A nők szívesebben élnek egyedül, mint a férfiak. Meglep ez valakit?

2019. december 05. - Single Pink Lady

Általánosan elterjedt nézet, hogy a nők kétségbeesetten vágynak a férjhez-menésre és a családalapításra, a férfiak pedig boldogan húzzák az időt, és csak nagy nehezen adják be a derekukat, vagyis mondanak le a függetlenségükről. Ebből az következne elvileg, hogy a házasság a nőknek sokkal jobb üzlet, mint a férfiaknak.

nok_szszingli_01.jpg

A hagyományos szerepkörök lerázása

A valóság azonban éppen ellenkező: a házasság sokkal jobb üzlet a férfiak többségének, és amint a nők megszabadulnak ennek béklyóitól (ne feledjük, a válások többségét ők kezdeményezik), eszük ágában sincs újra magukra venni az igát.

A házasság vagy a szimpla együttélés ugyanis minden egyenjogúsági törekvés ellenére még mindig sokkal több munkát ró a nőkre, mint a férfiakra. Nota bene: otthoni, monoton, állandóan szükséges és senki által meg nem köszönt munkát. Aminek oroszlánrészét az adja, hogy a férfi és a gyerekek ott vannak a háztartásban, de nem takarítanak maguk után. Vagyis egy szingli nő nem csak hogy más után nem kell takarítson, de maga után is csak a töredékét annak, mint amennyit mások után pakolna átlagban, hiszen ő tudja, mennyi munka rendet rakni.

Persze nem ez az egyetlen magyarázat arra, hogy a nők miért szeretnek egymagukban élni. Valójában sokkal jobban is érzik magukat egyedül, mint a férfiak. Ez persze nem jelenti azt, hogy magányosan kell tengődniük. Igen élénk társadalmi életet élhetnek, hiszen rengeteg a gyenge és erősebb kapcsolatuk, így mindig van kivel találkozniuk, érzelmeiket bátran ki tudják fejezni, meg tudják osztani, és ettől úgy érezhetik, hogy nem is magányosak egyáltalán. Megtanulták strukturálni a saját idejüket, mindig van tennivalójuk, amíg pedig tevékenykednek, addig buzog bennük az életkedv.

nok_szszingli_02.jpg

A férfiak ugyanakkor általában a munkájuk, tanulmányaik kapcsán szereznek barátokat, és mikor egyedül maradnak, az idejüket is sokkal nehezebben töltik ki értelmesen. Főleg azok, akiknek a hétvégéit és nyaralásait, ünnepeit mindig a feleségük szervezte meg (és azért a nős pasik többsége ilyen), a feleség eltűntével hirtelen azon vehetik észre magukat, hogy fogalmuk sincs, mit csináljanak.

A férfiaknak a gondoskodás számít

Az egyedül élő nők sokkal több időt szánnak kedvenc hobbijukra, mint a férfiak. Érdekes módon a felmérések azt mutatják, hogy a nőknek akkor van idejük szabadidős tevékenységre, ha egyedül élnek, míg a férfiaknak inkább akkor, ha párkapcsolatban. Nem túl nehéz kikalkulálni, hogy miért. A párkapcsolatban élő nő túl sok időt veszteget házimunkára és valószínűleg úgy érzi, hogy a partnerével kell lennie (vagy ellenőriznie kell őt), így inkább lemond mindarról, amit szívesen csinálna. A férfi viszont meglehet, hogy kifejezetten menekül otthonról – vagy az asszony rugdossa el, hogy ne legyen mindig láb alatt. És így végül több időt szán a hobbijaira, mint azok, akiket nem rugdos senki és akik nem menekülnek senki elől.

Minél idősebb korú embereket vizsgálunk, annál valószínűtlenebb, hogy egy nő össze akarjon költözni egy új férfival. Hiszen ha valaha élt már párkapcsolatban, akkor pontosan tudja, milyen kellemetlen feladatokat kell majd ellátnia, és esze ágában sincs megint mosni, főzni, takarítani valakire, akivel lehet kellemesen kirándulgatni, étterembe járni, és aki mögött akkor csukja be az ajtót, amikor csak akarja. A férfiak viszont minél idősebbek, annál szívesebben veszik, ha kiszolgálják őket... Durva igazság, de mivel általában a nők élnek tovább, nagy rá az esély, hogy a férjüket, partnerüket ők gondozzák végstádiumban, és nem fordítva. Már ez se igazán teszi őket érdekeltté abban, hogy idősebb korban összeköltözzenek.

