Ha a nő szingli és 35 fölött van...

2020. február 06. - Single Pink Lady

Több barátnőm, ismerősöm is van, aki 35 fölött sürgősen szeretne olyan pasit találni, akivel érdemes családot alapítani. Van köztük, aki már talált magának alkalmasnak tűnő jelöltet, és van, aki még mindig csak randizgat, de valahogy egyik férfi mellett se sikerül lehorgonyoznia.

35szingli_01.jpg

Aki még mindig csak keres, az egyre inkább úgy érzi, hogy az idő ellene dolgozik. Nem, mintha 40 felett ne lehetne még szülni, de első gyereket vállalni akkor már kicsit rizikós. Vagyis sokan érzik úgy, hogy a negyven kegyetlen határvonal: ha addig nem jött össze a nagy szerelem és az esküvő (vagy az összeköltözés), akkor már majdnem biztos, hogy elment a vonat.

Pont ez a társadalmi csoport, amely rengetegszer megkapja, hogy azért nincs férje, mert 1) karrierista, 2) túl válogatós / el van kényeztetve, 3) nem elég vonzó, 4) nem akar hagyományos nőként viselkedni... Vagyis játszi könnyedséggel hibáztatja a társadalom az érintetteket anélkül, hogy bármit is tudna róluk, illetve anélkül, hogy törődne a fájdalmukkal. 

Nem tudjuk pontosan, hogy az ebbe a korosztályba tartozó szingli nők hány százaléka szeretne családot, és hány százalék választotta önként a gyermektelenséget... De persze olyanok is akadnak, akik ugyan találtak maguknak férfit, és szeretnének is családot, csak már nem jön össze a gyerek. És ez nem csak a nőkön, a férfiakon is múlhat, de mindig arról van szó, hogy a nők a hibásak, hogy nekik kell x éves kor előtt szülniük, mert különben már túl öregek lesznek az egészhez... (Ebben az az abszurd, hogy a már megszületett gyerek is megkapja később az iskolában, hogy az anyja túl öregen szülte, most komolyan...) 

Ha valaki ehhez a korosztályhoz tartozik, akkor sokszor megtapasztalja a diszkriminációt társkeresőkön is. Olvastam már olyan férfivéleményt, hogy nála a 35 feletti nők szóba se jöhetnek, mert azok úgyis azonnal gyereket akarnak, illetve nekik már úgyis késő, ő nem vállalna ennyi idős nővel gyereket... Nyilván nem minden családra vágyó férfi ilyen, de ez is borzalmasan tud fájni... 

Mivel a férfiak azt hiszik, hogy bőven ráérnek 40 vagy akár 50 fölött is családot alapítani, nem görcsölnek rá a dologra. Ugyan a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy tényleg ráérnek, ez sokkal kevésbé van benne a köztudatban, ráadásul a férfiak ázsiója 50 éves korukig egyre növekszik, míg a nőket idehaza sokan lesajnálják. 

35szingli_02.jpg

De az azért tény, hogy férfiként sem valami jó ötlet 50+ évesen gyereket vállalni, mert azt a gyereket valakinek fel is kell nevelnie... Amikor azonban arról hallunk, hogy valakinek nagyapa korában lett gyereke, úgy nézünk rá, mintha nagy macsó lenne. Főleg, ha anyagilag is sikeres, mert akkor majd a valószínűleg jóval fiatalabb feleség felneveli a későn született sarjat... És persze a fiatalabb férfiak se mind tartanak ki a gyerek nagykorúságáig, sok gyerek nő fel apa nélkül – és arra most nem térnék ki, hogy ez milyen százalékban múlik a férfiak hozzáállásán, a párkapcsolati mintákon, a begyepesedett szokásokon... Attól még tény, hogy a nő – potenciális anya – kora, egészségi állapota, lelki felkészültsége sokkal többet számít, mint a potenciális apáé.

Így aztán valószínűleg kevés olyan férfi van, aki azt gyászolja, hogy nem lett gyereke, vagy már nem valószínű, hogy lesz... És elég sok nő érzi ennek a veszteségét. Olyan veszteség ez, amelyet nem vállalhatunk fel nyíltan, főleg, mert úgyis bennünket fognak majd hibáztatni: nem a sorsot, nem a társadalmi realitást, hanem bennünket...

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok szingli nő érzi át ezt a gyászt, noha olyanok is léteznek, akik nem veszteségként élik meg a gyermektelenséget, a társ nélküli életet, olyanok is, akik sose vágytak családra... És persze olyanok is akadnak, akiknek született gyerekük, de horribile dictu utólag belátták, hogy nem anyának valók. (Persze a társadalom azt se fogadja el, hogy valaki ilyet kiejtsen a száján, pedig mint minden más döntésünket, ezt is megbánhatjuk, még akkor is, ha szeretjük a gyerekünket és tisztességgel fel is neveljük.)

Nyugaton egyébként már szokás, hogy a tehetősebb, felvilágosult szinglik, mikor úgy látják, hogy kezdenek kifutni az időből, lefagyasztatnak némi saját spermiumot/petesejtet... Ha negyven felett mégiscsak megtalálnák a megfelelő társat, illetve a nők úgy döntenének, hogy egyedülálló szülőként vállalnak gyereket, akkor saját fiatalabb genetikai anyagukat felhasználva nagyobb esélyük van a sikerre... Mondjuk attól még ugyanúgy későbbre tolódik a gyerek felnevelésének hatalmas feladata, de ez a réteg általában azért a külső segítséget is meg tudja fizetni.

A 35 fölötti szingliknek ez mégiscsak egyfajta alternatíva, ami talán csökkenti a szorongásukat... Bár azt nem hiszem, hogy mifelénk széles körben elterjedne ez a megoldás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr8415461472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyalogbaka 2020.02.07. 23:36:52

Lányok, nincs semmi baj!
Mindegy mennyit körhintázol a menőcsávók f@szán, 50 éves korodban majd jön érted az álompasy kigyúrt jaguáron, szőke adoniszi fogsorral, és feleségül vesz, mint ahogy a Sex és New York-ban láttuk. Mindent megtehetsz, a következmények sose érnek utol, és ha mégis, mindig lesz egy szerencsétlen kiéhezett beta hím, akinek a kifizetett lakásába be lehet ülni némi havi egyszeri könyöradomány punciért, mert ugye ingyen pina csak a menő csávóknak jár, annak aki alád rakja a lakást, annak nem. Esetleg kipotyogtatni egy gyereket, (persze nem az övét, a marhája úgyis beszopja) és ráverni egy válópert, eltiltással(mert ugye agresszív és veszélyes a gyerekre), és már meg is vagyunk. A gyes, a gyermektartás meg az asszonytartás melléesetleg 4-6 órában elmenni valamit dolgozgatni, de csak valami könnyűt, le ne essen a műköröm, mert az ugye drága.
És a mikulás is létezik. Meg a jézuska. Meg a fogtündér...

A nők saját magukat degradálták egyszer használatos maszturbációs segédeszközzé, a felső 20% számára. Mert a Bentlybe beleül, csak ha melléállsz, és kinyitod az ajtót. Aztán ha picsog, akkor kivágják, és jön a következő. Nekem a Wolkswagenbe nem szállna be, de gyönyörűen pucsít ha készpénzben kifizetem előre. És kifizetem.
Gondolj bele, nagyanyáinkat még feleségül kellett venni, ha meg akartad dugni! Micsoda idők voltak! Most meg a fiatal punci egy ebéd ára egy menő étteremben!
A feminizmus felszabadította a nőket a patriarchátus szörnyű elnyomása alól, miszerint egy igazi férfi a nőben gyermekei anyját látta. Most meg? Faszkörhinta!
De engem is felszabadított. Mert innentől nekem se kell megfelelni az évezredes férfiszerepnek. Ribancra nem húzunk gyűrűt, különben is a házasság, a nők elnyomásának szimbóleuma!

Gyermeket, utódot, családot szeretnék. Mint bármelyik alávaló Fehér Keresztény Férfi(pógármester úr után szabadon)
De ezt egy mai emancipált nőcskével nem lehet.
Amikor úgy gondolja hogy elege van belőlem, kirak a lakásból, ha nekem ez nem tetszik akkor kapásból távoltartási végzés, gyermektartás, asszonytartás... Én meg mehetek vissza anyám házába a padlásra/pincébe.
Amerre dolgoztam sok ilyet láttam. 40+ pasi munkásszállón lakik, fizetése felét se kapja kézhez, és annak egy részét is a gyerekre költi mikor végre láthatja, meg ugye anya követelése, hogy a gyereknek új cipő, iskolatáska, zokni stb kell, mert ugye ilyesmire a gyermektartásból nem költünk, mert az kell az új alfahím életmódjának a finanszírozására. Akitől fél, mert lecsapja ha nem szop elég lelkesen, de aztán úgy megrakja az ágyban, hogy végre nőnek érezheti magát. Az meg hogy a gyereknek nem jut elég pénz a rendes nevelésére az új hím sörcigiegyéb marhaságai miatt...
Hány ilyet láttam...
De persze a hibás én vagyok. tudom.

A korosztályom pedig... Ehh...
miért is rántanám magamra az öregségét és problémáit egy kiélt lehasznált némbernek, akinek mások élvezték ki a fiatalságát mikor 18 kHUF körül kapok 18 évest a piacon?
ja és ha nagy kegyesen leereszkedik átlagjózsi szintjére, még ő legyen hálás, hogy végre jut neki egy kis maradék... 40 000 kilométer f@szkörhinta után...
ja és persze tudja már a helyét, hiszen nálánál sokkal menőbb csávók dugtak már meg olyan minőségben, ahogy átlagjózsi sose lesz képes...

Te, mint egy nő, kólát árulsz. jött a macsó, odaadtad neki ingyen. az leitta a javát, telelőtte spermával a maradékot, és összef@szozta az üveg száját.
ezek után te teljes áron szeretnéd eladni a maradékot egy madárnak(házasság, és rámarad a zabigyerek meg a vénasszony).
és nem érted hol rontottad el.
egy 18 éves szűzlánynak nyertes lottószelvény van a lába között. Nemrég volt a velveten a legújabb ribi 2 millió angol fontért adta el a szűzességét.
egy 18 éves csávó senki.
egy 45 éves csávó, ha volt esze, felépítette magát. ház, kocsi, bankszámla.
egy 45 éves szingli nő a férfiak számára láthatatlan, bármekkora karriere is legyen. esetleg ha gazdag, akkor az erre specializálódott dzsigolók jó kis járadékért kezelgetik, de ez a vége.

ttc 2020.02.08. 00:18:09

Nem 35, hanem 30 felett van kasza a nőknél...

K.Peter_85 2020.02.08. 00:23:54

@gyalogbaka: Bárcsak azt mondhatnám, hogy tévedsz.

Tele van a társkereső 35 feletti nőkkel, akik még mindig olyan szinten álomvilágban élnek, mintha 25 évesek lennének.

Na most egy értelmes férfi miért akarná a két hasonló csaj közül a 35 évest választani? Hááát.. ezért lesz 10 év múlva rohadt sok 50 körüli nő, aki eltaktikázta magát és végleg kimarad az életéből a valódi család, a gyerek. Még egy férj azért összejöhet, ha jól főz meg végül észhez tér...

De azért a legvalószínűbb egy macska + egy szexpartnerkereső honlap, ahol majd azokért harcolnak egymással, akikkel 30 évesen szóba sem álltak volna. Mert akikért most harcolnak, azok nem fognak feléjük sem nézni annyi idős korukban.

Brix 2020.02.08. 00:48:45

A fő problèma szerintem ott van, hogy mind a nők, de sokszor a fèrfiak is, irreális elvárásokat támasztanak a leendő párjukkal kapcsolatban. A nők egy jelentős rèsze ma már túlkèpzett a fèrfiakhoz kèpest, nagyobb a számuk a felsőoktatásban , karriert èpítenek, stb...Nyilvánvaló , egyre kevèsbè lesz hozzájuk illő fèrfi, ahogy haladnak előre a korban, mert a női szempontból èrtèkesebb fèrfiak : megbízható, egzisztenciát kialakító , normál\ jó megjelenèsű megjelenèsű - már 30-38 èves kor alatt elkelnek. Akik maradnak szinglik 40 felett , azok általában valami okból nem kellettek eddig senkinek...Vagy egzisztenciálisan bizonytalan helyzetűek, vagy nagyon nem vonzó megjelenèsűek, vagy introveltált, sótlan, humortalan emberek. Sok esetben az említett tulajdonságok kombinalódnak...Nyilván van egy olyan rèteg is , a nagyon szűk társadalmi elit, akik szandèkosan nem köteleződnek el, mert társadalmi pozíciójukból adódóan , szinte minden nőt megkaphatnak maguknak, így hedonista ètetmódjukba nem fèr a stabil párkacsolat, a házasság...
A jó tulajdonságokkal rendelkező , èrzelmeket adni tudó , realista nők, 35-38 - ig megtalálják a párt maguknak, a többiek meg megmaradnak örök álmodozónak, legtöbbször a felső, hedonista 1-2% játèkszerekènt, kèsőbb meg 40 felett, a Tinderen huszonèves srácok játèkszerei leszek , mert amikor az ideje lett volna, akkor nem látták meg a megfelelő partnert maguknak...
Az is nevetsèges persze, amikor 40-50 -es fèrfiak a huszonèves lányokra vadászának, holott nem az a generáció illik hozzájuk, az ilyen "vadászat " csak a valóban jól megalapozott fèrfiaknak sikerül...A jó megjelenèsű fiatal lányok is korosztályban hasonló fiúkat keresik, mert a biológia törvènye az, hogy az öreg már nem biztos hogy fel tudja növelni a közös gyereket..( ezért kell egyre hatalmasabb vagyon, minèl öregebb valaki..)

Az egèsz "párkeresèsi válság " abból adódik, hogy az emberek jelentős rèsze irreális vágyálmokba ringatja magát , amikor párt keres, ès nem foglalkozik a való világ realitásaival...
Az idő szèp lassan "kiárazza" az embert a párkapcsolati piacról, a fèrfiakat is ...Minèl tovább vár valaki , annál tovább romlik az "árfolyam..". Egy idő után , mondjuk 40 felett jobb elváltak lenni, mint örök szinglinek, mert a házasság egyfajta bizonyítèk, hogy már valakinek kellett egy időre..
Aki kb. 40 èves koráig nem volt mèg házasságban , az nèzzen magába gyorsan, mert valószínű, komolyan elrontotta...

2020.02.08. 01:01:40

Ugyanez a probléma az 50 feletti Nőkkel.
Túl válogatós, nehezen mozdul, el van kényeztetve, nem elég vonzó, nem akar hagyományos nőként viselkedni. Az ember azt hinné, hogy ebben a korban elég, ha van némi egzisztencia és hozzá életcél. Azt hihetnénk, hogy az antialkoholizmus, és a dohányzás mellőzése, valamint a hitelmentes lakás és autó elég az üdvösséghez. Azt hisszük, hogy a fotelben való tespedés helyett a sport és a kirándulás, némi hobbi elég ahhoz, hogy társra találjunk.
Azt gondoljuk, hogy ebben a korban már nem a külső a legfontosabb emberi érték, hanem az udvariasság, az intelligencia, és úgy általában a belső emberi értékek.

És rendre pofára esünk.

Találkozol egy Nővel, aki azt írta magáról, hogy teltkarcsú, erre megjelenik egy bálna.
Az első randin úgy néz ki, mint egy mosónő. Több füle van mint foga, beszélni nem tud,
vagy ha igen, akkor tolja az exéről a sirámait, "C" típusú átvilágításba kezd a korábbi kapcsolataidról, ha nincs minimum egy Toyota Camry a segged alatt, és nincs kétszintes családi házad, már le is lépett. Neki a Budapest - Polgárdi már nagy távolság egy kapcsolathoz.
Holott Te őszintén megírtad, a dagadt/trehány/fogatlan/taxisofőrt kereső/azonnal költözni akarók kíméljenek.

És rendre pofára esünk.
Van még kérdés?

Reactor 2020.02.08. 02:43:11

Amióta bődületes férfitöbblet van, azóta inkább jellemző, hogy túl válogatósak a nők, nekik senki nem elég jó - "nemkell az Ordas, Turbó-ment akarok!" - kikosaraz mindenkit, miközben átéléssel panaszolja, hogy ő nem kell egy pasinak se.
Nem kellett Józsika a 8.a-ban, aki mindig csokit vett neked reggelente. Később nem kellett a gimiben Pista, mert rendes ugyan, de olyan X-lába van! Egyetemen a gólyatáborban a srác...ő is aranyos volt, de olyan ronda nyakszakálla volt. Aztán voltak egyetemi évfolyamtársak....de jajj, béna a hajuk, ronda a pattanás az állukon, nincs saját kecójuk, nincs autójuk. A társkeresős pasik...az egyiknek nagy az orra, a másik kisebbségi, a harmadik görbehátú. A munkahelyen a portás srác.... de hát mit szólna anyám, háromszor annyit keresek mint ő. Jé, a kutya meg a mája, elmúltam 40, még mindig egyedül vagyok... ki érti ezt. Én nem kellettem senkinek.

ttc 2020.02.08. 02:46:03

@Reactor: De van macska vagy kutya!

2020.02.08. 03:50:23

@gyalogbaka: Asszonytartás..? Te miről beszélsz?

"A házastársi tartás feltétele az, hogy a házastárs magát önhibáján kívül nem képes eltartani - és itt minden szónak jelentősége van! Tehát egyrészt fenn kell állnia annak a helyzetnek, hogy nem képes magát eltartani a házastárs, tehát nincs megfelelő jövedelme és vagyona ehhez. Ha nincs is megfelelő havi bevétele, de rendelkezik vagyonnal, akkor nem jogosult a házastárs tartásra. Másrészt az önhiba hiányának fenn kell állnia, tehát ha munkaképes az illető, csak lusta dolgozni, az nem indok, mint ahogy az sem alapozza meg az igényt, hogy eleget keres a férje/felesége, így neki nem kell dolgoznia."
drbakonyililla.blog.hu/2017/09/21/hazastarsi_tartas

Nem, baromira nem jár csak azért, mert odatartotta iksz évig.

"miért is rántanám magamra az öregségét és problémáit egy kiélt lehasznált némbernek, akinek mások élvezték ki a fiatalságát mikor 18 kHUF körül kapok 18 évest a piacon?"
Mondjuk mert emberszámba veszed a potenciális partnereidet? Ja, nem veszed emberszámba, nincs több kérdésem.

2020.02.08. 03:58:41

@K.Peter_85: "Na most egy értelmes férfi miért akarná a két hasonló csaj közül a 35 évest választani?"
Izé, személyiség, intelligencia, egymásra hangolódás, törődés meg ilyenek? Nektek tényleg csak a pina, száj (szopásra), csöcsök és a méhe (ellésre) kell egy nőből? Na és mit nyernek a nők egy ilyen férfival? Mert szerintem nem sokat. Egy rakás elvárásnak kell megfelelni, és mindezt miért? Inkább száz macska, bakker.

Örömhernyó 2020.02.08. 05:58:12

A valódi ok, amiért a nők közül sokan 35 évesen is szinglik, hogy huszonévesen faszkörhintan pörögnek, ők szabják meg a szex árát, a férfiak versengenek értük. És 35 évesen sem veszik észre, hogy lassan vége a játéknak, már nem ők fújják a passzát szelet. És az is elleplezi a 35 feletti nők tragédiájàt, hogy szexre még mindig 5 perc alatt találnak pasit. És ebből ők azt a következtetést vonják le, hogy akkor ők még bármikor, bármire kaphatnak pasit. Pedig nagyon nem. Szexre egy 65 éves nő is talál bármikor egy jóképű, huszonéves srácot. Heti háromszori kikormolásra, ürítésre. Csak az utcára nem fog vele kimenni.

A nők elhiszik, hogy nekik jobb jár, mint amit kaphatnak. Hipergámia. Mindig felfelé ismerkednének, akkor is ha a felettük álló férfinál csak szexet kaphatnak, eltartást nem, lehetnek második feleség. Ezért is működik a poligámia az iszlám társadalmakban. Mert egy nő ezerszer inkább lesz második, harmadik feleség egy gazdag, magas státuszú férfi oldalán, mint egy szegényebb, vele egy szinten lévő férfi egyetlen felesége.
Kínában is teljesen normális, hogy egy tehetősebb férfinak van második felesége (xiaolaopo) vagy szeretője (xiaosan). Hiába tilos a poligamia, az emberi természet utat tör magának. A nők nyugaton is körülzsongják a potens, tehetős férfiakat, de a nyugati jogrendszer szabályai miatt csak egy nő lehet feleség (anyagi biztonság, eltartás), míg a többi csak szerető lehet. De még így is ezerszer inkább lesz egy nő egy potens, tehetős ember szeretője, mint egy léhűtő egyetlen hites felesége.

mimozka 2020.02.08. 06:14:03

Látens Inszinuáció
"Túl válogatós, nehezen mozdul, el van kényeztetve, nem elég vonzó, nem akar hagyományos nőként viselkedni."
Nem válogatós, nőként akar viselkedni.. de van egy bizonyos igényszintje!!! Pl. a virtuális térben nem szereti ha az első két levélváltáskor megkérdezik tőle, mely testnyilásába szereti a férfi hímtagot, mennyire aktív a szex terén, ami igazándiból nem is lenne baj, mert természetes emberi szükséglet, na de könyörgöm, még a nevét sem tudom.. nem ingyen punciért regisztrált társkeresőre. A valóvilágban pedig ne legyen reggel 6-kor sörösflakon a kezében, ne köpjön a földre és még sorolhatnám.
Tapasztalat! :)

Örömhernyó 2020.02.08. 06:14:41

@gyalogbaka: Pont Kelet-Európában nincs asszonytartás. Az egy angolszász jogintézmény. A kelet-európai szocializmus 40 évének egyik nagyon pozitív hatása az volt, hogy nagyjából elvárták, hogy a nő is dolgozzon, nyugdíjjogosultságot szerezzen, bár voltak, vannak háztartásbeliek Kelet-Európában is, azért Ázsiában és Amerikában sokkal nagyobb az arányuk, ők azok, akik aztán alimony-t, asszonytartást kapnak válás esetén. Pont Magyarországon (Kelet-Európában általában) nincs ilyen, bár az is padlóra teszi a férfit, ha válásnál kiteszik a lakásából, meg elveszik a gyereket tőle automatikusan és fizetheti a gyerektartást.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 06:36:19

Én csak annyit tennék hozzá, hogy a közvetlen baráti körömben is van négy nő akik szépek, nem ültek a faszkörhintán, fiatalon jöttek össze a partnerükkel, lehúztak velük 20 évet és a gyerek nem jött össze. Van olyan aki anyagilag nem tehette meg hogy gyereket vállaljon, eltartatni pedig nem akarta magát mert az apja 3 évesen hagyta el őket és végignézte az anyja kínlódását ahogy egyedül felnevelte. És mindegyik úgy nézett ki hogy elsők között kérték őket fel a buliban. Megjegyzem mindegyik még mindig elsőkatergóriás a 40 felettiek között. Szóval az általánosítás eléggé hibás.

whatisevenworse 2020.02.08. 06:37:37

Ácsi! Egy 3x már közelebb a 40-hez lévő nő (céges tapasztalat) gyerekkel, már lemondott a kapcsolatról. Neki már nem kell más, csak alkalmi szexpartner. Azt meg talál, mert széttenni a lábakat mindig egyszerűbb, mint gondolkodni, randizni, alkalmazkodni. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy hasonló korosztályú pasi már olyan mint a nyilvános WC vagy foglalt, vagy le van szarva. Ezzel csak egy baj lesz. 50 és a halál között amikor a húsa rágós, feje kiélt lesz már a lőtéri kutya sem ugatja meg ott fog egyedül tengni és saját fiatalságának emlékein sírdogálni.

Csak a yamaha 2020.02.08. 06:59:42

A nők nagy többsége álomvilágtrendit szeretne életbe és kapcsolatban is.A 40.-50.évesek is kb úgy viselkednek/gondolkodnak(szeretnének csak..)mintha 20 évesek lennének.Önálló gondolat és önismeret nélkül...

Szornyeteglajos 2020.02.08. 07:04:41

Vannak tulajdonsagok, amik alkalmassa teszik a ferfit a hosszutavu parkapcsolatra. A "kompetencia", a penz sokadrangu ezekhez kepest. Magabiztossag, kompetencia, egzisztencia. Ezek felulirnak minden jellemhibat, alkati hianyossagot a fiatal lanyok szemeben. Aki ezek birtokaban van, az valogathat. Es valogat is, kedves 30-as szingli holgyek. A feminizmus learazta a noket azzal, hogy ne erjek be az elerheto joval, amikor a legjobb jar. Nem mindenkinek jar a legjobb. Arrol nem is beszelve, hogy egy jo hazassagert dolgozni kell. Nem eleg osszeirni az elvaras-listat, bedobni az ermet, aztan varni a jot.

Nancsibacsi 2020.02.08. 07:11:45

Vicces ez a poszt. Azt mondja a 35 fölötti nőkre hogy "Vagyis játszi könnyedséggel hibáztatja a társadalom az érintetteket anélkül, hogy bármit is tudna róluk, illetve anélkül, hogy törődne a fájdalmukkal."
Majd utána folyamatosan okádja a sz.rt a társadalom összes többi részére, egészen a végéig.

Fel kéne fogni, hogy ez ugyanolyan mintha elgázolnának az úttesten: lehet hogy más a hibás, lehet hogy neked volt elsőbbséged - de te döglesz bele. Fölösleges azon pörögni a 35 fölötti - meg alatti - nőknek, hogy azért nincs gyerekem mert - és ide jöhet a random felelősséghárítás - neki nem lesz gyereke, belőle lesz macskás öregasszony. Én elhiszem hogy sok olyan 35 fölötti szingli nő van, aki rosszul érzi magát - csakhogy én láttam ezeket a nőket 25 évesen is, amikor:
- 25 évesen visszautasítottak pl. engem, meg az összes normális, de nem túl menő srácot, akik kezüket-lábukat törték volna azért, hogy gyereket szüljenek neki.
- 25 évesen egy bunkó parasztal éltek évekig, aki sose állt még kész a gyerekvállalásra, és 30-35 évesen lapátra tette őket (esetleg "csak" megverte, és ők hagyták ott).
Szóval azért ne mondjuk azt, hogy a teljes felelősség a környezeté, mert őket semmi se terheli. Így lesz a gyönyörű szőke hercegnőből egy macskás öregasszony, Miss B tervből meg a gyerekeim anyja, boldog és elkényeztetett feleség.

Szóval alapvetően azok a nők maradnak egyedül (és gyerek nélkül) 35 éves koruk után, akik NEM ÉRETTEK ÉRZELMILEG. Akik ösztönlények - a menő p.ncivadász csávót hajszolják, és nem csak gimiben, hanem felnőttként is. Nincs ebben semmi gyászolni való - ez az evolúció: a normális nők legyőzik őket, és a férjnek/apának alkalmas férfiakat elveszik előlük.

Fülig José 2020.02.08. 07:20:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: magam is úgy látom, hogy sok errefele a komplexusos kandúr... úgy gondolom itt többen is kifingott melegítőben, feszt sört vedelve kimunkált, csábos apatesttel szeretnék a klaudiasiffert, aztán amikor nem jön össze, eljönnek ide (is) fikázni a nőket. mert ebben az országban mindig mindenről más tehet. már csak nagyarcú adoniszkapitány hiányzik ma reggelre, aki 3 legyet is egyszerre, röptében, ugye....

Dyra-Papa 2020.02.08. 07:35:21

Ez a felgyorsult modern világ egyszerűen nem hagy elég időt a mélyebb emberi kapcsolatok kialakulásához. Nem tud a párok között kellően erős kötelék kialakulni.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 08:10:20

35+os egyedulallo no, macskas no messzire kerulendo, persze csak azutan, hogy megdugtad. Konnyu predak, szanalmas ahogy dugas utan azt hiszik maradsz reggelig es sipakolnak amikor raebrednek, bizony csak egy menetre voltak jok. Vagy arra sem.

2020.02.08. 08:16:29

@mimozka:

Biztos igazad van, vannak ilyen pasik is, nem is kevesen.
De én csak a saját szemszögemből nézem/tapasztalom a dolgokat.
Elárulhatom, gyakorlott társkereső vagyok - jobb híján, mert ahol lakom kevés a lehetőség -,
fent vagyok egy oldalon. Teljesen normális, átlagos fejű, de tényleg jó testű pasi vagyok, a külsőség tehát rendben. Viszont ettől függetlenül egy darab képből hogy lehet levonni bármiféle következtetést?

És a tapasztalataim a következők:
Írok, még csak válaszra sem méltat.
Ha mégis, két hétig levelezünk, majd kitalálja, hogy neki a 75 km már nagy távolság, így alma.
Az első randira rendre én megyek el, akár Komlóra is.
Ebéd, vacsora, kávé, virág, egyebek.
A randira büdös szájjal jön el, pedig azt írja, nem dohányzik.
Teltkarcsúság nála a 25 kiló többlet is.
A beszélgetéskor kiderül, még együtt él a volt férjével/pasijával.
A randevú során csak önmagáról/exéről beszél, én szóhoz sem jutok.
Az ELSŐ telefonbeszélgetéskor lazán rákérdez a szexuális szokásaimra.
Elhallgatja, hogy testi fogyatékossága van.
Elhallgatja, hogy Romániából áttelepült, és csak lakást keres.
Az első látogatáskor már elkezd pakolni, magyarázni, mit és hová tegyek.

Ez 5 hónapnyi tapasztalat.
És még sorolhatnám.

Medgar 2020.02.08. 08:36:23

@trtales: Vicces vagy. Emberszámba embereket szokás venni nem a kiöregedet félprofi ribancokat.

eqlessootista 2020.02.08. 08:57:14

Emberszámba kellene venni a férfit is! Donornak választani kevés, sőt lényegében (büntetendő) rasszizmus, mert alacsonyabb rendűnek állítja be az adott férfit. Tessék egyenes, gerinces ember lenni és maradni nőként is, elkezdve már akár az ovodában. Nem kell hamisnak lenni, nem kell többnek látszani akarni annál, amik vagyunk.

Be kellene vezetni a jogi abortuszt, ami a férfinak biztosítaná hogy a születendő gyerek (mondjuk max 3 éves koráig) "kiléphessen" a gyeek életéből (minden jogát és kötelességét elvesztve, nevét sem adhatná).
Ennek tudatában talán kisebb önteltség, igazabb, egyenesebb, tisztességesebb hozzáállás mutatkozna a nők párválasztásában is.

Bambano 2020.02.08. 09:15:12

@trtales: "Mondjuk mert emberszámba veszed a potenciális partnereidet?": értő olvasás esetén neked is feltűnt volna, hogy akikről beszél, azok nem potenciális partnerek. A potenciális partnerek, a normális nők, ilyen korukra elkelnek.

teljesen korrekt vélemény.

Bambano 2020.02.08. 09:16:53

a poszthoz: az a nők egy jelentős részének a problémája, hogy jöttek ezek az ócska nyugati szennylapok, mint pl. cosmopolitan, elmagyarázták a nőknek, hogy legyenek függetlenek, meg valósítsák meg önmagukat, meg hasonló koelhós süket dumák, és egy csomó olvasó elhitte. majd végrehajtotta a tanácsokat és megvalósította önmagát meg független lett, stb.

csakhogy erre az ócska álfeminista sületlenségre nincs igény a párkapcsolatokban. így jártál.

Matyika Ápolója 2020.02.08. 09:36:38

Fú basszus, hát nekem ebben nincs álláspontom, de élmény olvasni a kommenteket :D

Viola68 2020.02.08. 09:38:09

Itt nagyon sarkos vélemények vannak, de nagyon sok a reális megállapítás. Meg kell mondjam, nem hiszem, hogy csak a virtuális térben lehet ismerkedni és az sem igaz, hogy jelentős korkülönbségű kapcsolat, tartós kapcsolat, csak az anyagiaktól függ. Az biztos, hogy túl sok az inger, ami éri az egyént, miközben az ember nem sokat változott az elmúlt 20 ezer évben. Néha érdemes kikapcdolni a tévét, nem elolvasni a " hogy is kéne élnem" írásokat és ha az nem is jön egyből, hogy mit szeretnék, de előbb utóbb a mit nem szeretnékre jön a válasz. Egyébként, bizonyos életkörülmények megléte esetén, pld lakás, már nem gazdasági szükségszerűség az együtt élés, bár, megkérdeznék egy-két egyedül élő nénikét, mert a bácsikák már nem élnek, hogy mi a véleményük! Azt már nem is mondom, hogy bár úgy tálalódik az élet a virtuális térben, mint, ha örökké élnénk, no, ez rendszeres kézmosás mellett sincs így! A biológiailag gyermekes család létrehozásához kb 20 életév, társas kapcsolathoz kétszer 20 év lehetséves. Tehát, egy házasságból kilépve, mind a két fél leélhet mégegyszer ennyit kapcsolatban, feltéve, ha erre van szándék, közös cél, bár a válás által okozott anyagi padló, az egyik felet, mindig nehéz helyzetbe hozza, ezen a területen.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 09:51:08

Ja, de van ezeknel meg nyomorultabb. Az elvalt, gyermekes, apat, maganak es a gyermekenek gondtalan eletet kereso muff. Brrrrr, a hideg kiraz meg a gondolattol is....

Brix 2020.02.08. 09:54:10

A párkeresèsi problèmák , a nők drasztikus szemlèletbeli átalakulása olyan általános problèmáva vált, ami a nyugati világ egyre romló demográfiai viszonyait - a fogyatkozó, öregedő társadalmat - fogja előrevetíteni a jövőben...
Ezekre a káros jelensègekre hívja fel a figyelmet pl. az alt right mozgalom egyik nèpszerű alakja , Britanny Sellner videóiban , pl. "Woman commits to hating man as a way of life"

Alapvetően, most a 35- on felüli nőkröl beszèlünk, pedig azok mèg mindig egy fokkal tradícionálisabb beállítottságúak, mint a mostani huszonèvesek , akik már egy "meganárcisztikus " generació, azok, akik az Instagrammon hetente posztolják a szexiskedő fotókat, menőbbnèl menőbb helyszínekről...
Hol kell kell majd ezeknek a hölgyeknek a "raktáros Józsi" , meg az Orbán által felajánlott jövőkèp a 3 gyerekkel...Sehol...
Amit most rossznak látnak az emberek , mèg rosszabb lesz a jövőben, mivel nőnek az osztálykülönbsègek ès mèdia szerepe is nagyobb lesz , az egyèn èletmód-vezetèsèben
A szociális mèdia akkora álomvilágot, ès eltorzult èrtèkrendszert èpít fel az emberi fejekben, amit nem lehet kormányprogrammal megváltoztatni...

