A legtöbb anyával ellentétben az enyém kifejezetten nem akarta, hogy férjhez menjek. Nem, mintha a szingli életmódot tartotta volna kívánatosnak, egyszerűen csak nem hitte, hogy alkalmas lennék a házasságra. Valójában tényleg nem vagyok az, de lehet, hogy éppen azért, mert annyira ellenezte, hogy megpróbáljam, hát persze, hogy az első adandó alkalommal dacból férjhez mentem.

Mondhatnánk, ha a titkos célja az lett volna, hogy férjhez menjek, és tudta: sokkal inkább hajlok majd rá, ha kijelenti, mennyire nem nekem való ez az egész, akkor remek csapdát állított. Fogalmam sincs, hogyan reagáltam volna arra, ha épp ellenkező üzeneteket kapok, nevezetesen, hogy egy nőnek férjhez kell mennie és gyerekeket kell szülnie... Lehet, hogy akkor meg inkább szingli maradok, vagy sokkal jobban meggondolom, kivel kötöm össze az életemet.

De a legtöbb anya (általában az anyák jönnek csak elő ezzel a témával) kifejezetten frusztrálja a gyerekeit azzal a kívánságával, hogy azok végre kössenek ki valaki mellett. Ezt sokszor még abban az esetben is előadják, ha közben mindent megtesznek azért, hogy ez ne sikerüljön, mivel nem engedik el a kezüket, mindent ők akarnak eldönteni helyettük, még azt is, hogy ki legyen a partnerük...

Persze, tudjuk, hogy nem olyan régen még a legtermészetesebbnek az számított, ha valóban a szülők döntötték el, hogy házasságra lépjen-e a gyerek, ha igen, mikor és kivel. Az egyéni érzelmeknek, terveknek, hajlamoknak nem jutott tér – és ez a világ nagy részén még mindig így van. A szülő gyakorlatilag élet-halál ura.

Nyugaton ez a hatalom kihullott a szülők kezéből. Ahogy a gyerek betölti a tizennyolcat, azt csinál, amit akar, de persze sokan már jóval ezt megelőzően is. A szülőben munkáló vágy azonban, hogy egyengesse a gyerekei útját, hogy jobb döntéseket hozzon, mint amilyeneket ők hoznának, ettől nem szűnik meg. A késztetés sokakban ott van, csak a nemtörődöm szülők nem esnek kísértésbe a tekintetben, hogy befolyásolják a gyerekeik pályaválasztását, de legfőképpen is a szerelmi életét.

A szülő azt szereti, hogy mielőtt ő maga megöregedne, a gyereke sorsa rendeződik – és még mindig sokan érzik úgy, hogy ez a sorsrendeződés egyet jelent a házassággal, családalapítással. Akinek ez nem sikerül a húszas éveiben, vagy aki egyszerűen nem ezt az utat akarja járni, amiatt a szülei sokszor aggódnak.

Noha a legtöbb szülő pontosan tudja, hogy a házasság, családalapítás nem old meg semmit, nem valamiféle végső nyughely, nem rév, amelyben majd békésen lehet ringatózni életünk végégig (hiszen az ő saját életükben sem volt az), mégis úgy érzik, hogy minden, ami ezen kívül van, mint a karrierépítés, az utazgatás, a kalandozgatás, a láblógatás nem felnőtthöz méltó életmód.

Főleg akkor érzik így, ha ők maguk is vágytak volna hasonló dolgokra, de nem engedhették meg maguknak, hogy ilyesfajta életet éljenek – lehet, pont azért, mert megfogant az a gyerek, akinek a sorsát annyira szeretnék elrendezni.

Az anyák persze sokkal többen foglalkoznak általában ezzel a témával, mint az apák, és a lányokat sokkal jobban frusztrálják a pártalálási utalgatásokkal, mint a fiúkat: hiszen előbbiek „futnak ki hamarabb az időből”. És még mindig tartja magát a nézet, hogy a házasság a nők leghőbb vágya – de ha ez igaz is, elsősorban azért, mert egész gyerekkorukban erről mesélnek nekik. Nem azért, mert különféle életpályák közül mindenki ösztönösen ezt választaná.

Persze, érthető, hogy sok ember számára az unokák jelentik az igazi beteljesülést, a család, a név folytatását, ők adják meg azt az érzést, hogy nem hiába mondtak le annyi mindenről és nevelték fel a gyerekeiket. Kevés anya képes azt békés lélekkel elfogadni, hogy nem lesz unokája, mert a gyereke nem akar családot. Vagy mert egyszerűen nem talál megfelelő partnert, esetleg meddő.

Akinek élete fő műve a saját gyereke, aki úgy érzi, hogy mindent érte áldozott fel, az persze nagyon frusztrált, ha a gyerek nem teszi ugyanezt... Valahol meg lehet érteni ezt az érzésvilágot is, de hiba lenne az anyánknak szülni. És persze hiba csak azért férjhez menni, mert szerinte ezt kellene tennünk – vagy éppen amiatt, mert szerinte ezt semmiféleképpen nem kéne megtennünk.