy minden szingli életében valahol volt próbálkozás egy komoly kapcsolatra. Aztán 35+ban az ember már nem olyan rugalmas és inkább éli az életét így egyedül."
Az asszony 35 volt én 40. Mindketten "szinglik" voltunk, én levartam pár csajt az előtte való 7 évben meg valszeg ő is kapott a jóságból innen-onnan. Öt év együtt azóta, gyerek is van. Szóval van remény.
A cikkhez meg...nőből sok olyat láttam anno aki megfelelt a fenti leírásnak női oldalról, azokból max egy-két numera ha kapható volt aztán csók, nem volt harag. Pedig meg nem vagyok 180cm sem, nem voltam kigyúrva és nem volt menő kocsim de valahogy mégis lehetett pecázgatni a pesti éjszakában.
Viszont senki-senkit nem ítélt el ezért azokban a körökben ahol én megfordultam. Az értelmes ember tudomásul veszi hogy kinek mi jut aztán törődik a maga dolgával.

Laci A Lakli 2020.07.28. 09:56:32

@RozsaNiki: Nem írtam, hogy ez csak nőkre igaz.

Rotoxis 2020.07.28. 10:00:01

A magyar nyelvben a szingli szó teljesen elvesztette a jelentését. Ahogy látom, az egyedülálló, vagy a magányos szó helyett használják.
Mo-n alig néhány ezer szingli lehet.

boom2 2020.07.28. 10:05:01

@RozsaNiki: "akkor a társadalom feljogosítva érzi magát arra, hogy számonkérje emiatt," Joggal kéri számon. Nem tűnt fel, hogy széthullott/ hullik a magyar társadalom? Egyre több a fiatal hulla, az idegbeteg, az agymosott, az alkoholista, drogos, kilátástalan sorsú ember.

boom2 2020.07.28. 10:09:52

@Rotoxis: "Mo-n alig néhány ezer szingli lehet. " Hát persze móricka.. ha minden lehetséges variációt nézünk, akkor 1,5 millió, de ha csak szigorúan a gyermektelen, kapcsolat nélküli embereket, akkor is több százezer. Ideje lenne kinyitni a szemed, meg olvasgatni a ksh tényadatokat.

boom2 2020.07.28. 10:16:14

@Laci A Lakli: "Szóval az egész egy nagy zagyvaság. Már bocsánat, de tényleg lehet valami hiba abban az emberben aki nem talál magának pár." Ez CSAK a nőkre igaz. Férfiak között a elvétve találsz ilyet.

nincs1agy 2020.07.28. 10:24:20

Férfiként könnyebb szingliként élni, márcsak azért is, mert a férfi reprodukciós szempontból nincs annyira korlátozva időbelileg, mint egy nő. A nők biológiai órája gyorsabban ketyeg, ezért váltanak ki szánalmat környezetükből. "Vénlány maradsz, vénkisasszony leszel" stb.
(Mennyivel jobb a hangzása az agglegény szónak, mint annak, hogy vénlány, ugye..)
Ettől függetlenül hagyományosabb felfogású közösségekben egy férfi is megkapja kb. ugyanazt, mint egy nő, csak nem 30, hanem 40 felett. Ugyanúgy bele akar ugatni az életébe a szomszéd néni, meg a másod unokatestvér anyja. Csak a hangnem tekintetében ezesetben számonkérő, kissé összekacsintó, míg a nőknél inkább színlelten együttérző, szánakozó.

boom2 2020.07.28. 10:33:47

@RozsaNiki: "Ha egy nő, aki nem akar gyereket, biztosan beteg, akkor ugye az a férfi is beteg, aki nem akar családot alapítani? Mert belőlük is van szép számmal. " Tudom, hogy nehéz a matekstat, a realáitás..... néhány ezer vagy tízezer, kontra 100 ezer, kettős mérce mi?

Ja a férfinek az az alapállapota, hogy fel akar csinálni minden nőt csak úgy mondom.. Ha baszott nagy szerencséje van, és talál véletlenül egy nőt, pláne, ha épeszű nőt, akkor nemhogy egy, hanem szinte mindig több gyereket akar és CSALÁDOT.

Laci A Lakli 2020.07.28. 10:37:53

@boom2:
Pedig nekem vannak ismerőseim, akik szerintem hibásak, mert nincs párjuk. Vesztesek, vagy rosszul mérik fel a saját hódítási képességeiket. Nem egy, kettő van ilyen...

zirrian 2020.07.28. 11:15:49

A szingli férfi meg valósínű nőgyűlölő incel, ez még kimaradt.

zirrian 2020.07.28. 11:17:08

@boom2: És ezen se a házasság, se a gyerek nem segít.

lobaszopiatej 2020.07.28. 11:34:12

@zirrian: a szingli férfi nem nőgyűlölő, csak kiszorult a szexuális erőforrásokból.
Mig a nők ösztönösen a legjobbat keresik és látják, a modern média felvitte az alsó lécet, ma már nem a falu bikája a mérce, hanem a hollywoordi sztárok.

Void Bunkoid 2020.07.28. 11:58:42

@Hegge Balázs: a baj az eltérő mércékkel van.

"Quasimodóként ne akarjunk már topmodellt, kérem"

Általában azt veszem észre, nem a férfiakkal van a gond, a nem éppen kvazimódó, de átlagos férfiak bőven megelégszenek egy átlagos nővel (eleve a zsák a foltját princípium is teljesül, hasonló élet, hasonló élethelyzetek, hasonló problémák, hasonló örömök).

A nők azok, akik - főleg a közösségi média torzításának köszönhetően - messze túlértékelik magukat, és átlagos nőként (mondjuk egy tök átlag testalkatú, 165 centi magas tanítónőt vegyünk alapul) két méter magas menszképelt hugóbosszillatú kigyúrt cégvezetőt képzelnek el párnak. De legalábbis jó gazdag, vagy marhafontos embert.