#szájbergyerek# 2020.02.08. 10:07:50

"sürgősen szeretne"
Na pont ez a baj. Eddig mit csinált? Pörgött a körhintán de most azonnal neki férj és gyerek kell. Lehetőleg olyan menőcsávó mint Pista és legyen úgy eleresztve anyagilag mint Józsi és legyen olya jó farka mint Bélának és legyen olyan kocsija mint Gézának volt stb. stb.
Mindezt tegnapelőttre mert ketyeg az óra és szentül hiszi, hogy összejöhet.

A másik meg burokban bekuckózva élt és várt, hátha becsönget hozzá a nagyő. Most meg azon kesereg, hogy nem nyúltak egyszerre a kenyérét, nem tolták véletlenül egy másnak a bevásárlókocsit stb.
Várja csodát, ami jó lenne ha már tegnap megtörtént volna.

Hát így...

momental 2020.02.08. 10:08:37

Győzzétek le a biológiát. Sok sikert.
35 fölött meghatványozódik a problémák esélye.
Annyira vicces ahogy egyre feljebb srófolod a korhatárt. Már vártam hogy mikor lesz leírva a 70+

mimozka 2020.02.08. 10:28:12

@Látens Inszinuáció: Nem vagyok gyakorlott társkereső, 2 hónapos tapasztalat van mögöttem, de rengeteget olvasgattam ebben a témában. 5x-el a hátam mögött sajnos nem tudom eldönteni, hogy ki és mi kell nektek!? Jó nő legyen, szűzies, bevállalós, bulizós, okos, megfelelő egzisztenciaval rendelkezzen, az ágyban egy szexisten, a konyhában pedig minimum szakácsnő végzettsége legyen. Elárulom neked ilyen kombó nem létezik, vagy nagyon ritkán áll össze. :D Egy fotóból nem sok derül ki, bár vannak árulkodó jelek. (Pucsítós, csöcskirakós, agyon sminkelt, korát fel nem vállaló és még sorolhatnám. Nyilván ez vonzza a tekintetet.) De ha két hétig levelezel, ki kell tűnjön az érdeklődési köre, valamicskét az értékrendje, a szóhasználatából az intelligenciája. Első alkalommal vacsora, virág?! Hmm.. nem tudom, engem nagyon feszélyezne. Azt gondolom mindketten rossz helyen keresgelünk.:)

Peter100 2020.02.08. 10:29:27

..marad, hogy tartasz 2 pinanyaló kutyát, öltöztetgeted, babusgatod mint egy gyereket. Társnak is kiváló, mindig az lesz amit mondasz (de nem biztos). Elment a vonat, ennyi, próbáld meg elfogadni. Persze picsogni is lehet még 20 éven keresztül, mire végleg feladod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 10:49:22

@Fülig José: jaja.. a nikkjére má nememléxem... nagy balfasz. Mind1 nekije csak lyuk legyen ha tele a zacsi.

mimozka 2020.02.08. 10:50:09

Captain Admin
"Meg kellett volna állapodni valamelyik korábbi kapcsolatukban, de az ugye nem volt elég jó. :) Valóban...?"
Megállapodott, jól is érezte magát mindkettő, működött minden, csakhogy az életközepi válság befigyel a pasiknál vagy mi a szösz.. aztán a f@szkörhintán ülő nőket pörgeti ész nélkül, mert ugye az ő húspiaci értéke most van csúcson és ami értékes volt értéktelenné válik csak azért mert nem bír a farkával.. Most komolyan kérdezem, ti vagytok azok akik a szingli nők felett pálcát törtök?

2020.02.08. 10:50:15

Nekem az egész poszt olyan nevetséges, hogy befosok rajta.

Nem tudok mást tanácsolni az alsó 80%-nak (ahová én is tartozom), mint hogy menjen el egy tradicionális értékeket még valamennyire őrző társadalomba, és nézze meg, hogy hol lett elbaszva a nyugati társadalom. Az társadalmi értelemben egy önpusztító gondolat, hogy a nyugati nők arra vannak nevelve, hogy ennyire fenn hordják az orrukat.

Meg én tökre értem, hogy mennyi extra energiát mobilizál a társadalomban az, hogy a nők is dolgozhatnak, de látom azt is, hogy mekkora, elviselhetetlen teher az, hogy dolgozniuk KELL.

Kurvára nincs rendben a női életpálya modell, mert mindent egyszerre nem lehet, és ez különösen a jobb képességű, jobb hátterű nőknél nagyon durva, hogy ilyen 35 éves gyerekvállalásokról fantáziálnak. Nem lehet egyszerre egy nőnek iskoláznia magát (a diplomások többsége nő), kiélnie magát az éjszakában, karriert építeni és családot alapítani. A nyugati kapcsolatok lényege az, hogy ezt a lehetetlen terhelést a 20-40 közti nők szét akarják teríteni a kapcsolataikon belül. De ez elég ritkán sikerül, mert a nyugati kapcsolatokban mindkét partner csereszabatosnak érzi a másikat. (Azért ez jellemzően nem a szakmunkásokra meg putrilakókra jellemző.)

Ez pedig egy nagyon egyszerű dolog miatt van így. Minden annyira drága és kedves nekünk, amennyit tettünk azért, hogy legyen. Tulajdonképpen a saját erőfeszítéseinket értékeljük mindenben.

Régi példa erre az, hogy 300 éve azt a ruhát hordtad, amit anyád a saját kezével varrt, esetleg a szomszédasszonnyal közösen. Azt a fakanalat használtad az evéshez, amit magadnak kellett kifaragni. Kurvára nem dobtad el, hanem a tárgy megsemmisüléséig vagy a halálodig használtad, és a tárgyak tiszteletét tovább is örökítetted. Most bemész a boltba, veszel egy pólót meg egy kanalat, és ha nagyon koszos lesz, már ki is dobtad a gecibe. Mert számodra egy 3000 forintos póló ára átváltható 2-3 óra lazulásra az irodában péntek délután.

Mostanában az információkkal van így az emberiség, még 15-20 éve is az információk megszerzése szinte szertartásszerű dolog volt, a tudás alaposságán kurva sokat kellett dolgozni. Most, a net segítségével minden információhoz pillanatok alatt hozzájutsz, semmi erőfeszítés nem kell a tudáshoz. Ennek következtében a tudás becsülete semmivé válik, kb. úgy is állunk az összes gondolathoz. Valójában a téveszmék terjedése gyorsult csak fel, mivel a tudás természetével ellentétes az elmélyülés, kontextus nélküli felszínesség.

Na, a kapcsolatokkal ugyanez van. A nyugati ember (a nyugati nő különösen) nem érti meg, hogy egy kapcsolat nem arról szól, hogy mire tudod használni a másikat. Egy haszonelven kezelt partner meg egy olyan partner, akibe belerakod az időd, energiád és erőfeszítéseid között a különbség az kb. olyan, mint egy kedd délutáni fake news meg az egyetemi diplomád között.

Nekem a nyugati társadalomról a hangyatársadalom rémképe jut eszembe, ahol a döntő többség terméketlen, robotmunkás nő, van pár hím, akiknek egyetlen dolga a szupernőstény megtermékenyítése. Eltekintve attól, hogy itt a szupernőstény nem tud megfelelő számú utódot létrehozni, ezért a sztori vége elkerülhetetlenül a kihalás.

A totális társadalmi kontroll és az ösztönök korlátlan megélése között azért kéne legyen valami egyensúly.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 10:51:54

@Nancsibacsi: Ez így van. Láttam olyan mandula vágású szemű gyönyörűséget, aki mindenkit lepattintott mert várta a királyfit, most meg bőven negyven felett megcsunyultan, vénlány.

2020.02.08. 11:00:30

@Nancsibacsi: mindenki tudja, hogy igazad van, és a poszt egy baromság. A feleségem szokta mondani, hogy aki 25-30 éves koráig nem tudott meghozni egy döntést, és az azzal járó kompromisszumokat, az soha nem fogja tudni meghozni, úgy meg pláne nem, hogy a végén jól érezze magát.

K.Peter_85 2020.02.08. 11:39:42

@trtales:
Szándékosan félreérted. Én arról beszéltem, hogy két hasonló nő közül senki nem az idősebbet fogja választani. De hogy kinek milyen igényei vannak, az teljesen mindegy ebből a szempontból. Ha pedig a 35 meg 40 éves nők ugyanolyan alacsony szellemi/érzelmi szinten vannak, mint 25 évesen voltak, akkor nincs esélyük.

A valódi probléma az, hogy a nők többsége nem tanul a korábbi hibáiból. Nem fejleszti önmagát, nem kezdi el reálisan nézni a férfiakat végre, nem hajlandó megérteni a világ működését - hanem kivetíti a belső feszültségét másokra és mindig azért lesz egyedül, mert mások nem elég jók.

Nem fogja fel, hogy ő nem elég jó ahhoz a kapcsolathoz, amire reálisan még esélye van.

//A férfiakkal is van baj, csak éppen a férfinak nem esik olyan durván meredeken a húspiaci ára, mint a nőké 30 felett. A barátnőm pedig messze az átlag feletti külsőre és intelligenciára is. Ő 40 felett is válogathatna úgy, mint 30 évesen tehette volna. (De nem tette, ezért vagyok vele 10 éve.) De ő a kivétel, a 100ból max. 1-2.//

Saman1967 2020.02.08. 11:46:58

Vègre megtaláltam "kis társaimat" ,bennetek,itteniek...és kiderült: nem csak nekem tünik föl a " huszonévesek pláza- ringyóskodása"...a " f..kőrhinta", + az is szemet szúr nekem,hogy pl.:44 évesen, 2 gyerekkel hátrahagyva,minimál bérrel még..még..még a " tálib- szakállú,tetkós,napszemcsis 40 -es kockahasú audis életmüvèszt válasszák a neten és az éjszakában" -nem tanulva az ikszpluszegyedik csalódásból sem. Nők többsègèben buták abból az aspektusból,hogy " amit hallani szeretnének azt kapják és Bólogató János..és Titokzatos Tibi..és Igazad van Drágám,hoogyne"....és előbb,vagy utóbb lecsúszik a bugyi..Raktáros Robi meg lehet bármennyire gyerek fan,rendes,komoly szándèkú: szaporodni NEM fog...!

GiaMarie 2020.02.08. 12:00:45

@Saman1967: Én ezt a nyelvnyújtogató, más kárán mulatást nem értem a Raktáros Robik részéről. Jobb lesz attól a Raktáros Robiság, hogy a három kategóriával feljebb eső nőnek is szar (de még akkor sem fanyalodik rátok, inkább vesz egy pudlit?) Az a fő gond itt, hogy amikor átlagról beszélünk, az matematikai vagy medián? Mindenki azt hiszi, ő az átlag. Pocok testű Raktáros Robi minimálbér + 20% fizuval, elrohadt metszőfogakkal nem lesz az átlag attól, hogy csak hasonszőrűeket ismer, a falujában meg leginkább csak magánál is gázabbakat. Ez az egész kommentfolyam abból táplálkozik, hogy a legalja sem tudja magáról, hogy ő a legalja, hanem átlagnak képzeli magát. Valóban, 35+ azok a nők, akik egész életükben a felső 20% voltak, szar helyzetbe kerülnek. A velük egy korú, velük egy kategória bizony a 10 évvel fiatalabb énjükkel fut, ők meg szomorkodhatnak (vagy turkálhatnak ők is az A kategóriás, 25 éves fiúkák között. Teszem hozzá, sikerrel, mert az ezekhez a pasikhoz tartozó nők az ezekhez a nőkhöz tartozó pasikkal futnak :D ) Meg is érkeztünk oda, kedves Raktáros Robi, hogy akárhogy rázod az öklöd, és nem érted, mi a baj veled, sosem fog rád fanyalodni. Vagy összeáll a 25 évessel, vagy vesz egy pincsit, vagy felcsináltatja magát valakivel kapcsolat nélkül, de elszomorítalak: akkor sem a pocoktestű genetikád, meg a minimálbéredből letiltható tartásdíj lesz a nyerő szempont. Lehet itt egymás "gyengeségeit" pellengérezni, de az igazság az, hogy Raktáros Robi is éppen attól szenved, mint a 35+ alfaszingli. Hogy a 35+ alfa szinglről álmodozik, ahelyett, hogy udvarolna Konyháslány Gizinek a szomszéd faluból.

Almandin 2020.02.08. 12:00:48

@Brix: Érdekes levezetés, csak ott nem stimmel, hogy azt feltételezed, hogy aki megházasodik, az már úgy is marad, nem válhat el, nem halhat meg a házastársa. A fejtegetésed akkor lenne igaz, ha szinte senki nem válna el és nem özvegyülne meg. Pedig ma egy átlagos házasság egyre rövidebb ideig tart, a konfliktuskezelő képesség egyre csökken az embereknél, sokan tényleg valami ideális partner képét kergetik. Az se ritka, hogy valaki egy házasság után már nem akar újabbat (saját bőrén megtapasztalta a hátrányokat), ebben az esetben az új partner nem tudja rávenni a házasságra. Sokan keresnek társat idősebb korban úgy is, hogy elváltak, özvegyek, vagy hosszú párkapcsolat után vannak. Tény, hogy ilyenkor sokszor már nem a házasság és a gyerek a cél, hanem a magány oldása, társ keresése, akivel nem feltétlenül költöznek össze.

Norbi812 2020.02.08. 12:07:21

Elolvastam a hozzászólásokat és teljesen egyet tudok érteni veletek. Valaki azt irta, sokan sarkítanak, de a saját életben megtapasztalt példáim is ezeket támasztják alá. Huszonévesen, bár már akkor is jól kerestem, a huszonéves csajoknál szóba se jöhettem. Nagyon sokat ismerkedtem, de nem voltam elég jó. Miért ? Mert mind a jóképű, magas, sportos és magas egzisztenciával rendelkező férfiakat kereste. Van aki már ezt huszonévesen is tudja adni, ha apuka tolja alá a pénzt, kocsit, lakást. Emlékszem, már 18 évesen volt olyan osztálytársam, aki érettségire kocsit kapott, aztán lakást. Kb az egész sulin végigment, komolyabb nyomulás nélkül... Később lejjebb adtam a szintet, gondoltam, majd a dagi lányoknál esetleg lesz esély. Aztán rádöbbentem, hogy ott se... Mindenkire hajtanak, még a gyengébb csajokat is hűlyítik, pénzelik egy éjszaka kedvéért. Hallgattam kolléganőktől, hogy xy rosszul bánik velem meg megcsal... persze a város vagy kerület macsója, aki behúzott egy plusz strigulát, ő meg be is vette... Normális pasassal szóba állni minek is.
Na aztán jött a fordulat, én is beléptem a 30-ba, nőtt az egzisztenciám, saját kocsi, újépítésű lakásban vagyok. Mivel egyedül voltam, sportoltam, jól tartom magam a mai napig.Eredmény: Csak úgy rajzanak a csajok... munkahelyemen ajánlatokat kapok, célzásokat, randiztam is társkeresőn, 30 körüliekkel és teljesen gátlástalanul amikor kialakult bennük rólam a pozitív kép, már menni akartak az ágyba. Nem is nagyon érdekelt a dolog, akinek ennyi esze van, ezt is érdemli. Két három hónapig csináltam, nem tudom mennyi nő volt meg erőfeszítés nélkül. Aztán elkezdtem komolyat keresni. 3 évembe tellett, mire egy normális nővel hozott össze a sors. Aki nem a faszkörhintán van, nem a pénzre megy, nincsenek elszállt igényei...

Almandin 2020.02.08. 12:09:54

@trtales: Azt hiszem, megfogalmaztad a lényeget. Az ide kommentelő férfiak többsége csak biorobotnak tekinti a nőket, akik szexre meg cselédnek, gyerekszülő gépnek jók, a lelki dolgok nem számítanak. Tulajdonképpen nem veszik emberszámba a partnereiket. Szerencsére a férfitársadalom zömét nem ők alkotják, ide az ilyen sérült lelkű nőgyűlölő szerencsétlenek kommentelgetnek főleg. Minden témára ugranak, ahol a férfi-nő kapcsolat a téma, még pszichológusok blogjait is széttrollkodják.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.02.08. 12:11:27

@Brix: " Egy idő után , mondjuk 40 felett jobb elváltak lenni, mint örök szinglinek, mert a házasság egyfajta bizonyítèk, hogy már valakinek kellett egy időre.."

Mondjuk egy ugyanolyan undormány hányingernek , mint ő maga.. Mer ' anyuék megmondták mindkettőnek , hogy valakit találni kell , punktum.. És ők találtak ! Aztán elváltak..(Vagy nem.)

Zsuzsi25 2020.02.08. 12:15:48

@Bambano: bizony-bizony! A szemez cosmo leirta, hogy nőkent lehetsz onallo is. Nem kell kiszolgalnod eleted vegeig valami seggfejt!

Viola68 2020.02.08. 12:23:14

Torokhang eléggé eltalálta a lényeget, természetesen lehetne ezzel-azzal vitatkozni. Én mindig attól tartok, hogy az ilyen véleményekre rögtön jön egy női hang, hogy nem akarunk cselédek lenni, meg a szennyest mosni stb, de szerintema férfiak sem cselédet keresnek..... Csak valahol, valami, nagyon félrement. De biztos fog történni valami a földgolyón, ami helyrebillenti a dolgokat.

Almandin 2020.02.08. 12:24:36

@Örömhernyó: Ne gondold, hogy egy átlag 65 éves nő csak úgy leakaszt szexre egy huszonévest. Ez csak akkor igaz, ha jóval csinosabb, fiatalabb az átlagnál, min. 10 évet letagadhat. Egy huszonéves férfinak mi öröme lenne egy öreg, ráncos, nem ritkán hájas nő megdugásában? Szerintem még titokban se, vagy ha igen, a srác gerontofil, vagy olyan rossz adottságú, hogy fiatalabb nőknek még szexre se kell.

Bambano 2020.02.08. 12:24:50

@Zsuzsi25: nem is azokkal van a probléma, akik harcosan felvállalják, hogy ők nem szolgálnak ki senkit és szinglinek lenni jó, hanem azokkal, akik egymásnak ellentmondó süketeléssel csapják be saját magukat.

másrészt meg a párkapcsolat nem szól az önállóság teljes feladásáról. valamennyit nyilván fel kell adni belőle, mindkét félnek. ez van srácok.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2020.02.08. 12:34:23

A nők általában, és többségében ötvenen-évesen is ugyanúgy, és ugyanannyira válogatnak a férfiak között, mint huszonévesen. Ebben senni különbség nincs. Ennek egy egyszerű számszaki oka van. Az, hogy sokkal több férfi jelentkező, érdeklődő van, mint fordítva, a férfiakra eső női jelentkező. Ha egy nő felmegy egy társkergetőre, akkor kiöltetlen reglappal (adatok, és fénykép nélkül) is azonnal elárasztják az érdeklődők levelei, flörtjei, stb. Ez bennük azt a képzetet kelti, hogy kapósak, és válogathatnak. És ez a képzet természetesen valós, reális alapú, hiszen valóban válogathatnak. Persze csalóka is, hiszen éppen emiatt, senki nem lesz elég jó nekik, nagyon magasra teszik a lécet (lófarkas királyfi, Ferrarival), annak ilyen, vagy olyan okból mindenki alatta fog maradni. Így a legtöbbjük évekig kereső státusban marad, de akkor sem revideálja a nézetei, hiszen neki kijár a legjobb. Ha véletlenül talál is valakit, az is ideiglenes, rövid életű lesz, hiszen semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, csak a fejében elképzelt ideálkép megtestesítője felel meg neki. A nő rendkívül irracionális élőlény, mégpedig nem azért, mert nincs esze, hanem mert nem használja azt, hanem helyette a megérzéseire, és az érzelmeire akar hallgatni.

Almandin 2020.02.08. 12:35:46

@Nancsibacsi: Ha már a nőverést említed: az a különbség a mai és a "régi, szép" világ között, hogy ma le tud lépni a nők többsége, ha verik (vagy más komoly baj van), addig régen kénytelenek voltak holtomiglan-holtodiglan tűrni, ha verekedős, részeges, vagy csak szimplán lelki terrorista volt az uruk. Tény, hogy nagyobb népszaporulattal járt a régi modell (sok nőnek még abba se volt beleszólása, mikor szexelnek vele), de ne gondoljuk, hogy régen, csak azért, mert nem vagy kevesen váltak, a nők automatikusan boldogabbak voltak! A mai világban az elmagányosodás, ami miatt sokan boldogtalanok (nemcsak nők, férfiak is), a régi világban a házasság felbonthatatlansága miatt volt sok boldogtalan ember.

Almandin 2020.02.08. 12:41:38

@errrrrrrrrr: Miért annyira kerülendők a MACSKÁS nők? Ha kutyát, vagy madarat, hüllőt tart, az mennyivel jobb? Az általam ismert macskatartók nagy része nem egyedülálló, sőt, nem egy férfi van köztük. Talán bűn szeretni a macskákat, vagy mi? Én ismerek olyan öregasszonyt, aki a két kistestű kutyáját tartja családpótléknak.

Saman1967 2020.02.08. 12:42:04

@Norbi812: Amig adtad a " xarházi macsót"- ugye- ès gátlástalanul pörögtèl,addig telószámodat szinte egymásnak adták - vettèk és szinte láncreakcióban szedted áldozataidat..? Ismerős a dolog! Amint elkezdtèl korrekt lenni,komoly és becsületes,akkor szinte megjelent a bohócsipka a fogasodon..?)) Ismerős a sztorid...csak én +50 vagyok...és pipec állapotban lévő újra- újrakezdő..! Üdv!!

Almandin 2020.02.08. 12:48:30

@mimozka: Sajnos a mai világra igaz, hogy mind a férfiak, mind a nők egyre nagyobb része elszállt igényekkel rendelkezik, de a tükörbe nem néz bele. Emiatt régen csak a legalsó kategória maradt társ nélkül, ma már egy közepes adottságú ember is nagy eséllyel kudarcot vall. Pl. szinte minden nő diplomás férfit akar, a szakmunkások ma egyre nehezebben találnak társat, de a férfiak nagy része pont azzal az igénnyel jön, amit leírtál (legyen egy szupernő hibák nélkül).

Saman1967 2020.02.08. 12:54:00

@GiaMarie: Raktáros Robi karakterèt én találtam ki,igy én formálom....:nem puhos,jól keres és kigyúrt,jó képü ..Mellékállása van és van előző házasságából egy gyereke,van némi egzisztenciája is..Csak egy elvált,de aranyos +35 -öst akar gyerekkel,vagy anélkül újrakezdèsre..Nem forog high society körökben,+40 es éppen..Hol keressen,kit keressen,ha " jó nőt akar,új családot"..?Hol vannak hát eme ,keresett alfa- nőstènyek?Hol bújkálnak,hol keseregnek magányukban?Milyen fórumon fellelhetők? Csak a netes társkeri,vagy az se?

2020.02.08. 12:54:37

@mimozka:

Én csak a magam nevében alkothatok véleményt, de.

Személy szerint én olyan Nőt keresek, aki egyenrangú társ, de tud Nő lenni - ha érted mire gondolok. Olyat, akivel a világról alkotott véleményem megoszthatom, és vica versa.
Főzni, takarítani és vasalni én is tudok, NEM cselédet keresek, hanem társat.
Legyen kezdeményező és nem csak ott és akkor.
Álljon ki a véleménye mellett, és érveljen, vitatkozzon akár, de NE szexmegvonással.
Legyen humora, örüljön az életnek, és legyen életcélja.

Ezek nagy kívánságok?

A kéthetes levelezés esetén sok minden kiderült.
A hölgy az Aktív Pszichológiai Tanszék docense az egyik egyetemen.
Egyformán látjuk a világ és a körülöttünk folyó dolgokat.
Csinos, ráadásul a zsánerem. Én is bejövök Neki, mint pasi.
De azt írta: Neki a 75 kilométeres távolság gondot okoz, mert a délutáni fél-egy órás kis randikat nem tudjuk megoldani, ha éppen arra vágyik, hogy érezzen-átöleljen, sokat kell várnia.
Az általam felhozott érvre, miszerint hamarabb felérek Budapestre innen ahol lakom, mint Ő Újpestről Csepelre, nem volt elég meggyőző.

Így jártam.

Almandin 2020.02.08. 12:57:56

@Viola68: Már aki... Én azt látom, hogy a magyar férfiak többsége még igenis elvárja a teljes kiszolgálást. Nem mindenki, hanem sokan (ezért van remény az önálló nőknek is). Az, hogy sok magyar nő van egyedül, az amiatt is van, hogy nem akar cseléd lenni, de ez sajnos még eléggé része a magyar feleség szerepleírásának.

Zsuzsi25 2020.02.08. 13:06:53

@Bambano: ferjnél vagyok! De ha nem találtam volna meg ezt a férfit... es senkit nem talaltam volna az elvárásaimmal, akkor inkabb maradok egyedül....

errrrrrrrrr 2020.02.08. 13:15:13

@Almandin: nem olvasol figyelmesen. Egyedulallo macskas no...

Almandin 2020.02.08. 13:18:36

@errrrrrrrrr: Ha valaki egyedülálló, macskás és nő, azt rögtön stigmatizálni kell? Rá kell rakni egy csomó sztereotípiát?

GiaMarie 2020.02.08. 13:20:25

@Saman1967: Ok, szétszedem neked, miért nem kell Raktáros Robi ezen altípusa sem a felső 20% 35+ nőnek, és választja helyette inkább a 25 éves ágyrajárót, vagy akár a magány + macska kombót. Raktáros Robi jól keres, mert van mellékállása = hazajár leadni a szennyest, burkolni, dugni és aludni. A képzeletbeli alfa nőstényre marad a háztartás minden aspektusa -persze dolgozzon mellette, hiszen szegény Robinak is azért van mellékállása is, mert már megégette magát, és az exfeleség vitt mindent, nem akar ő már hátán húzni, eltartani senkit. Szóval, 35+ alfa nőstényünk, önálló egzisztenciával szolgálja ki Robit minden téren, bónuszba minden második hétvégén, meg mikor úgy alakul, gardírohatja Robi gyermekét is, aki csak ribancként hivatkozik rá, mert Robi nincs otthon, mivel maszekol (b verzió, Robi kizárólag ezeken a napokon nem maszekol, és lehet kísérni strandra meg Alma együttes koncerte őket mosolyogva. Amikor a nő felteszi a kérdést, hogy "Ok, Robi, értem, neked mi a jó ebben a kapcsolatban, de hol vagyok ebben én? " Robi a kérdést sem tudja értelmezni)

mimozka 2020.02.08. 13:39:44

@Látens Inszinuáció: docens asszonnyal nem tudok mit kezdeni.. Nagy valószínűséggel mindenki hasra vágódik diplomája és szaktudása előtt, viszont fingja nincs az életről/párkapcsolat működéséről. Úgy tűnik felül választottál, mert hiába jöttél be neki, mint pasi mégsem Te vagy neki az alfa hím, ugyanis kivárt volna minden időt és a világ végére is utánad megy. :D így hát marad mindkettőtöknek az "elittárs", ahol diplomáitok számáról a virtuális térben elcsacsogtok.
Szexmegvonás ostobaság, de bocsáss meg, egy nagy ajtócsapkodástól hangos vita, nézetkülönbség után nem tudok hirtelen szexistennővé válni, adj egy kis időt, hogy lehiggadjak. ;)

MEDVE1978 2020.02.08. 13:40:36

Láttam már sokfélét, főként a kollégák között vagy a baráti körömben. Azt kell modnanom, hogy voltak nagyon pozitív példák, amikor pár évvel negyvennél fiatalabb vagy negyven feletti éppen kapcsolatból kilépő hölgy talált új partnert és lett gyereke / szállt be a partner a nevelésbe. Ez azonban nekik is élettapasztalat és pofon után jött és nem BMW terepjárós fiatalemberekkel.
A legszebb sztori egyik kolléganőmé volt, aki huszas éveiben több kapcsolatot elfogyasztott, aztán összejött egy szerencsétlen faszival. A faszi évekig eltartatta magát és nem akart kiköltözni a lakásából, akkor sem, amikor már rég vége volt. Aztán végre kidobta és már 36 évesen elkezdte üldözni a fiatal, jól szituált férfiakat. Kb. egy dugásra használták, utána viszlát. Viszont jött egy új kolléga, akinek rögtön tetszett. Kopaszodó, 40 éves, kövér, 15 éves kocsival járt, kis albérletben lakott. De nagyon tetszett neki a csaj. Kolléganő 38 éves korára elért arra agyi szinten, hogy megértse, hogy most vagy ez a srác, kemény munka, gyerekek és legalább szereti őt valaki vagy megöregszik egyedül. Ketten összeraktak egy új lakásra és két gyerekekük van ma. Természetesen nem maradéktalanul boldogok, de szeretik egymást és a gyerekeket.

A másik példa pár olyan kolléganő, akik folyamatosan a Tindert nyomogatják. Persze a 23 évesnek ez még nem gáz, ő össze is szedte a BMW-s srácot, aki mindent fizet és kvázi kitartja. A két 30 pluszosnak és a harmicöt pluszosnak már más a helyzete. A legcsúnyább és leggátlásosabb olyan magasra lő, hogy még dugás sem jön össze neki. De neki csak diplomás, jól szituált, kialakult egzisztenciájú fiatalemberek jöhetnek. A másik két hölgy már szemrevalóbb és nem gátlásos, de az utóbbi hónapokban ők is csak a kockahasú alfákat nézték ki. Múltkor a konyhában siránkoztak, hogy hát mennek a randira, utána szobára dugni, legközelebb pedig a srác nem telefonál. Hát igen, ennyire voltak jók.

Igazából ez egy kereslet kínálati anomália. Már 20 éve megmondta unokatesóm: 25 éves korodig te mész a nők után, 25 éves korod után ők hajtanak majd. Ez továbbra is igaz, ha valaki elég jó pasas. A probléma valahol a mediatizált nyilvánosságban van.

A női egyenjogúság és a XX. század előtt viszonylag egyszerű volt a képlet. Társadalmi státusz, hozomány, hasznosság és hagyományok, kultúra. Az alapvető elvárás és keretrendszer a házasság volt. Aki nem ment apácának, általában megházasodott. A mikorközösségekben is tudták, hogy a Józsi jó fogás, mert ő egy gazdagparaszt, szép módos háza van és még gyereket nemzeni is tud. A csúnya lányok meg megelégedhettek Misivel, aki a falu szélén lakott egy vityillóban, semmilye sem volt és a többi gazdagabb paraszt alkalmazta. De legalább lett férjük, lett gyerekük, megfeleltek a társadalmi elvárásoknak.
A XX. században ez az egész felborult. A nők dolgozni kezdtek, saját egzisztenciát teremtettek maguknak. A társadalmi elvárás megváltozott, már messze nem egyértelmű, hanem széttöredezett. Egyszerre van még mindig jelen az elvárás, hogy egy nő olyan pasival álljon össze, aki hasonló vagy jobb státuszú, az is, hogy egyenlőség van és szerelemből házasodjon. Mialatt rengeteg nő önálló egzisztenciát épített fel, ezzel kizárva a lehetséges párok közül azokat a férfiakat, akiknek nincs annyi pénze, mint nekik. Az egyéb korábbi logikai tényezők is kihullottak, mint a szülők szövetségkötése (jó státuszú család gyereke házasodik jó státuszú család gyerekével), gazdasági motiváció csökkent stb. Valamikor volt egy olyan cikk, hogy a XX. század elejének társkereső hirdetései. Olyanok voltak, hogy pék keres magának hűséges társat, preferábilisan olyat, aki már dolgozott pékségben.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 13:42:44

@Almandin: pontosan, ezt mutatja a tapasztalat. Netan magadra vetted? Csereld cirmit egy ferjre gyorsan. Ketyeg az ora....

Almandin 2020.02.08. 14:21:34

@MEDVE1978: Régen a parasztok nem a szépség alapján választottak. A gazdagparaszt a gazdagparaszt lányát vette el, még ha az 120 kiló is volt (érdekesség, hogy a kövérség volt a szépségideál). A szegényparaszt meg a szegényparaszt lányát, nem a szépsége miatt, hanem mert egy parasztgazdaságba nő is kellett. Egyedül akkoriban senki se volt életképes. A szexuális vonzerő nem számított. Másra vágytak, mástól voltak boldogok az akkori parasztok, ezért a párválasztás se olyan szempontok alapján történt, mint ma.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 14:28:27

Erre jó példa a régi szép székely vicc : egy nőt jól meg kell dugni hogy tudja ki tudod elégíteni aztán ki kell nyalni hogy tudja adni is tudsz, aztán ki kell verni hogy tudja önállóan is meg tudsz élni. És fel kell tenni neki kérdést melyiket választja... Ha nem a dugast akkor kuka. Viszont ferfitarsaim ha egy picit is engedtek a pórázon akkor elvesztek.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 14:30:08

@a nagy hohohorgász: viszont ha nem tudod megdugni rendesen akkor rosszul választottál. Szopo

mimozka 2020.02.08. 14:32:08

@Almandin: @ipartelep: Mindenkinek van egy igényszintje, ezt előző párkapcsolatából, szocializációjából, élettapasztalatából. Takarító is lehet, ha azonos, vagy hasonló értékrendet képvisel mint én. Ez nem válogatás, szemezgetés és aranyásás. Engem nem tud lenyűgözni a kocsija színével, évjáratával, bankszámlájával, viszont elkápráztat, ha NŐ lehetek mellette!!! Nem érzem tehernek, hogy főzök, vasalom az ingjeit, kiszolgálom. Csuklóból és szívből jön. Sokkal inkább a pasikra jellemző, hogy a TÖKÉLETES KOMBÓT megtalálják, lenézve a macskás szingliket, miközben a f@szkörhintát a "puhapöcs férfiak" hajtják azzal a tudattal, hogy férfias jegyeket hordoznak magukban.