Kezdetben tehát meglehet, hogy a nők akarnak nagyon esküvőt és összeköltözést, de ez a trend elég hamar megfordul, később már egyáltalán nem vágynak ilyesmire. Párkapcsolat jöhet, de együtt élni már nem szeretnének. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr9615339122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dread Naughty 2019.12.19. 22:18:46

"A valóság azonban éppen ellenkező: a házasság sokkal jobb üzlet a férfiak többségének, és amint a nők megszabadulnak ennek béklyóitól (ne feledjük, a válások többségét ők kezdeményezik), eszük ágában sincs újra magukra venni az igát."

Te milyen hülye vagy?
Miért nem írod le?
A házasság jobb üzlet a férfiaknak, a válás pedig a nőknek.
Ráadásul nem kis geciség, hogy míg a házassághoz mindkét fél beleegyezése szükséges, addig a váláshoz elég eggyé is(kissé pontosabban a nőé).
Ráadásul ez a fasz szóhasználat, de komolyan...
Szóval ha az "béklyó", akkor miért is mennek bele?
És ha belementek egyszer, miért is nem mennek bele újra?
Mit akarsz mondani, hogy a nők hülyék, mint a seggem vagy inkább azt, hogy számító aranyásók, akik ha kisemmiztek valakit, a megszerzett vagyon feléléséig nem kell nekik újabb áldozat?
Válassz...

SGlass 2020.02.02. 10:01:28

"Minél idősebb korú embereket vizsgálunk, annál valószínűtlenebb, hogy egy nő össze akarjon költözni egy új férfival. Hiszen ha valaha élt már párkapcsolatban, akkor pontosan tudja, milyen kellemetlen feladatokat kell majd ellátnia, és esze ágában sincs megint mosni, főzni, takarítani valakire, akivel lehet kellemesen kirándulgatni, étterembe járni, és aki mögött akkor csukja be az ajtót, amikor csak akarja."

Nekem úgy tűnik, hogy te (vagy akik írják ezeket a sorokat) nagyon megkeseredtél!
Egy normális párkapcsolat "iránya" bármely életkorban az együttélés felé vezet.

K.Peter_85 2020.02.02. 11:36:40

Hú, de beteg ez a cikkíró. Vagy csak fordítja valahonnan és nem is foglalkozik a tartalommal?

Pal Konstantin 2020.07.18. 11:20:43

@SGlass: Amúgy tényleg a mosás, főzés és takarításról szól az élet. Meg a munkahely napi 9 óra mostanában.

Billy Hill 2020.07.22. 15:54:00

Akkor esetleg csak a szex miatt kell / éri meg nekik...? Úgy látszik, sokan bevállalnak egy kis kefélést (a fürdőszobában, lásd mosdó, kád stb.) egy kis kefélésért cserébe (a hálószobában, merészebbek a konyhaasztalon is stb.)

Billy Hill 2020.07.22. 15:59:20

(Amúgy ez a takarítás, mosás érvrendszer az agyamra megy. Ha nincs gyerek, akkor egy lakás esetén porszívózás minden szombaton 0,5 óra, polcok portalanítása havonta egyszer 0,5 óra, félévente ablaktisztítás 1 óra, fürdőszoba súrolása hetente 0,5 óra, egy kis felmosás, és ennyi. A mosás meg úgy néz ki, hogy 2 perc alatt bepakolás a gépbe, 30-40 percig megy a masina, majd 5 perc teregetés, heti egyszer/kétszer. Ha valaki az előbb felsoroltakba belerokkan, akkor az egyéni szoc probléma. Nem kell már lemenni a mángorlóval a folyóra, illetve Rakéta helyett is van már Miele, Samsung és tsai.

Reactor 2020.08.26. 18:45:47

A nők szívesebben élnek egyedül - ez stimmel, csak az maradt le, hogy ők azok akik aztán keserűen meg is bánják. A férfi meg inkább áldásnak tartja, ha nem kell életfogytiglan egy nő mellett élnie.
Ha kaja kell, van millió meg egy étterem, plusz a legjobb szakácsok pont, hogy férfiak.
Ha meg szex kell...beszamolok.com, rosszlanyok.hu, vagy ott a sarok. Problem solved.
Gyakorlatilag semmi érv nem szól a hosszú, tartós kapcsolatok mellett.

st89 2021.03.08. 22:37:40

Ha valaki introvertált szerintem teljesen mindegy hogy N v F az illető. Én pl az összes nálam próbálkozó nőt elküldtem. Pedig volt olyan szöveg is hogy (míg élek nem felejtem el) "Te jóképű srác nem kell egy barátnő ?"

Én meg így állok, öcsém ezzel mi van ? Na mind 1 nem lett belőle semmi.
Egyébként én látva a saját környezetemet, nem állítanám hogy a párkapcsolattal annyira jól jársz.

Egyébként meg én imádom az összes pénzemet magamra költeni.
És van olyan része a magánéletemnek ami totál megszűnne létezni egy kapcsolatban.
Ezt én szeretném elkerülni.
süti beállítások módosítása