És nem vágják le, hogy ezek az életcsászárai valóban tényleg jobban néznek ki, mint a szintén tanár Dani a tanáriszoba túloldaláról (akinek amúgy nagyon is tetszik az átlagos tanárnő, és egy életen át boldog lenne vele), ám BORZALMASAN nem azt az életet élik, mint a szinténtanár Dani, és a rózsaszín köd elmúltával a kisasszonyt kurvára idegesíteni fogja, hogy a szuperhelyes szerelme többet szocializál - és nagyon sok esetben nála jóval fiatalabb-csinosabb-sikeresebb - nőkkel, mint amennyit otthon van vele, mert egyszerűen ez az életritmusa.

Általában vége is szakad az ilyen Hamupipőke vs. herceg dolgoknak, csak a Hamupipőkék k*rvára nem okulnak ebből, és máris hajtják a következő életvitelileg egyáltalán nem hozzájuk illő csodapasikát.

Akik meg egy átlagos faszival (mondjuk a szinténtanár Danival) már hajlandóak szóbaállni, azok azok, akiknek már az átlagos faszik is szuperhősök - azaz a rettenet iskolázatlan, buta, igénytelen, és sok esetben magukat elhagyott nők is.

Amíg párt kerestem (megvan mán jóideje hála a jó égnek), hosszú ideig ha valaki netán beesett valami társkereső alkalmazáson, és nem volt nehezebb kilóban, mint ahány centi magas volt, (és akkor már örültem...) általában a harmadik sor az volt, hogy "és hol LAKOL?".

Na itt köszöntem meg mindig a közreműködést, hogy ne haragudj, ebből már tudom, hogy mi nem fogunk tudni beszélgetni értelmesen hosszútávon, isten véled.

Günther von Kastenfrosch 2020.07.28. 12:04:54

Lényegi különbséget én nem látok a férfi és a női szingliség között. Az ok jellemzően a kínálati oldalon gyenge teljesítmény, amihez a keresleti oldalon irreálisan magas elvárások társulnak. Szerintem ugyanúgy megszenvedi a helyzetet a férfi és a nő is, ebben sincs nagy különbség, csak legfeljebb máshol vannak a gyötrelmei okai, súlypontjai.

Almandin 2020.07.28. 12:12:07

@zirrian: Kimaradt még az a sztereotípia is, hogy a szingli nő magasan képzett, nagyvárosi, jól kereső nő, aki gyakran váltogatja a partnereit.

Billy a kölyök 2020.07.28. 12:13:29

@boom2: Szerintem ezt úgy értette, hogy néhány ezren vannak akik tényleg "szinglik" a szó eredeti jelentésében, vagyis tudatosan nem keresnek párt, legfeljebb egyéjszakás kalandokat, mert nem akarják lekötni magukat. A többiek (de kiemelten a nők) meg csak szinglinek mondják (hazudják) magukat, mert az jobban hangzik mint a magányos.

Billy a kölyök 2020.07.28. 12:18:00

„A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért.”

Aha. Ezért van tele a női média (vagyis a teljes média kb. 99,8%-a) szingli filmekkel, sorozatokkal, meg mindenféle műsorokkal, amelyek 0-24 óráig propagálják hogy a szingli nők milyen csodálatosak, boldogok, szabadok, függetlenek, jómódúak, sikeresek stb.

Nem jó egy blogot ordas hazugsággal indítani mert eleve hiteltelenné teszi az egészet. Mondjuk, itt a folytatás sem segített.

aefzuj 2020.07.28. 12:19:32

Az, persze. De csak szerintük. Ellenben minden nő olyan, amilyen. Olyan semmilyen. Semmire sem jó, haszontalan problémaforrás. Ha nem náluk lenne az összes pina és méh, semmi szükség nem lenne rájuk.

A szingli pasi azért irigylésre méltóan okos, mert felismeri, hogy felesleges egy pináért igába hajtania a fejét, miközben az összeset is megkaphatja.

Mondom, szerintük. Nekem más a véleményem. Sőt, többféle véleményem is van, de egyikkel sem értek egyet.

Szánalmas ez a párkapcsolati vergődés egyébként. Aki alfa, annak jut minden, sőt. Maga döntheti el, hogy mit kér és mit nem. Aki meg béta, az csak panaszkodni tud, hogy az élet igazságtalan és szar.

Amúgy az élet igazságtalan és szar. De csak a bétáknak. De nem szerintem, hanem szerintük.

Szokjon hozzá mindenki a maszturbációhoz, végül úgyis csak az marad. Szerintük.

Lópikula cintányér az összes ilyen "cikk".

A szinglik meg okosak, mert nem baszakodnak a párkapcsolati faszságokkal. Szerintük legalábbis.

Almandin 2020.07.28. 12:22:28

@Void Bunkoid: Ez a lakáskörülmények firtatása nemcsak női tulajdonság. Nekem is volt olyan esetem, hogy néhány órával a megismerkedés után a pasi megkérdezte, hogy a lakás, ahol élek, az enyém-e és mekkora. Amikor megtudta, hogy saját tulajdon és nem túl kicsi, lelkendezni kezdett, hogy "az két embernek is jó". Nem kicsit gyanús volt a dolog, hogy lakásra hajt, én nem kérdeztem meg, hogy amiben ő él, az az övé-e, de feltételezhetően nem volt saját lakása. Nem lett folytatása a dolognak, más okból se, de ez a hozományvadászat-gyanú is alaposan hozzájárult, hogy lezártam a dolgot már az elején.

lobaszopiatej 2020.07.28. 12:33:42

Van azért a szingli nőnek egy igen unszimpatikus altípusa, aki 40-50 éves koráig több pasival tartatja el magát egyszerre (ez egy létező életforma!).
Több férfit tart "barátként" felhőben, 1-1 alkalommal még talán le is fexik velük. Utána már csak apróbb szivességeket kéreget tőlük (meg "kölcsön" pénzt).
Életvitele amit valójában fenntart, magasról merít különféle dugópartnereket, és éjszakai életet él, és alig dolgozik. (Persze, a bulihímeknek csak mint alkalmi dugópartner felel meg, hamar dobják, igy lesznek szemetek a pasik.)
De, ezt csak kb 40-50 éves koráig tudja fenntartani, addig viszont gondtalanul tud így élni, mintha ez lenne a normális. Sokan erre asszociálnak, ha egy nő büszke szingli.