MEDVE1978 2020.02.08. 14:33:17

@GiaMarie: Részemről már találkoztam olyan kapcsolattal az ismeretségi körben, hogy elvált nő 2 gyerek (40), pasi nulla gyerek (45). A pasas gyereket akart, a nőnek még éppen belefért, megbeszélték, akarták, lett gyerek.

Egy 35+-os nőnek ez ugyanígy lehetne pálya. Meg kellene mondani Robinak, hogy Robikám, az én egyik vágyam, hogy szeretnék gyereket még 40 éves koromig, mert nem elég nekem, hogy a te kölykeidet gardírozom vasárnaponként. Ha meg nem, akkor viszlát Robi, az igények nem találkoztak.

Én 42 vagyok és két fiam van. Ha szétmennénk a feleségemmel és egy 35+ gyermektelen nővel jönnék össze, aki hosszútávon gondolkozik a dolgokban, én biztosan beszélnék vele. Ha pedig apát keres, akkor megmondanám neki, hogy ha nem pálya.

encir 2020.02.08. 14:36:01

@errrrrrrrrr: 35+os egyedulallo no, macskas no messzire kerulendo, persze csak azutan, hogy megdugtad. Konnyu predak, szanalmas ahogy dugas utan azt hiszik maradsz reggelig es sipakolnak amikor raebrednek, bizony csak egy menetre voltak jok. Vagy arra sem.

Nézzük csak a másik oldalt: Hú, randim van......ó, hát a múltkor leveleztem valakivel, hogy megismerjem, meg különben sem szeretek rögtön ágyba ugrani, de azt mondta, hogy neki nincs ideje erre, mit kényeskedek, hát egye fene, most nem leszek mimóza.......na jó, reggel kiugrott az ágyból, azóta sem hív..... hívott....egy menetre jó voltam... vagy arra se...nem szereti azt, aki első találkozásnál hanyatt dönti magát.

1x, 2x, 3x

Na elég volt belőletek, inkább maradok a macskáimnál.

MEDVE1978 2020.02.08. 14:39:03

@Almandin: Szociális beidegződés azokból az időkből, amikor anyu dolga elsősorban a házimunka és a gyerekek ellátása volt. Nyilván akkoriban az volt a divat, hogy ha hazaért a szántásból apa, akkor vacsora várja és tiszta udvar, rendes ház.
Ugyanilyen beidegződés a nők felfelé társkeresése is.

szelidorzo 2020.02.08. 14:47:31

@gyalogbaka:
Tudod vitatkoznék veled, de nem tudok. :-(
Pontosan ugyanezt tapasztalom.
Kiegészíteném azzal, hogy párkapcsolatban élő többgyermekes fiatal anyukák is élvezettel szopogatják az idegen bránert némi apanázsért. Még csak nem is kérnek sokat. Udvarolni sem kell nekik. Volt akivel simán közöltem egy alkalommal, hogy de megdugnálak. Elhajtott. Két hónap múlva véletlen újra összetalálkoztunk. Köszönés után első kérdése az volt, hogy áll-e még az ajánlatom.
Így 50 plusszosan több kapcsolatban lévő anyuka volt meg, mint fiatalként egyedülálló. Pedig akkor még negyven fölöttit is dugtam, ma már csak harminc alatt. És lehetőleg nem elhasználtat.
Nem kell görcsölni, 20 évest elviszi az ember egy wellness hétvégére művészi módon fog egész hétvégén bármit megtenni.
Az aktuális bikáját nem cidázza le végig, de a hétvégéért le is nyeli. Sőt, ha kell még a barátnőjét is benevezi egy hármas partiba. A fix bikája ilyet nem kap tőle, mert ő nem qrva.
Persze miután már nem kellenek senkinek, mert idővel az életmódjuk meglátszik a fejükön (kiélt), megrettennek, hogy mi lesz velük. Persze fiatal, sportos, gazdag hercegre vágynak, aki hős szerelmes beléjük. A pasik viszont elég hamar átlátnak rajtuk, hogy eddig faszpörgettyűként élték az életüket, és eszük ágában sincs elvenni őket. Élvezetért dugni, meg fiatalabbakat fognak, akiben nem fordult meg fél Magyarország.

Bambano 2020.02.08. 14:47:50

egyébként ha ugyanott keresed a feleségnek valót, mint ahol a körhintázókat kaptad el, akkor te rontasz el valamit :P

2020.02.08. 14:57:41

@MEDVE1978: Nem az egyenjogúsággal van a baj. A népességcsökkenés pedig természetes, sőt hasznos a fejlett társadalmakban, máskülönben a jóléti önkény felélné a bolygót.

A gyerekvállalás egyszerűen nem az értelem és a jólét sportja.

Félünk kimondani, de a legtöbb ember úgy születik erre a világra, hogy nincs nyugdíjrendszer, fogamzásgátlás, meg hasonló dolgok. Az a kép, amit a nyugaton reklámoznak, hogy felelős, megfontolt döntés, amit az állam támogat, az egy vicc. Az meg, amit a szülőségről állít a média és a közbeszéd, az egy parádés kamu.

Ugyanez a családokkal kapcsolatban. A család szerepe nem a szerelem meg hasonlók megélése volt. Alapvetően egy gazdasági, fizikai-jóléti véd- és dacszövetség volt, az utolsó védőgyűrű a világ és az egyén között. Ezért látjuk azt, hogy válságban van a házasság intézménye, mert nem teljesül be az ígéret.

Az egyenjogúság semmit sem számítana, ha nem lenne brutális, sőt túlzó a jólét. Ilyenek érted, hogy a magyar nők a fele harmincas éveiket otthon töltik, a többiek meg fizetik. Mi a fasz ez?

CSOK-ot meg a többit nem is említem, teljesen agybaj az egész.

Az alapvető és egyetlen értelmes megoldás erre a problémára a helyes nevelés lenne. Ami arról szól, hogy az érzelmi életben is van felelőssége mindenkinek, a társadalom kollektív érzelemvilága nem az egyén szórakozását szolgálja.

Ez a nyugati társkeresés egy medencés buli, ahol néhány csávó feláll a medence szélére, előveszi a farkát, és belehugyol a medencébe, meg lepisálja az örömtől sikoltozó csajok arcát. Természetesen az áll ki a medence szélére, akinek elég jó a beach bodyja, meg elég nagy farka van. Az átlagos srácok csak csendben mernek belepisilni a medencébe, amitől a csajok arrébb úsznak fintorogva, hogy "fujjjjj", és a megfelelő faszból kérik az arcukra az újabb adag aranyesőt.

És a többség arról beszélget, hogy ebben a szereposztásban ki milyen szerepekre aspiráljon. Tényleg nagyszerű érzés a víz alá lenyomni a másik csajt, hogy te kaphasd az arcodba a szentelt vizeletet. Szintén nagy élmény a jókora farkadat előkapni és megpörgetni pisálás közben. Meg hogy ne pisálj csendben a sarokba, legyél te a csávó, aki a farkát pörgeti.

Én meg csak annyit mondok, hogy a nyugati civilizációnak inkontinencia-zavarai vannak, de tudom, már ezért a kurva anyámat.

Rolpent 2020.02.08. 14:58:02

@Norbi812: kamuposzt még most is szűz vagy és csóró, újépítésű meg valahol rákosborzasztón valami indiai kommunában...

Almandin 2020.02.08. 15:09:34

@encir: Szerencsére nem minden férfi ilyen! Az itt kommentelők többsége nem reprezentatív minta. Másrészt az ilyen esetek elkerülhetőek, vagy a valószínűségük csökkenthető, ha a nő valamennyire megváratja az adott pasit. Ha pedig a nő van nagyon kiéhezve szexuálisan, akkor létesítsen egyéjszakás kapcsolatot, ahol ő irányít, tudja mit akar (ebben az esetben azt, hogy csak a nemi éhségét akarja csillapítani, ezért el is küldi a férfit a szex után). Ha komolyabb kapcsolat a cél, akkor ma se hülyeség az egy-két hónap váratás, mert ha valaki csak dugni akar, akkor lekoccol, mert nincs türelme ennyit várni, kisebb lesz annak az esélye, hogy a nőt félrevezeti egy férfi (azért játssza el, hogy esetleg komoly is lehetne a dolog, mert csak le akarja varrni a szinglit és eltűnni, előre kitervelten).

Almandin 2020.02.08. 15:19:37

@szelidorzo: Épp az bizonyítja, hogy a legtöbb nő nem lesz boldogabb a házasságban, mint egyedül, amit leírsz. Ha olyan harmonikus lenne a férjükkel a kapcsolat, akkor miért lép félre ennyi? Szerintem sok házasságban sok férj a feleségét akár már 3-4 év házasság után bottal se piszkálja meg, mert megunja. Vagy évente kétszer nagy könyörgésre lefekszik vele, de abban sincs sok köszönet. A feleség, ha nem akar apácává átvedleni, vagy el kell, hogy váljon, vagy félre kell, hogy lépjen. Kevesekben van annyi érzelmi intelligencia, hogy ápolja a házasságban a szexuális és egyéb kapcsolatot.

GiaMarie 2020.02.08. 15:24:37

@MEDVE1978: Nem azt mondtam, hogy nem létezik, csak azt, hogy a dolgok nem annyira kocka alakúak, mint itt le van írva. Ez már persze másik téma, Magyarország és a patchwork family. Itt ha nem Te vagy a millióból egy, akkor nem árt havi MINIMUM 1 millió forint netto kereset az 1+1+1+1 felállású családban. Alapból, egy szülők + két gyerek számára alkalmatlan egy 52 nm, másfél szoba, akkor is, ha ők mind tényleg egy család. Ha viszont 1+1+1+1, akkor a nagyon-nagyon minimum, ahol van esély a normális életre, az egy 80 nm-es lakás.

GiaMarie 2020.02.08. 15:33:30

@MEDVE1978: Nem azt mondtam, hogy nem létezik, csak azt, hogy a dolgok nem annyira kocka alakúak, mint itt le van írva. Ez már persze másik téma, Magyarország és a patchwork family. Itt ha nem Te vagy a millióból egy, akkor nem árt havi MINIMUM 1 millió forint netto kereset az 1+1+1+1 felállású családban. Alapból, egy szülők + két gyerek számára alkalmatlan egy 52 nm, másfél szoba, akkor is, ha ők mind tényleg egy család. Ha viszont 1+1+1+1, akkor a nagyon-nagyon minimum, ahol van esély a normális életre, az egy 80 nm-es lakás. Optimumnak nevezném a 100-120 négyzetméteres, két szintes házat, ahol mindenkinek van intim szférája, és ami efölé esik, az a luxus. A valóságban a Robis példából azért kimarad egy-két dolog, amit az élet bead. Általában ugye a nő marad a közös ingatlanban a gyerekkel, a férfi meg megy két sporttáskával albérletbe. Tehát a mi Robink szeretne becuccolni gyerekestül a szinglink ingatlanába az esetek 90%-ban. Itt a nő már rögtön netto befizető a kapcsolatban, ugye. Ma Magyarországon a raktáros, ha orrvérzésig maszekol, akkor sem fog annyit keresni, hogy ebből a nő anyagilag jól jöjjön ki, mivel kitömi lóvéval az "előző familyt" is. Tegyük fel, én lakom egy 1,5 szobás lakásban a 12 éves fiammal, oda Robi még befér, ha jól kijönnek, ez működhet. De ha Robinak van mellé egy 8 éves lánya, aki jönne minden második héten, és a szünetek felében akkor itt már dől a matek, elég erősen, és csak a súrlódás-civakodás-cirkusz van belőle. Ugye a különbség aközött, ha nekem van gyerekem nőként, és ha a pasimnak van. Ő ha az enyémnek vesz két gombóc fagyit, meg elviszi a játszótérre, amíg én egyedül kiganézom a közösen használt ingatlant, akkor ő egy főnyeremény, becsüljem meg. Fordítva: jön a gyereke, semmi nem jó, amit csinálok, én kelek az éjszaka közepén hugyos ágyneműt áthúzni, ha bepisilt, én főzzek azt, amit Kiara szeret, mert szegényt megviselte a válás, ugrándozzam körbe, szolgáljam ki, közben értsem meg, ha gyűlöl, és jutalomként üvölt a képembe, hogy nem vagy az anyám, Te ribanc. Nyilván sarkítottam, de ugye mindenki érti, miről beszélek? Na, ezért van az, hogy akinek 0-10 év közötti gyereke van, és nincs minimálisan netto fél milla jövedelme mellé egy hónapban, azzal egy kávét sem iszok meg, mert értelmetlen. És nem azért értelmetlen, mert én arra hajtok, hogy vegyen nekem Gucci táskát, hanem mert ennyi jövedelem szükséges ahhoz, hogy kompenzálni tudja azt az életszínvonal romlást, ami az én életemben azáltal áll be, hogy ők belepottyantak. Nagyobb lakás, nagyobb kocsi, mindezek pedig nem azért, mert királykisasszony vagyok, hanem mert nem szeretnék egy mosónő lenni egy lövészárok partján.

Almandin 2020.02.08. 15:35:18

@Torokhang: Amit a régi típusú családról írsz, abban igazad van. Ma a házasságot olyan tartalmakkal próbálja a nyugati ember megtölteni, amire eredetileg nem találták ki. A hsz. további részéhez: te urofíliás vagy?

Fülig José 2020.02.08. 15:49:46

@GiaMarie: pacswörk meg 1+1+1+1+1+1+1... veled mi van? magyar nemmegy? minimum havi fizu MELLÉ a félmilla (sajna nem lehet érteni amit írsz) vagy csak félmilla, kávezni...? emellett "iszok..." hát kisanyám, nálad nem a korod a baj.

Péter Kissz 2020.02.08. 15:53:21

Nekem az ilyen nőkről mindig egy régi közmondás jut az eszembe, amit a mai, modern nők úgy látszik, már nem ismernek: "Ha egy nő 40 éves koráig nem szült gyereket, utána már ne is akarjon."

Saman1967 2020.02.08. 15:57:16

@GiaMarie: ))...Megnéznélek élőben,bizisten...))

GiaMarie 2020.02.08. 16:14:32

@Saman1967: Te most randizni hívtál? :D :D :D Fehér lovad van-e? :P

Ménár Atya 2020.02.08. 16:18:00

Sok sok királylány éldegél e kis honban, akik azt hiszik az ő szaruk jó szagú, és az ő punájuk körül forog a világ.
Válogatnak, mert azt hiszik megtehetik, aztán eltelik néhány év, és azokban a körökben ahol ők vadásznak, megjelenik az 5-10 évvel fiatalabb konkurencia.
Na most a nő , az nem olyan mint a bor, hanem olyan mint a gyümölcslé , frissen szeretjük.
És ha a férfi választhat, akkor nem az állott, vagy agyon használt egyedet fogja választani.
Családon belül is ismerek ilyen királylányt, aki ma már a negyvenhez van közelebb, semmi kapcsolat már, csak a magány, és a depizés, meg a faszbukon rengeteg kutya fotó, mert azért 3 kutyája már van az idiótának...............

Rolpent 2020.02.08. 16:34:03

1 szoba + hall lakásban élek és feleséget, leendő anyát keresek 35 éves korig. Érdeklődő akad e? Fővárosban gondolkodom!

Saman1967 2020.02.08. 16:34:30

@GiaMarie: Igen,van.,kedves posztgraduális èpp 40 -es.!!"Csak mert szeretnél fehèr lovon lovagolni ,mèg nem jelenti azt,hogy bármelyiket megülneted". ( Jeremy Irvine)

Muhammad Balfas 2020.02.08. 16:42:54

@Torokhang: " A népességcsökkenés pedig természetes, sőt hasznos a fejlett társadalmakban, máskülönben a jóléti önkény felélné a bolygót."

Ezt azért gondold át kissé..Egyrészt mert többek között a jóléti önkény felelős a nyugatias típusú társadalmak népességcsökkenéséért , másrészt ,mert ha eljutunk oda , hogy a lakosság nagyobbik része munkaképtelen idős ember, akkor működésképtelen lesz mind a társadalom, mind a gazdaság , és bizony akkor majd a manyupok sem fognak tudni nyugdíjat fizetni .

Ha a civilizált fehér ember eljut odáig , hogy generációról generációra megfeleződik , néhány száz év múlva csak egy érdekes történet leszünk a primitívebb népek mondáiban..

2020.02.08. 17:00:55

@Muhammad Balfas: " többek között a jóléti önkény felelős a nyugatias típusú társadalmak népességcsökkenéséért " & " ha eljutunk oda , hogy a lakosság nagyobbik része munkaképtelen idős ember, akkor működésképtelen lesz mind a társadalom, mind a gazdaság" - ezt írtam én is.

Ez egy önpusztító folyamat, de ez egy önszabályzó önpusztítás. Valójában mi történne, ha tizedennyi emberi lény lenne? Mint 200 éve? Semmi. Csak túlélné a bolygó is.

" Ha a civilizált fehér ember eljut odáig , hogy generációról generációra megfeleződik , néhány száz év múlva csak egy érdekes történet leszünk a primitívebb népek mondáiban.. "

Ez egy mítosz ma már. A fehérek civilizációja rohamosan veszít az előnyéből a második / harmadik világgal szemben, Magyarország különösen, ráadásul Oroszországról meg hasonlókról ne is beszéljünk.

Kínában (minden hatodik ember) az egykepolitika meghozta a gyümölcsét, és kialakult egy korszak, a mostani, amikor az emberek széles tömegei kezdtek el felhalmozni. Egy átlagos kínai már jobban él, mint egy átlagos szerb, de a több százmilliós városi középosztályuk sokkal jobban él, mint a közép-európaiak, sokkal jobb oktatást kap, sokkal jobbak a munkaerő-piaci lehetőségei, stb. De még egy átlagos maláj is magyar szinten él.

Úgyhogy jobb lesz felébredni.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 17:03:21

A férfi a világot akarja legyozni a nő pedig a férfit. Ha a nod le tud győzni ugyanúgy tovább lép mint ha a férfi le tudná győzni a világot. Ha a férfit egy nő le tud győzni akkor az nem tudja legyozni a világot. Tehát a nő szemében értéktelen teljes joggal. És igen mi férfiak kurvultunk el. Egy nő bármilyen csúnyán is hangzik előbb néz föl egy gyilkosra mint egy cukimuki apukara. Ez puszta evolúció. Ettől nem kell gyilkosnak lenni csak férfinak nem puhapocsnek.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 17:07:57

@a nagy hohohorgász: a férfinek is attól áll fel ha a nő alfahimkent néz rá. De ha te is bevallod h béta vagy nem fog menni. Én most vagyok egy nagy vita közepén mert a párommal win winre törekszem. Szarrá is szivat. Persze amikor kihozza belőlem az állatot akkor dorgolozik hozzám meg h dugjam meg. Nekem sem tetszik de ez van. Odébb van még az evolúciós szintlepes sajnos.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 17:28:43

@a nagy hohohorgász: ja és azáltal hogy a nők kijottek a konyhából könnyen tudnak viszonyítani hogy az ő bakjuk alfa vagy sem. Szar ügy ez egy proszto pasinak. A jó hír az h ma is vannak normális nők nekik nem kocka has és nem milliárd forint kell csak egy férfi... Ha van tokod akkor a többi csak rajtad múlik! Ja és meg is kell tartani ahhoz meg az kellene hogy hosszútávon is fentartsd. A nők viselkedése mindig reakció. Az akciotol függ az meg a férfitol.

Muhammad Balfas 2020.02.08. 17:32:31

@Torokhang: De miért tapsolsz annak ,hogy a fejlett , civilizált világ a jövőben eljut egy demográfiailag fenntarthatatlan abnormális társadalmi szerkezethez?
Az oroszok egyébként sokat fejlődtek : 1,7- 1,8-a TFR-jük , aminek mi igencsak örülnénk..

balkáni 2020.02.08. 17:43:00

Nyilván az ide írogató pasik fele nem jut nőhöz és frusztrációból írnak, de attól még sajnos az igazat.
Saját tapasztalat: huszas éveimben senkinek nem kellettem, akibe szerelmes voltam. Hiába voltam sportos, vicces, kedves. Nem voltam lúzer, de menő sem. Harmincas éveimben teljesen átalakult a életem, lakás, autó, menő állás, utazások. De ne luxusra gondoljatok. (Még mindig sportos vagyok, de nem egy Brad Pitt.) Eredmény: Az elmúlt 5 évben kb 50 csajt dugtam meg úgy, hogy minden évben volt több hónapos monogám kapcsolatom. 36 vagyok. Ha felmegyek a tinderre azonnal bejelöl húsz 38-42 éves nő. Azok, akiknek nem kellettem huszonévesen írogatnak és jelölgetnek facebookon. Most erre mit mondjak? Nyílván, ha szex kell, ezektől azonnal megkapom. Elég egy kv és második alkalommal feljönnek. (80%-ának kutyája is van....) Mindegy mekkora paraszt vagyok velük, még találkozni akarnak.
Viszont most feleséget keresek, mert gyereket akarok. 25-32 között keresek. Ezeket nem kapom meg azonnal, de ezekért még hajlandó vagyok kűzdeni picit. Velük vannak a monogám kapcsolataim. Várom, hogy az egyik megfogjon magának. SZóval kedves huszonéves fiúk türelem. Az idő nektek dolgozik, fejlesszétek magatokat.
35+-os nők, keressetek egy normális, bárhogy kinéző elvált negyvenest. Boldogok lesztek higyjétek el! (minket már nem kaptok meg, az a hajó elment)

Tisztességes Természettudomány 2020.02.08. 17:43:24

Elment a vonat?
Nem hiszem. Az a vonat, hogy 14 évesen összeadnak a szüleid egy baráti nemescsalád sarjával, már elment.
Az a vonat is elment, hogy tizenévesen belehalj a szülésbe.
Ha viszont nincs senki, aki szóba állna veled, akkor ne gyereket akarj.
Egy normális társat még 50 év felett is találhatsz.

balkáni 2020.02.08. 17:47:33

Senki??:)) ha tudnád:)

2020.02.08. 17:49:48

@Muhammad Balfas: jha, az oroszok nagyon sokat fejlődtek, nemsokára utolérik Malajziát, másrészt baszhatják az 1,7-1,8as TFR-t, ha pl. kétszer annyi abortusz van ott, mint a magyaroknál, valamint az egészségi mutatóik nagyon rosszak. Egy egészségileg, társadalmilag, technológiailag, demográfiailag leromló, hanyatló országról beszélünk, csak a magyar történelmi tudatot és felmenőket többször megszálló és megerőszakoló nép lévén szeretjük őket felnagyítani.

Hogy mondjam neked, én nem tapsolok ahhoz, ami nyugaton van. Nem is éltem itt túl sokat az utóbbi két évtizedben, és nemsokára megyek is vissza, ezúttal Kínába, ahol most nagyon jó lehetőségeink vannak, és pár év múlva a feleségem is dolgozni szeretne. Az életem meghatározó részét Ázsiában töltöttem, sokkal jobban szeretem őket, és az, hogy a fehérek által alkotott civilizáció ki fog pusztulni azért, mert nem tudtok együtt élni a nőitekkel, engem nem érdekel. A feleségem ázsiai, a gyerekeim félvérek, és le se szarom, hogy mi lesz a nyugattal. Annál is kevésbé, mivel a világon számos más, értékes civilizáció van. Kb. úgy tekintek rátok, hogy eszitek, amit főztetek. Néha leírom, amit erről a témáról gondolok, van pár ember, akinek a véleményével rokonszenvezek, de ennyi.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 17:53:37

@Rolpent: sajat tulajdon, tehermentes, he?

Reactor 2020.02.08. 17:54:39

@trtales: Aki azt hiszi, hogy önbizalommal, kisugárzással, meg más egyéb Pauló Coelhó-jellegű bölcsességekkel ki lehet váltani a jó külsőt vagy a sok pénzt, az hihetetlenül naiv (vagy hihetetlenül hülye). Pláne manapság, amikor 10 pasas jut egy nőre, és a látszólagos értékeket nagyobb divat favorizálni, mint a valódiakat. Nekem ugyan mindegy, már réges-rég rájöttem, hogy a párkapcsolat feleannyit nem ér, mint amennyit kínlódni kell vele, szóval nekem tesznek szívességet a nők, ha békénhagynak.
Persze el lehet engem is könyvelni nőgyűlölőnek, tapasztalatom szerint imádtok egyenlőségjelet rakni a jogos kritika és az artikulálatlan gyűlölet közé. Amíg a PÁRkapcsolat 2 emberről szól, addig nektek is jár egy szép nagy szelet abból a bizonyos tortából.

@Fülig José: Égjen az a szalmabáb!!!

@Brix: Igen,sajnos ez a dolog egyre növekvő tendenciát mutat. Ebből semmi más nem fog következni, minthogy növekszik a hivatásosak forgalma. Elvégre kell valami húzóágazat Magyarországnak, nemde? Ezzel a hozzáállással a szexipar lesz az.

MEDVE1978 2020.02.08. 17:56:13

@Almandin: (Azért volt a kövérség a szépségideál, mert az jóltápláltságot = gazdagságot, jólétet jelzett).

GiaMarie 2020.02.08. 18:07:03

@Reactor: Szerintem ez nem nőgyűlölet - férfigyűlölet, hanem hirtelen megváltoztak a szociális keretek, és mindkét fél (jogos) nézőpontja egyfajta társadalom kritika. Igazából, itt Kelet-Európában a mostani 35 körüliek az első nem konvencionális generáció. Én 85-ben születtem, alsóban kettő osztálytársam volt, akiket nem a két vér szerinti szülője nevelt. Ovis, kisiskolás koromban hihetetlen hírértéke volt annak, ha valaki elvált. Ha 30 fölött szülte az első gyerekét, összesúgtak a háta mögött. Aztán 9 körül jött egy reccsenés, hirtelen mindenki vált, felszabadult, többet érdemelt, megjelent a Cosmo stb-stb, jött egy robbanásszerű társadalmi változás, működő szociális minták. És "erre az egészre" a mai napig nincs működő szociális minta. Ez a generáció retteg és szorong, mert a 90% vagy abban nőtt fel, hogy elváltak a szülei, vagy abban, hogy a családi fészek egy jéghideg pokol volt, amit a lakáshitel tartott össze. Nem azért vannak "extrém elvárások" mindkét oldalról, ami azt illeti, mert itt mindenki hülye, és túl sokat képzel magáról! Egy egész generáció sérült, és most retteg, hogy egy szép napon a szülei életében ébred, görcsösen akar bármi mást, csak azt ne. Igen, ebből lesz a táskakutya női oldalon, a tűzpiros, alig rohadó nagymotoros BMW a férfi oldalon. Nem ütni kéne egymást, itt nincs gonosz meg áldozat.

judo_vic 2020.02.08. 18:11:50

31 éves vagyok és szingli.
Amit én tapasztaltam az, hogy ahogyan idősödtem és megjött az eszem (kb. 3-4 évvel ezelőtt), már nem érdekel, hogy néz ki egy férfi, ha ápolt. Nyilván kell működnie a kémiának, de nekem pl. herótom van a kigyúrt, márkás ruhájú, BMW kulcsot pörgető parasztoktól.
Engem az nyűgöz le és számomra az tesz vonzóvá egy férfit, ha vannak belső értékei. Lehessen vele beszélgetni kultúráról, legyen elképzelése a világról (még ha abszolút nem is egyezik az én elképzelésemmel), legyen kedves és udvarias. Erre kikkel találkozom? Keserű idiótákkal, akiknek az első mondatából leszűröm, hogy elégedetlenek mindennel. Nekem ilyen érzelmileg lehúzó, megkeseredett teher nem kell.
Fontos munkát végzek, jól keresek, egyetemi végzettségem van, legutóbb mégis egy egyszerű gyári munkás pasi tetszett nagyon - és mi volt vele baj? Képtelen volt elhinni, hogy tudnám szeretni! Én pedig nem vagyok nyomulós, nem másztam rá, így elmentünk egymás mellett.
Lehet én vagyok a ritka madár, de engem nem érdekel a keresete, nem érdekel a végzettsége, ha megvan mindegyik foga és tiszta a ruhája, nálam simán labdába rúghat. Mégis, itt vagyok egyedül, mert nem találok olyat a harmincas korosztályban, akiből ne áradna a negativitás.

Mondjuk én nem akarok gyereket, főleg nem akarom magam eltartatni, lehet ezért nem tudnak velem mit kezdeni...

balkáni 2020.02.08. 18:15:40

@GiaMarie: Milyen igaz, amit írtál!
De attól még a helyzet megmarad: A mostani harmincas pasik elviszik a huszonéves csajokat. 35+os csajok, és a frusztrált huszonéves pasik ezt nehezen dolgozzák fel. De utóbbiaknak még vannak esélyeik, az előbbieknek nincsenek...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:16:38

@Reactor: ha nem hamis az önbizalom és a magabiztosság akkor tuti recept. De az igazad ott van h mi kell a magabiztossaghoz pénz és tapasztalat is. Ezt egy férfi általában 35 éves korára éri el. Ezért kajaljak a nők mindig is ezt a korosztalyt. Még dugni is tud pénze is van tuti főnyeremény. Egy férfi egy nőben vagy szépséget keres vagy társat. A szépség elmulik a társnak való meg ha megvan az 20 éves korában is megvolt. Ez a férfiak világa még mindig csak mi döntjük el merre tovább. Ehhez viszont tök kell.

GiaMarie 2020.02.08. 18:22:42

@balkáni: Nehogy azt hidd! Mindenkinek van keresztje. Nekem csomó volt osztálytársam van, aki ugye az okos, de kevésbé szerencsés külsejű srácok voltak. Mostanra értek el odáig, hogy két jó diploma + 5 év releváns szakmai tapasztalat. Nem győzöm őket óvni, hogy mit hisznek, "a lakótelep legdögösebb csajai, talpig (kamu) Hilfigerben azért búgják körbe, mert divat lett a pocoktest? Hát, nem...ezek keresnek valakit, akire rávarrhatnak 1-2-3 kölyköt, és onnantól viszlát, lakótelep, húgyszagú lift, egy életre megvan az ebédjegy. Horogra akadni egy ilyen piócának sem egy nagy sikertörténet...utána meg lehet a multiban hajtani, szerda délre megvan a heti 60 óra ledolgozott, hogy az asszonyka igényeit kiszolgálhassa, az meg közben Bömbis Fricivel, a személyi edzővel dug minden nap szoli és műkörmös között. Hurrá, bejött az élet. Ja, nem...Ez is tipikus ám, mert ki tudna ellánállni annak, hogy azok a csajok búgják körbe, akik le sem köpték 30 évig, meg kinevették, ha próbálkozott. Nagy számok törvénye alapján mindenki lukra fut, és ez ugyanaz a vakvágány, mint a pincsikutya hátát vakargatva várni a szőke herceget fehér lovon hiába.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:23:24

@judo_vic: megkerdezted őket hogy miért elégedetlenek? Végig harcolta az életét sikerrel erre te dobod mert elfáradt. Pont ezt kéne neked adni hogy tovább tudjon harcolni mert képes rá. Amikor téged pofanvag az élet kíváncsi vagyok mosolyogsz e? Tudjuk h nem de te felveszel egy álarcot. Te vagy a csaló. Sok sikert a macskahoz, de tudd hogy a macska sem mosolyog mindig....

2020.02.08. 18:26:56

@GiaMarie: Nem kell annyi hely, mint hiszed, ha a gyerek meg nem tud viselkedni, az a nevelés hibája. Bocs, de tényleg így van. Nekem 4 gyerekem van, és ámulva hallgatom az ismerőseimet, hogy mennyi bajuk van a gyerekekkel. Meg hogy nem tud elaludni órákig, csak ha az apa fülcimpáját fogja miközben anya búgó hangon a bogyó és babócát olvassa fel neki. Mi a fasz?

Nálunk semmi ilyen nincs, a gyerekek teljesen jól viselkednek, amint felállnak és tudnak járni, anya folyamatosan fárasztja őket. Mire hazaérek, már teljesen nyugodtak, családozunk, este meg tíz perc alatt alszanak reggelig. Hatalmas volt egyszer, felkelt a legnagyobb, és bejött a szobánkba, majd azt mondta: "Anya, félek a sötétben!", a nejem meg azt mondta neki: "Légy bátor és menj szépen aludni!". A gyerek meg azt mondta "jó", és visszament aludni.

Ezek a dolgok többet számítanak, mint 1 miska fizetés meg +100nm...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:30:01

@a nagy hohohorgász: az a baj hogy az emberek azt hiszik hogy bemennek a boltba és vesznek egy társat. Hát ez kurvara nem így van. Dolgozni kell érte és minden választás téged minősít. Mindenki azt szagolja amit szakított. Te szakitotad.

judo_vic 2020.02.08. 18:30:37

@a nagy hohohorgász: Nem érdekel, miért elégedetlen. Utálom azt, ha végigmegyünk az utcán, és az élő fára is beszól, mert minden szar.
Sajnálom, de nekem nem olyan kapcsolat kell, ahol én ápolgatom a kicsi lelkét, hanem olyan, amiben közösen indulunk el valamerre, 50-50% felosztásban. Az egyoldalú, viszonzatlan támogatásra ott az anyja.
(Egyébként pedig rühellem a macskákat. És meglepő módon egyedül is "egyben vagyok". Jó lenne egy társ, de olyan, akivel kölcsönösen felemeljük egymást, nem egy nagyra nőtt óvodás.)

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:31:44

@Torokhang: örülök hogy te találtál ilyet. Sok sikert kívánok neked.

