A hiba az ön készülékében van?

2020. július 02. - Single Pink Lady

Nem egy szinglit ismerek, akit elsősorban az tart vissza a társkereséstől, hogy nem akar klasszikus párkapcsolatot. Vagyis nem akarja végigjárni azt az utat, amely egy olyan életformába torkollik, amelyre ő nincs felkészülve, vagy amelyből már kiábrándult. Lehet az ilyen embert kötelékfóbiásnak is nevezni – hiszen mindenképpen ellenáll a „komoly” elköteleződésnek, de mivel nem hiszi, hogy lehet ezt másképp is, egyedül marad.

hiba_01.jpg

Aki nem tartós, perspektívával rendelkező és monogám kapcsolatot szeretne, arra sokan gyanakodva tekintenek. Ha tartóst szeretne ugyan, de nem szigorúan monogámot, vagy nem olyat, amelyben minden közös, és rengeteg projekt mentén szerveződik az élet, akkor már probléma van vele. Létezik egyfajta kapcsolati idea, egy elmélet (Sternberg háromszög-elmélete), amelyhez képest igyekszünk meghatározni magunkat, és ha a klasszikus elköteleződés-szenvedély-intimitás szentháromságából hiányzik valami, akkor már nem tekintjük az adott viszonyulást jónak, működőképesnek.

Pedig ez a szentháromság a lehető legkisebb valószínűséggel tartható fenn évekig, hogy évtizedekről már ne is beszéljünk. Az viszont sokkal kisebb zavart okoz a fejekben, ha nincs szenvedély (ugyan, az elmúlik hamar, szóval minek is), vagy nem valódi az intimitás, mert a házasságnak, tartós kapcsolatnak úgyse az a lényege... Hanem a kötés. Az odaláncolás, a kisajátítás.

Egy ember mellett lehorgonyozni, akár megvalósul a másik két fontos összetevő, akár nem, sokak számára valóságos életcél. Nem baj, ha a beszélgetés döcög, nem ugyanazon dolgok iránt érdeklődünk, nem baj, ha hamar unalmassá válik a szex, csak legyen meg a jegygyűrű, a közös lakás, a kocsi, esetleg a gyerek. Aki meg mindezt nem szeretné, az fóbiás.

Nem nehéz fóbiásnak lenni, ha a párkapcsolat definíció szerint egyet jelent az önfeladással, önfeláldozással, korlátozások özönével. Nyilván léteznek olyanok, akik egyszerűen irtóznak attól, hogy túl közel engedjenek embereket magukhoz, még ha az a szerelmesük is, mert túl sokszor csalódtak már a múltban és tudják, milyen, ha rábízzák a titkaikat egy másik emberre. És vannak olyanok, akik viszont kényszeresen oda akarják magukhoz láncolni a partnerüket, a lehető legtöbb időt akarják vele tölteni, és igyekeznek elmarni tőle minden barátot, rokont, esetleges korábbi partnert, még a gyerekeit is.

hiba_02.jpg

A legritkább az olyan ember, aki képes elköteleződni, de nem akarja foglyul ejteni a másikat és nem akar tőle menekülni sem. Akivel azért van együtt a partnere, mert annyira jó vele lenni, mindenféle kényszer nélkül. Akivel nem válik unalmassá a szex sem, és akivel meg lehet élni a valódi intimitást. De ahhoz, hogy valaki ilyen embert találjon, vagyis ahhoz, hogy felfedezze, hogy ilyen embert talált, neki magának is rendelkeznie kell a kényszermentes, szabad döntések sokaságán alapuló kapcsolódás képességével.

Ezek a képességek gyakran csak hosszú érési folyamat eredményeképp alakulnak ki, talán addigra, mire már túl vagyunk pár rosszul sikerült párkapcsolaton. Vagyis kénytelenek vagyunk hibázni, szenvedni, elemezni a hibáinkat és elbukni ahhoz, hogy ráérezzünk, mit kellene másképp csinálnunk. És akkor még mindig nem biztos, hogy hasonló felfogású partnerre találunk, akivel ki lehet lépni a megláncolás-menekülés örök körforgásából.

Vagyis igen, hiba a mi készülékünkben is van, de úgy általánosságban hibás az egész rendszer is, amely szinte lehetetlenséget vetít elénk. Már főleg abban a tekintetben, hogy ahelyett, hogy egyenrangú alternatív kapcsolati formák között választhatnánk, valamiféle hiedelmek mentén szeretnénk megfelelni az ideálisnak gondolt képnek. Vagy éppen egyáltalán nem szeretnénk neki megfelelni, csak azt nem tudjuk, hogy akkor helyette mit is akarjunk. A meglévő elutasítása nem oldja meg a problémát, akkor még mindig az alapértelmezett program a meghatározó, ha csak azt tudjuk, hogy belőle nem kérünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkiszingli.blog.hu/api/trackback/id/tr7915978696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2020.07.03. 16:51:09

"Magyarázom a bizonyítványom"

Ad Dio 2020.07.03. 21:54:31

Most nem azért, de a média épp a szinglik, a szingli életforma magyarázásával, óvatos eszményítésével van tele. Valójában azok akik igazán és joggal ufónak érezhetik magukat ebben a rendszerben, azok azok az emberek, akik tartós, monogám ~ ne adj Isten ˇhetero ~ kapcsolatot kötnek és tartanak fenn huzamosabb évekig, évtizedekig. Kb. mindenki hülyének kezel minket. A legkevesebb amit állítanak rólunk, hogy élhetetlen, fantáziátlan hülyék vagyunk, de valójában leginkább is egy szavunkat sem hiszik el: valójában minden bizonnyal képmutató félrekefélgetők vagyunk mi is. Mert olyan, hogy tartós hűség, sírig (azon tul is) tartó szerelem, na olyan nincs is.