Wildhunt 2020.07.28. 12:35:52

@zirrian: nem. A kialakuláson segít.

erol 2020.07.28. 12:47:15

@aefzuj: Ez vicces volt. Legalábbis szerintem.

aefzuj 2020.07.28. 12:50:38

Látom mindenki politikailag korrekten fogalmaz, úgyhogy rám marad a neheze.

Az a probléma, hogy mindenki többet akar, mint ami a valóságban jár neki. Mindenki elhiszi a média agymosasát a fehér lovas szőke hercegről meg a bomba nőről és nem adja lejjebb, mert az neki szerinte jár.

Konkrétan az a szitu alakul ki, hogy aki a szinglinek megfelelne (kellene) az szóba sem áll vele, mert rangon aluli. Aki meg szóbaállna vele, az a szinglinek nem kell, mert neki rangon aluli.

Számos ilyen elvált, egyedülálló anyát ismerek. Nekik akármi nem jó, ami meg jó lenne, annak ők nem elég jók. Az igényeket viszont nem hajlandóak lejjebb vinni. Közben meg 40 feletti, elvált, panelproli, kövér disznók, akiket senki meg nem baszna, mert hányinger módon néznek ki a cucumalac testükkel. Tenni nem tesznek semmit a helyzet javításáért azon kívül, hogy 38-nak hazudják magukat 45 felett is. Na meg persze nyígnak, hogy hová tűntek a normális férfiak és panaszkodnak, higy nem baszta meg őket senki már évek óta. Miközben a "normális" férfiak nem tűntek el, pont ugyan ott és ugyan azt csinálják, mint eleddig. Nevezetesen hajtják a 20/30-as nőket. Annyi történt csupán, hogy a szingli cucumalac már kikerült a baszható kategóriából. Éy ez érthető is. Egy valódi férfi nem foglalkozik a negyvenes, elvált, gyerekes-hiteles mangalicákkal, ha bedughatja a feszesseggű, gyerektelen húszasokba is. Ha már lehet választani, nyilván utobbit választja minden épeszű hím.

Aki meg eszénél van, az szingli is marad. Mert egy párkapcsolattal 2020-ban csak a házat, a vagyont és az önbecsülést lehet elveszíteni, cserébe viszont csak a 2 heti hétvégi láthatást adja a családjogi rendszer. Ilyen felállás mellett nem épeszű az, aki leköti magát egy konkrét nőhöz.

Emígyen el is érkeztünk oda, hogy miként lesz egy nő szingli. Vagy alfa és megteheti, hogy minden nap másik bikával izzasztja magát, vagy szerencsétlen zsírdisznó, akit senki sem piszkál már, még bottal sem.

A két véglet között meg ott vannak a párkapcsolatban vergődők, akik még csak most tanulják meg empirikus úton, hogy az idilli boldogság és a hosszútávon működő párkapcsolat csak a dízni mesékben létezik. Ők lesznek a holnap szinglijei.

Evvan, szokjatok hozzá.

aefzuj 2020.07.28. 12:52:45

@erol: igyekszik az ember a helyén kezelni a dolgokat. Nem szabad komolyan venni ezeket a cikkeket meg blogokat, nem is arról szólnak.

Humorral érdemes csak közeliteni

nincs1agy 2020.07.28. 13:36:22

@aefzuj:

"panelproli, kövér disznók, akiket senki meg nem baszna, mert hányinger módon néznek ki a cucumalac testükkel."

Minden lukat betöm valaki..:) Max nem akar együtt élni vele..Komolyan néha megdöbbenek, hogy milyen undormány, grizzly nagypofájú nők mászkálnak nagy hassal, vagy kisgyerekkel.:)Szóval, előbb-utóbb mindig akad vállalkozó szellemű, aztán persze fizetheti a gyerektartást, meg még amit kierőszakol belőle mammut mami..:)

szemtanú 2020.07.28. 14:03:59

Téveszmék tévútra vezetnek!

várom a levelet 2020.07.28. 14:25:10

@boom2: neked sem ártana egy kis agy.

várom a levelet 2020.07.28. 14:28:52

@RozsaNiki: sőt szerintem több férfi nem akar gyereket,mint ahány nő.

recepciós 2020.07.28. 14:37:40

@boom2: Milyen férfi az ilyen, csak egy kis csicska. Áruló! Egy igazi férfi minél több szexuális partnert akar, aki nem, az betegt.

Hegge Balázs 2020.07.28. 14:39:13

@Void Bunkoid: Maximálisan egyetértek. A Quasimodós hasonlotban nem csupán férfiakra céloztam. Ez mondjuk a hsz-emből nem volt egyértelmű, de ugyanezt látom amit te. Tapasztalást hálIstennek megúsztam. :)

"Hol lakol?" Atyaég. Nincsenek szavak :) Jó hogy ebből kimaradtam. Az élettől is elmenne a kedvem pedig én se a Sorbonne-on végeztem.

Hegge Balázs 2020.07.28. 14:42:23

@lobaszopiatej: Nem is alaptalanul...., ugye? :)

recepciós 2020.07.28. 14:43:53

@aefzuj: Ez nem humor, inkább kiégés, cinizmus. De azért jó nevetést kívánok.

recepciós 2020.07.28. 14:47:09

@nincs1agy: Hát valószínűleg azok a férfiak sem alfahímek, akik megtalálták ezeket a lyukakat. Úgyhogy zsák a foltját.