2020.02.08. 18:32:11

@GiaMarie: "Amikor a nő felteszi a kérdést, hogy "Ok, Robi, értem, neked mi a jó ebben a kapcsolatban, de hol vagyok ebben én? "" - ez az a pillanat, amikor Robi nem tudja, hogy most szórakozol-e vele, vagy tényleg neki kell elmagyaráznia, hogy az élet nem egy habostorta? :D

Tipikus nyugati nő... imponál nekem, hogy ilyen szégyentelenül őszinte vagy.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:33:42

@judo_vic: de te nem akarsz mást felemelni csak téged emeljen fel. De majd rajossz de akkora már késő.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 18:35:18

@szelidorzo: "Az aktuális bikáját nem cidázza le végig, de a hétvégéért le is nyeli. " - sosem értettem, mi abban a plusz élvezet hogy lenyeleted a nővel? Azon kívül hogy alázod? Ami ha élvezetet nyújt, az szánalmas.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 18:37:48

@judo_vic: na, ha mindezek mellett vekony de formas/kellemesen tonusos izomzatu jany vagy nagy mellekkel, csini abrazattal, kifizetett lakassal, max 5 eves autoval, jo egzisztenciaval, biztos allassal, jelentos megtakaritassal, macska nelkul, mindenkepp beszeljunk

2020.02.08. 18:38:06

@judo_vic: szerintem ennek más oka lehet, ha gondolod, küldj egy képet, és segítek megválaszolni ezt a rejtélyt. Az meg természetes, hogy a maradék férfiak 30 fölött negatívak... milyenek legyenek? Az életvidám, pozitív hímeket már elvitték, a maradék alapból introvertált, pesszimista, degenerált, frusztrált, tizenötször csalódott, kiábrándult, frusztrált pöcs.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 18:38:07

@encir: Ezt kell mondani a csajnak - Varázsoljunk! Én megduglak, te eltűnsz!

judo_vic 2020.02.08. 18:38:11

@a nagy hohohorgász: Dehogyisnem akarom felemelni. A gyári munkás fiút én hoztam ki a gödörből, de ő tanácstalan volt, nem keserű. Nem sajnáltam tőle az időt, hogy segítsek neki. Ő is segített nekem azzal, hogy jó társaságot nyújtott, nekem ez is elég volt. Nagy különbség van a pillanatnyi mélyponton lévő és a keserű, pesszimista, gyűlölködő, önbizalomhiányos vesztesek között. Más is küzd, mégsem fröcsögi a mocskot mindenre és mindenkire, hanem feláll.
Aztán nem mert lépni, mert nem hitte, hogy van komolyabb esélye nálam. Én sem vagyok egy nyomulós ribanc, így most ugyanúgy beszélgetünk, csak nem jutottunk tovább.

judo_vic 2020.02.08. 18:39:34

@errrrrrrrrr: Ha van egy batár BMW-d meg egy okosházad, beszélhetünk... :D

Reactor 2020.02.08. 18:40:26

@judo_vic: Tegyük hozzá, hogy aki azt mondja, hogy szerinte minden szar, és ezt konkrétan alá is tudja támasztani, annak azért vastagon igaza van. Énnekem eszembe nem jutna vitatni azoknak az álláspontját, akik a nevén nevezik a dolgokat, vagy akár karakánul kijelentik, hogy ez az egész ország, meg nagyjából a világ úgy ahogy van, el van baszva, mert nagyjából ez az igazság. Tehát messze nem biztos, hogy érzelmileg lehúzóak és megkeseredett terhek, egyszerűen csak reálisan látják a dolgokat. Ugyanabban a valóságban élek, mint ők, úgyhogy tudom, miről beszélnek, még ha megindokolni nem is tudják.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 18:44:13

@judo_vic: asszem sikertortenet lesz ebbol. Hivhatlak majd Alexanak?

judo_vic 2020.02.08. 18:44:33

@Torokhang: :D Jó próbálkozás volt. Átlagos külsejű vagyok, inkább cuki, mintsem végzet asszonya, bár ha sminkelnék, lehetne belőlem mindenféle végzet asszonya.
Az introvertálttal nincs baj, én is az vagyok. Vagyis lehet, pont ez a baj, mert nehezen fejezem ki, ha valaki tetszik. Van ez az új skatulya, a demiszexuálisok, eléggé illik rám a leírás. Csak hát mire kialakul az érzelmi kapcsolat, akkorára azt hiszik, nem akarok többet...
(A barátaim azon szoktak röhögni, hogy van-e még lejjebb az ízlésemben? Annyira átlagos, már-már néha csúnyácska férfiak tetszenek, hogy el se hiszik, hogy komolyan mondom. Pl. az aranyos, vicces, mindenki kedvence srác, aki senkinek se jön be, csak nekem... Én látom benne a szépet: a lelkét. Egyébként kit érdekel a külső? Úgyis öreg lesz és csúnya, de a belső értékei megmaradnak.)

Tomy Stark 2020.02.08. 18:44:34

@judo_vic: Talán nem kéne ennyit agyalni a kapcsolatokon, csak élni becsülettel az életet... A többi majd csak lesz valahogy!

Burgermeister 2020.02.08. 18:45:26

@errrrrrrrrr: ez pont igy van, van most egy ilyen macskas csajszim, dugom aztan tipli

2020.02.08. 18:46:41

@Almandin: De ez nevetséges, mi a fasz ez, hogy "cseléd"? Azért, mert ad a vacsorájából a férjének is? Vagy hogy vesz neki egy üveg sört hazafelé? Vagy hogy a lakást, ahol él, gyakrabban kell felmosnia, mivel nem egyedül lakik ott?

Ez mit akar üzenni a párjának? Hogy "életem végéig számíthatsz rám jóban-rosszban, de a szemetet nem viszem le"? :DDD

Ez most olyan, hogy akkor minek udvaroljon a férfi a nőnek, ha egyszer úgyis neki egy szopásra van szüksége? Ahogy a fentebb írta valaki, HOL VAGYOK EBBEN ÉN?! xDDD

Konkrétan nevetek ezen a baromságon, hogy cseléd. A "cselédség", magyarul hogy gondoskodsz egy szerettedről, megerősíti őt a férfi létében, téged a női létedben, elhiteti vele, hogy a gyerekére is tudsz majd vigyázni, valamint azt az üzenetet sugallja felé, hogy számít neked, mert megteszel érte olyan dolgokat, amik nem RÓLAD hanem rólaTOK szólnak, tehát ápolod a kapcsolatot. Mert ez a kapcsolat ápolása, nem a "beszéljükmeg" meg a párterápia meg a wellnesshétvége.

judo_vic 2020.02.08. 18:47:16

@Reactor: Látom én is, hogy szar. Rohad az egész és elkeserít. Csak én nem másokon vezetem le, hanem "elengedem". Ha mérgezi az én életem, jobb lesz? Nem fog megváltozni a társadalom, ha én szitkozódom 0-24-ben. Attól lesz egy kicsit jobb, ha teszek a jóért a mocskolódás helyett.

judo_vic 2020.02.08. 18:48:57

@errrrrrrrrr: Bocsi, de az Alexa az olyan izééé. Siri jobb lesz, ő menőbb. Alexa óccsó.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:49:19

@Reactor: +1 000 pont. Jól leirtad. Ha vki anyucit akarja az vesszen el. De ha valaha is kileppett a világba és felfogta milyen az szívesen vissza menne az anyuci szoknyája alá. Aki kinnmarad a valóságban az bizony veszít valamit a harcban és ha ez pont az hogy nem "boldog" az a legkisebb rossz. Bassza meg ha mindenhez jó pofat kell vágni.

judo_vic 2020.02.08. 18:51:22

@Tomy Stark: Alapvetően nem agyalok rajta, élem az életem, ismerkedem, jól érzem magam és remélem, hogy egyszer betoppan az életembe a társam. Ha meg nem... Hát akkor így jártam. :D

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:51:36

@Reactor: tudod én 28 évesen azt a nőt kerestem aki a discoban a sarokban sírt azért "hogy mi a faszt keresek itt".

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:53:26

@judo_vic: akkor a szakmunkasodnak még sem volt önbizalma. A cuki szó egy férfinek azt jelenti hogy bűn ronda vagy de az igenyed az egekben.

judo_vic 2020.02.08. 18:55:37

@a nagy hohohorgász: Nem vagyok bűnronda, se műpicsa. Átlagos nő vagyok. Mondjuk az igényeim nagyok: a BELSŐ tulajdonságok számítanak.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 18:56:38

@judo_vic: szerintem magat nonek kiado ferfi vagy. Egy no hidegrazast kap alexatol, google-tol es siritol IS.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 18:58:48

@judo_vic: ja és szólok akik mosolyognak őszintén azoknak te már nem vagy pálya. Vagy boldoggá tudsz tenni egy sikeres de szomorú férfit vagy maszturbálás marad. De egy happy férfinak te csak 1 pillanat vagy.

judo_vic 2020.02.08. 18:59:39

@errrrrrrrrr: Nyilván. Kivéve ha hülye, egyszerű bölcsészként 10 évvel ezelőtt azt hittem, érdekel az informatika mélyebben.. Így lett az összes barátom infos. Csak mondom, pont ez történt.:D

moonshadow 2020.02.08. 19:00:28

Igazából nem értem miért mérgelődik itt sok pasi, hiszen 35 feletti nőket párkapcsolati értelemben nem lehet komolyan venni. Amíg kinézett valahogy másnak adta a szép éveit, hervadó virágért nem teperek. Ezt magukról is tudják és kb. úgy vannak a párkapcsolattal, mint Woody Allen a klubbokal, hogy sose lépne be olyan klubba amelyik felveszi tagnak, ezek a csajok meg sose lépnének párkapcsolatra olyannal akinek kellenének, mert az lúzer. Ha tetszem neki, legfeljebb dugunk egyet és megyünk a dolgunkra majd összejövünk egy újabb dugás erejéig. Férfiként ez hawai, ne kelljen már a fasságaikat állandóan hallgatni. Szóval ez nekem így nem rossz.

#szájbergyerek# 2020.02.08. 19:00:31

@judo_vic:
Nem akarsz gyereket. Rendben. Akkor neked egy elvált apuka való, aki már letudta az utódnemzést.
Nos ők valóban nem a legvidámabb barakkban vannak így hát ez neked nem opció. A kör bezárult.

judo_vic 2020.02.08. 19:01:44

@a nagy hohohorgász: Tudod, kezdelek szánni. Borzalmas lehet így élni.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:02:51

@judo_vic: bölcsész vagy?Akkor bocs de reménytelen vagy . Lépj ki a valóságba hercegnő

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:04:28

@judo_vic: engem nem kell szánni én férfi vagyok.

judo_vic 2020.02.08. 19:04:45

@#szájbergyerek#: Vagy egy olyan férfi, aki tovább lát annál, hogy felcsinál egy nőt, letudja a kötelezőt és aztán gürizik, hogy legyen miből etetni a családot. Meggyőzhető vagyok a gyerekvállalás kérdésében, de nem muszájból, hanem mert mindketten akarjuk. Ha erre a pontra nem jutunk el, nekem nem kell gyerek. Főleg nem annyira, hogy bepalizzak valakit, hogy ezt is kipipáljam a listámon.

2020.02.08. 19:05:18

@judo_vic: félreértettél... abszolút nem érdekel, hogy hogyan nézel ki. Viszont kép nélkül nem tudom leírni azt, hogy a külsőddel van baj, mert amit leírsz, az kicsit hihetetlennek tűnik. Hogy van egy csinos, jól szituált, gyereket nem akaró harmincas nő, aki az átlagos-csúnyácska pasikra hajt, de hát azok nem akarják. :D

errrrrrrrrr 2020.02.08. 19:06:43

@judo_vic: Te, es senki sem frissitgeti a szoftvered vagy hardvered a csapatbol? A geek-ek furak, de lattam mar olyat, aki korrekt volt. Mondjuk az a sajat nemet szerette.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:10:35

@Torokhang: szerintem is. Inkább éhes diszno mákkal álmodik.... De neki a legszebb makk jár. Hát akkor szopjon lovat.

2020.02.08. 19:12:35

@judo_vic: ez egy korrekt hozzáállás egyébként

judo_vic 2020.02.08. 19:15:01

@Torokhang: Pedig pont ez az eset. Ott csúszok el nagyon a kapcsolatokkal, hogy nem tudom kimutatni, ha valaki tetszik, mert félénk vagyok. Ebben a tekintetben abszolút bennem van a hiba, tudom is, igyekszem változtatni.
Sajnos a lepattintás jól megy, mert a felszínes, buta tök, gyúrós jóskák (és nem azt mondom, hogy mindegyik gyúrós jóska buta) megtalálnak maguknak...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:17:43

@judo_vic: mi van? Nincs önbizalmad? Miért nincs? Mert nehéz az élet? Képzeld másnak is.

judo_vic 2020.02.08. 19:18:57

@errrrrrrrrr: Van pajtásom, ha erre célzol :) Nagyon jó barátok vagyunk, megvan a karbantartás is, de az a pici plusz hiányzik, amitől kapcsolat lesz belőle. Nem is írom, hogy szerelmi, mert a szerelemtől még nem feltétlenül lesz jó egy kapcsolat, annál azért több kell.
De ha feladjuk mindketten a keresést, leéljük együtt az életünket, mert jól ellennénk. Fallback option-nek ez is jó. :)

2020.02.08. 19:19:06

@a nagy hohohorgász: most pont azt a frusztrált pesszimista stílust hozod, amiről a fentebb beszélt :D

2020.02.08. 19:19:39

@a nagy hohohorgász: most pont azt a frusztrált pesszimista stílust hozod, amiről a fentebb beszélt :D

2020.02.08. 19:19:41

@judo_vic:

Szép az amit írsz, csak a távolság ugye... na azt nem lehet legyőzni.
Már ha igaz, mert szerintem csak vetítesz. Vagy ha mégsem, akkor a mai társadalmi elvárásoknak biztosan nem felelsz meg, így viszont nincs sok esélyed.

Szerintem biztosan jobban jársz, ha a saját kasztrendszereden belül maradva keresgélsz.
Ugyanis igen ritka, hogy két különbözően szocializálódott ember egymásra találjon.
Manapság nincs Rómeó-Júlia történet, sem pedig nyálcsorgatós-könnyezős Pretty Woman.

Ott az alapvető probléma, amikor a lehetőségek és a vágyak köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Egy béta/théta/zéta hím ne akarjon magának alfa Nőt, mert ennek az esélye a nullához közelít még hosszú távon is. És fordítva.
Hiábavaló duma, mi több, egyszerűen parasztvakítás ez a "belső emberi érték", meg hogy "engem nem érdekel a külső" meg az egzisztencia. Dehogynem!
Mindenkinek van egy zsánere. Ebből nem szabad engedni, mert hosszútávon nem működik, ezt biztosan és tapasztalatból tudom. Persze, fontos, hogy tudjon megszólalni, ne essen ki a kapa a szájából, tudjon öltözködni, legyen csinos, és saccperkábé legyen azonos a világlátásunk. A Nőnek is vannak elvárásai, legyek családias, okos, humoros, legyen egzisztenciám, ha kell tudjak Férfi lenni, álljon a cerka, és lehessen velem megjelenni valahol.

Ez lenne a normális.
Csakhogy Ti Nők, és mi pasik valahogy nem találunk egymásra.
Talán egy másik időben és univerzumban...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:20:09

@a nagy hohohorgász: tudod mit jelent az hogy szeretet? Ha majd tudni fogod akkor lesz önbizalmad és sikeres leszel addig max egy feminim picsa.

2020.02.08. 19:21:19

@judo_vic: na, így már elhiszem! :D Tudtam, hogy sántít a sztori :D

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:22:56

@Torokhang: ez realitás nem pesszimizmus. Sokan osszetevesztik ahogy te is írtad. Köztük te is.

judo_vic 2020.02.08. 19:24:15

@Látens Inszinuáció: Abban biztosan nem felelek meg a mai társadalmi elvárásoknak, hogy tapadjak a "menő" pasikra, addig, amíg be nem adja a derekát egy, aztán valahogy magamhoz láncoljam és dicsekedjek vele Facebookon. Több, hosszabb, jó kapcsolatom volt, a mai napig mindenkivel "jóban" vagyok. Nem beszélünk napit vagy heti szinten, de nincs fújolás és gyűlölködés. Ők az úgymond "türelmesek", akik kb. annyira gyorsak, mint én, azaz kb. mint egy reumás csiga.

2020.02.08. 19:25:30

@judo_vic: hát persze, nehezen mutatod ki az érzéseidet, ez nagyon keserves dolog. De azért a kúrópajtid tudja, hogy nem vagytok kapcsolatban, és te igazából a jó társat keresed? Tisztán testi karbantartás, érzelmek nélkül? :))) hihiiiiihiii

judo_vic 2020.02.08. 19:26:13

@Torokhang: Az én részemről biztosan. :D Az előző munkahelyemen a búcsúbulimon valották be hárman, hogy az első pillanattól fogva meg akartak bszni (de konkrétan így), de nem mutattam feléjük egyértelmű jeleket. Ebben lúzer vagyok. :D

#szájbergyerek# 2020.02.08. 19:27:30

@judo_vic:
Az előbb még kategorikusan kijelentetted, hogy te nem akarsz gyereket. Most már meggyőzhető vagy. Határozottnak tűnsz.
Ám ha mégsem szeretnél gyereket és ezt komolyan gondolod, nagyobb eséllyel marad melletted egy elvált apuka csak a két szemedért. Mindössze ennyit akartam mondani. A felcsinálást, bepalizást már te költötted hozzá.

judo_vic 2020.02.08. 19:27:50

@Torokhang: Én szeretek tiszta lapokkal játszani. Megmondtam előre, hogy nem vagyok szerelmes, ő pedig azt válaszolta, hogy ő sem. Ez egy kölcsönös "üzleti" kapcsolat, mindenki jól jár. Ő is keresgél, én is. Addig pedig nem leszünk kétségbeesve, míg megtaláljuk egy "egyet", mert van egy fasza fallback.

2020.02.08. 19:28:06

@a nagy hohohorgász: az élet egyszerre nehéz és könnyű is. Nekem a nehéz időkben a halálom biztos tudata adta a legtöbb örömöt a mindennapokra

judo_vic 2020.02.08. 19:29:43

@#szájbergyerek#: Most nem akarok gyereket. Ez biztos. De hogyan jelenthetném ki, hogy egy jó kapcsolatban 5 év múlva sem fogok akarni? Annyira biztos nem akarok majd, hogy erre rámenjen a dolog, ha a pasim nem akar, de ha neki ez minden vágya, akkor van rá esély, hogy rábólintok.

2020.02.08. 19:36:14

@judo_vic: ha azt válaszolta volna, hogy ő meg igen, már nem ápolhatna, és még a fallback opció sem ő lenne, tehát nekem ez kicsit viccesen hangzik, de tipikus :)
Az meg különösen, hogy azt hiszed, hogy egy ilyen viszonnyal a tarsolyban esélye van felbukkanni egy érdemi fickónak.

Tehát összefoglalom: nem akarod magad teljesen kompromittálni érzelmileg, és eljátszani egy korosztályos párkapcsolati szerepet, hanem megkötöttél egy háttéralkut az élettel, hogy időnként csöpögtessen a szádba egy kis mannát, hogy azért szomjan se halj, amíg átérsz a sivatagon.

A kérdés már csak az, hogy odaérhetsz-e az oázisba, ha semmi bajod a sivatag közepén?

És ugye ez a csapdahelyzet, mert most még egyenletes tempóban gyalogolsz, könnyed léptekkel a homokon, de pár év és úgy érezheted, hogy egyre kevesebb manna hull az égből, és a lábad is egyre nehezebben vonszolod a sivatagban, az a kurva oázis meg még mindig nincs sehol sem. Az, hogy visszavonulsz, és megelégszel az égből hulló mannával, meg lehet, hogy már nem lesz opció, elvégre neked sem a manna kellett, hanem az oázis.

Glaukon 2020.02.08. 19:37:12

Sziasztok!
Nagyon sok általánosítás, kevés érdemi hozzáfűzés, túltengő tesztoszteron, és rengeteg frusztráció. Basszus, ez a hozzászólásfolyam is lehetne egy olyan fórum, ahol a két szempont valamit közelít egymáshoz, felfog, megért. Itt az megy, hogy ...nem megy semmi (egy-két józanabb hangon kívül, akiket öröm volt olvasni).
Szarban vannak a 35+-os nők. Igen. Mind? Nem. Vannak magukat túlértékelő nők (és férfiak)? Igen. Általános korjelenség? Igen, de mégsem csak. A külsőségek és a buta felszín sokat számítanak? Igen. Csak most? Nem. Ez volt régebb is (megnyugtatok mindenkit, régen a legmenőbb mammutvadász volt az alfa, s az a lovag vágtatott be a várúrnő combjai közé, aki vagy a legszebb paripával korzózott, a legszebb páncélja volt, vagy ő volt a jani az adok-kapokban). Azok a férfiak szoktak vinnyogva panaszkodni, akik csak félig azok? Igen. Ki lehet ebből az állapotból keveredni? Igen. A nők nem szeretik a panaszáradatokat, önsajnálatot, köldöknézegetést? Nem. Lehetsz sikeres nőknél úgyis, hogy nem vagy Johnny Depp és Brad Pitt képzelt szerelemgyereke? Igen. Elvált apukaként is? Igen.
A férfiasság nem csak a pénz-kockahas-bömös trióban virít. Az esélyeket rombolni nem fogja, persze, sőt, de azok a nők, akik CSAK erre harapnak, nem azok, akiket bárki is akarna (tiéd, enyém, aki akarja, ha épp virítasz valamit), Tényleg kell?
A férfi az erősebb nem.
Magabiztos, s erejének tudatában tud megértő lenni.
Önbizalma nem a pillanatnyi helyzetéből adódik (itt hibáznak sokan), hanem abból a hitből fakad, hogy tudja, bármikor fel tud állni. A kudarcból is. Sőt, ott ismerszik meg a legény a gáton.
És veszi a fáradtságot, és megérteni is próbálja a másikat.
Idegen terep, mindig van tanulnivaló.
Nos, én szívesen tanulnék itt is valami igazit, ha már ennyi kommentet végigolvastam.

2020.02.08. 19:39:23

@judo_vic: értelmes, kulturált, kedves emberek. Az ilyen szociopaták gondolom infósok akkor.

Volt egy ismerősöm, aki egy ilyen infós gyerek volt, hallgatta a történeteimet, kijött Ázsiába csajozni, és olyan kibaszott suttyó volt, hogy az ázsiai csajok közül a közepesen igényesek már elhajtották :D :D :D Ilyet még nem is láttam, azt hittem, beszarok. Azóta sem beszéltem vele...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:41:18

@Torokhang: erre mondja bolcseszke h egyéni probléma. Légy boldog különben egy senki vagy

judo_vic 2020.02.08. 19:41:52

@Torokhang: Igen, látom a hátulütőit ennek a helyzetnek. Ezért is igyekszem nem elzárni magam az ismerkedéstől, mert jaj hát nekem van valaki, akitől megkapom, amit akarok. Amikor közösségben vagyok, nagyon igyekszem kibújni a csigaházamból és beszélgetni ismeretlen pasikkal, hátha bekattan egyszer valami. Kattant már be, a pajti addig visszalépett, hónapokig nem volt köztünk semmi (a megcsalás nálam nem játszik), de a pasi lelépett, én meg "visszaállítottam" az előző mentést, azaz a pajti visszakerült a képbe.
(Egyébként neki vannak futó kalandjai, nem egy reménykedő hősszerelmes.)

judo_vic 2020.02.08. 19:45:03

@Torokhang: Persze, hogy infosok. :) Vannak köztük nagyon jó arcok (a barátaim biztosan azok :D), de sok köztük az ilyen ijesztő idióta. Mondjuk az egyikük tetszett nekem, de hát ugye az ismert probléma előjött, nem lett semmi, mert nem mutattam semmit. :D

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 19:47:53

@judo_vic: az az igazság hogy diszpekdanya vagy annak akik miatt a férfiak olyanok amilyenek. Akik meg bokolnak neked azok a béta hímek akikre te szarsz egy nagyot. Jó éjt

2020.02.08. 19:48:11

@a nagy hohohorgász: Ez nem bölcsészet. Én sem szeretem azt, ha valaki egészséges, nem éhezik / fázik, stb. és folyton baja van. Ha most jól vagy, akkor garantálom neked, hogy később rosszabb lesz, tehát örülj annak, hogy most jól vagy. Ez ilyen egyszerű. Voltam már súlyos természeti katasztrófák helyszínein, beszoptam a 2011-es földrengést és cunamit Japánban, és még sorolhatnám. Mondjuk úgy, hogy rengeteg emberrel találkoztam, akinek a háza dőlt össze, családtagjai haltak meg, stb. és egyik sem rinyált annyit, mint egy átlagos magyar pasi, akinek a nők összetörték a szívét.

Jó, azt elismerem, hogy én is érzelmes és sérülékeny lelkű férfi voltam mindig is. De le is léptem időben, mert már huszonévesen láttam, hogy ha maradok, pont egy ilyen megkeseredett lúzer lesz belőlem is.

Nancsibacsi 2020.02.08. 19:49:49

@Almandin: "Ha már a nőverést említed: az a különbség a mai és a "régi, szép" világ között, hogy ma le tud lépni a nők többsége, ha verik (vagy más komoly baj van), addig régen kénytelenek voltak holtomiglan-holtodiglan tűrni, ha verekedős, részeges, vagy csak szimplán lelki terrorista volt az uruk."
Ez nem igaz. Régen ilyenkor "hazaköltöztek" - vagyis a szüleikhez. Az tény, hogy egy ilyen lépés után nemigen vette el őket más feleségül, de az butaság, hogy tűrték volna holtomiglan a verést. Megjegyzem régen ilyenkor a lány apja/családja esélyes hogy csúnyán megverte a lány "urát" (ha már egyszer a szülei nem nevelték meg) - szóval annyira nem volt az rossz világ. Ma kérheti a táltartási végzést, aztán nem kapja meg.

"Tény, hogy nagyobb népszaporulattal járt a régi modell (sok nőnek még abba se volt beleszólása, mikor szexelnek vele)"
Nem azért volt magasabb a népszaporulat, mert a nőnek nem volt beleszólása hogy mikor szexeljen, hanem azért, mert nem védekeztek a terhesség ellen. Sőt mondok egy durvát: a gyereket áldásnak tartották. Mert pl. a gyerek 6 évesen már dolgozott, így több gyerek=több munkás kéz=jobb élet. Plusz öregkorukban nem volt nyugdíj, hanem a gyerekek tartották el a szülőket. Egyébként ma is van amikor a nő hálából fekszik le valakivel - aki nem is a férje. Na bumm: punci=fizetőeszköz: tudják a nők is, tudják a férfiak is. Nincs ebben semmi rossz.

"de ne gondoljuk, hogy régen, csak azért, mert nem vagy kevesen váltak, a nők automatikusan boldogabbak voltak!"
Régen minden más volt. Sokkal nagyobb volt a nélkülözés mint ma, szóval az eléggé félrevezető, hogy régen nem voltak ennyire boldogok. Senki se lenne boldog, ha este azt kellene mondani a gyereknek, hogy a kenyér már elment aludni (mert nem tud neki enni adni, ő meg lehet hogy egész nap nem evett).

"A mai világban az elmagányosodás, ami miatt sokan boldogtalanok (nemcsak nők, férfiak is), a régi világban a házasság felbonthatatlansága miatt volt sok boldogtalan ember."
Ma azért boldogtalanok, mert úgy nem lehet senki se elégedett az aktuális párjával, ha előtte már 20-30-40-50 párja volt. Az ok egyszerű: a nők minden pasiból veszik a legjobb tulajdonságot, és az így képzett maximumot várják el az aktuális pasitól. Ez egyszerűen egy idő után nem megy. Ezt nevezik szaknyelven úgy, hogy "felült a faszkörhintára". Ha felül, akkor az ő boldogságának már lőttek - soha nem lesz elégedett, boldog feleség.
Régen meg tök más világ volt, mások voltak az életcélok, nagy volt a nyomorúság - éhesen meg nehéz boldognak lenni. 100-150 éve egy átlagos paraszt az instagramra csak a saját falujából tudott volna képeket feltenni, mert sokan egy életet leéltek úgy, hogy nem mentek ki a faluból (max a legközelebbi poros kisvárosig, ahol a "vásár" volt.

2020.02.08. 19:50:45

@judo_vic: nem értem, hogy miért nem választod a srácot, akivel már hatvanötször annyit megcsináltál, amit egy átlagember elviselne tőled, és még mindig veled van? Ez annyira durva, hogy "nem nyílsz meg", miközben ott egy férfi, akivel élvezed a szexet, kvázi ő a biztosítékod a jó életre, de neked a még jobb kell, vagy mi van?

#szájbergyerek# 2020.02.08. 19:52:26

@GiaMarie:
Drága az a kávé amiét fél millát ki kell csengetni.
Poháralátétnek meg visszük az adóbevallást.

Muhammad Balfas 2020.02.08. 20:01:02

@Torokhang: A TFR nem a megszületett gyerekre vonatkozik? Ha sok az abortusz ,akkor kisebb a TFR. Vagyis az 1,7-1,8-ba már bele lett számolva..

"Egy egészségileg, társadalmilag, technológiailag, demográfiailag leromló,"

A demográfiát már tisztáztuk. Társadalmilag, hát ez egy eléggé tág fogalom.. Közép -Afrika milyen társadalmilag ,egészségileg, technológiailag? Utóbbihoz annyit, hogy per pillanat az oroszok hipersonicus fegyverek terén megelőzték az USA-t ,legújabb harckocsijukba pedig a hagyományos doppler radarhoz képest teljesen új, fotonkatódos UV kamerarendszert telepítettek a páncéltörő rakéták érzékelésére.

" A feleségem ázsiai, a gyerekeim félvérek, és le se szarom, hogy mi lesz a nyugattal."

Vagyis te egy másik kultúrához csatlakoztál..

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:03:45

@Torokhang: mert házat lehet ujraepiteni kapcsolatot nem. Te sem tudsz semmit az életről. Addig örülj neki mert az élet durvább mint a cunami. Nem tudsz elbujni nincs anyuci szoknyája. Én felalltam a rakbol és a kedves nokbol. És már meg tudom különböztetni mi a baj és mi nem. Ha valaki szembejon velem és nem mosolyog az nem baj, csak az élet neki háttal terdepel. A baj az ha erről ő is tehet, de cukika ezt nem tette hozzá. Ebből látszik hogy még nem élt igazán. És te sem hiába láttál cunamit

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:05:54

@Torokhang: mit nem értesz cukikan b+? Nem trendi a malackanak. Ennyi...

Burgermeister 2020.02.08. 20:08:47

@Látens Inszinuáció:
Az első randira rendre én megyek el, akár Komlóra is.
Ebéd, vacsora, kávé, virág, egyebek.
A randira büdös szájjal jön el, pedig azt írja, nem dohányzik.
Teltkarcsúság nála a 25 kiló többlet is.
A beszélgetéskor kiderül, még együtt él a volt férjével/pasijával.
A randevú során csak önmagáról/exéről beszél, én szóhoz sem jutok.
Az ELSŐ telefonbeszélgetéskor lazán rákérdez a szexuális szokásaimra.
Elhallgatja, hogy testi fogyatékossága van.
Elhallgatja, hogy Romániából áttelepült, és csak lakást keres.
Az első látogatáskor már elkezd pakolni, magyarázni, mit és hová tegyek.

Ne haragudj de balek vagy. Qrvara szarul allsz hozza. Igy nem lesz punci.
Leutazol Komlora? Ez a hobbid? :) de komolyan...nem bantasbol, egy kicsit gondold at, tele van a varos szabad puncival.
Ebéd? Vacsora? Virág? 25 kg tobblet, meglátod es elhajtod a faszba.
Alap h az elso talalkozas (es nem randi) az felmeres, semmi nagy eroforrast nem aldozni bele, legjobb hetkoznap mnka utan...kb. fel ora mert menned kell tovabb, mindegy kamuzol vmit hogy miert, de nem lenyeg. Kap a punci egy bambit vagy kvt. Ha ezek utén okes es latod hogy kolcsonos az erdeklodes akkor kezdheted oltani, onnantol a kezedbol eszik, biztos a puncid.
Nem meno mar ez a loagiassag amit eloadsz, nincs is eredmenye. Na rajta, huzz bele..:)

shakespeare 2020.02.08. 20:11:04

egyszerűen nincs kapcsolat, nincs közös élet,
nincs is igény és nincs is kép a fejekben erről,
a cikkből is ezt lehet kiolvasni, évek, szex és gyerek, ennyi,
a család a közös élet az nem téma, nincs

újabban a FB es Instagram úgy atmosta az agyakat, hogy senki nem elég jó már futó kalandra sem

évek telnek el szex nélkül mai huszonévesek jó részénél

másik része pedig konkrétan totál másik véglet, kb mint a kutyák úgy és annyit , azon a szinten is értékelik a partnert is

Glaukon 2020.02.08. 20:11:09

@judo_vic: a munkásfiús sztorihoz.
Nem egyedi történet. Volt egy kollégám (nem a leányálom, de nem is csúnya), diploma nélküli, de remek értelmi és fejlődési adottságokkal - s egy adott ponton egy gyárban találta magát vagy-vagy alapon. Futószalagnál. Súlyosbító körülmények: épp meglépett a gyermekei anyja (nem felesége), hitel a lakáson, sporadikus láthatás, némi frusztráció, érthető. Valahogy megismert egy diplomás, kifejezetten jól szituált és dotált - csinos - 29 éves nőt. Cápát, mondhatnánk, de - ezért nem érdemes általánosítani - nem volt az. Háromhavi együttlét, s egy kisebb veszekedésük után nálam kötött ki. "Hogy ő kevés ehhez a nőhöz", "Ennek úgyse lesz jó folytatása", stb. Azóta férj-feleség, pasikánk felnőtt a nőhöz, feladathoz, rendszergazda, van egy közös gyerekük.
Tehát nem lehetetlen. Ha minden klappol, bele kell vágni. Ha kétségei vannak, el kell oszlatni. De mindezek előtt el kell döntened, neked, ott belül, hogy tényleg ő-e. Onnantól viszont elő a farbával, nem "nem tudomozni", ez nem a buli, ahol szemlesütve kell szendézni. Ő nem lép, mert kevesli magát (azért ez őszinte, nálam jó pont), így hát neked kell. .

errrrrrrrrr 2020.02.08. 20:11:54

@judo_vic: na, orommel hallom... Az en tapasztalatom az, hogy hiaba tisztaztuk joelore, h sex only, megis mindegyik ugy a 3ik alkalom utan elojott azzal, hogy azert egy vacsi vagy nyaralas is beleferhetne. Amugy meg mar szinte jartok, ha a szex es a baratsag igy megfer egymas mellett.

collapse_course 2020.02.08. 20:14:11

@judo_vic: "Van pajtásom, ha erre célzol :) Nagyon jó barátok vagyunk, megvan a karbantartás is, de az a pici plusz hiányzik,"

Annyira szép, ahogy kibontod az igazság apró részleteit, jössz a szokásos kamu szöveggel, hogy neked csak a belső számít, te vagy a kivétal, meg jól elvagy egyedül, de azért "vészfasz" csak-csak kell :) Vagy téged használ a pajtásod ürítőedénynek, persze, "megbeszéltétek"...Nekem ez elég visszataszító így, ilyen nő sem kellene, az hétszentség :)

Tényleg csodálkozol az itt leírtak után, hogy egyedül vagy?

