Akkor most kinek is kellemetlen a szingliség?
Ti is hallottátok már a sirámot? Jaj, szegény mai fiatalok, annyi köztük a szingli! Jaj, mi lesz így! Mármint mi lesz kivel? A szinglikért aggódunk, vagy a társadalomért? Kihalni egyelőre biztos nem fogunk. Nem gond, ha nem lesz mindenkinek utóda. Mindig is léteztek gyermektelen emberek, minden társadalomban. Valójában a közösség profitál is abból, hogy akadnak olyanok, akik nem alapítanak családot.
Menőségi faktor, választott lazaság
A középkorban például a szerzetesek voltak a kultúra letéteményesei, és ők aztán biztos nem éltek párkapcsolatban. Noha olykor kirúgtak a hámból. De nem sűrűn születtek utódaik. Persze jó sok olyan szerzetes akadt, aki, ha rajta múlt volna, egészen mást kezd az életével és egy csepp elhivatottságot sem érzett. De akkoriban az egyéni vágyak vajmi keveset számítottak. Attól még tény, hogy ezek az emberek általában nagyon is hasznos tagjai voltak a társadalomnak.
Persze a hasonlat sántít. Viszont mindig is akadtak agglegények és aggszüzek (utóbbiak nem feltétlen voltak valóban szüzek). Katonák, papok, másodszülött fiúk, hozomány nélküli lányok, vagy olyanok, akiknek azt a sorsot szánták, hogy a szüleiket ápolják halálukig.
Belőlük lettek a sok kalandot megélt nagybácsik, a hóbortos nagynénik, akik gyakorta segíthettek testvéreik gyerekeinek felnevelésében. (Olykor, ha a testvér idejekorán meghalt, be is ugrottak helyette.) Ma is sok szingli támogatja unokaöccseit és unokahúgait. Levesz valamennyi terhet a szülőkről. Elintéz dolgokat. Ott van, ha kell egy jó fej családtag, aki lazább lehet, mint a 24 órában felelősségteljes apa/anya. Jó, hogy vannak ilyen emberek. Sokkal nehezebb lenne nélkülük.
Mert az elégedettséget nem egy párkapcsolat adja
Szerencsére ma már sokkal több beleszólásunk van abba, hogyan alakul az életünk, mint az elmúlt évszázadokban. És attól, hogy éppenséggel szingliként élünk, lehet partnerünk. Sőt, gyerekünk is, nem fognak miatta megkövezni. Nincs éles határvonal a házasok és függetlenek között. Nem várja el senki, hogy szexmentesen éljen az, akinek nincs jegygyűrű az ujján. Nem lesz egy huszonéves lányból vénkisasszony, mert pártában maradt. Ahogy a házas nőknek se kell sorozatban szülniük a gyerekeket. Akár élhetnek úgy is, mintha csak együtt járnának a barátjukkal/ férjükkel, randizhatnak, dolgozhatnak és ha úgy tartja kedvük, jótékonykodhatnak, vállalhatnak közéleti szerepet.
A szingliség annak probléma, aki szenved a magánytól. Aki nem érzi jól magát a bőrében. Aki szeretne partnert, de nem talál. Manapság már nem arról van szó, hogy mások hoznak döntéseket a nevünkben, tehát nem utálhatjuk a családunkat, amiért szerzetesnek küldött, vagy nem biztosított hozományt. Sokan úgy döntenek, hogy így inkább a másik nem tagjait okolják. A nők a hülyék. A férfiak a barmok. Azért nem találok senkit, mert nincs is senki normális. (De akkor miért találnak mások normálisat?)
A párkapcsolat nem oldja meg az egyén problémáit. Nem megváltás, nem az örök boldogság forrása. Unalmas igazságnak tűnhet, de attól még fontos kimondani: aki önmagával nem elégedett és mindig mások ellen ágáló ember eleve alkalmatlan egészséges párkapcsolatra. Szingliként se lesz jó neki, meg kapcsolatban sem.
Nem azon kellene siránkozni, hogy nem mindenkinek jut partner. Épp elég szenvedős kapcsolat van így is. Inkább az lenne a fontos, hogy ki-ki abban az életformában, amiben éppen benne van, elégedetten és boldogan tudjon létezni.