Tamás András György 2020.07.28. 14:52:31

@Almandin: "Kimaradt még az a sztereotípia is, hogy a szingli nő magasan képzett, nagyvárosi, jól kereső nő, aki gyakran váltogatja a partnereit."
És természetesen Momentum szavazó, hogy akkor már idehozzam a politikát is! :)

Hegge Balázs 2020.07.28. 14:53:06

@aefzuj: Vulgárisan megfogalmazva nagyjából ez a helyzet. :)
A házasokat is több halmazra bontanám.Ott van, ahol az egyik fél jól néz ki.Annak ugye vagy bikája van vagy macája, mert ki akar cucumalacot vagy cucukandisznót ,akinek már a sok szesztől nem áll fel.
Ahol mindkettő jól tartja magát ott kétfele megy a katyvasz.
Ahol egyik se ott meg boldogan átadják magukat az alkohol,nyugtatók és egyéb kémiai termékek üdvözítő hatásának.

Haloperidol 2020.07.28. 15:05:16

@Laci A Lakli: Tökéletesen megfogalmaztad a gondolataimat. +1

Haloperidol 2020.07.28. 15:11:06

@RozsaNiki: Igen, pontosan. Ha valaki (férfi vagy nő) nem akar gyereket, tudatosan gyerektelen, pedig lehetne neki, akkor az nem normális, defektes, beteg.

A szaporodás annyira alapvető életösztön, hogyha valakiből hiáynzik, azt akár vehetnénk mentális problémának is, sőt, ismerőseim, kollégáim köréből akik nem akarnak gyereket, azokról gyanús, h mentális betegségük van. (nárcizmus, depresszió, borderline, stb, eléggé színes a kép)

kodacx 2020.07.28. 16:57:38

Az, hogy valaki éppen/már/még egyedül van, az, önmagában, nem betegség, nem kóros.
Ha éveken, évtizedeken át nem talál magának társat, partnert, őt szerető, támogató valakit... na az már más tészta!
Nekem alapvetően a "szingliséggel" kapcsolatban pont magával a "szingli" kifejezéssel van bajom. Divat lett, egy jelenségnek adtak egy csengő, hangzatos, menő nevet.
Ami valójában azt jelenti, hogy adva van egy emberi lény, akár férfi, akár nő, akinek a biológiai programja szerint egy szoros közösség tagjaként kellene léteznie, de legalább együtt kellene élnie-léteznie valakive (biológiailag bizony erre vagyunk huzalozva), esetleg gyereke(ke)t is lehetne-kellene gyártani... és ezt nem teszi, vagy azért, mert ő maga is szar családból jött, volt egy idegbeteg apja ésvagy anyja, és nem tartja vonzónak, vagy valaki(k) átverték, meggyötörték, vagy olyan torz képe, irreális elvárásai vannak a "tökéletes partnerről" a "tökéletes kapcsolatról", úgy túlértékeli, irreálisan, rosszul méri fel magát is, hogy még 35-40 évesen is "válogat"...
Egy önhibáján kívül érzelmileg sérült embercsoportnak/állapotnak adtunk egy hangzatos nevet...
:(

kodacx 2020.07.28. 17:05:15

@Haloperidol: "A szaporodás annyira alapvető életösztön"
Hát ez így, önmagában nem igaz!
Az emberek igen nagy többsége nem szaporodni akar, hanem szexelni, meg együtt lenni valakivel. A szex a viselkedési drive, nem a gyereknemzés! :)
Maga a gyereknevelés valójában eléggé energia defficites, nem véletlenül "kötötte be" a természet a gyerekcsináláshoz az egyik legintenzívebb, legélvezetesebb időtöltést, szociális tevékenységet.

És igen, a legtöbb ember, aki nem akar, szeretne gyereket, az bizony, annál komoly problémák vannak... amiknek 90%-áért az ő elbaxott szülei a felelősek, ők plántálták belé, ők mutattak nekik olyan családmodellt, amivel nem tudnak, vagy nem akarnak azonosulni...
Vagy uram bocsá, az értelmesebbje tisztában is van vele, hogy ő beteg/nem lenne jó szülő...
(Aki primitív, tanulatlan, egyszerű, mint a faék, abban nincsenek kétségek, nincs vívódás, hogy ő vajon milyen szülő lesz, nincs családtervezés... hogy milyen élete lesz az ő gyerekének?
Főleg, ha ez meg is van fejelve némi vallási szabályokkal! :D Csak meg kell nézni, kik szaporodnak, mint a nyulak, mely részén a földnek: A legszegényebb, legvallásosabb régiók, népek, népcsoportok. )

devilstrueface 2020.07.28. 17:59:09

Fú, de szar érzés itt olvasgatni az eszmecserét igy 34 éves, annyira bénán ki se néző, nem önszántamból szingli (azaz magányos) férfiként.

Haloperidol 2020.07.28. 18:55:03

@Almandin: Kimaradt még az a sztereotípia is, hogy a szingli nő magasan képzett, nagyvárosi, jól kereső nő, aki gyakran váltogatja a partnereit."

A sztereotípiáknak mindig van igazságalapja.
Mivel a nők szexuális stratégiája az önmagával min. egyenlő, de inkább feljebb válsztás, ezért a párosodás nagyjából így néz ki:
férfiak: C C C B B B A A A
/ / / / / / / /
nők: C C C B B B A A A
Látszik, hogy a férfi szinglik tipikusan a legalsó társadalmi osztályból valók, míg a női szinglik tipikusan a legfelső társadalmi osztályból. A sztereotípia igaz.