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:15:05

@Burgermeister: erről beszéltem én is. Leutaztam Papara a lofaszert. Puncit nem kaptam de megmondta az ebédnél amire én hívtam meg hogy nem egészséges a hús. De azért jó volt hogy fizettem

balkáni 2020.02.08. 20:18:26

@GiaMarie: Én a szép (nem műnő) és okos nőket ismerem csak, és a posztolo is szerintem erről a kategóriáról ír.

collapse_course 2020.02.08. 20:23:10

Az a nő, aki 30 felett egyedül van, az annyit is ér :)
Férfivé válni kell, a nőnek elég csak megszületnie, ennyi kell ahhoz, hogy legyen férfi az életében, aki ezt is elszúrja, az mennyire béna? Szokás azt is mondani, hogy a nőnek Isten a 18. születésnapjára egy Lamborghinit ad, a férfinek meg egy kalapácsot.

A nők tizenévesen és huszonévesen a legvonzóbbak, ekkor a legmagasabb a "piaci értékük", ez a rövid kis időszak áll rendelkezésükre, hogy megtalálják a megfelelő férfit, de elszúrják, mert felülnek a direkt, vagy indirekt körhintára, fontosabb a karrier, a bulika, az utazások, 30 felett meg koppannak és ott szomorkodnak a társkeresőkön és persze minden pasi szemét, és "fél az okos nőktől". :D

aranea 2020.02.08. 20:29:21

Soha nem értettem, hogy miért beszélik be maguknak a férfiak azt, hogy a nők mindenképpen rájuk vágynak?
Nem, uraim!
Ha a sz4rból és a f0sból lehet csak választani, akkor egy értelmes, jó önrétékeléssel rendelkező nő vállat von, és nyugodtan éli le egyedül az életét. ;)

judo_vic 2020.02.08. 20:42:52

@Torokhang: Azért, mert 4 gyerekes, elvált apa. 13 éve ismerem, barátok vagyunk, és hát működik a kémia is, mint az kiderült. Azért fallback, és nem nr1, mert van 4 gyereke. Ezt így csúnya leírni, de megmondtam neki is. Nem szeretnék hirtelen 4 gyerek pótanyukája lenni.
Ez egy olyan dolog, amin nem lehet változtatni, mert ennél már csak több gyereke lehetne, kevesebb semmiképpen.
Ha nem lenne 4, csak mondjuk 1-2, amivel én meg tudnék barátkozni, nem a pajtásom lenne, hanem a férjem. A 4 nekem túl sok. Szeretem őket, de nem eléggé ahhoz, hogy aktívan részt vegyek az életükben.

judo_vic 2020.02.08. 20:45:34

@collapse_course: Nem csodálkozom. Szerintem sehol sem írtam, hogy meg vagyok lepődve, hogy nincs fix párom. Tudom én pontosan, én hol rontom el és azt is, hogy nekem mi a rossz tulajdonságom.
Azt írtam, kik azok, akikkel nem jönnék össze, mert nem bírom őket elviselni. Illetve azt, hogy van hová fejlődnöm.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.08. 20:46:09

@Muhammad Balfas: "A világon jelenleg 33 repülőgép-hordozó hadihajó van szolgálatban, ebből 19 amerikai, 4 francia, 2-2 brit és olasz. Egy ilyen hajója van az indiai, kínai, brazil, orosz, thaiföldi és spanyol haditengerészetnek, bár India és Kína is gőzerővel épít éppen újakat, hogy bővítse a flottáját. Az eddigi legnagyobb, 100 ezer tonna körüli Nimitz-osztályból, és természetesen az új, Gerald Ford-osztályból is csak az amerikaiaknak van, előbbiből tíz, utóbbiból mostantól egy. Az utánuk következő legnagyobbak, az orosz Kuznyecov és a kínai Liaoning csak 60-70 ezer tonnásak." - Ja, a Kuznyecov most gyulladt ki karbantartás közben.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 20:46:15

@aranea:... es vesz egy macskat akit tarsakent, gyerekekent kezel.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:47:03

@aranea: és szerinted ettől a nőknek jobb lesz?

judo_vic 2020.02.08. 20:48:16

@errrrrrrrrr: Az a plusz hiányzik, hogy mélyen belül nem tartom szabadnak. Szabad, mert elvált, de a 4 kicsi gyerek, az 4 kicsi gyerek.

errrrrrrrrr 2020.02.08. 20:48:28

@judo_vic: ezt ertjuk, a masik oldalon is megvan ez a para, sulyosbitva az apa, csaladfo, eltarto szereppel

judo_vic 2020.02.08. 20:54:10

@errrrrrrrrr: Egyébként a 11 éves lányával nagyon jól el tudok beszélgetni, a kicsikről is szívesen gondoskodom 1 napra, de utána nekem ennyi elég is volt. Ha magamnak nem szeretnék 4 saját gyereket, akkor másét még annyira sem akarom...

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:54:42

@a nagy hohohorgász: asszony mondta hogy ne együnk marhahúst mert klimavedelem. Erre azt válaszoltam hogy akkor minek vesz új ruhát minden hónapban? Azóta kuss van

#szájbergyerek# 2020.02.08. 20:55:06

@judo_vic:
Ja hogy neked már megvan az elvált apuka. Nem akarsz gyereket. Gondolom ő sem akar ötödiket. Jókat keféltek. Neked ez megfelel. Hol itt a probléma? Egyébként panaszkodsz vagy dicsekszel?

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 20:57:52

@judo_vic: magyarul tudatosan cseszel szét egy családot. Nem azért nem férfi az a majom aki kurogat hanem azért mert egy gerinctelen féreg. Pont olyan mint te csak van neki plusz 4 szerencsétlen gyerek.

judo_vic 2020.02.08. 20:59:38

@#szájbergyerek#: Nem akar ötödiket, de tudod, milyen az, amikor el szeretnél menni vele valahova, és a kettes számú gyerek benyalja a hányós-hasmenéses vírust, ami aztán mindenkin végigmegy? Ha az én gyerekem lenne, ÉN vállaltam volna, hogy a gyerek az első, de nem az enyémek és én nem vállalnék négyet. Itt meg is áll a sztori.

csorsza 2020.02.08. 21:00:59

@Almandin: kétezer éve megírták ezt a Bibliában: ketten bármire képesek, egyedül semmire.

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 21:02:09

@judo_vic: ebből látszik hogy a legjobb barátod egy féreg, amit te írtál . És mivel a legjobb barátod ezáltal te is az vagy. Sajnos ez van

a nagy hohohorgász 2020.02.08. 21:11:38

@a nagy hohohorgász: ja és egy jó tanács aki geek az nem akar a valóságban élni. Ezért találták ki maguknak a virtuális világot. Jó reggelt! Örülök hogy segítettem. Nem tartozol semmivel.

2020.02.08. 21:12:54

@judo_vic: egy igazi dramaturg vagy, úgy vezeted fel a dolgaidat, hogy minden kommentednél jön egy csavar, ami felülírja az egészet. www.youtube.com/watch?v=W3q8Od5qJio

Muhammad Balfas 2020.02.08. 21:18:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyilván nem azt állítottam, hogy az orosz haderő jobb lenne az amerikainál. Ma az USA az egyetlen olyan szereplő ,amelyik bárhol képes beavatkozni a világon.De hiperszonikus fegyverek terén jelenleg előnyben vannak..

judo_vic 2020.02.08. 21:19:39

@Torokhang: Nem gondoltam, hogy ennyire bele fogunk menni a temaba, illetve a pajtasom csaladi allapotat nem tartottam relevansnak.
Szeretem a Rammsteint, de nem ertem, miert tetted bele a kommentbe. :D

#szájbergyerek# 2020.02.08. 21:20:30

@judo_vic:
A gyerekek időnként megbetegednek. Nem tudsz bulikázni miatta. Tényleg szörnyű lehet...
Mondom, hogy megérdemlitek egymást.

judo_vic 2020.02.08. 21:23:04

@#szájbergyerek#: Nem erted a lenyeget. Es pont nem bulikazni akartam, hanem setalni.

csorsza 2020.02.08. 21:23:13

@Torokhang: mondjuk ázsiai feleséggel könnyen osztod itt az észt :) Nyugati asszonnyal lennél, komolyabban vennénk :)

sure_shot 2020.02.08. 21:26:36

@csorsza: Leszarja az egészet, átugrotta a problémát.:D Így is lehet, én lájkolom.:)

#szájbergyerek# 2020.02.08. 21:27:27

@judo_vic:
Hát ez tragédia. Nem mehetsz sétálni sem. El is morzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában...

csorsza 2020.02.08. 21:34:38

@#szájbergyerek#: igazi kocka, vagy, szájbergyerek, empátia zéró.

#szájbergyerek# 2020.02.08. 21:36:53

@csorsza:
Láthatod hogy együttérzek vele. Még a könnyem is kicsordult...

2020.02.08. 21:36:58

du hast mich / du hasst mich = a tiéd vagyok / utálsz engem
du hast mich gefragt = megkérdeztél engem
du hast mich gefragt und ich hab nichts gesagt = megkérdeztél engem, de én semmit sem mondtam
Willst du bis der Tod uns scheidet Treue sein für alle Tage = Kettőnket választasz a halálig, hűen holtod napjáig?
Jaaaaaaaaaaa
NEIN!

Na, ez a sztorid ilyen volt, minden kommented teljes csavar az előzőhöz képest.

Onnan indultunk, hogy te milyen takaros kislány vagy, de nem jössz be a férfiaknak.
Aztán kiderült, hogy de, csak nem mersz velük beszélni.
Aztán kiderült, hogy nem mersz velük beszélni, csak egy csávóval szexelsz.
Aztán kiderült, hogy mertél te beszélni srácokkal, csak visszamentél a B-pályás csávóhoz.
Aztán kiderült, hogy a csávó kb. az a férfi, akit keresel.
Aztán kiderült, hogy elvált, 13 évvel idősebb, és van 4 gyereke.

Magyarul van egy fenntarthatatlan szexkapcsolatod, a munkahelyeden is sunázna a sok suttyó, de te még válogatsz.
Pedig teljesen világos, hogy a negyvenes apu ápolása és a munkahelyed suttyói sem a te kategóriád, ahogyan a gyári munkás fickó sem. Remélem tudod, mi a teendő.

csorsza 2020.02.08. 21:38:56

@sure_shot: jaja, nincs ezzel baj, jól kitalálta :) csak erősen más az ázsiaiak hozzállása az élethez. Elfogadóbbak, hálásabbak az élet apró adományaiért. Egy ázsiai nőnek meg egy jó egzisztánciájú nyugati férj azért nem olyan apró adomány. Ennek megfelelően hálás és toleráns...

2020.02.08. 21:43:57

@csorsza: bocs :D

Sosem állítottam, hogy nem én vagyok a világ legszerencsésebb férje. Mivel az utóbbi években ennyit beszéltem az asszonyról, ezért itt az ideje, hogy megosszak egy képet róla ebben a geci unalmas műszakban.
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=722A1.jpg

judo_vic 2020.02.08. 21:47:10

@Torokhang: Nem.
13 eve ismerem a pajtasomat=azt mondtam, nekem a szexhez es vonzalomhoz az kell, hogy megismerjem a masikat es tetsszen a lelke. Ez megvan.
Ha valaki megtetszik (mivel a jelenlegi pajtasi kapcsolatom nem egy normalis kapcsolat), nem merem/tudom kifejezni = ebben fejlodnom kell.
Az, hogy szocialisan nem vagyok a taplaleklanc csucsan (lsd. elozo pont)=egyedul vagyok.
Remenytelen, almodoz szuz vagyok? Nem. Ha valaki olyan lassu, mint en, akkor van eselyem kapcsolatra.
+1: A pajtasom pont jo lenne, a gyerekei nelkul. De vannak. Es nem, nem akarom mas donteset a sajat eletembe beemelni ugy, hogy en ilyet magamnak nem csinalnek.
Ezert vagyok igy. Tudom, miben kell fejlodnom, tudom, mit/kit keresek, de sokszor keseru, pesszimista gyokereket sodor az utamba az elet, es oket tuti nem akarom. Nem akarom mas 4 gyereket se.

judo_vic 2020.02.08. 21:49:49

@Torokhang: Ja, es a melos csavot szerettem volna, de ha egyikunk nem tud nyomulni (en), a masikunk meg nem hiszi el, hogy van eselye (o), akkor megszivtuk.

2020.02.08. 21:53:51

@judo_vic: Vettem a bőgést, oroszlán.
A magam részéről őszintén sok sikert kívánok, és tényleg ne állj le a megkeseredett bunkókkal, valamint a gyerekesekkel se.

csorsza 2020.02.08. 21:55:08

@Torokhang: Kicsit kamunak tűnik, h irl legyen a csaj, de ezzel nem azt akarom mondani, h a nejed nem egy bombázó :) Elárulod a nemzetiségét? :)

GiaMarie 2020.02.08. 21:55:18

@judo_vic: És ez mekkora bingo! Mert bizony fordítva is igaz. Nekem már megszámolni is sok, hányszor imádkozott az alfahím a küszöbömön, hogy mert értem aztán elválna, már nem igazi az a kapcsolat. És akkor én néztem rá, és számoltam. A ház marad az asszonynak. 3 gyerek, mint az orgonasíp, 2-7 év között, abból még van 15-20 év eltartás. Persze, vállalkozó, de olyan emberrel nem állnék össze, aki három gyerekre ad havi 15.000 Ft tartásdíjat, na. Viszont nem az a vállalkozó, aki 20 milliós kocsiból könyököl ki. Az a vállalkozó, aki szép, 150 nm-es házat épített hitelre a bevételeiből, amit most fizet, és még egész szépen éldegélnek is a htb feleséggel és három gyerekkel, szóval, mondjuk betermel 5-700.000-t egy hónapban. Na, ha ő eljön otthonról, akkor NYILVÁN fizeti tovább a lakáshitelt, és mellé NYILVÁN ad legalább 200-t az asszonynak, aki az elmúlt 8 évben egy percet nem dolgozott, és a következő 10-ben sem fog vélhetően (ugye munkát keresni három kicsi gyerekkel, 12 év lukkal az önéletrajzban lényegében esélytelen) Na, és köszönöm szépen, akármilyen jóképű, akármilyen született alfa, én ezt a csomagot nem veszem a nyakamba. Nézünk egymásra szomorúan, én meg becsukom az ajtót. Megint. Mert nem vagyok egy buta nő. Ellenben a probléma adott: 35-40 éves korára az alfa minőségű pasikra már nem egy gyereket varrt rá valaki, hanem inkább 2-3-t.

2020.02.08. 22:00:14

@csorsza: egyáltalán nem kamu, nem is nehéz egy fülöp-szigeteki nővel összejönni normál fehér férfiként. Mondjuk a feleségem egy prémium darab, de nézegesd, hogy milyen kapcsolatok vannak: www.google.com/search?q=young+filipina+old+foreigner

2020.02.08. 22:01:36

@csorsza: bár magamról nem rakok fel képet, mert akkor tényleg azt fogod hinni, hogy kamu :D :D :D Egy quasimodo vagyok mellette :)))

sure_shot 2020.02.08. 22:06:45

@GiaMarie: Úrísten, multinál vagy középvezető?:D

Almandin 2020.02.08. 22:08:20

@Torokhang: Ázsia egy nagy kontinens. Japánban ma hasonló problémák vannak népesedés terén, mint Európában. Más kultúra, de a végeredmény hasonló: a fiatal felnőttek egyre kisebb hányada házasodik, sőt sokan még a párkapcsolatok világából is kivonultak, komputeres animációkon keresztül élnek virtuális nemi életet. Máshol, mint pl. Afganisztánban középkori mentalitás, szigorú iszlám és nőelnyomás uralkodik. India, Indonézia, Vietnam, Szibéria mind-mind Ázsia, de egymástól nagyban eltérő kultúrák, a szaporodási rátájuk is eltérő.
Elgondolkodtató, hogy az ázsiai kontinensen is a legfejlettebb ország szaporodik legkevésbé. Ez arra utal, hogy egy társadalom minél civilizáltabb, annál inkább visszaesik a szaporulat.

Almandin 2020.02.08. 22:28:57

@GiaMarie: Értelmiségi körökben már hamarabb indult a "nem konvencionális" élet. Nekem a diplomás nagyszüleim elváltak a hatvanas években, a női felmenőim közül csak az anyai nagymamám tudott komolyabban főzni (ő volt a legkevésbé iskolázott a nagyszüleim közül), az apai nagymamám diplomás munkakörben dolgozott, a dédi főzött, amíg élt, utána nagyikám kifőzdékből szerezte be a meleg ételt, ő csak max.virslit meg tojást főzött. Anyukám se volt nagy szakács, nagymamám konkrétan kizavarta a konyhából, mert az szerinte elvonja az idejét a tanulástól. Felnőtt korában is félig-meddig tanult meg főzni, inkább a munkahelyi menzán evett, én meg az iskolain, hétvégén meg félkész ételeket fogyasztottunk. Sokat éltem együtt gyerekkoromban a nagyival, abban az időben főleg ő főzte az ebédet. Én se tanultam felnőtt koromig semmi főzést a filteres teán kívül, ma már többet tudok, autodidakta módon megtanultam ezt-azt, de én se főzök minden nap, inkább kifőzdék fele veszem az irányt.
Én 77-es évjárat vagyok, de én nem vettem azt észre, hogy kivételes lett volna a szüleim válása (a 80-as évek végén váltak). Már a nagyszüleim is elváltak az apai ágon, én azt látom, hogy 30 éve falun vagy mezővárosokban valóban ciki lehetett elválni vagy az átlagosnál később szülni, de tanult nagyvárosi környezetben már semmi "deviáns" nem volt benne.

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:29:07

Most kezdjünk el sírni hogy a "nekem semmi se elég jó" kurvák 2 szék közül a pad alá esnek? Oda valók. :DDD

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:36:14

@Torokhang: Ő egy migráns aki elvette a munkát egy magyar asszony elől! :D

Almandin 2020.02.08. 22:49:35

@Nancsibacsi: Nem tudom, miért gondolod, hogy ma mindenkinek, aki elégedetlen a párjával, annak 20-40 előző párja volt? Nos, ma is vannak olyan 40 körüli nők, akik még az egy kezükön meg tudják számolni, hány exük volt (a rövid kapcsolatokat is beleszámolva). A mai nagy elégedetlenség inkább a fogyasztói társadalom következménye, sokakkal el lett hitetve, hogy valahol várja őket a Tökéletes Partner. Az álomvilág ellen pedig csak a realizmus az orvosság.

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:50:08

@Muhammad Balfas: Ez szép és jó, de mit csinálnak vele? Az csak atommal érdekes, de az meg csak akkor ha a másik nem tud visszalőni. Mert hiába csapódik be garantáltan egy atom New Yorkban, egy másik meg LA-ben, ha közben 5000 atomtöltet indul visszafelé, és 1 légy se marad a tajgán aki tudomást szerezne hogy sikeres volt a támadásuk.

2020.02.08. 22:53:24

@Almandin: Igen, a jólét népességszabályzó.

Japán népesedési problémái totál nem hasonlítanak a mi problémáinkra. Japánban nagyon erős a tradíció, aki a családos életet választja, csomó mindenről le kell mondjon. Mivel ez náluk vagy-vagy kérdés, tömegével szaladgálnak a nagyvárosokban a szűz felnőttek, akik a munkájukba vagy más kötelességükbe menekülnek. A japán kultúra nagyon intoleráns az elvárttól való eltéréssel szemben. Ezért van az, hogy kinyírja magát a tíz percet késő vonatvezető. Egyik barátomnak van egy japán felesége, akivel szerintem semmi baj sincs, csak kicsit mulya. Tehát nem mer vezetni, pedig tud, mert néha elrontja a sebváltást, meg mittudomén, elfelejt rizst venni a boltban, meg így kiesnek a fejéből néha apró dolgok, például elfelejt sót tenni az ebédbe. De ezek ilyen nagyon kicsi, jelentéktelen dolgok. És a családja meg az iskola annyira szétszadulta a gyerekkorát és fiatalkorát, hogy a csaj, aki elég jól néz ki és elég gazdag családból való (konkrétan milliomosok), senkinek sem kellett, és mindenki szarba se nézte, mintha fogyatékos vagy leprás lenne. Olyan szinten paralizálták a csajszit, hogy magától alig mert felállni az ágyból is. Az elején cukkoltuk a férjével mi is, hogy nézd meg, hogy ott vagyok-e a fürdőszobában! És elindult... De most már tök jól ki van képezve, nemrég láttam őket, csodálatosak együtt. Gyereket még nem mer vállalni, mivel egész életében azt hallgatta, hogy ő mekkora szar, úgysem lenne jó anya, de szerintem már alakul. Nála két év volt, mire megértette, hogy mi úgy szeretjük és fogadjuk el, ahogy van. Egy ilyen embernek egy japán csávóval egy házasság az egy öngyilkosság kb.

2020.02.08. 22:54:09

@kolomparlole1114: bemigrált az életembe, az biztos! :D

Dread Naughty 2020.02.08. 22:56:23

Kibaszott szánalmas önsajnáltatás.
35+ vagy, nem kellesz, get over it.
Vajon ti miért is nem tudjátok megfogadni a saját jó tanácsaitokat, amiket 20-25 évesen, még feszes csöcsökkel válaszoltok az átlagjoskáknak, ha bepróbálkoznak?

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:57:20

@Torokhang: De most ezért egy másik, egy szittya finnugor magyar asszony aki lemaradt rólad, meg elkeseredésében blogot írt arról hogy milyen bunkók a pasik, mert nem kell senkinek. :D

Almandin 2020.02.08. 23:05:33

@Torokhang: Japánban valószínűleg azzal lehetne növelni kicsit a népességet, ha a merev gondolkodásukon lazítanának, rugalmasabbá válnának, mert a régi és szigorú elvárások stresszelik a fiatalokat. A női emancipáció is megjelent, de sok emancipált nő nem mer házasodni, mert akkor alárendelt helyzetbe nyomnák le őket. A túlszabályozott társadalom lelkileg önállótlan embereket nevel, akik mindenben külső instrukciót várnak. Női ismerősöd ennek egy extrém példája, de enyhébb formában is sok gondot okoz az ilyen hozzáállás.

2020.02.08. 23:07:12

@kolomparlole1114: Hát nem tudom, mennyit vesztett a szittasszony velem :D
Mondom, én szarul nézek ki, nem vagyok magas, nincsenek izmos karjaim, nagy pajszerrel sem áldott meg a sors, kb. annyi előnyöm van, hogy nem vagyok elhízva, meg nem vagyok kopasz, de ennyi. Ezenkívül gazdag sem vagyok, és amikor nem dolgozom akkor a családdal töltök minden időmet. Tehát még csak izgalmas hobbijaim sincsenek, nyugati szemmel nézve egy unalmas, tökalsó senki vagyok. Még régebben írt egy kommentelő priviben, hogy találkozzunk. Bocs, de tényleg csak arra vágyom, hogy játszhassak a gyerekekkel, olvashassak egy könyvet, megsimogassam az asszony hátát, dumáljunk egyet egy üveg sörrel a kanapén meg ilyenek. Nem lehet mindenki egy milliomos macsó :D

Úgyhogy valszeg velem ezek a fajmagyar nők nem vesztettek semmit :)

xyyyxyxyyxyxyyx 2020.02.09. 00:44:50

@Torokhang: Nem frusztráló érzés érdekkapcsolaban élni?

bobezz 2020.02.09. 01:26:42

Hát srácok majdnem minden kommentet elolvastam. Tanulságos volt, főleg a macskás vonal, imádom az állatokat, egyke vagyok, biztos pótléknak kellettek gyerekkorom óta.
2011-ben meghalt a barátnőm, akivel szimbiózisban éltem 10 évig. Akkor voltam 30 éves. Egy 5 éves párkapcsolatban. Szerettek. Szerettem. Próbáltam újraéleszteni a lányt a mentőkig. Ők is dolgoztak rajta keményen. Sokáig. Nem sikerült. Mindent elvesztettem. Talán akkor érezhettem így. egy másik városban új életet kezdtem. Akadozott az elején. De mostanra működik. 39 éves vagyok. Kb 27-nek nézek ki. Ez is nehéz. Talán eszetekbe juthatna, kedves kereső-keresgélő-nagykritizáló-faszaéletetélő-legférfiak, hogy nem csak faszpörgettyű ribancok maradnak egyedül 35+
Hanem olyan emberek is, akik elveszítettek valakit, de nem lesznek ribancok. Évekig féltem kötődni valakihez. Most is talán. Pár éve megszerettem igazán egy férfit, de azt hiszem csak használt. Kicsit mintha érzelmileg bántalmazó kapcsat lett volna. Persze mindenből tanunk. Mert muszáj. Ha túl akarunk élni.

kiskutyauto 2020.02.09. 03:33:41

Szánalmas ez a kutya tudat, amiben szenved az emberiség többsége... mindenáron család gyerek, fedél, kaja... MIRE? MINEK EMBEREK? Azt sem tudod hogy holnap mi lesz, a saját életed is abszolút bizonytalan, akkor ide kiszarni egy új embert még a tömegnyomorba, ahol naponta hal meg a bolygón több millió ember nem természetesen..? 8 milliárdan vagyunk ennek a fele pokoli embertelen, állathoz nem méltó mélynyomorban senyved; a bolygón a boldogságra esélye, a lakosság kb 1%-ának van, de még ahhoz is kell szerencse, mert egy sor tragédia védhetetlen, kiszámíthatatlan... NINCS SZÜKSÉG GYEREKRE, nincs szükség szaporodni! Minden pillanatban összeomolhat a hajszálon függő civilizációnk és nem is elsősorban a felmelegedés miatt, az csak egy a sok tényező közül... írhatnék még persze erről sokat, de minek... állatemberek úgysem értik, csak lihegnek tovább az ösztöneiktől vezérelve... szánalmas nyomorult faj vagyunk, megérettünk a végleges kihalásra...

Helyszíni zsemle 2020.02.09. 04:57:29

@Captain Admin: "Ide tartozik még, hogy egy mai 30+ szingli nő ekkorra már túl van számtalan szexpartneren. Ez az a szám, ami ha minél magasabb, magával vonja a kötődési képesség csökkenését. Ez így egy ördögi kör végső soron, és nincs megoldás a helyzetre. Fiatalon kell jól választani, nem pedig a faszkörhintán kergetni az elérhetetlent! "

Ha a kormánynak volna esze, akkor ilyesmit kéne megtanítani, megértetni a lányokkal már az általános iskolában, mert már akkor kezdődik a faszkörhintázás. Mire 20 éves lesz, a legtöbb nő megvan győződve arról, hogy puncijáért cserében alanyi jogon MINDEN jár. Mindegyik halálosan biztos abban hogy punciért, luxusjakt, helikopter, magán sziget, kisbolygó, de akár az egész NAPRENDSZER is jár. Ennek felfogása, átlátása 100-szor hatékonyabb volna, mint a családtámogatásra elköltött 1000 milliárdok.

mimozka 2020.02.09. 05:59:18

Végigolvastam az összes kommentet, de bocsássatok meg még mindig nem tiszta a kép előttem. Nyissátok fel a szemem és az elmém! Mégis ki az aki kell nektek kedves f@szkorhintazó fröcsögők? Ugyanis ha egy nő 30-35 évesen felépített egy karriert, miközben voltak kapcsolatai több kevesebb sikerrel akkor a körhintában ül, ha visszahúzódóbb, szerényebb - első randin nem akar szexet de még a másodikon se és valóban társat szeretne (mert ugye az ember társas kapcsolatokra született) akkor rasütitek, hogy fapin@! Ha szerzett némi tapasztalatot szexuálisan (nyilván ehhez egynél több partner szükségeltetik) akkor a ti fejetekben sokat "hintázott", ha pedig nem lovagol meg esténként felrehúzott tangában akkor elkezdtek másféle kacsingatni, ahol többet kaptok.. :)

Zsuzsi25 2020.02.09. 07:38:38

@Helyszíni zsemle: en abszolut így erzek nőként...vallalom. és vagy a legjobbat vagy senkit!

Nancsibacsi 2020.02.09. 07:42:48

@Almandin: Én 1 típust írtam le - ők azok akiknek simán túl sok párjuk volt (egyéjszakásokat is beleszámítva nyilván). A másik típus az, akit megmérgeztek a női magazinok, és számukra mindenki sz.r (ezt írtad le te), illetve nyilván van olyan is, aki simán nem kell senkinek se, mert mondjuk borzasztó rossz az ágyban, vagy karótnyelt, stb.

inebhedj - szerintem 2020.02.09. 07:52:50

Nagyon frusztrált és agresszív kis szál ez.

Viszont ez a gyerek dolog elég nyomasztó, alig találni 30 év feletti szingli nőt, aki (kategórikusan) nem akar gyereket, mintha valami erő kényszerítené a nőket, hogy szüljenek, eladósodjanak, röghöz kötődjenek, a nagyszüleikhez hasonlóan foglyai és szolgái legyenek valaki másnak, vagy épp egyetlen emberben örökre megtaláljanak mindent, aminek valaha is szükségét érezhetik.

Nancsibacsi 2020.02.09. 08:00:53

@mimozka: Nem az a kérdés, hogy nekik ki kell, hanem az, hogy a 30-35 éves nő hogyan tudja elérni azt, hogy kelljen valakinek. Ráadásul olyannak, aki megfelel az ő nyilvánvalóan kényes igényeinek (hiszen 30-35 éves koráig nem sikerült elköteleződnie).
Ha szigorúan nézed, akkor a 30-35 éves nő MINDIG úgy kezdi, hogy meghatároz minimális peremfeltételeket. Pl. ha már 1x szóba kerül a karrier, akkor fontos, hogy a férfinek is legyen felépített karrierje. Nem kell hogy vezető legyen, de azért legyen jó melója. 40 éves árufeltöltő? Ugye nem? Ha meg a férfinak jó melója van, keres mondjuk 600 nettót havonta, akkor hol sz.rja ő le, hogy a nőnek milyen karrierje van? Sehol. A 25 éves recepciós pont ugyanolyan eséllyel indul harcba, mint a 35 éves banki fiókvezető. Ajjaj. Egy előnyt már rögtön elveszített a karrierépítő 35 éves. De ha már 25 éves recepciós vs 35 éves banki középvezető - vajon melyiket bugyija esik le a Nissan GTR-től? Melyik lesz hálásabb egy hosszú hétvégéért Párizsban? Na ugye. Ráadásul van egy olyan fura vetülete a dolgonak, hogy az én ismertségi körömben a nagy korkülönbséggel kötött házasságok (fiatal csaj, 15-25 évvel idősebb pasi) mind szuperül működnek, egyik se bomlott fel: a férj fiatalos nyugdíjas, a feleség boldog 40-es, a gyerekek lassan kirepülnek. Nem tudom ez mitől van, de statisztikailag 3/3 ilyen házasságról tudok.

Szóval lehetne még estig sorolni az okokat, hogy ha én kora 40-esként szingli lennék (nem vagyok), akkor miért nem néznék rá a 35 éves, szép karriert épített, szerinte szuper szexuális kultúrával rendelkező nőkre, akiknek már nagyon ketyeg a biológiai órája. Minimális esély a sikerre, kudarcból meg volt már elég 20-25 évesen, a fajtájától. Ez van babám.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.02.09. 08:03:23

@mimozka: A meg nem akarni értés, és a szándékosan félre érteni akarás olyan női specifikáció, amit még egy totális amnézia sem töröl el.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.02.09. 08:08:51

@aranea: Vagyis kurvára nem egyedül, hanem fuckboyokkal.

Jó lenne már ezzel az ócska, ocsmány hazudozásotokkal is leszámolni.

Saman1967 2020.02.09. 08:12:55

@mimozka: Szeretjük az alig,vagy éppen tapasztalt,szerèny,fejlődni képes,szexi,humoros nőt ,aki nincsen szètdiplomázva,de van azèrt valami a dossziéjában.Aki nem okoskodja túl alfahimünket,hisz az a " legokosabb a Földön',hanem bölcs !(különbsèèg!!)...ès rengeteg ,az életben elkövetni készülő faszságainkon lefarag...Aki megnézett tinikorában 2-3 pornófilmet- de nem vett rèszt bennük,akit" rohadèk apja "kivitt kapálni,hogy " legyen viszonyitási alapja "az Életben,akinek volt kisszobája és ott fözött Brumi maciéknak- nem fiúkkal szerelte szèt a bicigliket,3 métereseket köp,1000-el foci drukker..és fejből vágja a tippmixet,de konyhában csak rántottáig jut a másfél milliós ,kikövetelt konyha-komplexumban.))Akit balettra járattak ,igy" vannak nőiessègi alapok "..és hastáncolni
is elmegy 38 évesen,plussz 10 kiloval,2 gyerekkel rámaradva,mert nem engedi elpoculni magát..Aki nyavalyogni tud,kelleti magát,kéreti magát,mutatja néha gyengesègèt-- de urrá tud lenni rajtuk később,mert erős..és tudja hol a határ,ha veszekszünk..(Ez egy 50 -es ,2 gyermekes faszi véleménye)

collapse_course 2020.02.09. 08:22:19

@judo_vic:
Persze én is fogalmazhattam volna árnyaltabban, csak elfogott a "latinos szenvedély".

Az a baj, hogy éjjel, félálomban annyira jól összeállt, mit akarok írni, de csak foltokban emlékszem rá most reggel.

A lényeg valami olyasmi, hogy te igazából nem akarod az elköteleződést, az áldozattal is járna, nehézkes is, és nem vagy egyedül így sem. Ráadásul izgalmas a reménykedés, várakozás is, hátha betoppan az ízlésednek megfelelő férfi, de azt kellene tudomásul venned, hogy ehhez már most is túlkoros vagy és ez az idő előrehaladtával csak rosszabb lesz. Sehova nem tartó kapcsolatra vesztegeted az idődet és magadat, nem a "pajtásod" jár majd pórul, hanem te.