Laza, független, carpe diem szinglinek lenni manapság valójában nagyon is kellemes és támogatott életforma. Persze értem én: az imidzs kihagyhatatlan része, hogy azért mi kicsit sopánkodunk meg hálistenkedünk... mer az kell...

MsIreneAdler 2020.07.04. 00:00:55

@Ad Dio: hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is. Én is úgy érzem, hogy nemhogy üldözött vagy nem elfogadott életforma a szingliség, hanem pont hogy támogatott. Sokszor azokat mutatják be mindenféle megalkuvó, kényelmes lúzereknek, akik hosszú monogám kapcsolatban élnek. Mondani, írni egy jól működő kapcsolatról, ezzel kapcsolatosan bármiféle tapasztalatot megosztani teljesen felesleges. Úgyis mindenki tudni véli majd, hogy "az nem is úgy van", "biztos nem jutna más", "tuti megcsal"...satöbbi. Az egyszerűen nem hírértékű, ha két ember szereti egymást, és nincs semmi dráma, átverés, ármánykodás.

Lorrh 2020.07.06. 09:04:33

@MsIreneAdler: igen. Egy részt nem hírértékű a nyugodt boldog élet.
Más részt a progresszív baloldal igenis támogatja propagálja a szingli életformát, hisz egy csak saját magára költő egyedülálló sokkal nagyobb fogyasztó a luxusipar piacán, mint egy házaspár.

Almandin 2020.07.06. 12:32:37

@Ad Dio: Én nem tartalak hülyének. Én azt látom, hogy nálunk a társadalom lassan ebből is ideológiai-politikai kérdést csinál (mint már szinte mindenből). A szingliség dicsérete ma inkább liberális lózung, a család meg a sírig tartó házasság a konzervatívok ideája. Sokan már azt is lassan politikai hitvallásnak tartják, ha valaki egyedül vagy családban él. Ez szomorú.
Szerintem egyrészt az emberek nem egyformák, van, aki házasságban, van, aki egyedül érzi jobban magát. Másrészt az emberek többsége több életszakaszt is átél, van, amikor egyedülálló, máskor kapcsolatban él.
Egyébként úgy látom, hogy Magyarországon még mindig inkább azt nézik ki az emberek, aki egyedül él. Pedig a többségük nem divatból szingli. A középkorúak között pedig tényleg sok az olyan ember, aki már azért nem akar házasodni, összeköltözni, mert már többször megégette magát és óvatos. Ezt is tiszteletben kellene tudni tartani, de a magyar társadalom nagy része intoleráns, itt sokan legszívesebben mindenkire egyforma életet erőltetnének, mint anno a falvakban.

MsIreneAdler 2020.07.06. 14:10:24

@Lorrh: oldaltól függetlenül jól jönnek mindenkinek az irányítható alattvalók. Nyíltan természetesen mindenki a családokat támogatja. Például hangzatos, de nem sokat érő intézkedésekkel, amik ugyan még mindig nem ösztönöznek épelméjű embert gyerekvállalásra, főleg ha elovassa az apróbetűs részt. Viszont legalább fel lehet vele hergelni a nem gyerekeseket. Mert ugye ez jól jön, ha még ezen a fronton is egymásnak esnek a népek.
Felőlem mindenki úgy él, ahogy szeretne, nem kell minden áron, mindenkinek szaporodni, vagy menőségből szingliskedni. Aki, ahogy érzi. Csak annyit szeretnék, hogy engem se kérjen számon senki, hogy én hogy élek.

_Amatőr_ 2020.07.07. 22:27:01

Nekem ebben a szingli - nem szingli témában egyáltalán nem szimpatikus, hogy az emberek hajlamosak elfelejteni, a párkapcsolati státusz nem feltétlen az egyén döntése. Mi van azokkal a szinglikkel, akik szeretnének családot, csak nem találják ehhez a megfelelő társat? Vagy akik valamilyen tulajdonságuk miatt esélytelenek a párkapcsolati piacon? A másik oldalon pedig mi a helyzet azokkal a "hivatalosan" kapcsolatban élőkkel, akik szívük szerint lelépnének, csak nincs meg a lehetőségük rá?

Lorrh 2020.07.09. 09:59:02

@_Amatőr_: "akik szeretnének családot, csak nem találják ehhez a megfelelő társat"
Erre kész a válasz: azért nem találják, mert túl magasak az igényeik, rátartiak, semmi nem elég nekik, elkényeztetettek, antiszociálisak... blablabla

Haloperidol 2020.07.17. 20:37:28

Szerintem eléggé jellemző kortünet, amikor a posztoló egyenrangú kapcsolatokról írogat, tehát a házasság, az együttélés, a különélés, elváltak,, mozaikcsaládok, a kommuna, stb. mintha mind egyenrangú lenne.

Lehet, hogy egy adott egyén szempontjából neki személy szerint megvan a preferenciája, csak éppen egyvalaki(k)re nem gondol senki: a gyerekre, a gyerekekre. Na nekik pl egyáltaán nem mindegy, hogy milyen kapcsolatban nevelkednek.
süti beállítások módosítása