Reactor 2020.07.28. 19:28:52

Az átlagférfiak igen nagy százaléka egyszerűen azért szingli, mert nincs választása. Egyszerűen nincs rájuk kereslet. Akad belőlük bőven, éppenséggel több is, mint elég, csak épp kereslet nincs rájuk. Hogy miért? Az indokok változatosak. Az egyik csak minimálbért visz haza, a másiknak ronda nagy pattanás nőtt az orrán, a harmadik túl kövér, a negyedik túl sovány, az ötödik túl ostoba, a hatodikkal meg pont az a baj, hogy nagyon is értelmes, a hetediknél "nincs meg a kémia", a nyolcadik valami krónikus nyavalyában szenved, a kilencedik dohányzik, a tizedikkel már maguk se tudják, mi a baj, lényeg, hogy nem kell, és kész...
Egyszerűen senki nem lehet elég jó, kivéve persze a full jóképű, pénzes, izmos bulikirály menőmanókat, akik pont, hogy semmire nem becsülik a nőket. Úgy cserélgetik őket, mint én az alsóneműmet, persze, hogy ezek megcsalják és átrázzák majd. Mert megtehetik.

Érdemes megnézni a társkeresőkön a nemek arányát. Mindegy, melyiket nézzük: nőből megdöbbentően kevés van ahhoz képest, hogy férfiból milyen irdatlanul sok. Plusz a női regisztrációkból ildomos gyököt vonni, egy nagy részük ugyanis kamureg, troll, vagy üzemeltetői bot.

A nők azzal szoktak takarózni, hogy de bezzeg a pasiknak is mint a topmodell cicimacák kellenek, tehát ők is nyugodtan lehetnek felszínesek. Ehhez képest még a legrondább bányarémek is kapnak havi 10 levelet társkeresőn, az átlaglányok pedig adott esetben száznál is többet. Tehát ez az érv meg is bukott.
A másik adu ászuk meg az, hogy a pasik csak dugható házvezetőnőt keresnek, mert se főzni, se mosni, se takarítani nem akarnak...ezekszerint a szingli nők minden nap étteremben kajálnak, és disznóólban élnek odahaza? Jó tudni.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.07.28. 20:34:56

@Haloperidol:

"Mivel a nők szexuális stratégiája az önmagával min. egyenlő, de inkább feljebb válsztás2

Fú te tudod hány egész helyes, egész fiatal nőt ismerek, akik tohonya, semmirekellő, állástalan lúzer Józsi bohóc királyokat tartanak el..

Almandin 2020.07.28. 21:03:43

@Haloperidol: Ez a sztereotípia csak a szinglik maximum tíz százalékára lehet nálunk jellemző. Nyugaton biztos több van, de ott más anyagi háttér van. Én is egyedülálló vagyok, az általam leírt, a sztereotípiában meglévő tulajdonságok csak félig vannak meg nálam:
1.:Magasan képzett:50 évvel ezelőtt még magas képzettségnek számított a 2 főiskolai diploma, amivel rendelkezem, de egyetemi diplomám és doktorátusom nincs, vannak nálam jóval magasabban képzettek is.
2.:Nagyvárosi:stimmel.
3.:Jól kereső:változó és relatív, mindenesetre nem vet fel a pénz.
4.: Gyakran váltogatja a partnereit:abszolút nem jellemző.
Általánosságban: ma a köznyelv eléggé összemossa a szingli és az egyedülálló fogalmát. Pedig a szingli az az ember, aki tudatosan nem akar senkit magának, jól érzi magát egyedül, esetleg alkalmi szexkapcsolatokkal tarkítja az életét. Az egyedülálló lét pedig nagyon sokféle élethelyzetet és személyiséget takar. Ismertem egyébként olyan, tudatosan szingli nőt, aki kispolgári közegből származott és nem keresett túl jól. Nem feltétlenül a gazdag nők sportja ez. Az pedig, ha valaki keres, de nem talál, más helyzetben van, de a környezete szinglinek nézheti. Férfiak esetében is van a gazdag, playboy agglegény, aki megtehetné, hogy akár 10 gyereket is eltartson magas életszínvonalon, mégse kell neki állandó partner és élvezi a vagyonát meg a könnyen kapható nőket, esetleg a luxusprostikat. Ez inkább személyiségtípus kérdése, mint az anyagi helyzeté.

Almandin 2020.07.28. 21:14:57

@Haloperidol: A szex-drive és a konkrét szaporodási vágy két különböző dolog. Ösztönszinten a szexualitás eredetileg a szaporodás elősegítésére szolgál. Viszont az embernél a civilizáció sok mást is a nemiséghez kapcsol. Pl. érzelmi kötődést, szerelmet, a testi gyönyör élvezetét. Ma már az ember képes a szexet és az utódnemzést szétválasztani. Erre nagy hatékonysággal csak az elmúlt 100 évben lett képes. Korábban szükség is volt a nagy gyermekáldásra, mert sok gyerek nem érte meg a felnőttkort, nyugdíj se létezett. Másrészt a nemi élet mellékhatása volt a gyerek, cölibátust meg érthető módon kevesen vállaltak.
Nem hiszem, hogy mindenkinek pszichés baja lenne, aki nem akar gyereket. Ez magánügy, sose tudhatod, mi van az illető döntése mögött. Lehet egészségügyi vagy magánéleti oka is, vagy nagy trauma a múltban (pl. nemi erőszak). Én inkább azt látom, hogy azoknál van gyanú valamilyen személyiségzavarra, akik mások magánéletében kéretlenül turkálnak, azt kontrollálni akarják, megmondóembert játszanak. A saját életformájukat felsőbbrendűnek kiáltják ki és másra akarják erőltetni, belebeszélnek mások életébe. Többnyire nárcisztikus jellemvonásaik vannak.

desw 2020.07.28. 21:45:29

@Almandin:

"Én inkább azt látom, hogy azoknál van gyanú valamilyen személyiségzavarra, akik mások magánéletében kéretlenül turkálnak, azt kontrollálni akarják, megmondóembert játszanak. A saját életformájukat felsőbbrendűnek kiáltják ki és másra akarják erőltetni, belebeszélnek mások életébe. Többnyire nárcisztikus jellemvonásaik vannak. "

:DDDDDD +1000

MsIreneAdler 2020.07.28. 21:50:38

Nincs azzal gond, ha valaki nem akar társat ilyen, olyan okból és inkább tudatosan az egyedüllétet választja. Bár szerintem aki így határozott az max a pár nélküliek elenyésző része. A legtöbben inkább "úgy maradtak". Muszájból. Persze ők is próbálják megmagyarazázni, hogy ez az ő döntésük volt, és hogy milyen boldogok így...csak hát gyakran lebuktatja őket a másik nem iránt érzett lángoló gyűlölet. Aki utálkozik, az nincs megbékélve az életével, magával, az nem lehet boldog. Szóval én nem venném egy kalap alá a két tábort.
Az meg, hogy én személy szerint azt gondolom, hogy párosan szép az élet, meg hogy jó valaki mellett felébredni, az totálisan lényegtelen. Nem szabad ráerőltetni a masikra, ami nekünk jó, vagy amit mi jónak hiszünk.

chrisred 2020.07.29. 05:23:35

@recepciós: Csak a gyerek gondolkodik úgy, hogy egész életében azzal foglalkozik, ami neki kell. Férfinak a felnőtt embereket nevezik, akiknek céljuk, elhivatottságuk van, annak rendelik alá az egyéni vágyaikat, szükségleteiket.

karikacsapástétom 2020.07.29. 08:11:09

@devilstrueface: mondd csak ki szépen, hogy incel vagy! :D

Haloperidol 2020.07.29. 08:26:13

@Almandin:
"Nem hiszem, hogy mindenkinek pszichés baja lenne, aki nem akar gyereket."

Természetesen nem hiszed. Te nem akarsz gyereket, és azt gondolod, hogy ez normális így van jól. Ez egy teljesen ismert pszichológiai védekezőmechanizmus, az ún. "internalizáció": nézz utána, ha gondolod.

Ne csodálkozz azon, hogyha ezt a gondolkodásmódot elítéli a társadalom többsége: ők azok, akik egészségesen gondolkodnak, hogy hosszú távú párkapcsolatban akarnak gyerekeket nevelni. Olyan gondolkodásmód, hogy nem akarok gyereket, nem evolúciókompatibilis --> rövid távon ki fog halni (1-2 generáción belül). Ha a tiéd lenne a domináns gondolkodásmód, kihalna az emberiség.

"Én inkább azt látom, hogy azoknál van gyanú valamilyen személyiségzavarra, akik mások magánéletében kéretlenül turkálnak, azt kontrollálni akarják, megmondóembert játszanak."

Csak nem RÁM gondoltál? :D :D :D Már bocsánat, te írtál egy blogposztot, nyilvánosan megosztottad a gondolataidat, véleményedet, és nyitottál egy kommentszekciót. Én is ugyanúgy megoszthatom a véleményemet, mint te.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.07.29. 08:48:53

@Almandin: Van ez a szintezős hülyeség, ami egy csomó identitás adottsággal nem számol. Pl. egy roma csajnak egy varjúkabátos informatikus egyszerűen nem férfi, nem férfias, hiába keres havi 1 milliót, nem akarná őt férjének, nem mutatná be szívesen a szüleinek.
Vagy egy informatikus srác nem szívesen mutatna be otthon orvos apunak ügyvéd anyunak egy büfés csajt, hiába néz ki rohadt jól a , nem tudná elképzelni feleségnek. Ilyen típusú csajokkal max a rosszlanyok oldal közvetítésével kerül kapcsolatba, amikor megkapja az első fizuját.

Almandin 2020.07.29. 12:17:01

@Haloperidol: Látom, hogy te feketén-fehéren szétválasztod az embereket aszerint, hogy akarnak-e gyereket, vagy sem. Pedig sokszor nem lehet így kategorizálni. Pl. jómagam is szerettem volna gyereket fiatalabb koromban, de máshogy alakult az élet és nem vagyok elkeseredve miatta. Nem hiszem, hogy internalizálnék. Nem vagyok egy könnyen befolyásolható személy. Nem önigazolást akartál inkább írni?
Másrészt 20 évvel ezelőtt, amikor szerettem volna még gyereket, akkor is el tudtam fogadni, ha valaki nem akart. Ez inkább annak a kérdése, hogy mennyire tudod elfogadni, hogy másként is lehet élni, mint te.
Evolúció: igen, sajnos számolni kell az emberi faj kihalásával. Az emberiség a civilizálódással rálépett egy olyan útra, ami a kihalást is előbbre hozza. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a civilizált népek kevesebb gyereket vállalnak, hanem a nagyfokú környezetszennyezésben is, ami szintén a pusztulásunkat okozhatja. Ez nem jó, de sokat nem lehet ellene tenni. Egyébként maga az emberi faj még nem fog kihalni attól, hogy egyes népek kevésbé szaporodnak. Ami várható, az a harmadik világbeli népek számarányának megnövekedése a civilizáltak rovására. Először népességcsere várható, de utána esélyes a kihalás, mert lehet, hogy több száz év múlva náluk is lecsökken a népesség, vagy belepusztul az emberiség a szennyezett környezetbe. De az egyénekből bűnbakokat csinálni nem korrekt. Egy olyan személyes döntést , mint a gyerekvállalás, a fanatikusokon kívül senki se a közérdek alapján hoz meg.
Ha a hatékony fogamzásgátlást pl. 500 éve találták volna fel és már akkor lecsökkent volna a gyermekhalandóság és lett volna nyugdíjrendszer, ezek a változások már akkor bekövetkeztek volna. Ez természetes civilizációs folyamat. A saját génjeim továbbadása meg azért nem izgat, mert pár száz év múlva az utódaimban már 1 százalék alatt lesz az én génkészletemből. A gyerekvállalás személyesen inkább magányűzésre alkalmas. Ha az ember meghalt, nem fogja izgatni, hogy a génjei öröklődtek-e, mert attól nem támad fel. Ha pedig van túlvilági továbbélés, akkor az ember azzal lesz elfoglalva, annak fog örülni, nem azzal foglalkozik majd, mit csinálnak a leszármazottai a Földön. A Föld eleve meg fog semmisülni pár milliárd év múlva, itt minden mulandó. Az ember maga, a faj és a bolygó is. A lényeg, hogy jól próbáljuk eltölteni azt a néhány évtizedet, ami egy emberi élet időtartama
Nárcizmus: igen, rád is gondoltam. Okos ember vagy, de az empátiád kissé alulfejlett és az egód nagy. A kioktató típusú emberek általában a kelleténél nárcisztikusabbak.