És persze a te személyedtől elvonatkoztatva, de az általad leírtakat kivonatolva ez annyira tipikus. Ezért érdemes kétféle kifejezést használni: "egyedülálló" és "szingli". Előbbi a ténylegesen egyedül levő, semmilyen kapcsolat nélkül, utóbbi pedig csupán felvállalt kapcsolattal nem rendelkezik, de változó számú szeretőt tart. Miért? Talán mert ennyivel is beéri? Ennyire nem értékeli saját magát? Vagy tényleg csak erre jó? Vagy azért, mert addig is lehet szabadon liánozni? Áltathatják magukat, hogy tulajdonképpen "van valakim"? Vagy bekamuzhatják, hogy "találkozgatok valakivel", és ez a valaki szituációtól függően a "barátom"/"pasim"/"á semmi komoly", attól függően, mit illik mondani az adott helyzetben.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.02.09. 08:26:08

@encir: Felesleges másokat hibáztatni, ha tipikus nőként viselkedtél, vagyis sokadikra sem tanultál a jelekből. Nyilván lefekhettél volna olyannal is, aki marad reggelire, de akkor meg az lett volna a baj.

errrrrrrrrr 2020.02.09. 08:38:15

Alapveto igazsag, ha egy no 35 folott egyedul el, nincs gyereke, nem elt meg hazassagban, akkor az nem veletlen. Ha macskaja is van, akkor tenyleg menthetetlen. Vigasz lehet nekik, ugyanez ferfiban is egy nyomorult verzio. De lehet, hogy talalkoznak egyszer es happy end...

judo_vic 2020.02.09. 08:42:08

@collapse_course: En szeretnek elkotelezodni (eltem mar egyutt az akkori parommal, nagyon jol mukodott, rajtunk kivulallo okok miatt lett vege. egyebkent imadtam gondoskodni rola, fozni, haztartast vezetni, stb), de csak azzal, akiert ugymond megeri. Azert, mert egyedul jo most nekem, meg en is szeretnek egy fix komoly kapcsolatot.
Talan annyi a kulonbseg koztem es mas hasonlo koru nok kozott, hogy en nem gorcsolok rajta. Nem akarok most rogton egy gyereket, egy ferjet, stb, mert kevesnek erzem magam igy, ahogy vagyok. Nem vagyok keves egyedul, nincs listam kotelezo pipalni valokkal, de egy tars jo lenne.
Attol pedig nem felek, hogy kifutok az idobol, pont azert, mert nincs olyan listam, amit csakis massal tudok kipipalgatni. Minden pontot meg tudok csinalni egyedul, de szeretnem megosztani valakivel.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.02.09. 08:45:14

@judo_vic: Neked nem a lassúságoddal van gondod, hanem, hogy semmilyen reakciót nem mutatsz. Ez csak a mindenkit megdugó alfáknak fér bele, mert nekik lényegtelen, hogy sokára érnek célt nálad, addig is mindig van valaki. Viszont az átlagférfinek nincs ideje arra, hogy heteket-hónapokat pazaroljon el az esetleges semmire.

Másrészt nem tűnik úgy, mintha annyira hú de nagyon keresnél a fuckboyod árnyékában.

collapse_course 2020.02.09. 08:50:44

@mimozka: "Mégis ki az aki kell nektek kedves f@szkorhintazó fröcsögők? Ugyanis ha egy nő 30-35 évesen felépített egy karriert, miközben voltak kapcsolatai több kevesebb sikerrel akkor a körhintában ül, ha visszahúzódóbb, szerényebb - első randin nem akar szexet de még a másodikon se és valóban társat szeretne (mert ugye az ember társas kapcsolatokra született) akkor rasütitek, hogy fapin@! Ha szerzett némi tapasztalatot szexuálisan (nyilván ehhez egynél több partner szükségeltetik) akkor a ti fejetekben sokat "hintázott", ha pedig nem lovagol meg esténként felrehúzott tangában akkor elkezdtek másféle kacsingatni, ahol többet kaptok.. :) "

Karrier-> nem szexi, nem nőies, hanem férfias. Nőies, vonzó tulajdonságok: melegszívű, gondoskodó, törékeny, lojális, emellett pedig megüti a nem túl magasra helyezett lécet külső tulajdonságait illetően.

A kommentedben ködösítesz a kapcsolatok számát illetően, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy milyen tartalmú kapcsolatok voltak ezek és mennyi volt belőlük.

Az általad említett, "visszahúzódó" és "szerényebb" nő csak legenda, tudom, ismerem őket. Csak gátlásosak, ilyenkor a megoldás, hogy elmennek külföldre (nyári gyakorlat, Erasmus, stb.) és feloldódnak, akár az első randevún dugnak a külföldi férfival, aztán megukon is meglepődnek: "soha nem gondoltam volna magamról", "pedig nem vagyok kurva, sőt kifejezetten prűd", stb. Megjegyzem: én sem vagyok híve a minél előbbi szexnek.

"szerzett némi tapasztalatot szexuálisan" :D Megint: nem mindegy ám a partnerszám,, bizony borotvaélen kell táncolni és mérlegelni, mert minél több "szerelem" volt, annál kisebb a kötődésre való képesség, annál üresebb a nő, annál kisebb hely jut a szívében az aktuális férfi számára, annál instabilabb a kapcsolat. Nőként férfit szerezni nagyon egyszerű, ezért nem dicsőség.

collapse_course 2020.02.09. 08:56:10

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): "Másrészt nem tűnik úgy, mintha annyira hú de nagyon keresnél a fuckboyod árnyékában. "

Igen, pont ez az, hogy a fuckbuddy eltakarja előle a lehetséges jó választást is.
Átolvasva a kommentjeit az én konzervatív világképemhez ez túl beteg.

Plusz ugye neki jó a szeretői státusz, beéri ezzel (vajon milyen lehet a fickó?), akkor minek is vár többet majd más férfitól? Mert gondolom, az udvarlónak majd le kell vennie a lábáról, meg kell nevettetnie, át kell ugornia a tüzes karikán a jó öreg tili-toliért cserébe, miközben a szingli apuka vizonylag olcsón, "kémiai alapon" szintén hozzáférést kap a tonhalas szendvicshez.

GiaMarie 2020.02.09. 08:59:38

@Nancsibacsi: Ezt most nagyon megfogtad. Ez is egy gond. Pl ahogy nekem estek, mikor azt mondtam, a beugró szint fél milla. Fél milla csak onnan nézve sok egy hónapra, ha átlag fizuért keccsölsz valahol. És miért ez a beugró szint? Azért, mert ezt én leteszem az asztalra rosszabb hónapokban is. Főztem én is répából levest, tojásleves, rántott leves, 25 évesen nem voltak ilyen elvárásaim a párommal szemben, mert mindketten ott álltunk az élet kapujában pucér seggel. Most azért van ez az elvásárom, mert megégettem magam már ezzel. Nyilván nem úgy kell ezt érteni, hogy ha netto 489.000 a bérpapíron, akkor bocsi, tipli van, de nem adom össze magamat valakivel, aki netto 150-ért szorgoskodik árufeltöltőként, és ezt fel is vállalom. Az a baj, hogy úgy beszélünk itt netto fél milláról, mintha az egy húha összeg lenne. Nem az. Ezt simán elteszi egy kisvárosi fodrász pl egy hónapban, mindennemű adócsalás-trükközés nélkül, ha van annyi "páciense" hogy kitöltse a napi 8 órát. Ez nem a "hol nem szarom le ennyiből, ha két főre fizetem a párizsi hétvégét" jövedelmi szint! Ha az ember ennyit termel be, ehhez el nem ítélhető módon magasabb igények is párosulnak, aztán ez most teljesen mindegy, hogy kinek mi. De ha keresek fél millát, akkor pl albérlet kereséskor automatice kizárom Csepelt és Kőbányát, mert megdolgoztam érte, és megérdemlem hogy rá se kelljen néznem ezekre a környékekre. Nem a kínaiból ruházkodom, és "nem járhatok" egy 25 éves Swifttel, meg nem is szeretnék, köszi. Nincs azzal baj, ha valakinek ez nem jött össze, de ne ekézzük már azt, akinek igen, és nem szeretne ebből visszamenni a csepeli albérlet-tojásleves világba a vinnyogó nagy szerelem nevében...

collapse_course 2020.02.09. 09:04:20

@mimozka: A karrierista nővel majd otthon versenyezni kell, az ember meg nem azért megy haza a napi harcól, hogy otthon legyen egy újabb frontvonal. Márpedig lesz, mert jönnek a shit tesztek, melyek annál szemetebbek, minél pallérozottabb egy nő.

A nők szeretnek/szeretnének felfelé választani, tudod, azt a "Férfit, akire fel tudok nézni"-> legyen meg a szintkülönbség a férfi javára, mert a nőnek ilyenkor van vesztenivalója. De azt nem fogják fel a nők, hogy minél magasabbra küzdik fel magukat, annál kevesebb férfivel lesz meg ez a szintkülönbség, a néhány % csúcsférfi meg bárkit megkaphat, miért érné be egy karrierista nővel állandóra?

És ha ez nem elég: ugye, az megvan, hogy a válások 70%-át a nők kezdeményezik? Diplomás házaspároknál ez még rosszabb, 90%! Az ok egyszerű: "nem boldogok", vagy talán helyesebb volna azt írnom, hogy "nem elégedettek". Ehhez vajmi kevés köze van a férfinak/férjnek.

collapse_course 2020.02.09. 09:13:06

@Helyszíni zsemle: "Ha a kormánynak volna esze, akkor ilyesmit kéne megtanítani, megértetni a lányokkal már az általános iskolában, mert már akkor kezdődik a faszkörhintázás. Mire 20 éves lesz, a legtöbb nő megvan győződve arról, hogy puncijáért cserében alanyi jogon MINDEN jár. Mindegyik halálosan biztos abban hogy punciért, luxusjakt, helikopter, magán sziget, kisbolygó, de akár az egész NAPRENDSZER is jár. Ennek felfogása, átlátása 100-szor hatékonyabb volna, mint a családtámogatásra elköltött 1000 milliárdok. "

A felvilágosítás a szülők feladata volna első körben, második körben pedig a társadalomnak kellene büntetnie ezt a fajta magatartást. A Kormánynak nem ez a feladata, inkább a megfelelő polgári/hazassági vagyonjogi/családjogi feltételek megteremtése.
Egyébként vesszőparipám a családtámogatási rendszer, mert felesleges az anyagi ösztönzés, máshol sem jött be, ha a népszaporulati oldalát nézzük, csak pénzkidobás. Ha fontos volna a lakosságszám növelése, olcsón/ingyen be lehetne tiltani a fogamzásgátlást. ;)

errrrrrrrrr 2020.02.09. 09:15:25

@GiaMarie: 500+ fizu, fenyes karrier, igenyek, elvarasok es alberlet???

moonshadow 2020.02.09. 09:21:48

@GiaMarie: Nézd negyven+ emberkék már nem fognak összeköltözni egymás életébe, mert mindkettőnek megvan a saját egzisztenciája, élete, ebben a korban már mindenki teret igényel.
Teljesen lényegtelen mennyit keres az ember, azon túl, hogy igényes tud lenni magára, megjelenésére, egészségére, és el tudja tartani magát.
Ha megvan egy vidéki korszerű kertes kecó, aminek a rezsije kijön havi 50-ből, akkor megengedhetem magamnak, hogy csak 250-et keressek egy hónapban, és a felszabadult időt sporttal, kirándulással töltsem.
Szerintem csak azoknak a nőknek fontos, hogy a párjuk legalább ugyanannyit vagy többet keressen, akik azért ismerkednek, mert összekötik a kellemest a hasznossal, a szexért cserében finanszíroztatják az utazásaikat, vagy az életszínvonal többletért ismerkednek.
Dunát lehet rekeszteni a full unalom szakbarbár karrierista nőkkel, akik csak munka, gyerek, utazás témákról tudnak dumálni, és a vásárlásokba menekülnek.

moonshadow 2020.02.09. 09:32:03

Volt itt szó a nők társkeresési értékéről.
Egy 4x éves nő már kinézetre hervadó virág, van x gyereke, akik lefoglalják, ideje nincs.
Tapasztalatok szerint ezek ráadásul nem képesek párkapcsolati intimitást nyújtani, mert az intimitást megélik a gyerekeikkel. Amit elvárnak, határozottság, egzisztencia, jó kinézet, az ipse beveri a lőcsöt, majd szögre akasztja magát és várja, hogy a nőnek egy hét múlva újra viszkessen.
Az a férfi akinek ezek a tulajdonságai megvannak, keres inkább egy 2x éves nőt akinek vonzó a férfi egzisztenciája, élettapasztalata.
Szóval nem, kurvára nem ér annyit egy negyvenes nő mint egy huszonéves, és ezt pont maguknak köszönhetik.
Akkor még ott van az is, hogy valakivel együtt volt 10-20 évig akivel összehoztak 1-3 gyereket.
Ha ebből kilép egy nő, akkor már nem fog senkihez igazán kötődni, csak ideig óráig.

matyi101 2020.02.09. 09:37:33

@trtales: Nono. Egy nő mindig csak addig emancipált, amíg előnye van belőle. Ha abból profitál, hogy ő gyönge nő, akiért: küzdeni kell, dolgozni rá, eltartani, kinyitni neki az ajtót akkor azt várja el.

GiaMarie 2020.02.09. 09:37:36

@errrrrrrrrr: Most teljesen irreleváns, hogy albérlet vagy lakáshitel. 35 éves korodra egyedülállóként nincsen kifizetett, tehermentes ingatlanod havi fél millából, ha nem örököltél. Azt se feledjük, hogy a 35 éves korra elért havi fél millából nem következik, hogy 10 éve is megkerested. Pontosan erről beszélek! Beleszalad 150.000 az albérletbe vagy az ingatlan törlesztőjébe, 50 mondjuk az ehhez a jövedelmi szinthez elvárható gépkocsi havi költsége (és itt tökmindegy, hogy hitelre vettem, vagy minden hónapban félreteszem, hogy 5 év múlva is a státuszomhoz illő kocsival közlekedhessek) És akkor a végére, miután kajáltam is, marad havi 100-150 "magamra". Ebben az országban élek, pontosan tudom, hogy mások ezért az összegért egy hónapot dolgoznak, és mindenre van, nem fodrászra, szép ruhára meg éttermi vacsorára, de ez attól még nem lesz sok, hogy másoknak nagyon kevés jut.

errrrrrrrrr 2020.02.09. 09:54:43

@GiaMarie: ok, buszke vagy arra, amit elertel. Ezt mutatnod is kell kifele. Statuszodhoz illo... Karriert es boldogulast helyezted eloterbe. Biztosan jol erzed magad ettol de nem leszel jo parti tovabbra sem. En imadtam az ilyen noket egy ejszakara. A sajat egoizmusuktol az orrukig sem lattak altalaban, nagyon konnyu predak voltak. De ez is egy elet, nem kell mindenkinek a noi principiumot hajszolnia

Nancsibacsi 2020.02.09. 09:55:49

@GiaMarie: Havi 500 az nagyjából egy senior java fizetés, nem multi cégnél. Egy vidéki php fejlesztő nem kap ennyit. A vállalkozók könnyen dobálóznak nagy számokkal, de folyton megfeledkeznek a költségekről. Egy vidéki fodrász sose fogja kitölteni a 8 óráját, mert akkor nyitni fog a szomszédban egy másik fodrász. A realitás az, hogy valójában a 40-es férfiak kb 10 százaléka keres fél millió nettó fölött (lejön pl. a gyerektartás - azt se feledd!). Ezért van az, hogy ők nemigen fognak a 35-40 éves, esetleg poronttyal rendelkező nőkkel foglalkozni. Ha egyedül álló lennék, én se foglalkoznék velük.

Volt egy 15 éves osztálytalálkozónk, 33-34 éves volt mindenki. Egyik csajnak instant peteérése lett egy sráctól, aki vállalkozó lett, társasházakat épített (nem ő volt a villanyszerelő, hanem övé volt a cég). Mivel már szinte a bugyiját is letolta a vacsoraasztalnál, és nagyon-nagyon hajtott a srácra, a srác simán a szemébe mondta, hogy egy 33 éves neki túl öreg. Nem mondta utána, hogy 16 évesként a lány mikor próbálkozott a lánynál az kb azt válaszolta neki, hogy "ugye csak viccelsz, és nem gondoltad ezt komolyan?". Ennyit változik a világ 15 év alatt a nők számára.

moonshadow 2020.02.09. 10:03:10

"Azt se feledjük, hogy a 35 éves korra elért havi fél millából nem következik, hogy 10 éve is megkerested. "
Az sem, hogy nem. Én például negyven éves koromig hajtottam, meglett egy normális háttér, most már megtehetem, hogy kevesebbet keressek és a felszabadult időt magamra fordítsam.
Van tartalékom, vehetnék új autót, mégis egy 20 évessel járok, mert elvisz A-ból B-be, olcsó szervízelni és üzembiztos.

moonshadow 2020.02.09. 10:04:48

Nővel már csak oylan konstrukcióba megyek bele, ahol nem kell rá költeni a közös élményeken kívül. Külföldi utazások kizárva, magas fenntartású nőkkel nem ismerkedem.

GiaMarie 2020.02.09. 10:29:13

@errrrrrrrrr: Egyébként ezt sem nagyon értem, amikor lenézően nevetgélsz, hogy maximum egy éjszakára kell, hahaha. Halkan súgom neked, szerinted én vizesre sírom a párnám, hogy moshassam a büdös zokniját valami bétának? Nekem, nekünk is tökéletesen megfelel, hogy jön az alfa, akinek csak egy éjszakára kellek, de amikor jön, akkor tiszta, jó illatú, borotválkozott előtte. Ha hoz egy üveg bort is, ami nem az alsó polcról van, akkor már túl is teljesített. Szex, pici dumcsi, pici bor, különösebben nem vágyom rá, hogy hortyogjon-fingjon mellettem az ágyban, reggel meg már szívesebben ébredek egyedül. Hogy van ebben némi csúsztatás? Van, de mindkét oldalról. Én is szívesebben élnék az alfával álomvilágban, de ő velem összeköltözni nem akar. Viszont adja magát a kérdés, miért ágyrajáró, akár csak egy éjszakára? Mert csak a 35 éves nők szemében alfa szegény, amúgy épp lecsúszott róla, ezért nincs kapcsolatban a 25-30 évessel, aki majd gyereket szül neki. Még hogy kompromisszum képtelen vagyok, vagy lenne a fajtám? Nem. Teljesen jól mérlegeltük, hogy inkább ágyrajárót tartunk, mint állunk össze egy bétával. Eltartani el tudom magamat, ehhez nem kell társ, ha meg kiég egy izzó, vagy kicserélem én, vagy ha nem, akkor barátaim vannak azért, nem áll meg az élet. Ezért nem mosom valaki büdös zokniját egy életen át.

uduekx 2020.02.09. 10:32:23

"azért nincs férje, mert 1) karrierista, 2) túl válogatós / el van kényeztetve, 3) nem elég vonzó, 4) nem akar hagyományos nőként viselkedni... Vagyis játszi könnyedséggel hibáztatja a társadalom az érintetteket anélkül, hogy bármit is tudna róluk, illetve anélkül, hogy törődne a fájdalmukkal."

Azért ennek bizony van némi alapja. Évekig voltam társkeresőn (kisebb-nagyobb szünetekkel), a 35 alatti korosztály egyáltalán nem kezdeményezett, csak várta a sült galambot (szőke herceget). Kedvenc példám a 120 kilós nőstény, aki csak magas, sportos fickóval hajlandó szóbaállni. Aztán 35 fölött jön a pofáraesés, hogy az elvárt jópasi már kósza numerára sem vállalja be őket, nemhogy kapcsolatra. Az értelmesebbje ilyenkor rájön, hogy nem attól függ a boldogsága, hogy ha magassarkút vesz fel, akkor is magasabb mellette a pasija..

errrrrrrrrr 2020.02.09. 10:38:31

@GiaMarie: akkor viszont en lettem megvezetve a nok altal, akik hagytak, h a bugyijukba nyuljak? Ez a megkozelites mar jobb a tudatos, karrierista, statuszoddal kerkedo lelkednek?

Nancsibacsi 2020.02.09. 10:42:54

@GiaMarie: Én elhiszem hogy neked ez így ok, de attól még az nem eredmény, hogy néha lefekszik veled egy alfa. Ahogy egy ismerősöm mondta: a csúnya, kövér lányokat is megdugjuk - csak azzal nem büszkélkedünk. Szóval a nő részéről az hogy lefeküdtek vele - akár egy alfa - az nem az az esemény, amivel büszkélkedni volna érdemes. Te dolgod - de ezzel meglátásom szerint hülyét csinálsz magadból.

GiaMarie 2020.02.09. 10:49:18

@Nancsibacsi: Nem azt akarom modani, hogy ez így optimális, de ha abból választhatok, hogy ez, vagy összeadom magam Raktáros Robival, akkor százszor inkább ez. Nem kérkedek vele, tényt közlök. Teljesen mindegy, "hol siklott ki" az ember lánya, ha 35 évesen itt tart. Ha nincs olyan opció, hogy bepattanok az időgépbe, akkor definitíve a jól szituált alkalmi partner a jobbik opció.

Gour 2020.02.09. 11:04:44

Megforditanám a kérdést. Ki a 35 éves nők célcsoportja? 35-45 éves független férfiak, egzisztenciával, akik akarnak még gyereket, nem most váltak el, normális a kinézetük, életvitelük, van sperpektíva bennük. Hány ilyet ismertek? Én egyet sem.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 11:06:11

@Nancsibacsi: én ugyanígy jártam az én 15 éves osztalytalalkozomon. Én a családom fotóját mutattam meg a korábbi hercegnőnek és mondtam neki hogy a te döntésed volt nem az enyém. Plusz hozzateve hogy ha nem dughatnek többet akkor sem csalnam meg a gyerekem anyját. Ő hányt először a mosdóba aznap este :

moonshadow 2020.02.09. 11:06:13

@GiaMarie: " Nekem, nekünk is tökéletesen megfelel, hogy jön az alfa, akinek csak egy éjszakára kellek, de amikor jön, akkor tiszta, jó illatú, borotválkozott előtte. Ha hoz egy üveg bort is, ami nem az alsó polcról van, akkor már túl is teljesített. Szex, pici dumcsi, pici bor, különösebben nem vágyom rá, hogy hortyogjon-fingjon mellettem az ágyban, reggel meg már szívesebben ébredek egyedül."
Ezt írtam tegnap én is, hogy ezek a csajok nem kapcsolódnának olyanokkal akiknek ők még állandóra kellenének, mert már csak lúzereknek kellenének. :)

moonshadow 2020.02.09. 11:13:33

@a nagy hohohorgász: Jók ezek az osztálytalálkozók: Mé nincs gyerked? Akarjál már gyereket... milyen jó a gyerek. ..Ja. Azért néznek ki a gyerekesek 45 éves korukra úgy mint a kukoricás zsák, mert jó a gyerekvállalás.

#szájbergyerek# 2020.02.09. 11:20:18

@mimozka:
Attól, hogy szereztek egy diplomát és/vagy dolgoznak valahol, még nem "felépített karrier". Nem minden 30-as szingli nő csúcsvezető egy multinál. (Az, hogy "jóban van" a főnökkel és onnantól kezdve dirigálhat két gyakornoknak, nem számít).
Azért mert nekik fontos a diploma meg a státusz, azt hiszik hogy a férfiak is ez alapján választanak. Nem így van és itt rontják el.
Ilyenkor persze jönnek az igények, hogy a partner is legyen diplomás (akár van a nőnek, akár nincs). A partner is "tegyen le legalább annyit az asztalra" és itt a hangsúly a legalább szón van, mivel az a gyakorlatban másfél kétszeresét jelenti a nő jövedelmének. Ha úgy van, akkor meg a gender pay gap a bajuk. Ilyenkor persze a nagyitól megörökölt/apuci által vett lakás is összevetésbe kerül a partner saját de hitellel terhelt ingatlanával. Nyilván utóbbi ér kevesebbet. stb. stb.
Igen, minden vágyunk adóbevallással, vagyonnyilatkozattal, tulajdoni lapokkal, diplomával érkezni az első randira, miután a "megvan a havi félmilla?" kérdésre már válaszoltunk és méltónak találtattunk arra, hogy valami közepesen drága lónyálat elszürcsölhessünk valami fancy helyen.

Gour 2020.02.09. 11:31:53

@#szájbergyerek#:

Tökéletesen egyetértek Veled.

Utána pedig óriási a csodálkozás, hogy nincsen megfelelő pasi, hiába lógnak a tinderen vagy a szórakozóhelyeken.

Igényes és ambiciózus pasiból ugyanis rendkívül szűk a kínálat és ha még erre is feltesznek a nők szűrőket pl magasság, jóképűség, sportos test, menő munkahely stb akkor pont zéró marad a végére.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 11:35:11

@moonshadow: ha boldog vagy akkor csak egészséges legyél ne bpitt . ahhoz meg elég változatosan enni és házimunkát is csinálni meg aktívan pihenni. Ezt meg a szinglik és a gyökerek nem értik és soha nem is fogják. Nem a karriertol meg a kigyurastol leszel magabiztos hanem a szeretettol amit a családod ad.

Almandin 2020.02.09. 11:48:57

@GiaMarie: Neked valóban nagyon anyagias szemléleted van. Ha te simán megkeresel sok százezret havonta, akkor miért lenne szükséged egy jól kereső férfira? Én lehet, hogy hülye vagyok, de sose firtattam a férfiak anyagi helyzetét a randin, sőt, többéves kapcsolatban is voltam férfiakkal, úgy, hogy nem tudtam, mennyi a jövedelmük. Saját magam el tudom tartani, jóval kevesebb a jövedelmem, mint neked, de nem akarok máson élősködni. Te valóban jó példája vagy annak a nőnek, akiről a mai férfiak nagy része kialakította a szinglikről a negatív sztereotípiákat. Igaz, férfiban is van nem kevés olyan, mint te.

whatisevenworse 2020.02.09. 11:53:01

@GiaMarie: Megideologizálod a faszságod. Elárulom bármit meg lehet ideologizálni. Persze az alfa kell, nem is hibáztatlak, nekik keményebb, nagyobb, úgy amblok az egész bugyinedvesítőbb, de neki arra kellesz, hogy táskát ürítsen, ha éppen nincs fiatalabb. Ez nem dicsőség neked, neki igen. Ohh apám mit nem adtam, volna 2x évesként, hogy egy MILF-el néha táskát ürítsek, dehogy vele éljek azt már nem. Ott rohadjon meg egyedül 50 és a halál között egyedül, csak a pelenkázó nővér nyisssa rá az ajtót.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 11:54:03

Én megértem GiaMarie-t, akinek egyetlen preferenciája a havi fél millió minimum, és megértem a legalább havi félmilliót kereső Ödön urat is, akinek GiaMarie nem pálya, csak néhány kufircra.
Mert GM 34 évesen nem akar már színvonalcsökkenést anyagiakban, a faszi pedig családalapításhoz egy fiatalabb, nagyobb eséllyel teherbe eső menyecskét választ.

És persze megértem az összes "igényes" 35' nőt, akinek még most sem jó az átlagjózsi, hiszen el sem hinnétek, ki mindenki akarta/ja már őt megkapni (egy éjszakára), egyszerűen nem választhat alul!
Én sem eszem meg a resztelt májat, ha százan állítják is hogy finom, akkor sem. Főleg, ha mást is tesznek az asztalra.

Tragédia ez, amiről senki sem tehet.

Lehet, hogy átlagék jártak jobban, akik még fiatalon kötötték össze az életüket, nevelik közösen a gyerekeket,
aztán a férjnek néha összejön GiaMaria, és az asszonykát is a falhoz keni a céges bulin az egyik fiatal beszállító.

moonshadow 2020.02.09. 12:17:50

Valami még elfelejtetek, hogy miért nem jó a negyvenes elvált csajoknak az átlag Józsi aki el tudja tartani magát és szeretné őt nagyon.
Egyszerűen a csaj exférje körberöhögné azt a nőt, aki válás után egy nála csóróbb palinál köt ki.
A nők is demonstrálni akarnak az exférjnek, ezért csak jobb anyagi helyzetű alternatíva jöhet szóba.
Tehát ha valamit akarsz egy elvált nőnél komolyan, akkor meg kell nézned keresel-e legalább annyit mint az exférje. H anem akkor csak kötetlen kufircban gondolkodj.

errrrrrrrrr 2020.02.09. 12:17:52

@Almandin: ne hidd! A ferfi nem kereshet szarul de jobban sem. Nem lehet sikeresebb nala, az is kizaro tenyezo. Majd ferfi nevet ad a macskajanak es annyi.

Almandin 2020.02.09. 12:22:16

Nagyon érdekes, hogy itt, ha a szinglik kerülnek szóba, a kommentelők többsége egy szabados életű, nagy partnerszámmal rendelkező nőt képzel maga elé. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de a mai világban se túl ritka a túlkoros szűz nő, aki főleg lelki problémák miatt nem tud kapcsolatot létesíteni férfival még 30 felett sem. Itt lehet a háttérben súlyos gátlásosság, túl magas mérce, nagyfokú vallásosság, vagy nárcisztikus személyiség is ("én mindenkinél különb vagyok, hozzám nem illik senki").
m.magyarnarancs.hu/szex/szex_nelkuli_elet_-_nem_tettek_fogadalmat-72578

kisqtya 2020.02.09. 12:27:18

Nem olvastam végig mindet, de több hasonló cikket olvastam, klasszikus eset. Meg klasszikus eset a nőkre mutogatni, persze ebben is van igazság, h válogatósak stb.. Na de uraim: nézzünk már magunkba, mennyi semmirevaló balfax lúzer van a férfiak közt is.. rengeteg élhetetlen alakot látok a saját környezetemben is, van az igénytelen, van a nőnek bepucsító, van a hímsoviniszta, aki ugyan el nem mosogat egy csészét sem stb stb.. Az a baj amúgy, h mindenki válogat, és a tökéletest keresi. TÖKÉLETES NINCS! Egyiknek ez a baja, stikkje, a másiknak az, egyik ezért "hülye", a másik azért.. mindenképpen valamiféle kompromisszumot kell kötni sztem.

moonshadow 2020.02.09. 12:47:05

@kisqtya: Persze, sok balfasz pasi van, mondhatjuk akár, hogy 80 %-uk nem ad magára, de nem mind, éppen ezért ha egy nő 35 felett egyedül van, az egyben demonstrálja, hogy kompromisszum képtelen.

moonshadow 2020.02.09. 12:51:55

@Almandin: Fapinából is van több féle. Az én kedvencem az amikor egy nő az ismerkedés elmélyülős szakaszában elejti, hogy ő már "lenyugodott" nem érdekli túlzottan a szex mert volt pár hedonista tapasztalat gyűjtő éve. Ettől azt várják, hogy az ember hanyatt dobja magát és mégjobban szeresse lelkileg őt, a tapasztalt nőt. Pedig pont az ellenkezője jön le, hogy alkalmi lovagokkal már kikefélte magából azt az érzelmi töltetet amit most kellene az új párjával, hogy elmélyülhessen a kapcsolat állandóra. Aztán csodálkozik, hogy a faszi pillanatok alatt otthagyja a lelakott bögrét.

Almandin 2020.02.09. 12:57:17

@moonshadow: Látom, te se tudod elképzelni, de nagyon sok aggszűz is van. Igaz, kevesebb, mint a fiatalon fűvel-fával fajta, de létező típus. Vallásos értelmiségi családból származó, teljesítménycentrikus jókislányok nem ritkán szenvednek e kórban. Sokuknál azért is nehézzé válik idővel a társkeresés, mert azt hiszik, a mai világban már senki se szűz 30 körül, vagy a felett, ezért szégyenkezni kezdenek és még jobban bezárkóznak. Az időből pedig gyerekvállalás szempontjából ugyanúgy kifutnak, mint azok, akik fiatalon lefeküdtek egy fél városnyi férfival.

Gour 2020.02.09. 13:05:50

@GiaMarie:

Az általam ismert 35-45 eves nőknek csak akkor van erdemleges vagyona ha elváltak a férjüktől és megkapták a ferfi cégének- vagyonának a felét, gyerekesek kétharmadát. Fizuból teljesen kizárt.

Guilelmus 2020.02.09. 13:09:31

@MEDVE1978: “semmije” - helyesen...

GiaMarie 2020.02.09. 13:14:17

@Gour: Nekem a saját vállalkozásomból van jó jövedelmem, és tényleg ne gondolj nagy dolgokra. Szomorú, de igaz, hogy egy népszerűbb fodrász,kozmetikus, körmös is betermel fél millát havonta. Csak képzeld el, mennyit kereshet az a fodrász, aki az átlag Józsik frizuráját igazítja meg netto 15 perc alatt 1500-2000-ért...Igazad van, fizuból majdnem kizárt. De nem csak fizuból lehet élni, és nem kell a havi fél millához escortnak lenni, vagy kiforgatni a volt férjet anyagilag, akárhogy is fáj az itt fröcsögő Átlag Józsiknak mindez.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 13:26:35

@GiaMarie: Nem a pénzed fáj átlag Józsinak hanem az h még mindig nem tudod hányas a kabátod.

Almandin 2020.02.09. 13:29:19

@Gour: Magyarországon élnek gazdagok is. Valamiért az ide kommentelők többsége azt gondolja, hogy egy blogon csak a szegényebbek (persze nem a mélyszegények) fordulnak meg és minden kommentelőnek hasonló az anyagi helyzete, mint nekik. Az, hogy az ismerőseid között nincsenek jobb módúak, az meg amiatt van, hogy manapság kasztosodik a társadalom, hasonló anyagi helyzetűek barátkoznak egymással, nem nagyon mozognak az emberek a sajátjuktól eltérő körökben.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 13:29:27

@a nagy hohohorgász: Pedig az élet pofán vágott téged is eleget. KB az alsó polcon vagy a Tescoban és pont az átlag Józsinak köszönhetően vagy még egyáltalán kirakva a polcra.

Gour 2020.02.09. 13:34:54

@GiaMarie:

Erről beszélek, havi félmilla a megélhetési minimum egy szinglinek és még akkor sincsen armani vagy vutonlajos.

GiaMarie 2020.02.09. 13:38:11

@a nagy hohohorgász: Valaki magyarázza már el azt a habzó szájú gyűlöletet, ami azon megfontolt döntésemet övezi, hogy ha nem kellek az alfának, mert "" (tetszőlegesen kiegészítendő) akkor sem adom magam össze Átlag Józsival, inkább élvezem az átlagon felüli jövedelmemet párkapcsolat nélkül? Mi ezen olyan óriási bűn, amiért virtuálisan bele kell taposni a sárba az arcom, meg kell hurcolni és alázni, hogy tudjam hol a helyem? Őszintén, a reakcióidból ítélve valószínűleg Te vagy a srác, aki kiganézza a kutyaszőrt a kocsim hátsó üléséről kéthetente.

Gour 2020.02.09. 13:39:05

@Almandin:

Mi a kérdés? Az általam ismert milliárdos pasik a 20-25 éves playmate puncikat tartják ki, rémálmukban élnek csak együtt 35+ nővel. Egy kivétel, amikor fiatalon jöttek össze és begyerekeztek.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 13:47:14

@GiaMarie: Én tudod ki vagyok? A te általad átlag Józsinak gondolt alfa vagyok. Nekem nem faj ahogy te élsz csak segiteni akartam. Amúgy mi biztos mást gondolunk alfanak. Nem azt kell nézni hogy most alfa e vki hanem azt hogy képes e rá és ezt fent is tudja tartani. Lasd osztálytalálkozós példa.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 13:51:58

@a nagy hohohorgász: Persze uaz igaz a pasikra is. De aki erre rájött az mind boldogan el párkapcsolatban úgy hogy nem érzi tehernek hanem még jobban erősíti. A többi 90% meg felrekur vagy singli és szidja a világot.sok sikert.

errrrrrrrrr 2020.02.09. 13:52:49

@GiaMarie: nyugodj meg, gyujts ra egy huszezresrol, igyal egy algaturmixot aztan menj el futni buksival a Margit-szigetre mert szepen sut a nap.

GiaMarie 2020.02.09. 13:54:06

@Gour: És szerinted ez valid, de amikor én mondom azt, hogy eszem ágában nincs "kitartani" a fele annyit kereső Átlag Józsit, akkor minden vagyok, csak úrasszony nem. Érdekes kettős mérce... az alfa pasik sem Copfos Esztit, a pattanásos bölcsészlányt választják még a 15 évesek közül sem, akkor velem szemben miért társadalmi elvárás, hogy érjem be Átlag Józsival? Mert nő vagyok, vagy mi a különbség köztem, és a velem azonos társadalmi helyzetű pasi között, amikor "ítélkezni" kell? Az, hogy ő rá sem néz a kövérkés-szarkalábas szemű Mamaboci Julcsára, az a világ rendje. Azért azt halkan súgom, hogy a 25 éves korosztály nagyon szívesen megpihizik egy 35 körüli, jól kinéző szingli nő mellett pár évre, mert ők a saját korosztályukban a maradékból válogathatnak, akinek viszont óriási elvárásai vannak, meg mielőbb be akarja biztosítani az ebédjegyet 1-2-3 gyerek lepotyogtatásával. Na, ennél sokkal vonzóbb egy önálló egzisztenciával rendelkező, jó karban levő 35-40 közti karrierista.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:02:07

@GiaMarie: Ez rendben van de te ebben a játékban is alsó polcon vagy. Te egy atlag julcsa vagy így is. És ezt nem látod

Gour 2020.02.09. 14:03:55

@GiaMarie:

Pont az a pasi vagyok akinek természetes ha egy nőnek vannak elvárásai. Legyenek. Ha nekem nem jó valami akkor én is teszek a jobbért. Amiről én beszélek az inkább a realítás, a 35-ös igényes nők vagy a 30 alatti vagy az 55 feletti pasikkal tudnak kapcsolódni. A kortárs pasikkal számtalan ok miatt viszont nem, vagy nagyon nehezen. Viszont ezért még nem elvarás a megalkuvás, a gond a merítés hiánya.

Almandin 2020.02.09. 14:13:15

@GiaMarie: Élvezd. Nem az a baj, hogy jómódú vagy és élvezed ezt, hanem az, hogy a párkapcsolat létesítésénél elsődleges szempont, hogy a pasi legalább annyit keressen mint te. A magadfajták miatt gyaláznak bennünket, nem anyagias és nem pasilehúzó mentalitású egyedülálló nőket is, mert kialakítottatok a viselkedésetekkel egy sztereotípiát, ami miatt hozzánk is előítéletekkel viszonyulnak. Te valóban tovább akarod emelni az életnívódat egy férfin keresztül, ahelyett, hogy örülnél, hogy anyagi biztonságban és jólétben élsz. Neked nem lelki társ kell, hanem vagy egy lehúzható jól kereső férfi, karbantartásra meg nagyfarkú alfa, aki csak az altesti adottságai miatt kell neked. Te használod a férfiakat, nem szeretetkapcsolatra törekedsz.

Gour 2020.02.09. 14:14:02

@GiaMarie:

Még egy gondolat, a nőnek beválasztani egy fiatal pasit a rajongása miatt egy nettó időpazarlás. Az évek amit eltölt vele nettó rontja az esélyeit, időpazarlás. Nincsen esély tartós kapcsolatra és utána majd nem egy 35 éves nő keres pasit, hanem egy 40 éves, sokkal rosszabb helyzetből.

Zsuzsi25 2020.02.09. 14:14:21

@Almandin: mondjuk, egyelőre meg a nök maradnak otthon szules után. Ebben az idoszakban képesnek lennie a ferfinak arra h eltartsa a csaladját.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:20:31

@Almandin: Te jobban meg tudtad fogalmazni mint én hátha ebböl megérti és egy kicsit jobb lesz a világ. Mert a világ kulcsát a férfi tarja ugyan de a nő forgatja.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 14:20:48

@GiaMarie: Az a probléma, hogy te csak erre hegyezed ki a dolgot. Hogy mennyit keres.
Sokan azt gondoljuk, hogy vannak fontosabb igények is.
Nekem fontosabb volt, hogy kb. azonos kulturális szinten legyünk, érdekelje a a színház, könyv, vagy hogy jó melle legyen és jól szopjon. Hogy el tudjak vele menni túrázni, vagy viselkedjen, ha a barátainkat meghívjuk sütögetni.

Az a baj, hogy csóró vagy, ezért nem bírnál elviselni egy szegényebb faszit.

A téged fikázóknak pedig, hogy már vitték egyről a kettőre, van feleség család, te meg annak ellenére hogy már csak hervadó virág vagy, még mindig nem állnál meg nekik.

whatisevenworse 2020.02.09. 14:22:38

@a nagy hohohorgász: Amúgy ez a fentebb említett munkatársnőmről is lejött. Túlértékelik önmagukat, pedig ha kicsit tükörbe néznének és meditálnának a gravitáció hatását a bőrre, akkor rájönnének, hogy nagy büdös átlag.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:28:07

@a nagy hohohorgász: Az nem vezet jóra ha férfi akarsz lenni. Mert ha nem vagy leszbikus akkor csak rá fogsz cseszni hiába keresel 5csilliardot. Sajnos a Férfiak is elkurvultak. Anyu helyettesíti az asszonynak a munkás részét ők meg kitartanak egy cicababat és nem becsülik meg a főzést sütést takarítást gyereknevelést és mellette a sok egyebet.el lett baszva minden oldalról.

whatisevenworse 2020.02.09. 14:28:12

@Zsuzsi25: Már nem mehet a pasi is, pár hónap után. Ez már nem szempont, nálunk is megegyezés, ha lesz gyerek (sajnos mint utóbb kiderült nem lehet soha), akkor én maradtam volna itthon a gyerekkel.

GiaMarie 2020.02.09. 14:30:02

@a nagy hohohorgász: Ha neked attól könnyebb a lelkednek, hogy abba ringatod magad, hogy az alsó polcról sikítozok, akkor lelked rajta, örülök, hogy szebbé tehettem a napod. Alfa! :D Józsikám, minden sorodból árad a frusztrált proletár düh.

GiaMarie 2020.02.09. 14:33:48

@Hugó_a_viziló: Hihihi. Nem, nem erre hegyezem ki, ez az első szűrő ebben a korban már, és utána jön a többi. 25 évesen nem ez volt az elsődleges szempont, mert 25 évesen ez még bőven formálható. Viszont aki 35-45 között még netto 150-ért huzigálja a molnárkocsit két műszakban, annak még a környékéről is jobb menekülni. Egy szóval nem írtam sehol, hogy leteszed a fél millás vagyonigazolást, és más nyitom is szélesre az ajtót. Tudom-tudom, ki a fasznak képzelem magamat, hogy ennyire fenn hordjam az orrom, a táskakutyám fogja lezabálni az arcomat, ha feldobom a talpam, és a varjú sem károg majd utánam, de úgy kell nekem, amiért AKKOR SEM álltam össze Átlag Józsival és mostam a büdös zokniját egy életen át, mosolyogva.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:34:55

@whatisevenworse: Én imádom a gyerekem és mindent megteszek érte de az első 3 évben nem ránk van szüksége hanem anyára bármennyire többet keres anya. Ez evolúció. nem Tudod felulirni emberi értékrend alapján.logikus lenne tudom de egy férfi sem lehet no bárhogy akarja. És ez rendben is van így.

#szájbergyerek# 2020.02.09. 14:45:22

@Almandin:
Ha "jómódú" lenne, akkor már találnia kellett volna egy szintén jól eleresztett faszit mondjuk baráti, üzleti kapcsolatok mentén. Ha vannak is ilyen kapcsolatai, akkor okkal nem kellett azok közül senkinek. Ami valószínűbb hogy egy felkapaszkodott átlagjulcsa, aki most má lenézi pl. a "kutyaszőrt kiganézó srácot" nem érti, mért nem kerülhet be jómódú körökbe. Aztán ide jön verni a nyálát, hogy nála félmilla a belépőszint.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:46:23

@GiaMarie: Igen fusztralt vagyok mert a fiatalságom ráment arra hogy megértsem az életet. Alfa himkent atlag julcsaknal is probalkoztam. Akik azt hittek a hercegnokkel egyutt hogy az az alfa aki a legnagyobbat tudja kopni. De megérte mert elértem azt amit akartam. És most én vagyok fenn és ezt tudom is tartani. Te meg szopod a faszt és nem érted hogy miért.

GiaMarie 2020.02.09. 14:52:40

@a nagy hohohorgász: Most, hogy tisztáztuk, én miért vagyok egy lúzer, meséld már el nekem, hogyan aránylik az alfasághoz a frusztrált proli stílusod? Meg az, hogy itt osztasz engem egész nap, holott hétvége van, meg gyönyörű idő, miért nem a csodás barátnőddel/családoddal használod ki tartalmasan, ahelyett, hogy itt fröcsögnél? Jóska-Jóska, nem áll ez össze sehogy sem...

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 14:55:08

@a nagy hohohorgász: Én ingyen is kitakarítanam a kocsidat ha normális lennél. Mert akkor tudom hogy te is segítenél nekem.még egyszer mondom te nem találkoztál alfaval mert azt sem tudod mi az.

Nancsibacsi 2020.02.09. 15:00:15

@GiaMarie: "Valaki magyarázza már el azt a habzó szájú gyűlöletet, ami azon megfontolt döntésemet övezi, hogy ha nem kellek az alfának, mert "" (tetszőlegesen kiegészítendő) akkor sem adom magam össze Átlag Józsival, inkább élvezem az átlagon felüli jövedelmemet párkapcsolat nélkül?"
Szerintem azért van ez, mert nem emeled ki nagybetűvel bolddal azt, hogy "párkapcsolat nélkül", és elkezdik a te életedet hasonlítani párkapcsolatokhoz, amikért viszont sokan megdolgoznak, és kompromisszumokat hoznak.

Egy szép nőt sokáig lesz aki megdug. Ez adottság, és nem teljesítmény. Az adottságra MINDIG irigykednek az emberek, mert az "ingyen van". Örökség.
Egy párkapcsolatait jól menedzselő embernek lehet szép családja, boldog családi élete. Ez teljesítmény - sokszor az adottságai ellenére. A teljesítményre jóval kevesebben irigyek, mert az "fárasztó".

Szerintem az nagyon helyes, hogy ha már így alakult, a jelenlegi helyzetből próbálod a legjobbat kihozni. Valóban nincs semmi értelme 35 évesen egy olyan hosszú távú kapcsolatba belemenned, ami a jelenlegi párkapcsolatpiaci értéked alapján a számodra reálisan elérhető volna. Nagyon durva, hogy az osztály legjobb csajából macskás öregasszony lesz nem pedig unokázó nagymama, mert nem kap egy értelmes ajánlatot - de ez van: ez tök általános.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:02:31

@GiaMarie: Na látod ez egy jogos kérdés.plusszpont. Mert a gyerek alszik anyaval biztonsagban én meg próbálom megmenteni a világot úgy hogy segítek a nőknek. Rajtatok áll a világ. Ja és asszony is látja mit írok mert nem titkolom.ezért is van velem. Próbálj meg belegondolni abba amit irtam.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:08:52

@a nagy hohohorgász: Ja és asszony büszke is rám. És nem azért mert jóval többet keresek mint te hanem azért mert nőnek érezheti magát mellettem. Te meg jelenleg csak üríteni vagy jó az elmondasod szerint

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:24:22

@Nancsibacsi: szerintem meg a teljesítményre irigykednek jobban mert az adottságot könnyebb elfogadni mint ha valaki osztály utolsobol első lesz. Mind a proliknak mind az adottsaggal rendelkezonek.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:30:51

@a nagy hohohorgász: mert a teljesítményrol ő is tehet az adottsaggal nem tud mit kezdeni. Ráadásul én még jóképű is vagyok az elmondások alapján. Csak az emberek nem szeretik az igazságot ahogy átlag julcsa sem. Ezért szoptam a faszt én is 18 éves koromig. Aztán kezembe vettem az irányítást és láss csodát.... Elkezdtem hinni is amit tudtam. Működik.

mimozka 2020.02.09. 15:31:54

Kedves kommentelők, akik megszólítottak! Okosabb nem lettem, de felszállni látszik a köd.:) Nyilván a nő szól belőlem, amikor próbálom megvédeni a mundér becsületét, lelkem mélyén pedig mélységesen megvetem őket, én még az ántik világban szocializálódtam, akkor nem volt divat első randin felrehúzni a tangát (nem is volt tanga :D), viszont ha lekerül akkor beleadunk apait anyait. ;) Többszörösen érintve vagyok ebben a témában, a fiam által aki szerette hintáztatni ezeket a lányokat, illetve testem lelkem másik fele 10 plusz évet húzott le a WC-n, mert sorban álltak a munkahelyén a hintázni akarók. Ilyen lehetőségeket nem lehet kihagyni.. :D

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:38:42

@mimozka: akkor ismered azt a mondast hogy mindenki azt szagolja amit szakított

mimozka 2020.02.09. 15:43:12

@a nagy hohohorgász: még azt is, hogy ki mit ad, visszakapja többszörösen. :D

Zsuzsi25 2020.02.09. 15:43:20

@whatisevenworse: egyfelől szoptatni nem tud, másfelől, 5x annyit keres mint én...Tehát ertelme sem lett volna.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:47:25

@mimozka: úgy van. Egy jó párkapcsolatert folyamatosan dolgozik az ember fia és lánya és ha jól szakított akkor meghalalja. De ha vki csak kapni akar....

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:54:00

@Zsuzsi25: nem csak a szoptatáson van a kulcs hanem az igazi anyai szereteten és kotodesen. amit ha beledoglunk sem tudunk megadni mi férfiak az első 3 évben. Utána már igen szerintem. Nagyon vigyázzatok nők milyen jövőt neveltek. Ezt egy férfi mondja. A pénz nem minden.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 15:59:38

@a nagy hohohorgász: ezt minden alfa hím tudja de egy alfanak látszó nem. Mert egy alfanak nem kolonc a gyerek hanem a tudás és élet atmentese függetlenül attól hogy lány vagy fiú az örökös.

Burgermeister 2020.02.09. 16:00:05

@moonshadow: nalam ez ugy megy h fifti fifti. Mehetunk akar Thaifoldre vagy USA de mindenki fizeti a maga reszet.

Reactor 2020.02.09. 16:04:34

Ez sajnos teljesen igaz, hogy rengeteg az anyagias nő, aki szóba se áll (szerinte) alacsony keresetű pasassal. Szokás mondani, hogy "a kövér pasas BMW-ben aranyos mackó, a kövér pasas BMW nélkül dagadt hájfej". Sajnos, amíg ekkora a férfitöbblet, simán megteheti bármelyik nő, hogy csak a (relative) gazdag fószeroknak ad esélyt. És amint olvashattam - meg is teszik.
A másik ok pedig az ország bődületes szegénysége. Uszkve 4 millió honfitársunk él mélyszegénységben, brutálisan alja körülmények között; rengeteg családban már az is komoly dilemmát okoz, fűtésre vagy ennivalóra költsék-e azt a keveset. Ez természetszerűleg azt fogja eredményezni, hogy a pénz felértékelődik, mindennél fontosabb lesz, és sok lánynak nincs más kiút a nincstelenségből, minthogy talál egy magánál jobb keresetű valakit. Az ilyen lányokat/nőket abszolút nem vetem meg, inkább sajnálom...nem ők a hibásak, hanem a kormány, a politikai klientúra, és persze a sok ostoba szavazó, akik két kiló krumpliért gondoskodnak róla, hogy még véletlenül se jöhessen ki ez az ország abból a qrva nagy gödörből, amit ásott magának...

@mimozka: Na, nálam pont, hogy "visszalendült az inga"! Nagyon hosszú idő kell - évek! - hogy kicsit is megbízzak annyira a lányban, hogy testi kontaktusra sor kerüljön. Az ember azt hinné, ez kevésbé taszító a nők számára, mégsincs soha senkim.

@matyi101: Sajnos ez igaz, magam is észrevettem. Az egyenjogúság csak addig kell nekik, amíg nem kell egy zongorát felcipelni a tizedikre...
Na ezért nem lehet komolyan venni a feministálkodást: mert mostanra önmaga paródiája lett az egész.

@uduekx: Igen, ezt én is szeretem :D 150 kilós nagy drabál "Kirov reporting" betonpillangó, akinek minimum sportos testű pasas kell, de inkább izmos legyen. Amikor pedig egy dagadt fószer szeret bele egy vékony lányba, mindennek el van hordva, csak úriembernek nem.
Kettős mérce foreva.

@#szájbergyerek#: Az olyan nőt, aki diploma, végzettség alapján keres társat, semmire se becsülöm. Tegyünk már különbséget egy párkapcsolat és egy állásinterjú között! Épp elég ezt a szart a munkáltatóknál nyelni, hogy minden kis faszom papírt számonkér rajtam, mintha bármit is bizonyítana az a darab fecni, ne kelljen már ebbe belefutni a párkapcsolatoknál is. Kiábrándító. Jobb ember lesz valaki a diplomától, a doktoritól? Szeretett felsővezetőinknek is van, és meg lehet nézni, kifélék-mifélék - egy földigiliszta is többet ér náluk, az legalább kárt nem csinál.
Amelyik nő meg a keresettel jönne első randevún, azt azonnal, szó nélkül otthagynám. Ha eltartót akar, ott a puncs.hu, ne belőlem csináljon fejőstehenet.

@Gour: Eeegen...erre szoktam írni, hogy velünk nem tudnak kikúrni, saját magukkal meg úgy, ahogy nekik jólesik. Csak ne rajtunk verjék le aztán.

@Almandin: Jó, hát az nyilván más téma, ha a neveltetéséből vagy ideológiai/vallási okokból tartogatja magát. Ez nem is elítélendő, sőt, becsülendő dolog szerintem. Az sokkal kiábrándítóbb, ha egy lányról kiderül, hogy állítólag Izlandon van még két ember, akivel nem...de ez csak egy szolíd vélemény.

@a nagy hohohorgász: Már nem azért, de ha a többi 90 százalék a sikertelen, akkor az ő tapasztalatuk kicsit nagyobb súllyal esnek latba, mint a 10 százaléké. Egy olyan dolgot, aminek a sikerességi rátája a 10 százalékot épp, hogy eléri, mindennek neveznék, csak pozitívnak nem.

@errrrrrrrrr: Apaaa, dikk má, á Buksi kidzsanelt! :DDD

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 16:08:12

@Burgermeister: sajnos te sem tudod milyen egy igazi társ. Vmibe te adsz többet Vmibe meg ő. A hangsúly az egyensúlyon van. Aminek a szeretet a záloga.
Még csak annyit az igazi nőknek hogy nelkuletek senkik vagyunk. És ne legyetek féltékenyek a gyerekre. A közös munka gyümölcse.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 16:10:53

@Reactor: de ha a 10 %boldog a90 meg nem akkor kitől tudsz tanulni a 90tol?

Burgermeister 2020.02.09. 16:32:46

@a nagy hohohorgász: pontosan. Ezen kivul hol o hol en adok bele tobbet. Persze egy vagy ket vacsora belefer vagy egy bambi amit allok. Emancipacio van!!! A nok ezt kiharcoltak, teret adok h eljenek vele. Pelda: penteken egy csajszival meg a baratnojevel elmentuk az eccakaba.....mindegy felesleges leirni nem ertened.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 16:39:03

@Burgermeister: értem miről írsz. Amelyik nővel így kell eljarni az alsó polcos. De tudom hogy néha muszáj.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 16:49:45

@Burgermeister: amúgy én nőről beszéltem nem egy csajszirol meg a baratnojerol. A te esetedben én is ezt tenném de hál istennek engem ez a veszély nem fenyeget jelenleg. Aztán bármikor változhat.

Alick 2020.02.09. 17:19:37

@Reactor: "a kövér pasas BMW-ben aranyos mackó"

Vérpistike férfivá cseperedve összespórol egy használt BMW-re... és így majd megfarkalhatja szőke Vérjulcsit. :)

De ez legfeljebb Bivalybasznád alsó színvonalán számít alfás jelenségnek. Ha csak az anyagi hátteret nézzük, akkor az alfát csak a komolyabb bónuszok érdemlik meg... pl. private jet, ha az ügyeit intézve utaznia kell. Az anyagiakon túli minőségekről nem is szólva...

DONÁLD TRAMP 2020.02.09. 18:09:58

Minden nő kurva !
Minden nő kurva !
Minden nő kurva !

Reactor 2020.02.09. 18:20:56

@Alick: Egy biztos: a nőknél semmiféle pozitívumot nem jelent a művészetek iránti fogékonyság. Egy pasassal, akinek BMW-je van, hamarabb összejönnek a csajosok, mint egy pasassal, aki mondjuk zenét szerez, vagy ír.

matyi101 2020.02.09. 18:30:19

@Reactor: Nem is feltétlen a zongoracipelésről van szó. Mert mondjuk azt, hogy a gyengébb testalkatért nem felelőssek a nők. de ha férfiként azt mondod, hogy vannak szakmák, amik iránt a nők érdeklődnek vannak, amik uránt zömmel a férfiak, akkor jön a duma, hogy megmagyarázod a kirekesztést.
No de: asztalosnak, informatikusnak, nyomdásznak, kulcsmásolónak, darúsnak, marósnak nincs szüksége kimondottan fizikai erőre. Hány femisnistát hallottál kvótát követelni a csatornapucolók közé? A stresszes v a testi épségre kifejezetten veszélyes szakmákban hol látsz nőket? Hegesztő, ipari alpinista, nemzetközi fuvarozás?

Dread Naughty 2020.02.09. 18:31:41

@mimozka:
"Végigolvastam az összes kommentet, de bocsássatok meg még mindig nem tiszta a kép előttem. Nyissátok fel a szemem és az elmém! Mégis ki az aki kell nektek kedves f@szkorhintazó fröcsögők? "

Szerintem ez elég egyszerű:
- ha akarunk gyereket, semmiképp sem egy, a petesejtjeit az egy kezén megszámlálni tudó, gravitáció ellen elkeseredetten küzdő kórót keresünk.
- ha nem akarunk gyereket, mindenképp el fogjuk kerülni a 35+-os gyerekes(értelmeszerű) és még gyermektelen nőket, mert valami fura okból szinte mindegyik fejében ott van ez a kisördög
Eredő: 35+ nő nem kell.

...és ekkor még egy kurva szót nem szóltam a hihetetlen igényeikről, amit a potenciális férfivel szemben támasztanak...
ÉS akkor most képzeld el a helyzetét egy férfinek, aki megfelelően magas számotokra, megfelelően képzett számotokra, megfelelően független számotokra, megfelelően el van eresztve anyagilag számotokra és megfelelően jóképű/elegáns/stílusos/szexis(pick your one) is számotokra. Vajon ez az egyed szerinted mennyire teheti meg, hogy válogathat? Na, őszintén!
Vagy más kérdés: ez ez illető vajon mennyire lehet tudatában annak, hogy ő válogathat? Vajon mennyire éreztethette vele az azt megelőző 20 évben a környezete, hogy ő jó party?
Na, itt, ezen a ponton halt meg a 35+ nők utolsó reménye.
És bocs az őszinte válaszért.

mimozka 2020.02.09. 18:50:12

@Dread Naughty: 300 plusz kommentet olvasva egyáltalán nem haragszom, hogy őszinte választ adtál a kérdéseimre. Sőt örülök, hogy nem szedtek ízekre a butácskának tűnő, konzervatív hozzászólásaimért.;)
Ha lentebb olvasol nem véletlenül kérdeztem, többszörösen érintve vagyok ebben a témában.:D

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 19:04:24

@mimozka: akkor halljuk a konklúziót! Mit tudsz mondani hasonló nő társaidnak? Mert dönteni sem tudtok. Csak ontani hogy mi a szar. Hát erre nem csak 1 nő nem kíváncsi hanem egy alfa sem. Szóval?

mimozka 2020.02.09. 19:12:33

@Reactor: "Na, nálam pont, hogy "visszalendült az inga"! Nagyon hosszú idő kell - évek! - hogy kicsit is megbízzak annyira a lányban, hogy testi kontaktusra sor kerüljön."
Szinte hihetetlen, hogy vannak ilyen férfiak is. Tetszik.:)
Így 50 pluszosan nem tudom elképzelni, hogy két randi után kötelező a szex, mert ha tényleg nem akarja megdugni a pasi, a nő azt mondja hogy puhapöcs, vagy a pasi fapin@zza le a nőt, ha nem adja magat :)
Hová fajult a világ?:D

mimozka 2020.02.09. 19:31:46

@a nagy hohohorgász: de hát én nem is panaszkodtam:(
A konklúzió a következő kedves nőtársaim :D
Van egy hármas szabály:
Társaságban légy úrinő! A konyhában minimum mesterszakács! Az ágyban pedig egy mocskos ribanc!
Ha ezt betartod imádni fog a pasi! Kivételt képez amikor a húspiaci értéke az egekben van és a f@szkörhintán ülő csajok sorban állnak az irodája ajtajánál minden eszközt bevetve egy kis hintapalintáert.. Bizony

Alick 2020.02.09. 19:50:44

@Reactor: Oké, de akkor ezek a "csajok" eléggé a gettószökevény vagy falusi ribanc kategóriába tartoznak, ha önmagában egy béenvé elég a lecsúszó bugyihoz.
A zenész külön kategória, ha jól nyomja és sármos, akkor minden este összejöhet neki.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 19:51:35

@mimozka: ja és minden faszi tudja h a faszkorhintas nőket vagy megbassza vagy a legnagyobb ellenségei lesznek a maguk módján. Igen ti nők ilyenek vagytok vagy cuki a pasi vagy egy geci. Mint a dedoba. Mi is csak egy hajszállal vagyunk jobbak. De a jó hír h ti még fejlodhettek mi nem.

Irbisz 2020.02.09. 19:55:51

@Dread Naughty:
valahol logikus amit irsz, decsak annak a tipikus valóvilágon felnött érzéketlen fél-szociopaták értékrendje szerint, akiket épeszű és normális nő nagyivben jobban ha teszi ha elkerül, mert ha ilyen emocionális selejtet fog ki, annál jobban jár ha egyedül marad. Persze a hasonlóan szocializálódott, a méltán leszólt golddigger spinéket az ilyenek se riasztják el, zsák a foltja.

mondom ezt 2 válás után, a harmadik esküvő előtt, mert jé, vannak még csodák, egyik ex-feleség se forgatott ki mindenemből, nagyjából normálisan elrendeztük az anyagiakat is És még ugy is h. mindkettőnél maradt gyerekem, nem a hid alatt lakom, hanem a 2. kerület értékes részén. Igaz, én se olyan tuskó barom vagyok amilyennek tünsz (ha olyan lennék mint te, akkor lehet én is itt sirnék mint fentebb annyian, hogy járnak szegény elvált férjek) és az exek se hozzád illő golddiger ribancok, akik tényleg kiforgatják az embert mindenéből. A 35+ felettiektől való irtózásod meg valami fóbia lehet, mert nyilván jobb formában van 1 jó formában lévő 33 éves mint egy 43 éves, de egy jó formában lévő 43as jobb formában lehet mint egy átlagos 33as. Továbbá elég sivár gyökér lehetsz, a külső és a feszes bőr csak 1 tényező, értelmes férfit hosszutávú kapcsolatban nem csak ez vezérel, számit az és előkelő helyen, h. mennyire megbizható a másik, milyen az ágyban, milyen az életstlusa, gondolkodása, vagyoni helyzete, mennyire jönnek ki stb.
persze neked ezt hiába irom, képtelen vagy a megértésére.

mimozka 2020.02.09. 19:55:53

"Hát erre nem csak 1 nő nem kíváncsi hanem egy alfa sem."
Bocsánat, rossz ajtón jöttem be.. Nem tudtam, hogy két napig ALFA HÍMEK között ülök. Miért nem szóltatok? :D Mindenesetre hasznos és élvezetes volt.

Irbisz 2020.02.09. 19:58:49

@mimozka:
lóf@szt alfa himek ezek, azok nem nagyon irnak ide, akik arra hivatkoznak h. azok, azok nagyobb részük frusztrált v. csalódott gipszjakab, akik álmodoznak erről :)

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 20:06:51

@Irbisz: te kurva okos lehetsz 2 válás után a 3 előtt. Ha vki mást mond az biztos luzer bezzeg én kemény vagyok mert az asszonyok hagytak vmit. Hahaha. Ez a nap poénja. Elhiszem a 2. Kerületet is de hogy luzer vagy az biztos. Mert te még a saját hibadbol sem tudsz tanulni.

mimozka 2020.02.09. 20:07:38

@Irbisz: Kesz vagyok, lefejeltem az asztalt, megnevettettél, könnyeim kicsordultak. :DDDDD

Irbisz 2020.02.09. 20:07:41

@Reactor: "
"Sajnos, amíg ekkora a férfitöbblet, simán megteheti bármelyik nő, hogy csak a (relative) gazdag fószeroknak ad esélyt. És amint olvashattam - meg is teszik."

nincs semmiféle férfitöbblet, ezt mégis honnan szeded? Esetleg azért érezheted ezt, mert vidéken, főleg kistelepüléseken tényleg az van, cserébe a nagyvárosokban és főleg Bp-en meg (jelentős) nőtöbblet van. Igy aztán ha a nők igényei nem lennének gyakran tényleg túlzóak, akkor se találna mind párt, maradna bőven szingli, mert a két nem telepólések szerint eltérő helyen van többletben.

whatisevenworse 2020.02.09. 20:09:17

@mimozka: Mit vár el tőlünk a nő: légy férfi, egy csődör az ágyban, min. milliomos. Vica versa megy ez amióta világ a világ.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 20:10:33

@Irbisz: ez olyan mint amikor a nők Facebook fotojara a barátnői azt írják hogy gyönyörű vagy csak épp a kutyának sem kell.... Hahaha

Irbisz 2020.02.09. 20:18:03

@a nagy hohohorgász: mit keseregjek, az mire jó ha magamba fordulva szidom a nőket? optimista vagyok, egyébként meg egyszer én váltam, egyszer tőlem váltak, mi ebbe a lúzerség te szerencsétlen? különben meg reálisan nézve, el se tudom képzelni h. tartott volna ki mondjuk az első ideáig (vagy a második, ha vele házasodom elsőnek), akiket ismerek és eddig huzták (amikor először házasodtam a múlt évezredben), azok 90- %-a csak elvan egymás mellett mint 2 testvér, megszokásból, anyagi érdekből (a válás káros az anyagiakra :) netán a gyerekek miatt - vagy mert már a húspiacon keveset érnek. És vagy kihült minden, vagy a házastárs mellett tartanak valakit, akár a másik tudomásával. Na ilyen kapcsolatban maradni, az a lúzerség, és mennyien ezt választják :(.
van kb. 10 % szerencsés ember, akiknél megmarad a szikrázás, a másik érdekessége, de ez elég kevés, ehhez kell valami olyan tényező, ami ritka. örülj h. te ilyen vagy.

Irbisz 2020.02.09. 20:20:59

@a nagy hohohorgász: ja, de akkor is azt irjak ha az ember inkább sirna az adott képen.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 20:33:29

@Irbisz: igen örülök de ez kurvara nagy meló, amit sokan nem vállalnak be. Én arra lennék kíváncsi hogy van e olyan jól működő kapcsolat amihez nem kell meló? Sztem nincs. De a jó dolgok sosincsenek ingyen.

Nancsibacsi 2020.02.09. 20:34:24

@Irbisz: " egyébként meg egyszer én váltam, egyszer tőlem váltak, mi ebbe a lúzerség"
2x rosszul választottál - ami nem bűn - de osztod az észt - ami viszont minimum vicces. A lúzerség csak az, hogy 40+ évesen HÁZASSÁGBAN gondolkozol - mert hát sima kapcsolat az lóf.sz ugye, a papír, attól lesz valami -, holott szemmel láthatólag ebből a tárgyból sose voltál jó az élet iskolájában. De nem baj: ismertem én ilyen ürgét, mint te vagy: 60 éves korában az 5. válása után hagyta abba a dolgot (lepusztult, csóró alkeszként nem nagyon volt már jelentkező, mint 20 évvel korábban, 2. kerületi lakosként). Előtted az élet - te is elérheted ezt a szép célt!

mimozka 2020.02.09. 20:57:30

@whatisevenworse: igazándiból most nem is értelek.. Én csak azt próbáltam szavakba önteni, hogy milyen következtetést vontam le két nap alatt.
Tudom unalmas és elcsépelt (nézd el nekem, én nem vagyok mintaegyed!!) kurvára nem várom, hogy BMW kulcsot pörgessen az ujjai között, azt sem hogy luxushelyekre vigyen nyaralni, éttermekben vacsorázzunk, budai luxuslakást béreljen, és a bankszámlája sem érdekel, napi szinten csődör legyen és még sorolhatnám.
Viszont el tud bűvölni, ha megbízható, hasonló értékrendje van, megtudunk beszélni mindent, nincs tabutéma, jóban-rosszban, felelős vagy a rózsádért, be tud verni egy szöget a falba, ha nem majd együtt verjük és jót röhögünk. Ezek kis faszságnak tűnnek, de hidd el óriási dolog, ha mindketten azon dolgoznak, hogy a másik érezze jól magát! A boldogság nem állandó, meg kell élni a pillanatokat.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 21:12:32

@a nagy hohohorgász:
"(...)nem csak a szoptatáson van a kulcs hanem az igazi anyai szereteten(...)"
Már meg ne haragudj, de ez akkora orbitális hülyeség, hogy a fal adja a másikat.
Mindkét gyerekemmel én _is_ otthon voltam fél éves korukig, semmivel nem kötődtek kevésbé hozzám, mint az anyjukhoz. Persze ha csak este látod a gyerekedet, mikor alszik, akkor elhiszem .