Almandin 2020.07.29. 12:33:12

@Bunkóné Barom Ildikó: A szintelmélettel az a baj, hogy egy merev ideológia lett belőle. Pedig van benne egy kevés igazság. Egy félanalfabéta, iszákos segédmunkás és egy diplomás értelmiségi nő más szinten van, az utóbbinak eszébe se jutna az előbbivel összejönni. De a kor, testsúly, egészségi állapot is szintező tényezők. Ha én egy 65 éves, ráncos, súlyosan elhízott nő lennék, akkor nem 30 éves Adoniszokkal akarnék összejönni. Tudnám, hogy náluk nincs esélyem. Ezért romolhatnak meg házasságok is a komolyabb elhízás miatt. Norbit majdnem megkövezték pár hónapja, amiért ezt ki merte mondani. Pedig aki egy normál súlyú nőt vett el, az kiábrándulhat, ha 10 év múlva egy 30 kilóval nehezebb bálna a neje és mivel a házasságban a nemiség is fontos alkotóelem, a házasság tönkremegy. Hiszen testvérként nem lehet, vagy nem jó egymás mellett élni.

Wildhunt 2020.07.29. 12:35:29

@Almandin: együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk.

_Amatőr_ 2020.07.29. 13:06:27

@Almandin: Szerintem meg pont azért van manapság annyi szingli, mert az általad említett 65 éves, ráncos, elhízott nő is a 30 éves Adoniszokról álmodozik és szentül meg van róla győződve, hogy ez neki jár.
Soha nem fogja megérteni, hogy hozzá a 70 éves, kicsit pocakos Józsi való a szomszédból, ezért inkább ül egyedül a négy fal között, macskáját simogatva, várva a szőke herceget a fehér lovon.

Almandin 2020.07.29. 14:26:04

@_Amatőr_: Ez részben igaz. Viszont a kicsit pocakos 70 éves is találhat csinos ötvenest maga mellé. Egy 65 éves, ráncos, nagyon kövér nő nagy eséllyel egyedül marad. Ha valamennyit fogy és csinos ruhákat hord, akkor van esélye még társat találni. Van az a kategória, aki már gyakorlatilag senkinek se kell. Ha a fenti adottságokkal rendelkező nő házas, a férje nagy eséllyel bottal se piszkálja meg és nem élnek nemi életet, a férj esetleg házon kívül megoldja, vagy teljesen aszexuálissá válik és besavanyodik.

karikacsapástétom 2020.07.30. 21:32:38

@devilstrueface: Na jó, hozzá kell tennem, hogy én sem voltam növel már több, mint egy éve. Csak hogy korrekt legyek. De most jött el az idö, hogy társat keressek, és jó eséllyel találtam is (hamarosan kiderül). Te mióta szingliskedsz?

devilstrueface 2020.07.31. 08:44:10

@karikacsapástétom: hát, kisebb megszakítás volt egyszer valamikor régen, de mondjuk inkább, hogy egész eddigi életemben.
voltak pislákoló fények az elmúlt években, de valahogy nem akart összejönni.

devilstrueface 2020.07.31. 08:50:41

@karikacsapástétom: hát, kisebb megszakítás volt egyszer valamikor régen, de mondjuk inkább, hogy egész eddigi életemben.
Voltak pislákoló fények az elmúlt években, de valahogy nem akart összejönni.

Lehet, hogy egy bizonyos önismereti szintre túl későn jutottam. Sose foglalkoztam pl az extro-introverzió csodáival, mindig csak értetlenkedtem magamon is, hogy miért "nem vagyok képes" arra amire sokan mások...

neked akkor hajrá.

karikacsapástétom 2020.07.31. 09:10:24

@devilstrueface: Akkor mégis csak incel vagy! :D
Na jó, Feldmár szerint rohadtul nem vezet célra, ha cimkéket osztogat az ember, ha bekategorizál. És igazat adok neki. Te nem egy incel vagy, te devilstrueface vagy. Nincs még egy devilstrueface.

Én tudok neked segíteni amúgy, és nem tucattanácsokkal, hanem egyedi módon. Abban, hogy rálelj, hogy mi a te utad.
Én se találtam sokáig az enyémet. Én nem éreztem örömet abban, amiben mások, mindig kívülálló voltam, nem jártam bulikba, kocsmákba. Nagy reveláció volt, amikr rájöttem (az elsö barátnöm segítségével, 23 évesen), hogy az nem az én utam. Nekem saját utam van, ami csak az enyém. Merjem követni. Ne féljek különbözni mindenki mástól.

Én abban segíthetek neked, hogy megleld a saját utadat és azon ki tudj teljesedni. keress meg a karikacsapastetom@gmail.com-on (szívességböl, ingyen segítek, ez nem reklám).