Reactor 2020.02.09. 21:24:56

@mimozka: Tudom, ritka madár vagyok - de hát látod, vannak még ilyenek is, akiknek nem a párkapcsolat, vagy a szex a legfontosabb dolog a világon :) Érdekes módon ezzel együtt se voltam sose népszerű, introvertáltként - de nem is akartam az lenni. Azzal együtt, hogy semmiféle házimunkát nem vártam el semelyik barátnőmtől. Főzni én is tudok, éppenséggel tán jobban is, mint sok lány, mosni feltalálták a mosógépet, takarítani pedig bőven elég havonta egyszer, és mégsincs nálam soha kosz meg kupleráj. Sőt, még varrni is megtanultam, már jó ideje magam foltozom a holmijaimat, tehát semmi szükségem házicselédre.

@Alick: Ez így van. És ilyenből több van, mintsem hinnéd! Egy részének soha nem is jön meg az esze, ők alkotják a puncs.hu törzsközönségét is vélhetően. Az még a jobbik eset, ha 30-35 éves korukra sikerül kilépniük az árnyékukból, igaz, jókora késéssel. De hát ezért igazán nem hibáztathatnak mást saját magukon kívül.

@Irbisz: A legfrissebb kiadású földrajzi atlasz grafikonjából szedem. Amit mellesleg népszámlálási adatok alapján készítettek, nem a Kamu Statisztikai Hivatal erősen kozmetikázott jelentései alapján hozták össze. Van férfitöbblet - relatív is, és abszolút is. Igen, az is teljesen igaz, hogy van nőtöbblet. A bibi csak az, hogy 60 éves kor felett (a férfiak korábban halnak ugye). Pár tucat aberráltat leszámítva aligha hiszem, hogy a férfiak bármit is akarnának kezdeni a nagymamákkal.
Az optimizmus jó dolog - de csak akkor, ha van reális alapja. Anélkül gyakorlatilag önszopatás.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 21:26:42

@GiaMarie: félreértesz, nekem semmi bajom azzal, ha meg kell ugrani egy anyagi szintet, sőt érthetőnek is tartom. Annyira azért nem megy neked jól, hogy eltarts még egy csórót is.

A téged fikázókon is röhögök, nekik is pont így van minimum elvárásuk, csak az jellemzően külsőre irányul.

a nagy hohohorgász 2020.02.09. 21:33:43

@Hugó_a_viziló: ertelmezd kérlek amit írtam . Olvasd újra.

ProF! 2020.02.09. 21:34:47

50 éves férfi vagyok. A gyerekem felnőtt, szeretnék még egyet. Termékenységileg rendben vagyok, az itt emlegetett 500 nettót össze tudom rakni, más nagy csodát nem tudok/akarok villantani.
Szakorvosokkal beszéltem, a reális élveszülési esélyek biológiai okán 35 körüli nő pár keresését ajánlották. 37 felett mélyrepülésbe megy át a női termékenység, így kidobott idő ilyennel próbálkozni először kapcsolatilag, majd fogantatásilag.
A sors álomvilágban élő, zavart, zárkózott, lelkileg sérült, elvakult nőket hozott elém eddig. Elkeserítő a kép. Nem fogják fel a realitást. Volt 20 évük, hogy társat találjanak, olyat, aki családot alapítani is velük szeretne, de nem voltak alkalmasak erre, vagy az elvárásokkal és sztereotípiákkal eltorzított taktikájuk sikertelen 20 éve. És már hervadozva, de még ugyanezzel a hozzáállással mennek neki a maradék 2 évüknek. És azt várják, hogy majd most eredményesek lesznek, nem úgy mint 20-25 évesen. Engem néznek idősnek, miközben az ő biológiai homokórájuk van lepergőben. És nem látják, nem értik hogy mi van, mert szobára még felhívják őket. De reggel már nem kellenek. Gyerekről meg se próbáljon beszélni az aktuális alfájával/bétájával, mert nem olyat keresett aki azt szeretne, nem az volt valójában a prioritása, így ha véletlenül elszólja magát erről akkor gyorsan ki lesz rúgva a takaró alól. Nem értik mi van. A társkeresők 35+ női regisztráltjai döntő többsége lelkileg sérült, nem érti mi van, miért nem anyának. Azért, mert egy a 40-45 közötti férfiak jó része már nem gyereket akar, aki még esetleg akarna az pedig a sok felesleges paraméterének fogja, nem látja a lehetőséget akkor sem ha az orra előtt van.
Volt a korábbi időkben lányos apák között egy egy mondás, egy bölcsesség: "30 felett akkor kell adni a lányt, amikor kérik."
35 felett ha gyereket, családot szeretne egy nő, akkor szerintem már ne válogasson, aladjon, mivel 1-2 év mire összeszoknak, akár évek lehetnek amíg megfogan, ha egyáltalán megfogan.
Szomorú a kép amit 35+ női vonalon tapasztalok, sajnos nagyon szomorú. Félrenevelt lelkisérült királylányokat látok, nem családért küzdő józan nőket.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 21:41:47

@Reactor: "jó ideje magam foltozom a holmijaimat"
Még létezik foltozás? Nem mondom, hogy egy leszakadt gomb miatt kidobok valamit, na de foltozni?!

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 21:43:13

@a nagy hohohorgász: "kotodesen. amit ha beledoglunk sem tudunk megadni mi férfiak az első 3 évben."

Értelmeztem, hülyeség, nem igaz.

Hugó_a_viziló 2020.02.09. 21:48:36

@Reactor: "ők alkotják a puncs.hu törzsközönségét is vélhetően"
Menj fel oda, röhögni fogsz, ott is mind a daliás lovagot keresi. A hitvány is.

Reactor 2020.02.09. 22:00:00

@Hugó_a_viziló: Akad olyan holmi, ami még menthető foltozással, feltéve, ha ugyanaz az anyag rendelkezésre áll. De a gombfelvarrás, hordszíj javítás is gyakori meló.
Ám tudom, a puncs.hu-n miféle szerzetek vannak. Hát csak keressék, a ketyegő óra majdcsak meghozza a jobbik eszüket... :DDD

whatisevenworse 2020.02.09. 22:07:15

@mimozka: Mert ezt látom. Be tudok verni falba egy szöget (3 lakást újítottam fel a 2 kezemmel), főzök nem is akárhogy, vasalok, mosok (tudom, mit mivel), takarítok. Béta vagyok, bár odafigyelek a megjelenésre és higiéniára. Nem nincs kigyúrt testem a nettó 500 összejönne egy kis fusival. 41 és hiába szemezgettem pár éve azonos korcsoportban lévő hölgyek, iránt azok a bugyivadász 2xre hajtottak. Azóta amúgy ért a szerencse és Ámor megtalált egy kedves okos szép hölgy személyében aki több diplomás többet keres és azonos a korcsoport is. De ez hogy jött össze az a rohadt nagy véletlen műve.

Almandin 2020.02.09. 22:15:03

@ProF!: Az orvosod nem megfelelő korosztályt ajánlgatott. A 35 körüli és a 37 éves majdnem ugyanaz. 35 körül is van már sokaknak termékenységi problémájuk, de az egyéb egészségi gondok esélye is nő, pl. gerincproblémák, magas vérnyomás, stb. ami szintén nem kedvez a terhességnek, szülésnek (elsősorban a nő fog jobban leamortizálódni tőle, ha ilyen problémákkal még vállalkozik szülésre). 50 évesen inkább a 25-32 év közötti nők között javasolt keresgélni. Orvosod valószínűleg azt hitte, hogy egy 50 éves férfival le se áll ismerkedni egy 35 alatti nő érdek nélkül, de szerintem tévedett. Nekem 25 évesen nagyon tetszettek a 40-50 éves férfiak. Ezzel nem voltam egyedül. Ha jó karban vagy, valódi vonzalmat is kiválthatsz fiatal nőkből.
Mondjuk a lányos apák egykori "bölcsességével" nem értek egyet, mert ez abból az időből eredt, amikor szégyen volt, ha egy nő nem ment férjhez, néprajzi leírásokból tudjuk, hogy sok helyen akkora szégyen volt vénlánynak lenni, hogy sok vénlány hozzáment még a szellemi fogyatékoshoz is, mert még akkor is jobb státusza volt, mint férjezetlenként. Másrészt nekem hosszú, szép párkapcsolatom indult 30 felett, igaz, hogy a férfi akkor már 60 körüli volt és én nem koraharmincasnak néztem ki, hanem max. 25 évesnek (vékonyság, genetikai adottságok). Én nem mondanám meg a 35 feletti nőknek, hogy ne válogassanak, mert egyrészt nem biztos, hogy mindenki szülni akar, másrészt ha pragmatikus, gyerekgyártási okból magukra erőltetnek egy olyan férfit, akit nem igazán szeretnek (szereteten nem a rózsaszín ködöt értem), akkor maximum 5-10 évig fog menni nyögvenyelősen a házasság és végül elválnak, vagy belesavanyodnak a kapcsolatba. A mai szülőknek azt kellene a lányaikkal megértetniük, hogy a nők termékenysége időben korlátozott, ne tervezze azt a nő, hogy a gyerekvállaláshoz még a partnert is csak 30 felett kezdi keresni, mert könnyű kifutni az időből. Sok mai nő azt hiszi, hogy 38-40 évesen ugyanolyan a szervezete, mint 25 évesen, pedig nem. Egy ilyen korú nő már valójában középkorú, még ha ma nem is divat felvállalni a középkorúságot. Talán a kitolódott várható élettartam miatt az emberek nagy része eltájolódott az ügyben, hogy milyen korú valójában. Egy 40 éves 28-nak képzeli magát, egy 18 évest ma a családja hajlamos gyereknek tartani és úgy is kezelni. Amíg a várható élettartam nem haladta meg az 50-60 évet, az emberek valahogy jobban beosztották az életidejüket, ma a meghosszabbodás sokáig a fiatalság illúziójában tartja az embereket.

Dread Naughty 2020.02.10. 00:09:54

@Irbisz:

"@Dread Naughty:
valahol logikus amit irsz, decsak annak a tipikus valóvilágon felnött érzéketlen fél-szociopaták értékrendje szerint, akiket épeszű és normális nő nagyivben jobban ha teszi ha elkerül, mert ha ilyen emocionális selejtet fog ki, annál jobban jár ha egyedül marad. Persze a hasonlóan szocializálódott, a méltán leszólt golddigger spinéket az ilyenek se riasztják el, zsák a foltja."

Érdekes. Most akkor valami vagy logikus vagy pedig szociopata számítás.
Amúgy le lehet szólni, lehet személyeskedni, nincs ezzel semmi bajom...de egy dologgla igen: meg sem próbáltad cáfolni amit írtam. Nem hoztál ellenérvet, csak érezéketleneztél,s zociopatáztál és golddiggereztél egyet. Vajon más is észrevette?

"mondom ezt 2 válás után, a harmadik esküvő előtt, mert jé, vannak még csodák, egyik ex-feleség se forgatott ki mindenemből, nagyjából normálisan elrendeztük az anyagiakat is"

Bocs, ez most önigazolás akart lenni? És ha igen, mi a fasz volt, amit igazolni akartál?

"És még ugy is h. mindkettőnél maradt gyerekem, nem a hid alatt lakom, hanem a 2. kerület értékes részén. Igaz, én se olyan tuskó barom vagyok amilyennek tünsz (ha olyan lennék mint te, akkor lehet én is itt sirnék mint fentebb annyian, hogy járnak szegény elvált férjek) és az exek se hozzád illő golddiger ribancok, akik tényleg kiforgatják az embert mindenéből."

:D Vannak, akik szalmabábot varrnak és azt püfölik, de te valami nagyon fura és megdöbbentően újszerű, hibrid-érvelési hibát találtál fel. 2 rész önigazolás, 1 rész személyeskedés, 2 rész irrelevancia, némi helyesírási faszkodás ízlés szerint, rázva, nem keverve...

"A 35+ felettiektől való irtózásod meg valami fóbia lehet, mert nyilván jobb formában van 1 jó formában lévő 33 éves mint egy 43 éves, de egy jó formában lévő 43as jobb formában lehet mint egy átlagos 33as."

:D
És nyilván még sokkal inkább egy jól karbantartott 60-as, mint egy elhízott 18 éves...
Azt hiszem, hogy lehetetlen az irreleváns önigazolásoknak felső határt szabni.
De ettől még mindig egy kurva szóval nem cáfoltad a konkrétan levezetett logikámat.

"Továbbá elég sivár gyökér lehetsz, a külső és a feszes bőr csak 1 tényező,"

Tessék szépen egymástól elválasztani a gondolatokat, nem szabad őket ennyire szanaszét hagyni.

"értelmes férfit hosszutávú kapcsolatban nem csak ez vezérel, számit az és előkelő helyen, h. mennyire megbizható a másik, milyen az ágyban, milyen az életstlusa, gondolkodása, vagyoni helyzete, mennyire jönnek ki stb."

Egy gondom van csak: sajnos nem tudhatod rólam, hogy ezek fontosak-e vagy sem a számomra, mivel nem is tettem rá utalást.
Viszont érdekes, hogy mennyire nem tépi meg senki a nőket, akik 175cm alá be se néznek, kopaszodó palinak soha nem válaszolnának, urambocsá gyerektartás alatt sínylődő fasziban nem képes meglátni az anyagilag is megfelelő szinten lévő partnert...
Ott valahol elvész a humor/stílus/megbízhatóság érvrendszere és marad a nyers "bocsika, nem vagy az esetem és jobb, ha ezt elfogadod"-féle attitűd.
Vajon nekem miért nem szabad, hogy hasonlóan pragmatikus elgondolásaim legyenek és megússzam őket büntetlenül?

"persze neked ezt hiába irom, képtelen vagy a megértésére."

Hát persze hogy :)

Amúgy nem vagy te véletlenül nő álruhában, aki a hiányzó white-knight mennyiséget hivatott kipótolni itt?

videki gyerek 2020.02.10. 04:38:08

Szerintem az egesz problema abbol adodik, hogy ferfiak es nok, oda vissza olyat akarnak maguktol, egymastol, es a modern tarsadalom is olyan elvarasokat tamaszt amire genetikailag ALKALMATLANOK az emberek. Az oskori evolucio nem arra fejlesztette ki az embereket, hogy evtizedeken at boldog lelkikozosegben eljenek egymassal. Hanem arra, hogy szexualis vonzodas alapjan egy gyors szex, aztan viszlat, a gyereket pedig a torzs segitett felnevelni, tehat az anya nem marad egyedul a gyerekkel. Fejlettebb valtozatban az erzelmi vonzalom (szerelem) miatt, esetleg par evig kotodtek egymashoz ami javitotta az utodok tulelesi eselyet, de aztan az is megszunik.
Persze nem lehetetlen a hosszutavu lelki erzelmi kotodes, de joval ritkabban fordul elo, mint ahogy az emberek elvarnak maguktol. Mindenki erre vagyik, mikozben az emberek saccperkb talan 1-2 %-a van olyan pszihologiai erzelmi allapotban, hogy kepes legyen ra.

mimozka 2020.02.10. 05:09:56

@whatisevenworse: örülök, hogy összejött neked az élet! Csak egy icipici szépséghiba csúszott bele, íme:
"egy kedves okos szép hölgy személyében aki több diplomás többet keres és azonos a korcsoport is"
Beleestél abba a hibába, amit állítólag ezek az alávaló nők rajtatok kérnek számon ha társat kerestek.
Ennyi pozitív jelző? Kedves, okos, szép, TÖBB DIPLOMÁS, ráadásul még jól is keres.
Ne haragudj, de most muszáj volt tükröt tartanom eléd!

mimozka 2020.02.10. 05:35:19

@videki gyerek
"Hanem arra, hogy szexualis vonzodas alapjan egy gyors szex, aztan viszlat"
Bevillant egy gyakran látott jelenet a natgeon. Békésen legelésző csorda, hirtelen megjelenik az alfa hím ráugrik a tehénre, fut egy kört és magáévá teszi a soron következőt..
Bocs, de ettől egy kicsivel többre vágyom! :)

Irbisz 2020.02.10. 09:44:01

@Dread Naughty:
"De ettől még mindig egy kurva szóval nem cáfoltad a konkrétan levezetett logikámat."
mivel teljesen más a kiindulás, értékrendszer és tapasztalat, mit cáfoljak rajta? a saját koordinátarendszeredben belül igazad van, ez volt a legelső mondatom. azt már elfelejtetted 15 sorral később, :)
de szerintem ez zsákutca, sivárság és gyökérség, amivel kb. semmilyen szinten nem tudok azonosulni. aki igy és eszerint él, az egyébként ilyen is marad, ezen kb. csak valami igen nagy tragédia v. mesébe illő megvilágosodás változtathat, lásd jean valjean.

"Tessék szépen egymástól elválasztani a gondolatokat, nem szabad őket ennyire szanaszét hagyni."
már igy is sokat irtam, nem fogom túlragozni a dolgot. ha kimaradt neked valami, pótold ki magadnak h. emészthetőbb legyen. viszont minden egyes mondatomnak nem kell az minden előzővel kapcsolatban lenni, az egyik téma befejeződött, kezdődik egy másik. ez élő beszédben is igy van ...

"Egy gondom van csak: sajnos nem tudhatod rólam, hogy ezek fontosak-e vagy sem a számomra, mivel nem is tettem rá utalást."
nem tudhatom, persze, nem vagyok gondolatolvasó, de a leírtak alapján valószínűsíthető az, miről mit gondolsz.

"Viszont érdekes, hogy mennyire nem tépi meg senki a nőket, akik 175cm alá be se néznek, kopaszodó palinak soha nem válaszolnának, urambocsá gyerektartás alatt sínylődő fasziban nem képes meglátni az anyagilag is megfelelő szinten lévő partnert..."
dehogynem tépik meg, a kommentek jóval több mint fele arról szól, h. ilyenek a nők :). És igen, sok ilyen van, irreális igényekkel, de annak meg is van a következménye (sokan maradnak egyedül). De meg tudom érteni, ahogy én se kezdtem soha butácska, nem túl szép, dundi nőkkel, ugy egy nő minek fogadja el egy hasonló kategóriájú férfi közeledését?? Esetleg akkor, ha van annyi belátása, ez az ő kategóriája, csak álmodozhat egy white knight-ról. de ehhez már kell ész és reális önkép is. Ez meg nem tudom melyik nemben van meg kevésbé.
a többi kifogásodra meg van válasz: A kopaszodással sok mindent nem lehet kezdeni (bár már van akár hajhagyma beültetés is), de 2020-ban egy jóminőségű parókába igazán beruházhat bárki.
A 175 cm-en se változtathat senki, de ha sportol, odafigyel a kajára, akkor sportos 175 cm-el sokkal jobban nézhet ki, mint egy 15-20 kilós túlsúllyal rendelkező potrohos 188 cm-es.
a gyerektartás egy dolog, de aki nem nézi azt, mellette milyenek az egyéb jövedelmi/vagyoni viszonyai valakinek, az elég buta picsa lehet, ilyen ostoba nővel úgyis szenvedés lenne az élet, kit érdekel az ilyen?
amit meg megtehet a nem előnyős adottságokkal rendelkező 175 cm-es még, az eddigieken túl az, hogy fejleszti komunikációs képességét, megtanul jobban szórakoztatóbban társalogni, hallgatni amikor kell, és meghallja a vevő hangját, azaz megpróbál rájönni arra, a kiszemelt hölgyemény mire vágyik :). Utána meg ha ez megvan, akkor jön a testreszabás - ha a várható eredmény megéri a fáradtságot. De nekem az a tapasztalatom, elég kevesen fognak bele ilyen fejlesztésbe, változásba, inkább keseregnek és szidják a másik nemet, és tömegesen szinglik.
Holott lehet változni, csak 1. ez erőfeszítést követel, 2 . észre kell azt venni, változásra, önfejlesztésre van szükség.
Na ez a kettő igen ritka, mindig a világ, a másik nem, a társadalom a felelős, nekünk csak apró, jelentéktelen hibáink vannak.

"Ott valahol elvész a humor/stílus/megbízhatóság érvrendszere és marad a nyers "bocsika, nem vagy az esetem és jobb, ha ezt elfogadod"-féle attitűd."
Ha megérdemli az illető, akkor tedd ezt. Bár normálisan viselkedni ingyen van, a nyers szókimondást tartogasd annak a nőszemélynek, aki megérdemli h. szemébe mondd a tutit.

"Vajon nekem miért nem szabad, hogy hasonlóan pragmatikus elgondolásaim legyenek és megússzam őket büntetlenül?"
Szabad, hogyne lenne szabad, csak ne egy "ártatlanon" vezesd le a felhalmozódott kudarcok miatti frusztrációt.

"Amúgy nem vagy te véletlenül nő álruhában, aki a hiányzó white-knight mennyiséget hivatott kipótolni itt?"
A humorérzéked legalább jó :).
De nem, amit irtam, mind igaz.

Örömhernyó 2020.02.10. 09:57:21

@Almandin: Menj fel goldengateponthu-ra, regisztrálj hogy 65 éves nő vagy és fiatalabb férfi partnert keresel, anyagiaktól mentesen, csak szexre. Kép nélkül. Ha egy nap alatt száz üzenetet nem kapsz, akkor egyet se.
A férfinak, ha más nem látja akkor kb. mindegy, hogy kibe veri. Írom ezt férfiként. Én is voltam olyan nőkkel, akikkel az utcára nem mentem volna ki. Pedig fiatal voltam és mai szemmel nézve voltak lehetőségeim, de én ezt fiatalon nem láttam és csak a kangörcs enyhítése járt a fejemben.

Almandin 2020.02.10. 10:22:55

@Örömhernyó: Férfija válogatja. Attól, hogy te szexelnél szottyadt, öreg nővel (nos, nem minden 65 éves szottyadt, de a többségükön erősen látszik az öregedés), még sok fiatal férfi bottal se piszkálna meg egy hasonló adottságút. Te elég igénytelen lehetsz, ha neked mindegy, kibe dugod be. Ennél már a művagina is jobb lehet. Én azt gondolom, hogy vagy a senkinek se kellő fiatalok sportja ez, vagy a gerontofiloké, vagy azoké, akik túlfűtöttek és kábé mindent megdugnának, ami mozog (nálad a 3. verzióra tippelek).
Ha igazad lenne, akkor nem menne tönkre annyi házasság amiatt, hogy a nő bálnára hízik (Norbit megkövezték, pedig igaza volt). A hájas, ronda nők ugyanolyan könnyen találnának párt, mint azok, akik karcsúak és szép arcvonásaik vannak. Szerintem nemcsak azért nem jönnek sokan össze komoly kapcsolatra mondjuk 30 évesen 65 éves nőkkel, mert félnek mások véleményétől, hanem azért sem, mert az egészséges fiatal férfiaknak nem az idős nők tetszenek.

ProF! 2020.02.10. 12:02:47

@Almandin: Köszönöm a gondolataidat.
1. Az általad javasolt 25-32 női korosztály többsége nem 50 körüli férfiben gondolkodik, illetve gyermekvállalásra még a feltételek tökéletes együttállására vár. Persze nincs tökéletes együttállás, jól működő családi hétköznapok vannak, mindig megküzdve és megoldva a következő feladatokat. Ebből a korosztályból megtalálni azon képviselőket, akik elfogadnának, akik értik és megbecsülik az embert, nem a sztereotípiák foglyai, azokat nem könnyű, és felettéb időigényes megtalálni. Emellett az életben szépen követhető, természetes személyiségfejlődési ritmus, életszakasz távolság, értékrend miatt is lehet emelt szintű kihívás ilyen kapcsolatban.
2. Most nem is nézek/keresek olyan nőket akik nem gyermekvállalásban gondolkodnak, így a gondolataim azokról szóltak akik elvileg családalapításban lennének érdekeltek. A viselkedésük alapján viszont nagyon nem ez jön le, mintha végtelen idejük lenne a megkeseredett, múltbéli lehetőségeiket, exeiket lelkileg el nem engedett életük élésére. Ezen nők lelkisegélyre, és nem párválasztásra érettek. A személyes találkozástól tartanak, és már rövid üzeneteikkel is elkezdik rémképeiket rávetíteni a másik emberre, a realitásoktól pedig bezárkóznak/elzárkóznak. Hátborzongató ezt megtapasztalni férfiként. Tudnék nekik álomvilágot festeni mint a regisztrált férfiak döntő többsége teszi egy kúsza numeráért, de nem tehetem, azon az alapon vakvágány lenne egy kapcsolatépítés. Kergetik az álmaikat, amiket 15-25 év között kell is, akkor egészséges, de utána el kellett volna távolodni a királylány szereptől és a valóság elfogadásával, a normális emberi viszonyok megteremtésének képességét kifejlesztve magukban, az alfahím dominanciák primitívségét felismerve és ezáltal a lelki sérüléseiknek való kitettségüket kezelve egy értelmes kapcsolatra, a családanya gyönyörű szerepére alkalmassá válva lépnének egy kapcsolatba. Sajnos én viszont ebben a 35 körüli korosztályban kimerült, értékvesztett, testi-lelki-szellemi romokat látok. El nem tudom mondani mennyire szomorú ezt látni.

Billy Hill 2020.02.10. 19:00:48

Jaj de jó! Előkerült a büdös zokni (illetve a sz*ros gatya) témája! Mármint hogy a sikeres nő nem fogja ezeket mosni. Van egy rossz hírem: Az nem sikeres nő, aki a) nem talál olyan faszit magának, aki már élt egyedül, ergo fenntartott egy lakást, és maga is meg tudja oldani a mosás bonyolult műveletét; VAGY aki b) nem tudja megtanítani az első adandó alkalommal a nyámnyila faszijának, hogy miként kell elindítani azt a fura gépet ott a sarokban. Helló! A mosás már egy ideje nem úgy néz ki, hogy lemegyünk a folyóra a mángorlóval! Ez a "mosok a páromra" olyan szintű XIX. századi duma, hogy szerintem szégyen felhozni. :-) Mindenki tud mosni; ez nem tudás, nem szakma, nem vívmány!

Almandin 2020.02.10. 20:01:31

@ProF!: Együttérzek. Nem csodálom, hogy a 25 körüli nők között nem akarsz körülnézni, mert más egy mai 25 éves, mint egy 30-40 évvel ezelőtti. Ma az a gond, mint ahogyan említettem is,hogy az emberek nem érzik, hogy valójában milyen korúak. Szoktam kommentelni a Pán Péter stop blogon is. Ott rendszeresen foglalkoznak a hunédzserek problémájával. Ez azt jelenti, hogy a mai huszonéves korosztály viselkedésben, lelki érettségben tinédzser szinten áll (nem mindenki, de sokan). A mai nők nagy része csak 30 körül kezd gondolkodni családalapításon, pedig biológiailag 20-25 között a legalkalmasabb a szervezet a szülésre, de még 25-30 közt is jók az adottságok. 30 felett meg nem csodálkozom, hogy sok nő kiég, általában már túl vannak több csalódáson, sajnos sokan férfigyűlölővé is válnak.
Életszakasz távolság egyébként már 15 évnyi korkülönbségnél is kijön. Én azt látom, hogy olyan párok tudnak nagy korkülönbséggel harmonikusan élni, akik hasonló érdeklődési körrel bírnak. Ezek pedig nem azok az emberek, akiknek az ízlését az aktuális trendek határozzák meg.
Mindenesetre sikeres párkeresést kívánok, nem érdemes egy-két kudarc miatt feladni. Ez türelemjáték, lehet, hogy 5 év is eltelik, mire meglesz, az én tapasztalatom az, hogy az ember nem akkor talál társat, amikor görcsösen keresi, hanem amikor nem keres. Általában akkor spontán megismerkedik valakivel, akár egy buszmegállóban is. Erre a helyzetre szerintem nem igaz az "aki keres, az talál" mondás.

Reactor 2020.06.26. 13:28:52

@ProF!: @Almandin: A 25-35 közötti nőkkel azért nem érdemes foglalkozni párkapcsolat-ügyileg, meg az elvárásaik olyanok, hogy még egy Olümposzról emigrált félistent is visszautasítanának.

ProF! 2020.06.28. 14:10:30

@Reactor: 35 év felett pedig a termékenységük elkezd zuhanni, és 40 környékén mondhatni beleáll a földbe, lehet ott is próbálkozni gyerekvállalással de az már többnyire időpocsékolás.
Ezt a párkereső nők többsége nem realizálja magában, a társkeresőkön ez a korosztály ugyanolyan igényekkel és műsorral lép fel, mint 20-25 közötti korában, miközben a portéka és a környezet már nagyon-nagyon nem ugyanaz. Azok a férfiak akiket ők keresgetnek kifényezett paraméterekkel 40-hez közeledve már rég egy 30-ashoz közeledő, családalapításra/szórakozásra egyértelműen alkalmas női egyeddel témáznak.
Ha egy korabeli tyúk nem a húsáért, hanem még a tojásáért akarja tartani magát, akkor az már ne addig főzesse magát, mint egy tyúk, hanem mint egy tojás.. :-)

Lorrh 2020.06.28. 19:51:14

@ProF!: nagyon rá vagytok cuppanva erre a gyerekcsinálás dologra holott manapság rengeteg nő vállaltan nem akar már gyereket. De ti még mantrázzátok ezt a réginótát, a szüzen férjhezmenő huszonéves lánykák csodavilágáról. Retrográd nézet, ébredni kellene felfele, elment mellettetek a karaván.

kormanyrud 2020.08.02. 19:55:41

@GiaMarie: Nekem megvan a havi fel milla, lakasom is van, meg gyerekszobam is volt, ugyhogy egeszen biztos, hogy egy ilyen "novel" (sic!), akibol sut az alacsony onertekelese miatti frusztracio a budos eletben nem valtanek 10 mondatnal tobbet..

Most sem fogok...

Ha tippelnem kellene azt mondanam, hogy elsogeneracios ertelmisegi (bar inkabb diplomas, mert az ertelmisegi es a diplomas kozott eg es fold a kulonbseg..) vagy, szoval igy erthetoek a megnyilvanulasaid, de ettol fuggetlenul vegtelenul visszataszito az egesz lenyed mar igy kb. 30 mondat utan is.

Reactor 2020.08.03. 00:29:05

@kormanyrud: Hadd éljen csak a maga köré álmodott rózsaszín takonybuborékban, miszerint ő mekkora főnyeremény, JÁR neki a hétszámjegyet kereső nagyfarkú alfa, az Átlag Józsikáknak meg osztogatja a kosarakat, amíg megteheti. A hipergámia tankönyv szerinti példája.
Semmi gond nincsen ezzel se, nye problemá, igényei azok lehetnek...de hogy teljesülni is fognak-e, na az már más téma. Előbb-utóbb kilukkan a rózsaszín takonybuborék, és a rögvalóság kemény talajára fog pottyanni, csúnyán megüti a bokáját. Annyira, hogy fel se kel többet.
A saját hülyeségétől úgyse tudsz megmenteni senkit, majd százesztendős vén banya korában eheti amit most főz.

Custertábornok 2021.08.27. 14:53:35

@K.Peter_85:
Persze kolléga de azt se normális aki egy 50 éves nőt még a nevére vesz vagy akár egy 40 évest.
Ahhoz a magyar átlag nő fokozatokkal rosszabbul tartja magát hogy világosban kividd az utcára 40 évesen, de már a harmincas éveik közepére a legtöbb egy megereszkedett Lógó csöcsű elhízott igénytelen ráncos tehén lesz.

nagyon ritka a kiegyensúlyozott 40-es csaj aki hajlandó még adni magára, de amelyik ilyen az már maga miatt teszi, az ilyenek általában nem arra hajtanak hogy egy proli Józsi elvegye őket feleségül, tökéletesen elvannak a maguk primitív életében.

Máskülönben miféle idióta az aki a mai világban gyereket mer csinálni egy magyar nőnek, akikről az egész világ tudja hogy a világ legnagyobb bárcás kurvái?!
Budapest pedig a pornó főváros, olcsó pénzért kilóra lehet kapni a legtöbb nőt

Custertábornok 2021.08.27. 15:18:09

@whatisevenworse:
Aztán ki nem szarja le hogy mi lesz ezekkel ötven évesen?
addigra A nők többsége már amúgy is javában túl van a menopauzán, vagy értelmezhetetlen alacsonyra zuhant a libidója, akkor már a következő húsz évet egészen nyugodtan töltheti azzal, hogy gondolkozik azon hogy hol baszta el.

Custertábornok 2021.08.27. 16:27:18

@ipartelep:
persze te igen sötét barom, próbálod itt összevetni bármelyik ostoba realitástól fényévekre lévő virtuális társkeresőt a valósággal?
a kettőnek annyi köze nincsen egymáshoz Mint makónak jeruzsálemhez, ha felmennék a saját képemmel női név alatt egy ilyen oldalra parókával a fejemen, még akkor is rám írna ilyen hozzád hasonló barfasz egy nap három tucat.

de mutassál nekem egy olyan átlag 45 ös nőt amihez az utcán oda menne egy 25 éves álló faszú hülyegyerek nyomni a süket dumát

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2021.08.27. 20:39:01

@Custertábornok: Ha a való életben így mernél hozzám szólni, akkor addig ütnélek, amíg meleg vagy. De beleolvasva a hozzászólásaidba, látom, hogy te egy beteg ember vagy. Te szegény. Ápolásra szorulsz, nem bántásra. Nem tehetsz róla.
süti beállítások módosítása