Nincs olyan, hogy túl késö. Most jutottál el oda, ahol vagy, innen tudsz tovább lépni.
(Alapból extrAverzió és introverzió, csak korcsosult a nyelvben). Valószínüleg csak pár puzzledarab hiányzik neked.

A drukkolást köszönöm, most várok, kivárom az igazság pillanatát. Ha nem jön össze, akkor visszamegyek a Tinderre, aztán keresek tovább. Tudom, hogy a sors/az élet/Isten úgyis az utamba sodorja a most számomra megfelelöt, a lehetö legjobb pillanatban. Aktívan keresem, és türelmesen kivárom.

karikacsapástétom 2020.07.31. 09:40:28

@Almandin: Te miért, mióta vagy egyedülálló nö? Mit gondolsz, mi miatt nem találsz egy ideje megfelelö társat?

Almandin 2020.08.01. 00:59:36

@karikacsapástétom: Nem élek házasságban, de párom van. Egyedül is vagyok, meg nem is. A többi nem publikus.

Dan da Man 2020.08.01. 10:28:23

@Haloperidol: Hadd találjam ki: jobboldali vagy. Mert csak ők elég buták ahhoz, hogy meg akarják mondani mindenkinek, hogy mi a "normális".

Csak hát mindannyian állatnak születünk, aztán van, aki tovább tanul.

"Ne csodálkozz azon, hogyha ezt a gondolkodásmódot elítéli a társadalom többsége: ők azok, akik egészségesen gondolkodnak, hogy hosszú távú párkapcsolatban akarnak gyerekeket nevelni."

1) Nem vagy többség a gondolataiddal.
2) Attól, mert evolucionárisan megállja a helyét a gondolatmeneted, még nem biztos, hogy ez az "egészséges". (Ha mindenki úgy gondolkodna, ahogy te, akkor már most 14 milliárdan lennénk a bolygón.)
3) A hosszútávú párkapcsolat nem a default. Kicsit nézzél már utána, ha már ennyire bőszen emlegeted az evolúciót, hogy a törzsi életforma ÁLTALÁBAN hogyan működött.

4) Úgynevezett "Dunning-Kruger effektus". Olvass utána! Pont rólad szól. (Aztán majd lehetne eggyel szerényebben, mert nem biztos, hogy te vagy a legokosabb a kommentszekcióban, bármennyire is úgy tűnik neked...)

Dan da Man 2020.08.01. 10:33:59

@Laci A Lakli: Eleve jobban jártunk volna, ha abba se hagyod a munkát ennek a sok baromságnak a leírására. Persze jogod van a véleményedhez. Ahogy baromnak is jogod van lenni.

Egy dologhoz nem igazán van jogod (és ezt nem ártana felfrissítened jobboldali gondolkodóként a korai hittan-tanulmányaidból): ítélkezni. "Hülyeség", "zagyvaság", "beteg". Ezek keresztényi toleráns értékek, szerinted?
Mert szerintem egy intoleráns ember, saját életével való békétlenségének kivetülései. Aki ugyanis harmóniában él, azt kurvára nem érdekli, hogy a másik ember miben találja meg a boldogságát, amíg azzal felebarátainak kárt nem okoz. (És most hagyjuk azt, hogy a modern társadalom berendezkedése sajnos károkozáson alapszik, mert ennek mélységét te nem is kapirgálod sajnos.)
Szóval lehetnél egy kicsit szerényebb, mert a véleményed nem az egyetlen igazság az univerzumban. Éld így az életed, ha kívánod, de hagyd meg másoknak a döntés szabadságát!

Ha pedig okos akarsz lenni, akkor előbb nézz utána a Dunning-Kruger effektusnak, mert jobb szerénynek és butának lenni, mint hangosnak és ostobának...

Laci A Lakli 2020.08.01. 12:46:08

@Dan da Man:
Elég érdekes, ahogy a szavakat szedted ki a kontexustból. Le van írva és meg van indokolva minden egyes rész. Mit jössz itt a kereszténységgel? Semmilyen vallási utalást nem írtam a kereszténységgel kapcsolatban. Sőt!
Szerintem sokkalta intoleránsabb az aki a toleranciára hivatkozva nem képes emberek problémáját megnevezni. Az, hogy megnevezel problémát az nem a tolerancia hiányára utal, hanem épp ellenkezőleg. A toleráns ember miért nem nevezhet meg problémát?
Amúgy meg nem írtál semmi ellenérvet, egy szépen felépített személyeskedés csak a válaszod.

#szájbergyerek# 2020.08.05. 08:26:37

A "szingli" férfi is gyanús. Hiszen nem kell senkinek. Ha kellene valakinek, akkor nem volna "szingli". Ez egy ördögi kör. Tehát valószínűleg egy igénylen lúzer és pocsék az ágyban, meg tálán még csóró is. Hát kinek kell egy ilyen?

Egy "szingli" nőre ezek természetesen nem lehetnek igazak. Mert nem, és kész! Őértük sorban állnak és bárkivel összejöhetnének. Igaz, csak ilyenek állnak abban a bizonyos sorban, akik közül választani tudna. Akkor pedig juszt sem, inkább egyedül rohad meg a cicusával/ölebével. Közben azt hazudja magának, hogy ő így akarja.

Lorrh 2020.08.06. 19:44:07

@#szájbergyerek#: jó, tudom, hogy ironizáltál, de a szingli nő az sok esetben kövér, begyöpösödött szokású, alkalmazkodni képtelen, rossz személyiségű vagy/és aszexuális. Esetleg olyan infantilis, aki a nagyő-t várja még a bredpitt személyében a "Ranolder utca kettő magasföldszint hátul kettőt tessék csengetni" -ben.

#szájbergyerek# 2020.08.10. 15:50:47

@Lorrh:
Nem feltétlenül az előnytelen külső miatt maradnak egyedül a nők. Sokkal inkább az irreális elvárásaik az oka ennek. Szerintem.